szerda, december 30, 2020

2020 és boldogujjatok


 A világot tépázó nehézségek ellenére nekem/nekünk ez egy jó év volt: tudtunk itthon dolgozni, mindenkinek megmaradt a munkája, senki sem volt beteg (de még a tágabb családi körben sem), utaztunk kicsit (pár napot voltunk Tatán és összesen két hetet a Balatonon. Idén nem mertünk elmenni Horvátországba, de mivel amúgy sincs nagyon pénzünk utazni (bár én legszívesebben semmi mást nem csinálnék), ezért különösebben nem tűnt fel, hogy belföldön kell nyaralni. 
Jó, hát Marcinak munkaköri kötelesség a brazil meg kínai konferencia, mondtam is neki, hogy ha akar még majd utazni, akkor gondolom be kell oltatnia magát. Érdekes volt megfigyelni egyébként a világ kollektív gyes-betegségét: nekem tényleg meg se kottyant a karantén, gyakoroltam már sokat, hiszen jó sok időt töltöttem külföldön, szinte teljes elszigeteltségben a gyerekekkel. Jó, tény, hogy a karantén egy sima gyeshez képest azért sok egyéb érzelemmel is átitatódott; nyilván sokan féltek magától a vírustól meg a létbizonytalanságtól is (a létbizonytalanságtól való félelem mondjuk még a gyes alatt is ott motoszkál szerintem). 
És persze az sem feltétlen vet jó fényt rám, hogy ennyire jól viseltem a karantént, mert ebből egyértelműen látszik, hogy micsoda besavanyodott alak vagyok: szeretek folyton itthon lenni, nem vágyom buliba, koncertre, nem izgat, hogy nem lehet utazni (elvileg ez izgatna, de úgysincs pénzünk, szóval...). A gyerekek is tök jó fejek voltak a karantén alatt, egy szó nélkül, napi átlag egy óra alatt megcsinálták a feladataikat, sokat volt együtt a család, játszottunk, bicikliztünk, sétáltunk, kirándultunk; szerintem sok év múlva - de már most is - fájdalmas nosztalgiával gondolok majd vissza rá, hogy milyen jó kis szimbiózisban élt itt a család pár hónapig. Tavasszal volt az is, hogy elkezdtünk gyakorolni velük a nyolcosztályos gimi felvételijére, január 23-án mennek szegények írni, hát izgalmas lesz. 
A macskák még mindig irtó cukik, már teljesen megszokták az itteni életüket, engem még mindig lenyűgöz, ahogy hazajárnak szépen esténként vacsorázni, aztán én szigorúan itthon tartom őket aludni (meggyőződésem, hogy a kinti macskák is tovább élnek, ha éjszaka nem kódorognak őrizetlenül). Nekem teljesen új élmény, hogy kijárós macskám van, most már csak ritkán aggódom értük, viszont látom, hogy annyival boldogabb életük van így szabadon, imádják a kertet. 

Májusban, miután megláttam magamról egy horror fényképet, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem okosan enni, méricskélni, kalóriát számlálni, meg sokat futni, mozogni. A karantén alatt volt is időm főzőcskézni, meg magammal foglalkozni, nekem ez egy külön bónusz volt ebben az egész bezártságban. Egy hete mértem magam utoljára (az aggasztó karácsonyi zabálást igyekszem lesüllyeszteni a tudatalattimba egyelőre), akkorra 22 kilót fogytam. Kb ugyanekkor leszoktam a kávéról is (azóta is sírva nézem, ahogy Marci kávézik, ma lopva bele is ittam a kávéjába, csodás volt).

A fogyás melléktermékeként non-stop vacogok, úgyhogy szokásomtól eltérően nagyon várom a nyarat, na meg, bármennyire jó is a monotóniatűrésem, nehéz volt azért itt a sötétségben - úgy értem novemberben és decemberben - sokat bezárva lenni: jó év ide vagy oda, tényleg vége lehetne már ennek a covid mizériának. A munka problémáim továbbra is fájdalmasak (ráadásul kb öt forintot keresek havonta a kurva félállásnak köszönhetően), voltam megint interjúkon, el is tudtam volna menni pár helyre, de végül úgy döntöttem, hogy megvárom, hogy hogyan alakul a gyerekek (mármint az enyémek) iskolai élete, aztán lépek valamerre (na meg idén érettségizik a kedvenc osztályom is, őket most már nem hagyhatom el, amíg nem végeznek).

Idén a szokásosnál is többet olvastam, most nagyon sokat magyarul is (ilyet már régen csináltam), a könyvek közül az abszolút kedvenc Knausgård élete és nyomorúsága lett. Idén úgy döntöttem, hogy megörökítem egy fotón az olvasmányaimat (egy könyv biztosan hiányzik, mert a könyvtárból vette ki Léna - idén ismét lelkesen elolvastam pár gyerekkönyvet is -, de amúgy is biztos kifelejtettem valamit), így legalább később is emlékszem majd, hogy mit olvastam, mert egyébként mindig minden ködbe vész. 

