Azért azt nehezen emésztem meg, hogy míg más facebookozik a munkahelyén (nem, nem mindenki, de sokan láthatóan igen) és nyolc órás állásért nyolc órás bért kap, addig én csak akkor kapok pénzt, ha valóban megtartok egy órát (jelenleg olyan kevés órám van, hogy szó szerint én fizetek azért, hogy dolgozhassak, pazar), ráadásul óratartás közben nem lehet semmi mást csinálni, olyankor valóban dolgozni kell.
Tudom, nem szép dolog az irigység, de ez az a téma, amiért ütni tudnék komolyan.
Ez egyébként onnan jutott eszembe, hogy tegnap próbáltam egyeztetni a nyelviskolás kiscsajjal, hogy akkor hogy s mint lesznek az órák augusztusban, aki lazán közölte, hogy hát ma csak ügyelet van náluk, (úgyhogy nem tudunk beszélni), de gondolom az irodisták ezért teljes pénzt kapnak, hát a francbamár komolyan.
Tudom, tudom, minek hagytam ott azt a bizonyos nyelviskolai munkahelyet (ahonnan egyébként időközben az is elment, akinek a feladatait átvettem volna), dehát az meg annyira nagy kompromisszum lett volna, amire nem vagyok hajlandó. Érdekes, valahogy egyik multi se tűnt akkora kompromisszumnak annak idején, de biztos azért is, mert legalább angolul tudtam beszélni mindkét helyemen, ami azért elég fontos nekem, hiszen ezt tanultam ezer évig és ez az, amit nem szabad elfelejtenem. (Ha nem használom, bizony én is elfelejtem, szomorú, de így van.)
Jelentkeztem különben több helyre is a közoktatásba, kettőre már nem kellettem, eh, olyan reménytelen ez a munkaügyi életem, hogy sírni tudnék.