nyaff

Kipattant a szemem, nem tudok aludni, pocsék a kedvem, nyilván ezért.
Egyrészt az a bajom, hogy végül nem mentem el Spanyolországba és most nehezen viselem az egyedüllétet (amúgy se nagyon tudok Marci nélkül aludni), meg persze fáj a szívem a kihagyott utazás miatt, másrészt a tegnapi családi balhé is nyomaszt, szóval gondoltam nyivákolok itt egy kicsit, jó is ez a blogírás, de milyen jó...
Azt mindenesetre érdekesnek találom, hogy még meg sem születtek a gyerekek, máris mindenki terápiás intézményként tekint rájuk. A recept egyszerű: a problémás családtagokat küldjük ki Houstonba és amint ránéznek a két gyerekre, huss, elszáll minden bajuk, a depresszió és az alkoholizmus csak mint aprócska kellemetlenség sejlik majd fel a messzi távolból; persze repülőjegyet azért lehetőleg mi vegyünk mindenkinek...
Bevallom, azt gondolom, hogy éppen ez az időszak az, amikor ideje van az önzésnek: egyszerűen nem tudok most mások problémáival foglalkozni, nekem más dolgom van, nekem más dolgom lesz: két védtelen lény hirtelen azt várja majd tőlem, hogy megvédjem őket mindentől és azt hiszem, nekem kutya kötelességem csak erre figyelni (egy darabig legalábbis).
Egyébként annyira elképesztő és torokszorító élmény, amikor az orvosnál két szívhangot hallgatunk: sokkal jobban tisztelem magam, mióta növelem magamban a kis gumicukrokat. Tudom, nem nagy dolog, bármelyik nő képes rá, de mégis, annyira hihetetlen és különleges, amikor valóban megtörténik és valóban bennem. Marci valamikor azt mondta, hogy talán az a legelképesztőbb ebben, hogy ez az egész, amit tanultunk hímivarsejtről, petesejtről meg szaporodásról, az tényleg működik...
Na, megyek vissza aludni, köszönöm a nyivákolási lehetőséget, helósziaszevasztok.