Persze amikor nem ordítanak* és szépen játszanak vagy alszanak (most például) és beszélnek, akkor állati cukik, Marcus tegnap a telefonzsinórnak azt mondta, hogy háló, Marcika vagyok, Léna meg hihetetlen dolgokat tud, például ha az ágyban lévő állatkáiról kérdezem, akkor szépen mondja, hogy bent hagytuk, meg felsorolja a családtagokat, aztán boldogan sikongat, hogy család, család, mindenki, meg hibásan számol: kettő, négy, hét, kilenc, tíz.
Igazából annyira hirtelen és gyorsan kezdtek beszélni (Marcus az olaszt is szépen gyakorolgatja, Lénát nem nagyon érdekli ez, azt hiszem), hogy össze se tudnám írni, hogy miket tudnak - mindent, nagyjából.
Ma volt az első nap a bölcsiben, volt nagy sírás-rívás, a szívem majd' megszakad ilyenkor: azt hiszem, valami egészen brutál szeparációs szorongás vette kezdetét, Léna meg még iszonyú féltékeny is Marcikára.
*azért ordítva is cukik igazából, csak az ordítás elviselhetetlen
*azért ordítva is cukik igazából, csak az ordítás elviselhetetlen