Most persze etetnem kéne és nem blogot írni, de annyira, de annyira elegem van már megint és nem, ez nem a mártírjelmez, ez csak a nyomorult emberi énem.
Attól borultam ki most éppen - természetesen egy kis apróság -, hogy van nekem egy tanítványom - nyelvtanozunk e-mailben, nem hiszem, hogy van értelme, ő viszont meg van róla győződve, hogy ez jó lesz neki, én próbáltam lebeszélni - és most írt, hogy nem tud leckét írni, mert megy a barátaival találkozni - két kisgyerek édesanyja, teszem hozzá halkan. És Marci is reggel munka helyett valami villásreggelis kutyafaszára ment, én meg itt gubbasztok egész nap, soha sehova nem megyek - hogyan? mivel? kivel? hova? -, ja, de, bocsánat, megyünk sétálni, bevásárolni, illetve van még aztán a kihalt játszótér, mint király program; szóval asszem, hogy én ezt nem fogom már sokáig elviselni. Tudnék legalább vezetni, akkor mittomén, kocsikáznánk a kihalt városban, vagy ilyesmi...eh, nagyon elegem van. Megyek etetni. Aztán főzök. Bevásárolok. Sírok. Vagy ilyesmikre gondoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése