helyzetjelentés

Kicsit jobb lett, de még nem az igazi, viszont kaptam antidepresszánst, ergya vagyok, tipikus ergya, na nem baj, hát ha így tudok működni, akkor így tudok működni, viszont muszáj elmesélnem, hogy a babák mekkora mormoták: ma átaludták a hat órás etetést és nyolckor keltek (este tíz körül aludtak el), igaz, még nem a végleges ágyukban, hanem a kis bölcsőkben, de ez csodálatos, nagyon büszke vagyok rájuk (épp most is alszanak, reggel gyorsan visszafeküdtek, hehe) és még azt is el kell mesélnem, hogy egy itteni ikres klub valóságos gyűjtésbe kezdett, hogy segítsen nekünk, állítólag hamarosan kapunk egy csomó pelenkát, popsitörlőt meg ruhát, illetve bármi mást, amit kérünk, hihetetlen jó fejek itt az emberek, tényleg, én meg pont ilyenkor leszek depressziós, ej.
Mondjuk tényleg piszok nehéz: a babák miatt igyekszem állandó menetrendet tartani, ami azt jelenti, hogy minden nap mindig ugyanazt csináljuk, ez borzasztó nyomasztó azért, lássuk be. És mindezek tetejébe honvágyam van, de nagyon. És embereket akarok magam köré (embereket. én. elképesztő), zajt akarok, beszélgetést, nevetést, életet. Biztos sok idő lesz, mire megszokom, hogy ez az élet már nem az az élet, igyekszem trenírozni is magam, meg Marci iszonyú kedves és megérti, hogy szenvedek, próbál segíteni, szóval még mindig és már megint csak a szerelem óv meg a tébolytól.

"egy kicsit rossz most, de elmúlik"

Asszem depressziós vagyok. Majd jövök ha jobb lett.

Feljegyzések az idegroncs ikresek házából vol. 365924

Tegnap aztán persze megnyugodtam valamennyire, megnéztem a fényképezőn a videókat, amiket Marci csinált a születésükről, ezeken bőgtem a meghatottságtól, aztán csak úgy feszültségoldóként bőgtem, aztán jobban lettem.
Az a baj, hogy időnként tényleg azt érzem, hogy kezdek becsavarodni, olyankor persze nyilván el kéne menni valahova, de akkor mi lesz a napirend kialakítással és a kiságyba szoktatással, amiket mind-mind csak én tudok csinálni, ezeket tényleg nem bízhatom (és nem is akarom rábízni) másra.
A legrosszabb igazából az, hogy itt nincs senki akivel megosszam a problémákat - szegény Marcinak nyilván már az agyára megyek a baba gondokkal, nem akarom folyton ezzel gyötörni.
Mondjuk tegnap pont beszéltem azzal a dallasi (szintén ikres) nővel, akitől egy csomó ruhát kaptunk ajándékba; ő azt tanácsolta, hogy kezdjek borozni esténként, az segít... Pedig amúgy mindig jól bírtam a remeteséget, de most valahogy nagyon zavarni kezdett, pedzegettem is Marcinak, hogy legalább valami ikres klubba menjünk el, úgyis csak ők értik meg az ember kínjait.
Tényleg, ez nem dicsekvés sanyarú sorsommal, de szerintem egy gyerekkel nevetségesen könnyű ehhez a kínlódáshoz képest. Próbálok arra gondolni, amit a nőgyógyászom (aki iker) anyukája üzent az ikreket váróknak: "tíz hónap pokol, utána maga a csoda." Nos, már csak háromszor ugyanennyi pokol és itt lesz a csoda...

Feljegyzések az idegroncs ikresek házából vol. 365923

rémes ez, én nem tudok egyedül altatni két gyereket. gyűlölik ezt a szar ágyat, ötletem sincs, hogy ez mitől változna. hülyék voltunk, egyből ebben kellett volna altatni, akkor már megszokták volna. most ott üvöltenek benne, kijöttem, nem tudok semmit csinálni velük.
kurva jó az a könyv: "altassuk el őket" hogy? két gyereket egyedül? semmi ötletem sincs, ne csodálkozz, ha estére elszököm, iszonyú ideges vagyok. mi az istent kell ilyenkor csinálni? fogalmam sincs. erre csak ez a "hagyjuk sírni őket"- módszer jó szerintem. látszik, hogy mindkettő tök álmos, de felébrednek negyed óra múlva, ahogy beteszem őket. mi az istennek szültem, komolyan, bár mondta volna valaki, hogy ez ilyen iszonyú.

(s)iker vol. 2871440

És a korrigált életkoruk miatt nyugdíjba is egy hónappal később mennek majd?

