"Éltem - és ebbe más is belehalt már"

Péntekre virradóra meghalt az apai nagymamám.
Szomorú vagyok, bár mindig nagyon terhelt volt a kapcsolatunk; én nagyon nehezen visel(t)em a család apai ágát, szegény apukám sem véletlen volt olyan, amilyen.
Azon gondolkoztam a hétvégén, hogy mennyire gyorsan múlik el tényleg a családom: 2009 tavaszán meghalt az anyukám, 2009 őszén meghalt az anyukám testvére, szeretett nagybátyám.
2011 februárjában öngyilkos lett az apukám (valahogy mindig úgy gondolok erre, hogy ez nemcsak sima meghalás volt és durvább nyomot is hagyott egyértelműen) és most, meglepően nagy kihagyással 2017-ben a nagymamám zárta a sort, de sajnos a két anyai nagynéném, illetve az apai (akivel szintén igen problémás a kapcsolatunk) sem túl egészségesek, úgyhogy nálunk mindig benne van a halál a pakliban (oké, elvileg máshol is).
Mondjuk szerintem eléggé megedződtem a szüleim halála kapcsán: szemem se rebben lassan egy új halálhír hallatán.
Mondjuk azon eléggé kiborultam, mikor jó egy hónapja a tesóm biciklizett és összeütközött egy autóval: szerencsére csak két bordája tört el, de ez valószínűleg simán csak óriási mázli volt, mindenesetre szörnyű volna, ha meghalna a tesóm, el sem tudom képzelni.