Ez milyen már, hogy tök ugyanolyan egy ilyen nagy falat munkahely, mint a gyermekvállalás: itt se szabad panaszkodni, de egy nyikkanásnyit se, boldogan kell grasszálni egész nap, különben megkapod, hogy te akartál dolgozni.
Hú, gyerekek, kemény nap volt: kiderült, hogy tíz nap alatt a semmiből meg kell írnom egy felnőttképzési pályázatot (WTF!), plusz ma először kimentem a forgalomba és valami bitang béna voltam, mert úgy féltem.
Jaj, nem tudom. Lehet, hogy mégis inkább az a nekem való élet, amikor hatossal megyek a tanítványokhoz, nem holmi kocsival meg vezető beosztással villogok.
Persze abban a pillanatban visszavágytam tanítani, amint megláttam az órájukra igyekvő tanárokat, eh, nehéz velem, mi? De micsináljak, a tanítás olyan finom, biztonságos, olyan unalomig ismert, langyos; már mindent tudok róla.
Jaj, nem tudom, olyan nehéz az ilyen elvágyódó figuráknak mint én.
Mér nem lehet simán önazonosnak születni?