Már megint tanul

A mostani konzulensem viszont azt írta vissza, mikor elküldtem neki mindkét fordítást meg az egyik elemzését, hogy tök jó, csak így tovább. Nem tanácsolt el, de ő amúgy is szeret, mert tudom mi az a subjunctive.
Amúgy meg rettentő fárasztó az élet: amikor épp nem a szakdolgozatomat írom, akkor jogi szakkifejezésekkel vacakolok, vagy Trumpról és/vagy a Brexitről fordítok valami izét.
Az iskolában alig látok ki a fejemből, legalább a szakdolgozatot le kéne sürgősen adni, mert kipurcanok.

nem tudja, tanulja

Ma megint eltanácsolt az egyik tanárom: azt mondta, hogy ezekkel a romantikus szófordulatokkal nem lehet gazdasági szöveget fordítani, legyek műfordító, de leginkább író.
Na tessék.
Emlékszem, már az egyetemi szakdolgozat írásakor is ezzel csesztetett a konzulensem: magának túl jó a stílusa. Hát basszus, ez legyen a legnagyobb bajom az életben...
Pedig nem vagyok különösebben romantikus lélek: perverz módon azok a kedvenc óráim, amiken felsőfokú nyelvvizsga teszteket töltögetünk rogyásig, meg olyan igazi, békebeli Rigó utcai nyelvvizsgás mondatfordításokkal vacakolunk.

verses szenvedős

Hazavágtattam a farsangról és próba záróvizsgát írtam, jó stresszes volt (két óra alatt kellett lenyomni egy amerikai haditengerészes-tálibos fordítást; Marci meg elvitte a gyerekeket dartsozni, hogy ne ugráljanak a fejemen közben.)

Holnap 3/4 6-kor kelek és egészen este 3/4 7-ig magyarról angolra fordítok az egyetemen.

ÉS VERS!
Időnként elgondolkozom,
vajh' mért vagyok ily rettentő nagy barom,
hogy a szombatokat erre áldozom.

farsang

Marcuska holnap Bud Spencernek öltözik a farsangon. Könnyesre röhögtem magam, mikor egy párnával próbaképpen kitömtem a hasát.

"Világot hamvasztottam el szivemben és nincs jó szó, mely megríkasson engem"

A februári verőfényes napokról mindig eszembe jut, hogy az apukám nyolc éve épp egy ilyen szép napot választott halála napjául.

olvas

Január óta már az ötödik könyvet olvasom. Amikor rámjön az őrült könyvfalás, mindig elgondolkodom, hogy nem a depresszió elől menekülök-e a non-stop olvasással.

"Life is what happens to you while you're busy making other plans."

És néha, mikor vakargatom valamelyik macska pofácskáját, rájövök, hogy hát nyilván ez maga az élet; nem a kijavítatlan dolgozatok, a szorongás a záróvizsga meg a gyökérkezelés és a félév végi értekezlet és az életközepi válság meg Orban Viktor miatt.
Macskabajusz itt és most.

nem tudja, tanulja

Ma elkezdődött az egyetem. Majdnem sírtam, mikor háromnegyed hatkor megszólalt az ébresztő.

(S)iker vol.453781289

Marcuska minden nap lelopja a polcról az Olaszul könnyűszerrel című könyvet. Valamelyik délután Léna elkönyörögte tőle, de két perc után halálos unalomra hivatkozva visszaadta neki; rejtély, hogy mit csinál vele Marcus, elég valószínűnek tartom, hogy nem olaszul tanul: amikor legutóbb meglestem, valami furcsa varázsigéket mormolt a könyv fölött és Bud Spencer-módra bokszolt a levegőbe.

Huh

A gyerekek annyit ölik egymást mostanában, hogy minden egyes délutánt és estét hosszú-hosszú túsztárgyalással töltök, miközben az egyik ordítva bőg, a másik üvölt meg csapkod, remek. Persze Marci Firenzében - komolyan nem értem, hogy nem haltam még bele az irigységbe -, én meg itthon halálomon; minden este úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger (és én barom mindennek tetejébe egy iskolában dolgozom, nevetséges).

Azért szólhatott volna valaki, hogy gyereket nevelni kibaszott fárasztó.

"I love it here"

Szerdán lesz két éve, hogy ide költöztünk (csütörtökön pedig egy éve, hogy a gimiben dolgozom), de én még mindig nem tudtam napirendre térni afelett, hogy itt lakunk.
Mindig az a jelenet jut eszembe a Tehetséges Mr Ripley-ből, amikor Jude Law és Matt Damon a tenger közepén megállnak egy csónakkal és Jude Law a csónak közepén vad ugrálásba kezd és eszelősen azt kiabálja, hogy  I love it here! 
Na pont ezt érzem nap mint nap.

"Szabad élet, szabad madár"

Na jó, hát van azért pozitívuma is a zeneiskola végének: lett egy pár szabad órám, ugyanis Marcus mától megint úszni megy Lénával péntek délután; ugyan nagyon praktikus, hogy mind egy iskolába járunk, de nekem a szabad perceim száma nullára redukálódott mióta ez így van és soha de tényleg soha nem tudok egy percre sem egyedül lenni:  az iskolában ugye folyton diákok vesznek körül, na meg a miniatűr tanáriban ezer tanár egy rakáson, aztán délután korán hazahozom a gyerekeket és velük vagyok, pedig rettentően vágyom rá, hogy nagy ritkán egy kicsit magamban legyek és halljam a saját gondolataimat.

Megyek is, főzök egy kávét és olvasok - tuti, hogy a világ királyának érzem majd magam.