"sérült vagyok, úgy látszik, sírba visztek jaj jaj (Teljesen kikészülök, Gyuszikám!)"

azt képzelem sokszor, hogy a fejembe belelát mindenki, látja és érzi az összes örömöt, bánatot, sérülést, tébolyt, fájást, az összes "előzményt", valahogy mindig meg is vagyok sértve, ha nem szeretnek feltétel nélkül, ha nem ér(t)(z)ik automatikusan, hogy én mit miért és hogyan (nem), ha nem fogadják el az összes belőlem kiömlő betegséget és abnormálist és gonoszt, ha nem érzik, hogy én ezt nem azért, nem úgy, nem rosszból, nem bántásból, nem direkt, nem, nem, nem, hogy én csak véletlenül, csak betegségből, csak fájdalomból, csak sérülésből, csak sértettségből, csak, csak, csak, innen táplálkozik a trükkös megbocsátós hajlamom is, te sosem haragszol senkire, valahogy bízom abban, hogy mindenki sérülésből, fájdalomból, betegségből, tudatlanságból, hogy sosem direkt, tévedsz, a geciségnek nem mindig van oka, van aki geci és kész, fennen hirdetem magamról a gonoszságot pedig, önvédelem, ön védtelen, ez nem mentség és hiába hát a bánat, legyintsünk, de ha mélyen titkolod, hogy valójában mit gondolsz és mindent ellentétesen mondasz és teszel, akkor soha senki nem fog hinni neked, kis idióta vagyok, három éves, kérem a pöttyös labdát, regresszió a javából, ja nem, bocs, a progresszió az hiányzik, na még regresszió sem, remek, maradjunk seggmagasságban