dolgok

Fú, most belegondoltam, hogy ha csak egy gyerekünk lenne, akkor biztos lassan elkezdenénk megcsinálni a másikat, mert szerintem testvér kell az embernek, a testvérség intézménye nagyon jó, ha testvére van az embernek, akkor sosem lehet magányos, mindig van egy régi barátja, akihez fordulhat - tudom, tudom, vannak rossz testvérek is, de én azt el sem tudom képzelni, úgyhogy arról nem nyilatkozom.

Visszatérve a gyerekcsinálósdira: rémes lenne újrakezdeni a terhes hányást, az éjszakázást, az egész hercehurcát, jobb ez így, le van tudva - az ikres könyvemben egy csomó nő azt mondja, hogy a "le van tudva" kifejezésen halálra sértődnek, én nem, mit kell ezen megsértődni?

Jó, tudom, a legtöbb ember csak az alkalomra vár, hogy megsértődhessen valamin, azonkívül bizonyos dolgokat olyan szentségként kezelnek, amit nem lehet praktikus szemmel nézni...jaj, ugyan már. Bezzeg régen, mikor száz gyerek volt a családban - a gyerekek csak úgy voltak, a család természetes részeiként, nem ajnározták halálra őket; mennyivel természetesebb az a hozzáállás ehhez az egészhez.

Egyébként volt pár vicces megint: például Marcikát lánynak nézték, aszonták olyan pretty ez a két gyerek, olyan nagyon lányosan szép (Marcika annyira feltűnően férfias, nem is értem az ilyet), azt hitték, hogy két lány az ott a babakocsiban.

Aztán volt egy idióta fickó, aki a boltban odajött hozzánk, nagyon közel hajolt Lénához és úgy ordította az arcába, hogy ugyulibugyuli, mire Léna rémülten zokogni kezdett, a fickó meg még hangosabban üvöltötte, hogyaszongya engem szeretni szoktak a gyerekek...jézusmária.

Egyébként meg vettem nekik bábokat és ma reggel megrészegülve figyelték, ahogy a malac (én) az Egy kis malac című, méltán népszerű dalt énekli - hát feleim, gondoltátok volna ezt öt évvel ezelőtt?

Egyébként meg állati jót tesz nekem az az egy szabad délután: mióta van bébiszitterünk, már nem kapok idegrohamot mindentől, nem kezdek rikácsolni mindenen, magyarul nem vagyok már sárkány (igen, kezdtem nagyon durván idegroncs lenni), isteni.