Múlt héten voltunk a gyerekorvosnál, ahol újfent kiderült, hogy Marcika óriásbaba: lassan megháromszorozza a születési súlyát. Kicsit aggódunk, hogy buta pankrátor lesz belőle (néha eljátsszuk, ahogy pacalt kér), de azért igazából reménykedem, hogy inkább magas zseni lesz.
Egyébként meg fáradt vagyok mint a dög, esténként néha sírdogálok mikor már nagyon nem bírom, mert iszonyú fárasztó két gyerekre figyelni és még így, hogy itt a nagynéném és segít, még így is folyamatosan talpon vagyok, egyáltalán semmire sincs időm, nem, most se blogot kéne írnom, de ez meg a szenvedély, jójó, ezt sokszor mondtam már.
Erről jut eszembe: vajon Celine Dion férje egy tízes skálán mennyire ostoba? A múltkor olvastam, hogy CD azt mesélte, a férje minden reggel megkérdezi tőle, hogy hogy aludt, mire az ikreket szoptató CD érthető módon azt válaszolja neki, hogy sehogy...és egyáltalán, nem is értem. CD férje elköltözött, ahogy megszülettek a gyerekek, vagy mért nem veszi észre, hogy a felesége egész éjjel szoptat? Különben vicces ez, hogy minden celebnek ikrei vannak: én mondjuk ezt úgy képzelem, hogy mindegyik későn kap észbe, hogy gyereket akar, de akkor már nem jön össze természetes úton, de végül segítséggel sikerül.
Megfigyeltem, hogy itt is a tehetősebb embereknek születnek ikrei és szerintem ez úgy függ össze, hogy a biztosító nem fizet beültetést, de ha van pénzed, hát ki tudod fizetni és úgy látszik a beültetésekkel elég nagy az esély ikrekre; mondjuk valami olyasmit is olvastam, hogy próbálják ezt megváltoztatni, mondván, hogy az ikerterhesség nagyon megterhelő és abnormális, no meg sok kis súlyú és beteg újszülöttet eredményez...meg hát ikreket nevelni tényleg embertpróbáló.
Szoktam is mondogatni Marcinak, hogy két ilyen türelmetlen és álomszuszék embernek (nekünk) nyilván azért születnek ikrei, hogy türelmet tanuljanak és kevesebbet aludjanak.

(s)iker vol. 2871439

lemezborító

Why me?

Egy bohózat, ahogy lopakodva, néma csendben, tök sötétben, rettegő arccal ágyba kúszunk esténként, hogy a babák fel ne ébredjenek.
Újabban alvástanítunk: két gyerekkel ez maga a pokol, mert felváltva üvöltenek, felváltva alszanak el, na jó, néha azért egyszerre is, szóval nem kéne ennyit nyafognom, hiszen egész jó fejek a maguk csecsemő módján, meglepő, de éjjel mostanában - ugyan csak két részletben - megvan nekem a hat óra, ami valljuk be, három hónaposok (akik valójában csak két hónaposok, mert koraszülöttek, és ennyi a korrigált életkoruk) esetén csodás.
Emlékszem, az ikres amerikai nő, akivel még szülés előtt ismerkedtem meg, azt mesélte, hogy mikor nagyon kiborult, akkor ült az ágyán, sírt és azt kérdezgette magától: why me...

bölcsis

Ma bölcsinézőbe mentünk, mert nagyon vagánykodom, hogy igenis, most már hamarosan dolgozni akarok, mert az milyen fontos, hogy az ember önazonos legyen és különben is, annyi lógattam a lábam Olaszországban és egyáltalán: halljanak azok a babák egy kis texasi angolt, nohát.
A bölcsi egyébként nagyon cuki, kicsit szocreál a hangulat, csomó cuki fekete meg ázsiai baba - ez a szegények bölcsije, az világos persze -, kedves és nagyon kövér bölcsis nénik, a bölcsi havi 680 dollár egy gyereknek, tehát dolgoznom kell, ha tényleg bölcsiztetni akarjuk őket (mi itt elég szegénynek számítunk és két gyereket nevelni a világon mindenhol egy vagyonba kerül), de hiába a nagy vagánykodás, meg keménykedés, én nem vagyok eléggé szőrös szívű és a gondolattól, hogy Léna és Marcika a kövér bölcsis nénire fog úgy mosolyogni, ahogy ma rám, na, hát attól egyszerűen megszakad a szívem.

macskás

Fanni szegény elég boldogtalan szerintem, egy darabig éhségsztrájkolt is, akkor megijedtünk és többet simogattuk, azóta elkezdett enni, szerintem kicsit vidámabb lett, de dühében időnként a fotelba pisil, szóval nehezen viseli a dolgot, mondjuk a depresszió leple alatt soron kívül folyton kaját követel, nagyon rafinált állatka, de tény, hogy többet kéne vele foglalkozni, most nem is alszunk vele, mert itt a nagynéném és ő alszik a mi szobánkban, mi meg a babákkal és onnan meg szegény Fanni ki van zárva, ezt is utálja: fel nem foghatja, hogy mi a fenéért nem mehet be oda. amúgy sem érti ezt a baba dolgot, időnként szaglássza őket, de csak úgy messziről, aztán ha elmegyünk itthonról, szerintem mindig reménykedik, hogy nélkülük jövünk haza:).

"hush little baby don't you cry"

me: nagyon drága a hasműtét:(

a legolcsóbb amit láttam vmi 3000 dollár

de ha nekem ilyen hassal kell élnem, öngyilkos leszek

(pedig mindenhol azt olvasom, hogy a többes terhesség után csak a szike segít, hát fasza)

Márton: cuki babam vagy

me: de tényleg utálom

levágom ollóval

abba belehalnék szerinted?

(jó ötleteim vannak, érzem én is)

Márton: ne vagd le olloval!

majd levagjuk kessel este

me: oké, siess

A kurva télapó nem hozott hasplasztikát és egy hete terhesnek néztek a boltban...oké, fasza, hogy nem lett csíkos a hasam, de nagy maradt, hiába nem híztam sokat..nem lóg, nem ronda, csak egy nagy, feszes labda, mintha lenne még benne valaki.
Én mindig mondtam, hogy hármasikrek...

a világ egyik legunalmasabb postja

Szilveszterkor bowlingozni voltunk, az új évet a houstoni állatkerttel ünnepeltük és a kis őrültek ma három hónaposak. Ja, fasírt volt vacsorára. És csíkos zoknit vettem. Meg szép volt az idő. Aztán kicsit álmos is vagyok. De azért jól érzem magam. Na most megyek akkor.

Boldogujj Houston

De látszik azért valami az utcán? Hogy ünnepelnek az emberek, ilyesmi?
Ööö...tudod, nehéz ezt elmagyarázni. Itt nincs utca...