"Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell, hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember: mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember"

Húha, Vekerdy büszke lenne rám; ma megszámoltam egy maratoni olvasódélutánt követően: a gyerekeknek 78 (!!) kötetes könyvtára van (nekünk ehhez képest van vagy harminc könyvünk, szégyen-gyalázat, pedig régen milyen büszke voltam a csodás könyvespolcomra, ahol, életem egyéb területeivel ellentétben példátlan rendben (!!) sorakoztak a könyveim; de aztán beütött a cigányélet meg a súlyhatár, úgyhogy szánalmasan soványka könyvtáram lett. (Na ez például nekem egy pozitívum a hazaköltözésben: megyünk haza a könyvekhez, hurrá!)

Szóval a gyerekeknek egy rakás könyve van és szó szerint falják őket és annyira imádják ezt az olvasós témát, hogy ha néha épp nem vagyok kéznél, hogy olvassak, akkor csak ülnek és gágógágógágó-t mondogatva* imitálják az olvasást (mondjuk rejtély, hogy miért nem mondják, ami oda van írva: a kedvenceiket simán tudják kívülről.)

Bevallom, ez a hetvennyolcas szám meglepett engem is, de minél több könyv, annál szebb élet (szerintem), értitek, a Polgár lányokat sakkozónak nevelték, én meg olvasónak nevelem a gyerekeimet. 

A könyvek mindenben segítenek, én állatira hiszek bennük: fejlesztik a fantáziát, a kreativitást, a nyelvi készségeket, az empátiát, tágítják a horizontot, kiművelik az agyat (de szépen mondtam, mintha még sosem olvastam volna, hah), jellemet fejlesztenek, terápiás hatásuk van és persze szórakoztatóak is.





* Marci egyszer megkérdezte Lénát egy gágógágó közben, hogy 'Léna, most olaszul olvasol?' 'Igen' - hangzott a válasz, szóval lehet, hogy a gágógágó az A Másik Nyelv.