"I read a book about the self Said I should get expensive help Go fix my head Create some wealth Put my neurosis on the shelf"

Tegnap felhívtam a tesómat, hogy beszéljünk a lakásügyekről, de valahogy egész különösen sikerült elkanyarodnunk az öngyilkos családtagjaink és a családunk betegségei témakörhöz, ami ijesztően kimeríthetetlen. (Néha azt gondolom, hogy nekem óriási felelőtlenség volt gyereket csinálni; máskor meg szent meggyőződésem, hogy én leszek az, aki leszámol a szörnyű családi örökségekkel.) 

Megbeszéltük, hogy ki hogyan szorong(ott) az apukánk betegségei (alkoholizmus, mániás depresszió) miatt - én egyébként ezeket a dolgokat pár évvel ezelőttig be sem vallottam magamnak azt hiszem -, meg hogy mi az, amire mindenképp figyelnünk kell, hogy mi magunk ne kerüljünk bele valami negatív spirálba.

Sokat beszéltünk az apai nagymamámról, akit nagyon durván terrorizált a férje, a nagypapám (akinek volt egy ikertestvére, mellesleg, a genetikus szerint onnan jött a családba az ikerség). Azt hiszem a nagypapám sokat tett azért, hogy az apukám később olyan legyen, amilyen: emlékszem, úgy jellemezte a családi életüket, hogy "maga volt a pokol". (Csak halkan merem mondani, hogy az ő apja, a dédapám is öngyilkos lett, ráadásul valami egészen fifikás módon, mint a tesóm elmesélte tegnap, én nem is tudtam erről.)

Részletesen kielemeztük, hogy az apukám hogyan lett öngyilkos, mit mondott előtte, ivott-e bármit, mi volt a boncolási jegyzőkönyvben, hogyan viselkedett napokkal, hetekkel előtte. 

Azt kell mondjam, hogy nagyon felszabadító volt, gyakrabban kéne ilyesmikről beszélnünk, nekem nagyon sokat segítene. Vannak mindkettőnknek durva emlékei gyerekkorunkból meg későbbről az apukám balhéiról - én kamaszként csúnya háborút folytattam vele, szegény tesóm beletörődőbb volt -, párat ezek közül is felelevenítettünk és bár nem kellemes ezeket előszedegetni mélyről, a végeredmény számít igazán és még pszichológusra sem kell költeni.