Mindenkinek olyan új évet kívánok, amilyet szeretne, éljetek jól!



kedd, december 29, 2020

X

 Idén végre rászántuk magunkat, hogy magán egészségbiztosítást kössünk - 2020 bizonyos értelemben az egészségtudatosság éve volt, háddenem? - és a procedúra része, hogy egy orvos kikérdezi a kórtörténeted, illetve jó alaposan kifaggatnak a családod betegségeiről is. 

Mikor kimondtam az anyukám agydaganatban halt meg, az apukám pedig öngyilkos lett mondatot, akkor először arra gondoltam, hogy bizonyára nem igazán vagyok a biztosítók álma, aztán meg arra, hogy mennyi nyomorúság elfér egyetlen mondatban. 

szerda, december 23, 2020

kajás

 Ah, csináltam kekszszalámit, kukorica- és franciasalátát, bepácoltam a halat és a csirkét (csak azóta kell csirke is, mióta a gyerekek megvannak, nehogy túl keveset álljak a konyhában), a gyerekekkel sütöttünk mézeskalácsot (ennek elég nagy részét már betolta a család, isteni finom, szuper a recept). Holnap Marci paníroz a gyerekekkel, én köreteket és tartárt csinálok, na meg megsütöm a panírozott cuccokat és végül meghalok, aztán  csomagolhatom is a pár tonna ajándékot, juhú! Még szerencse, hogy rendeltem három rúd bejglit meg egy kis töltött káposztát; ilyet még sose csináltam, pedig minden évben megfogadom, hogy többé nem főzök karácsonykor, hanem csak idült mosollyal iszom a fa alatt a forralt bort, majd elfogyasztjuk a szuper rendelt vacsorát...aztán végül minden évben elkap a gépszíj, mert szeretek főzni  merhát a rendes asszony főz otthon, e.

péntek, december 18, 2020

46.

 Hát, ha már ébren vagyok még, megemlékezem erről a szülinapról is, bár teljesen rémisztő, hogy ennyire megöregedtem, hogy a túróba, hát most voltam huszonhat, meg harminc, meg ilyenek. Az is eszembe jutott most, hogy az anyukám, mikor meghalt, csak tizenkét évvel volt idősebb, mint én most, milyen nagyon szomorú.

Na de elvileg hejehuja kell, ha az ember öregszik, úgyhogy nem szomorkodom, dínomdánom.

péntek, december 11, 2020

"Whoah I'm letting go"

Vasárnap óta tanultuk ezt a nyomorult környezetet vaktérképpel, tankönyvvel, munkafüzettel, ilyen, olyan, amolyan összefoglalóval, tegnap már mindenkinek lógott a bele, úgyhogy megbeszéltük a gyerekekkel, hogy ha ennek vége, akkor pénteken egész este táncolunk és tényleg. Tök jó volt, abszolút terápiás hatású, táncoljatok ti is.



szerda, december 09, 2020

"And the sex and the drugs, and the complications"

 Az iskola alkoholizmusba taszít: amint befejeztük az angol, majd a giga környezet tanulást (a gyerekek a szeptember óta tanultakból írnak pénteken, ez milyen már), online impulzusvásároltam egy pálinkát és egy tequilát. Tulajdonképpen igaza van Orbánnak, egy kis kiegészítéssel: ha iskolás gyereked van, a pálinka mindenképpen alapvető élelmiszer. 

hétfő, december 07, 2020

haj

 Legyőztem félelmeimet és elmentem a fodrászhoz; tűrhetetlenül szar volt a hajam, őszült és a derekamig ért, olyan voltam már, mint egy ősasszony. 

Nem tetszik különösebben sajnos, de legalább rövidebb és barna.



péntek, december 04, 2020

(s)iker vol.7612256

 A gyerekek olyan kis viccesek, ügyesek. A héten lehetett beadni környezet szorgalmit, egy kiselőadást egy magyar városról, gondoltam legyünk menők, megtanítom őket PowerPoint előadást csinálni. Lénára ragadnak ezek a dolgok, úgyhogy egy szempillantás alatt tudott mindent - később Marcinak is ő segített -, tök jó előadást csináltak.

Ma újra bementünk tesztelni - ez a mai sokkal rosszabb volt, állatira csípett, de legalább negatív lett megint - és arra jöttem haza, hogy a gyerekek egy PowerPointos mesét írnak, de frankón képekkel, párbeszédekkel, tök jó, nagyon tetszik.

szerda, december 02, 2020

RSZ

 A nagy röhögés után azért megsajnáltam ezt a nyomorult Szájert, rémes lehet ennyire képmutató, hazug életet élni* - meg van egy lánya, az is eszembe jutott, hogy annak milyen pocsék lehet, a feleséget gondolom annyira nem lepte meg a dolog -; olyan vagyok, mint Léna: ő is mindig zokog, mikor a mesében meghal a leggonoszabb szereplő. 



* sőt, ez valójában a geciség művészi szintre emelése és egyben nyilván valami pszichés betegség is, hogy te simán éled a melegek gondtalan életét külföldön (mert ott azért van ilyen, bár kétlem egyébként, hogy pont olyan egyszerű, mint heteróként), itthon meg tűzzel-vassal irtanád az összes szabad, nyílt életre vágyó meleget.