szolgálati

Tudom, ennek nincs nagy jelentősége, de mégis: rengeteg blogot olvasok, amit illene linkelnem - az én fejemben van valamiféle blogger etikett, na -, de vagy egy fél éve az istennek nem tudok linkelni, fogalmam sincs miért, szóval nemlinkeltek, ne haragudjatok, érezzétek linkelve magatokat. 

Kicsit akartam még füstölögni a nagymamámról meg az intoleranciájáról, de rájöttem, hogy most nincs kedvem, meg tesztet kell javítanom és bundás banánt sütnöm (nem akarok beszélni róla), úgyhogy sajna várnotok kell még erre a felettébb izgalmas történetre. 

Léni különkiadás

Kár, hogy nem vagy szobor. 
Miért?
Mert akkor sokáig itt maradnál. 
Jaj, ez nagyon aranyos, ezt fel kell írnom.
(a szobából kiabál) Azt is írd fel, hogy szeretlek!





PS.: Marcus idesomfordált míg írtam - őőő, nem értem miért nincs még ágyban -  és megkérdezte, hogy mit csinálok. Miután megmondtam neki, nagyon cukin azt kérdezte mi az a bog?

nyaff

Azért pocsék dolog megbukni, nekem utoljára harmadévben sikerült a nyelvészet szigorlaton, igaz, azon háromszor is. 

Utálatos volt, mondjuk a mai napig fel nem fogom, hogy mi a jó ég az a mondathangsúly - nem mintha kéne bármire -, de a végén valahogy csak átverekedtem magam, még rektori engedély se kellett (mint az évfolyam elég nagy részének). Jó, hát az sokatmondó, hogy főleg torna-angol szakosok buktak. Meg én, hehe.

Hogy ezt mér is mondom? Ja igen, tudom már,  megbukni rossz, a fenébe is.

Ps: Mentségemre legyen mondva, hogy a nyelvészet szigorlat idején épp két pasival zsonglőrködtem: felkeltem az egyiknél és mentem a másikhoz, izé. Micsoda badass voltam, még ilyet. Nehéz lesz majd Lénának prédikálni...

"Baby you can drive my car" vol.sokezer

Úgy a tizenötödik percben elkaszált a vizsgabiztos - kicsit túlhisztizte szerintem, de alapvetően tényleg béna vagyok még, most az volt a baj, hogy idegességemben túl gyorsan kanyarodtam, túl közel mentem parkoló autókhoz, az oktató meg belenyúlt, aztán onnantól meg vége volt a bulinak. Kétszer le is fulladtam az y közben - utoljára kábé a legelső órámon fulladtam le, hát fasza, remek. 

Nem igazán számítottam másra, de azért nem esik jól, főleg így együtt a munkás kudarcokkal.

Mondjuk sejtésem szerint pár év múlva leszek csak elég jó, úgyhogy ez kissé aggasztó.

slave to the wage vol.sokezer

Azért az eléggé kiborító, hogy azokat az angol tanári állásokat, amik egy kicsit is érdekelnének (mert mondjuk viszonylag jó iskolában kéne tanítani), nagyjából még azelőtt betöltik, hogy az álláshirdetést feladnák. 

Nincs mese, fel kell hajtanom befolyásos ismerősöket, akik benyomnak valahová - én nagyon rossz vagyok az ilyen protekciós-susmusos dolgokban, nem is tudom hogy kezdjem az ilyet. 

Esetleg kiállok a Blahára táblával a nyakamban, hogyaszongya protekciót keresek, hogy gimnáziumi nyelvtanár - vagy bármi más - lehessek; ilyent még úgyse láttam, ez egészen egyedi, na, mit gondoltok?









PS.: Mondjuk pont most vagyok benne egy ilyen protekciós sztoriban, bár ez nem a klasszikus protekció, meg nyilván nem lesz belőle semmi, de a jelenlegi egyetlen csoportomban van egy nő, aki azt mondta, hogy hát mi az, hogy éppen nekem nincs munkám, amikor én vagyok minden idők legjobb tanára (nem, nem így mondta, de nagyon odavan értem) és ő bizony beajánl a gyerekei kéttannyelvű iskolájába, küldjem el az önéletrajzomat.
Ettől persze nem lesz soha pénzem, de legalább tudom, hogy a tanítást jól csinálom - nem azért mert a tanítványok mondják meg lelkesednek, hanem mert ezt egyszerűen tudja az ember -, az is valami, vagy mittomén. (Eh, nem jelent semmit persze: egy darab szarnak érzem magam a sorozatos sikertelenségtől).
Egyébként most jobb is, ha ezen a nyomoromon gondolkodom, nem a vezetés vizsgán (azt egyébként teljesen le is süllyesztettem a tudatalattimba - vagy valahová arra - és nem vagyok hajlandó gondolni rá holnap délig.)


PPS.: Az csak hab a tortán, hogy hiába tanítok kisebb-nagyobb megszakítással már tizenöt éve, egy állami iskolában gyakornoknak számítok majd, mert mint megtudtam, a nyelvtanárság egyéni vállalkozóként nem számít tapasztalatnak (csak halkan merem mondani, hogy rohadjanak meg). 

ahogy a dolgok vannak aka Marcus dicsérete

Tegnap jól összerúgtam a port az oktatómmal (így kell ezt, két nappal a vizsga előtt nyilván), illetve főleg ő rúgta, én meg csikorgattam a fogam (az a baj velem, hogy vagy kussolok, vagy nagyon csúnyán összebalhézok, középút nincs), gondoltam hátha véletlenül átmegyek a vizsgán (szerintem amúgy nem) és akkor minek most itt még előtte botrányolni. 

Mindenesetre a bizalmamnak lőttek, pedig eddig egész normális volt a figura (bár nem akkora ász, mint ahogy hirdeti magáról, pont olyan koncepciótlan például, mint a többi, szerinte semmirekellő oktató, nade oké, az oktatók nem atomfizikusok, pedagógiai érzékük pedig valószínűleg nemigen van.)

Szóval gondolom meg fogok bukni, ház ez van, de mindegy, majd egyszer biztos nem fogok megbukni. Szerintem ha innen indítok, abból nagy baj nem lehet. Jó, legbelül én mindig a legjobbra számítok (szerintem örök optimista vagyok, bármi is látszik kívülről), szóval hiába verem a mellem, mindig csalódott vagyok a kudarcoktól - de asszem alapvetően ez a normális. 

Ami viszont nagyon jó volt a tegnapi napban, az Marcus felmérése a fejlesztő pedagógusnál: mert bár kiderült, hogy szüksége van egy kis itthoni tornáztatásra, mert vannak visszamaradt csecsemőkori reflexei, meg problémái az egyensúlyával meg az "oldalasságával", viszont annyira elképesztően cuki és együttműködő volt a vizsgálat alatt, hogy azt egy felnőtt is megirigyelhetné. 

Izgatottan várta az újabb és újabb feladatokat, mindent megfigyelt és csinált rendesen, ha szóltunk neki, hogy most mi beszélgetünk, eljátszott magában, viszont kedves és vicces volt, amikor épp ő volt "terítéken", hú, nagyon büszke voltam, nem győzték dicsérni. 

Mondjuk rájöttem, hogy fejlesztőpedagógiát kéne tanulni - meglepődtem, hogy milyen brutálisan drága egy ilyen felmérés, hát még maguk a kis tornaórák...Jövő héten Lénát is visszük, kíváncsi vagyok. 

El kellett mesélnem a terhességem meg a születésük történetét és ismét megállapítottam, hogy milyen eszméletlen szerencsések voltunk: nem elég, hogy pikk-pakk terhes lettem, mikor akartam, a hányáson kívül nekem az égvilágon semmi bajom nem volt, talán ha egyszer dagadt be a bokám; a cukrom és a vérnyomásom végig tökéletes volt, aztán a szülés is jól végződött, bár Marcus kihúzásának emléke azért a mai napig felzaklat kicsit (azt a nő is mondta, hogy fontosak lehetnek a születésük körülményei a későbbi problémákat tekintve) és aztán később tényleg Marcus bizonyult a gyengébb láncszemnek (már egészségileg), mert ő volt, akit eleinte szondával tápláltak, ő volt nagyon refluxos, ő az, aki majdnem-asztmás, ő az, akinek teljesen egyértelműen fejlesztésre kell járnia, szóval igen, határozottan ő a sérülékenyebb (persze én úgy tudom, a fiúk általában azok). 

Az is iszonyú nagy szerencse volt, hogy a mozgásfejlődésük tökéletesen zajlott le, mindent nagyon sokáig csináltak, semmilyen fázist nem hagytak ki, szóval na, szerintem nagyon-nagy szerencsénk volt mindennel. 

Drága Marcuska, olyan nagy már, de közben meg annyira kicsike és olyan huncut, okos, jóképű, jaj, nem bírom én ezt idegekkel. 

slave to the wage aka matekos

Miután megkaptam a százhuszonötödik elutasító levelet is x cégtől meg iskolától, meg nagyjából mindenhonnan, akkor azon kezdtem elmélkedni, hogy muszáj lesz tanulnom valamit - persze ilyenkor rögtön valami undok gazdasági dolog ugrik az ember agyába, valahogy mintha ma már csak olyan diplomára lenne szükség, ami egyébként szégyen-gyalázat és persze gondolom telített a piac a jelenlegi gazdasági diplomásokkal is, na mindegy, szóval gazdasági diploma, amihez matek kell, ami nekem az alap mumus, a legundorítóbb, legutálatosabb dolog ever (btw a szüleim sokat tettek azért, hogy utáljam és elhiggyem, hogy én matematikai antitalentum vagyok: az apukám úgy kábé hat éves koromtól azt magyarázta nekem, hogy olyan vagyok mint ő és nekünk nem megy a matek. Ti ezt ne csináljátok a gyereketekkel, nagyon ártalmas.), mindig rossz voltam matekból, mindig hánytam is tőle és egyáltalán nem foglalkoztam vele (szerintem alapvetően ez volt a baj), plusz egy rakás megaláztatás ért az évek során a mindenféle matektanáraim jóvoltából. (Például mikor gimnáziumban nekem volt először, másodikban nyelvvizsgám és ezt a matek tanár is megtudta, akkor azt mondta gúnyos mosollyal az arcán, hogy legalább az Anna is tud valamit.)

Elmondtam aztán Marcinak a terveimet, meg a rettegésemet a matek miatt, mire felcsillant a szeme: hát majd segítek neked! 

Az a gyanúm, hogy kapcsolatunk csúcsát az jelentené neki, ha együtt matekoznánk. 

Fáradt

Hát izé: amennyire tetszett a veszprémi utazás ötlete két hónapja, annyira frusztrál a dolog most. 

Öt órát utaztam (ja nem, hetet: a Népliget is messze van) összesen egy öt perces beszélgetésért a téós nénivel. 

Ráadásul ott volt a kezében a diplomám (30 napon belül kipostázzák, 30 nap!), de még ikszipszilonnak alá kell írni, ezért nem kaphattam meg. Fuck.

Ki kellett volna kapni a kezéből és elszaladni vele - kacagva aláírnám, hiszen soha senki nem nézi majd meg azt az aláírást. 

Na mindegy, legalább megtudhattam, hogy a Volán buszokon van wifi és hogy a megújult téós nénik meglepően kedvesek.

Think positive, meg ilyesmikre gondoltam.

(s)iker vol.5674342289

És azt még nem is meséltem, hogy a Szépek mindjárt négy évesek (elképesztő) és annyira, de annyira szépek és okosak és mindent folyton kinőnek és mindent egyedül akarnak csinálni és mikor ideköltöztünk, még nem érték el a liftben a negyediket, de most már mindig ők nyomják meg a gombot és Lénike egy komoly nő és Marcus meg annyira, de annyira sokat rosszalkodik és huncut és iszonyatosan okos (az egyik óvónéni egyszer azt mondta, hogy hú, Marcika, szerintem ilyen nagyon intelligens és közben a feje fölé mutogatott) és egyfolytában beszél és mindenkivel megismerkedik mindenhol és mindketten olyan kedvesek, viccesek és nyitottak és még azt is mindig meghódítják, aki eleve eldönti, hogy utálja a gyerekeket és egyébként meg már soha senki nem pisil be és az esti alvásnál egyszer csak azt mondtuk nekik, hogy na most aztán már nem maradunk bent míg elalszanak, mert más dolgunk van és Marcus ugyan próbál kicsit cselezni, hogy maradjunk, de aztán megadóan végül mindig csak annyit mond, hogy azt fogom álmodni, hogy szeretlek (óóóó) és elénekli az estejót és hamarosan elalszik. 

Erről jut eszembe az a megható történet, hogy amikor a Balatononon voltunk, felhívtak, hogy rohanjak haza második körös állásinterjúra (nem ez a megható), a gyerekek meg Marci pedig maradtak még egy napot (én meg egyedül aludtam itthon, nagyon fura volt, utoljára vagy tizenöt éve aludtam egyedül ebben a lakásban) és Lénike este elalvásnál állítólag azt mondta, hogy azt fogom álmodni, hogy szeretem a mamát. (óóóóó). 

És olyan szőkék és szépek és hosszú szempillájúak és vidámak és formásak ésésésésés...

Szóval az a helyzet, hogy a gyerekeim rettentő édesek, na. 

Londonban hej

Különben meg azóta értelmetlen az életem, mióta láttam, hogy hogyan lehet Londonban élni ha van pénzed, mert ott lehet mindenféle nagyon izgalmas dolgot tanulni és azzal munkát kapni (nekem a mai napig fájó pontom, hogy nem tudtam AIDS counsellinget tanulni, mert nem volt rá pénzem, mikor ott laktam), lehet rengeteg izgalmas ingyenes kulturális program közül választani, lehet rengeteg izgalmas drága kulturális program közül választani, lehet zsidónak, pakisztáninak, feketének, kínainak, homoszexuálisnak, transzszexuálisnak, popsztárnak, rondán öltözöttnek lenni, lehet a Tesco-ban (meg kábé bármelyik utcasarkon) sushit kapni, meg egy fontért árulják a világ legfinomabb müzliszeletét négydarabos (!) kiszerelésben és van isteni egyéb kaja a világ minden tájáról (még egy lángosost is lekaptam Camden-ben, magyarul írtak ki mindent, nagyon autentikus hely volt) és lehet látni-hallani nagyon angol úrihölgyet, aki úgy hehez, hogy el sem hiszed; és a közlekedés olyan, mintha egy pszichológus és egy mérnök találta volna ki kéz a kézben: tökéletes, okos, precíz és mégis teljesen emberi. Ja és persze az angol vidék, az maga a romantika, az olyan fajta, amitől azonnal sírok.

Nemtom. Van valami ezekben az angolokban*. 

Majd egyszer képek is lesznek. 

*Jó, hát én világ életemben Miss Marple akartam lenni, szóval furcsa is lenne, ha nem vonzódnék hozzájuk. 

PS: Ma az oktatóm tökéletesen demonstrálta, hogy (többek közt) miért undorodom ettől az országtól. Mikor elmondtam neki, hogy Londonban voltunk a hétvégén, a következő kérdéssel reagált: na és mi van Londonban? Sok néger?

Kieg. az előzőhöz

Hazafelé az is eszembe jutott, hogy tavaly ilyenkor Rómában voltam.

Brühühű.

nyaff aka ahogy a dolgok vannak

Első nap az oviban (a gyerekek rettenetesen hiányoznak), poszt-London/poszt-nyár levertség, a mileszvelemebbenaszarországban nyomorultsága, hullabetegség a vezetési vizsgám előtt (naná). 

Kieg. az előzőhöz

Ne, ne, kérlek ne írjatok választ a kérdésemre, mert sajnos pontosan tudom és halálra idegesít.

Azt hiszem elég sok szempontból még mindig toporzékoló-lázadó három éves vagyok.

"Kínzó kérdés"

Miért hiszik a nagymamák, hogy leves után nem szabad inni?

6 év

Csak a szerelem óv meg a tébolytól.

Sziget 2014

Tegyek parfümöt? A parfüm nem illik a Sziget szellemiségéhez, nem?
Mért, a tizenhatezres napijegy illik hozzá?


Ez a tegnapi Placebós-vihogósan ivós Sziget után egészen elképzelhetetlen, de mindenesetre teljesen a homályba vész. 

Négy nappal a 2008-as Sziget után találkoztunk, én meg már temettem magam, haha.

így megy ez. 

I heart London

L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n_L_o_n_d_o_n

"And would it have been worth it, after all, After the cups, the marmalade, the tea, Among the porcelain, among some talk of you and me, Would it have been worth while, To have bitten off the matter with a smile, To have squeezed the universe into a ball To roll it towards some overwhelming question, To say: “I am Lazarus, come from the dead, Come back to tell you all, I shall tell you all”— If one, settling a pillow by her head Should say: “That is not what I meant at all; That is not it, at all.”

Elsején lett volna a szüleim 44. házassági évfordulója, de szerencsére sikerült nem ezen szomorkodnom: pénteken a gyerekekkel állatkerteztünk, most meg balatonozunk (nem, most éppen Pesten vagyunk, de bonyolult és érdektelen, nem magyarázom - holnap már újra a Balatonon leszünk és hétvégén is ott voltunk). 

Persze azért a Balaton fájó pont - bár inkább a másik partja, nem az, amin most nyaralunk - a szülők életük (és közös életünk) legszebb pillanatait egyértelműen ott élték át - kezdve a megismerkedésükkel. 

A bátyám egyszer azt mondta, hogy ő nem a temetőbe jár a szüleinkre emlékezni, hanem a Balatonra - szép és pontos megfogalmazása az én emlékezésemnek is.