Borzasztóan lusta blogger lett belőlem, szànom-bànom, de vagy tíz napja beteg vagyok, itthon agonizàlok (nesze neked, új munkahely), hétvége óta pedig Marci is beteg és màra elment a szaglàsa, úgyhogy most épp karanténban vagyunk mindannyian, vàrjuk a tesztelést. Lénus teljesen maga alatt van, nagyon szeret suliba jàrni (Marcus is szeret, de azért nagyon boldog, mikor nem kell menni).
Bezzeg halàla teljesen lesújtott, borzasztó szomorú vagyok, pedig nem is ismertük egymàst, elkeserítő dolgok ezek, eszembe is jutott pàrhuzamba àllítani az ő halàlàt Marci gyerekkori baràtjànak tavaly màrciusi és az én egykori csoporttàrsam tavaly nyàron bekövetkező halàlàval. Mindketten agydaganatban haltak meg, az egyikük 40, a màsik 47 éves volt, kicsi gyerekkel, csalàddal, hàt micsoda igazsàgtalan, szemét dolgok ezek?! Persze tény, hogy sosem tudni előre, hogy kinek mennyi idő jut, ezért is van mélységesen igaza a buddhistàknak abban, hogy foglalkozni kell a halàllal és fontos - de milyen nehéz! - értékes, minőségi életet élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése