ideges vagy, rohantál, sóhajtva ülsz a padra;
hajad rendezgeted, lesimítod a szoknyát,
élénkebb ívre húzod ajkad halvány pirosát.
Most, hogy leülhetsz végre, gyereksírás se hajszol,
foglalkoznál magaddal - de ültödben elalszol.
Sokszor állatira el
vagyunk vagyok tévedve eltévedünk ezzel a gyerekezéssel és a nyűgös időszakokban, amikor sokkal több a probléma, mint a cukiság és szépség, nos, olyankor az ember az egészet úgy csinálja, mintha valami rossz munkahelyen kéne kibírnia na még egy órát, meg még egyet, na meg esetleg még a munkaidején kívül is egy kicsit...és egy csomószor úgy gondolkozunk, hogy jó, akkor még három évet kell elviselni és akkor már nagyok és okosak
és saját jövedelemmel és luxuslakással rendelkező bankárok és
partnerek lesznek, addig már féllábon is kibírjuk, aztán ilyenkor elfelejtünk figyelni a cukiságokra meg szépségekre, pedig az egész nagyon gyorsan elmúlik (nekem már két év múlt el egy szempillantás alatt, úgyhogy elhiszem az erre vonatkozó közhelyet) és a jutalom, hát, az általában két üvöltés között van (gondolom kamaszkorra az üvöltés morgásra módosul).