hétfő, december 14, 2009

-

Tudom, már untok a gyászommal, egy blog legyen vicces, vagy legalábbis konzumtragédiákkal (szakítás, véletlenül ismeretlenekkel kefélés, reménytelen szerelem, zavaros kapcsolat, egyedüllét miatti rinyálás, satöbbisatöbbi) teli, de én most is az anyámról akarok beszélni, azt akarom elmesélni, hogy éjszaka, a szörnyeteg bóra miatti álmatlanságom közepette végre sikerült felidéznem az egészséges anyámat, eddig sosem ment, mindig csak úgy villant fel az emlékeimben ahogy legutoljára láttam, kopaszon, soványan, félig halottan és most, most hallottam a hangját is, nem, ne aggódjatok, nem volt szomorú vagy tragikus egyáltalán (sőt, bolond sem vagyok), jó volt és én örülök, hogy végre sikerült visszakapnom a betegség előtti felnőttkori emlékeimet vele kapcsolatban.
A gyász meg a hiány nagyon szomorú, torokszorító dolgok, de mostanában kifejezetten jó érzés arra gondolnom, hogy bár az anyámnak viszonylag rövid élete volt, de azért azt hiszem boldog volt, azt hiszem jól érezte magát a világban és igazából ez az, ami számít.

2 megjegyzés:

  1. Miért unná bárki, aki szereti a stílusod? A gyászod is Te vagy.

    Azt hiszem, hogy ez sose hagy el igazán, a múltkor a nagymamámmal álmodtam és már álmomban is tudtam, hogy "igazából" nem él és nagyon rossz volt felébredni. Igazából sírtam is.

    VálaszTörlés
  2. azért nem bánnám, ha kicsit csillapodna...persze, a gyászom én vagyok, de biztos izgalmasabb a siker, szex, pénz, csillogás rész a szappanoperában...bár nem, a kommentelők azt is kajálják ha az ember nyomorult

    VálaszTörlés