És hogy hiányzik-e majd Amerika? Hát, nekem már most hiányzik...szeretem ezt a nyelvet, sajnálom, hogy megint kirajzolódom majd a világból az olasz miatt.
Kicsit már tudunk ugyan olaszul - mondjuk olyan jó alap szinten, legalább albérletet már tudok keresni, nagy segítség -, de angolul meg nagyon tudunk és a nyelvtudás annyira alapvetően szükséges kelléke a viszonylagos otthonosságnak egy idegen országban, hiszen a nyelv a kapocs. Az idegenség miatt az ember amúgy is légüres térben van, de ha a nyelvet sem beszéli, az olyan, mintha bezárták volna egy üres szobába több évre egyedül.
Persze jó lenne rendesen megtanulni olaszul, most már nem is lesz majd kényszer, mert nem hiszem, hogy elkezdenék lázasan munkát keresni, mint Triesztben (fölösleges is volna, az olaszok se találnak munkát, angolt meg anyanyelviek taníthatnak csak és kizárólag; ezt legalább már tudjuk), meg aztán milyen mókás lesz, ha a babák majd ilyeneket mondanak, hogy ciao, mamma, ezen rendszeresen előre röhögünk.
Persze jó lesz újra Európában, jó lesz szép dolgokat látni (itt minden praktikusan ronda, de ezt már mondtam sokszor), jó lesz járdán gyalogolni és emberekkel találkozni az utcán (bár most kijut nekem mexikóiakból a játszótéren, elképesztőek, oda járnak vacsorázni és vacsora közben érzelmes spanyol melódiákat hallgatnak a kis hordozható rádiójukon), jó lesz Toszkánában lakni közel a tengerhez (irigykedjetek, gyerünk, gyerünk), jó lesz Chiantit inni, jó lesz néhány órára lenni a családtól (bár kezdem érezni megint a torkomban a brutális gyászt, mikor a családra gondolok; eddig az mentett meg ettől, hogy messze voltunk) és abban reménykedem, hogy sikerül majd egy házat bérelnünk, a gyerekeknek az maga lenne a paradicsom: kotorhatnának a kerben napestig.
Szóval igen, biztosan jó lesz, de mégis: az angol itt nekem maga a biztonság.
Kicsit már tudunk ugyan olaszul - mondjuk olyan jó alap szinten, legalább albérletet már tudok keresni, nagy segítség -, de angolul meg nagyon tudunk és a nyelvtudás annyira alapvetően szükséges kelléke a viszonylagos otthonosságnak egy idegen országban, hiszen a nyelv a kapocs. Az idegenség miatt az ember amúgy is légüres térben van, de ha a nyelvet sem beszéli, az olyan, mintha bezárták volna egy üres szobába több évre egyedül.
Persze jó lenne rendesen megtanulni olaszul, most már nem is lesz majd kényszer, mert nem hiszem, hogy elkezdenék lázasan munkát keresni, mint Triesztben (fölösleges is volna, az olaszok se találnak munkát, angolt meg anyanyelviek taníthatnak csak és kizárólag; ezt legalább már tudjuk), meg aztán milyen mókás lesz, ha a babák majd ilyeneket mondanak, hogy ciao, mamma, ezen rendszeresen előre röhögünk.
Persze jó lesz újra Európában, jó lesz szép dolgokat látni (itt minden praktikusan ronda, de ezt már mondtam sokszor), jó lesz járdán gyalogolni és emberekkel találkozni az utcán (bár most kijut nekem mexikóiakból a játszótéren, elképesztőek, oda járnak vacsorázni és vacsora közben érzelmes spanyol melódiákat hallgatnak a kis hordozható rádiójukon), jó lesz Toszkánában lakni közel a tengerhez (irigykedjetek, gyerünk, gyerünk), jó lesz Chiantit inni, jó lesz néhány órára lenni a családtól (bár kezdem érezni megint a torkomban a brutális gyászt, mikor a családra gondolok; eddig az mentett meg ettől, hogy messze voltunk) és abban reménykedem, hogy sikerül majd egy házat bérelnünk, a gyerekeknek az maga lenne a paradicsom: kotorhatnának a kerben napestig.
Szóval igen, biztosan jó lesz, de mégis: az angol itt nekem maga a biztonság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése