tegnap esti vinnyogás

Tegnap titokban írtam blogot a boxon. (Ez milyen már...) Aztán töröltem, túl hisztérikus volt, a sok engem kioktató idiótának nincs ehhez köze. Megőriztem azér, ez a blog ugyebár a Vinnyogásaim Összes, vicces lesz majd 20 év múlva elmélázni az elmebajomon...

Ide menekülök a másik blogom elől, tiszta röhej, de tényleg, ott már nem merem leírni, itt meg félreértitek...nem érdekes, nem baj, gondoljatok amit akartok, most muszáj fosnom a szót, szóval valahogy úgy van ez, hogy iszonyatos düh van bennem, gyűlölöm az összes exet amiért ezt teszik velem, erre kényszerítenek, hogy hazajövök az üres lakásba sírva (és nem, nem, most nem az fáj, hogy a lakás üres, az éppen jól esik) és végiggondolom, hogy tényleg, tulajdonképpen egyre csak zabáltatom a szívverésemet, még mindig és újra, egy (két) kibaszott blog a legjobb barátom és ha sírnom kell, hát büszkén csak egyedül, a négy fal között, hogy senki ne tudjon róla...és tulajdonképpen ez sem baj, nem fáj (nem a faszt), mert hát mindenki ezzel a mocskos magánnyal küszködik mióta kikényszerítették kedves édesanyja hasából, bele is törődnék a dologba, ha nem lenne néha itten valami mézesmadzag...valami reménysugár, hogy majd most, most kapsz valakit aki meghallgat, megért, akit szerethetsz, aki szeret, aki bizonyos tekintetben csak a tiéd (persze, igen, nevetséges ez a cukormázas gondolat, dehát valljuk be, titokban, jajongva, amikor senki nem látja és hallja, a legtöbbünk valaki ilyen után sóvárog), szóval nem, nem kéne ez a remény és tán nem tűnne fel senkinek, hogy...egyébként meg kibaszottul nem arról beszélek itt sem amiről szeretnék, úgyhogy nevetséges az egész, tehát

THE END

Most pedig énekeljünk el közösen a Mindenki volt már szerelmes, még Derrick is kezdetű kellemes punk dalocskát.