Léni szerint a világ

Day 10

Néha elkezdek félni, meg azon gondolkozom, hogy, a régi háziorvosom szavaival, a "lötyögős szívbillentyű"* betegségnek számít-e egyáltalán.
Amúgy ma tök jót fociztunk és tollasoztunk a kertben, a gyerekek pedig változatlanul szuper jó fejek: amíg mi tanítottunk (Marci nagyon cukin a kvantumokról mormolt a szomszèd szobában, míg én gyorstalpalót** tartottam a folyamatos múlt időből), addig megcsináltak minden leckét.
A nemzeti pedagógiai kar nemtomkicsodája ma hosszú e-mail-ben köszönte meg áldozatos munkánkat, hát remek, adhatna mondjuk pénzt is, ha már.








* ami kellemetlen szívritmuszavart okoz és még a főiskolán derült ki, hogy ilyenem van
** 20 percesek az online órák, de iszonyat nehéz ilyen kevés időt értelmesen eltölteni

Day 8

Mi ez a romhalmaz itt, amit nappalinak hívunk?

"may you live in interesting times"

Kicsit olyanok most például a kollégáim, mint egy mániás-depressziós a mániás szakaszban. Kicsit valahogy mindenki olyan.
Hogy karöltve harcoljunk, csináljuk meg, éljük túl, vicceljük el, cseteljünk, zsezsegjünk non-stop és majd minden megint jó lesz.
Közben meg a láthatatlan ellenség itt ólálkodik körülöttünk.
Lenne hozzá legalább ocsmány idő: olyan gúny van ebben a napsütésben.

aszonták kell napirend

Írtunk.

Day 4 aka Feljegyzések a régi életük után sóvárgó tanárok házából

Miközben online tanítok, a gyerekeim összebalhéznak a szomszéd nénivel az átrúgott focilabdán, plusz megérkezik egy futár és a kertész, aki permetezni akar, plusz kinyittatni a kerti csapot. (Nem, nem vagyunk akkora burzsujok, hogy kertészünk van, ez a kertész csak permetezni szokott nagy ritkán, mert mi azt nem tudunk.)

A gyerekeim amúgy állati rendesek, pillanatok alatt megcsinálják a napi feladatokat, de délután még krókuszokat kell hajtogatnunk, mer a technika óra az fontos ám. Olyan kézügyességem van, mint egy csecsemőnek, szóval izgi lesz. 





PS: Amúgy valójában nem nyavalygok, mert imádok itthon lenni, mindenki egészséges(nek tűnik, hát mittudomén, ugye), a kert meg egyszerűen szuper. 

"Ez már ilyen ómájgád"

Legalább ma már a tanári cseten megy tovább a balhézás, nem egymást köpködve közelről, na ezt nevezem én felelős állampolgári viselkedésnek.

A bruszt lényege az, hogy betartsuk-e a miniszteri utasítást, miszerint hétszer-nyolcszor negyvenöt perceket tartunk, mintha mi sem történt volna és nem kéne a gyerekeimet tanítanom és megállás nélkül főzni.

Még csak két nap telt el a két hónapból és én már tegnap el akartam költözni Kamcsatkára, de basszus, hát ki sem engednek az országból. 

PS: Ma olvastam egy rettentő viccesnek szánt szösszenetet arról, hogy miután hasztalan próbálod a gyerekedet munkára fogni, elkezdesz felnézni a tanárokra. Szerintem nem is mondok ehhez semmit, ez már ilyen nókomment* (ahogy Marcika mondaná).

* a pontos idézet az, hogy ez már ilyen ómájgád

ahogy a dolgok vannak

Az első tanításmentes nap azzal indult, hogy az egész tantestület bezsúfolódott a nagyon kicsi tanáriba és heves viták közepette köpködött mindenki a levegőbe.
Kicsit aggódtam, épp előtte olvastam, hogy Olaszországban egyre több a negyven-ötven közötti nagybeteg.
Most cseten folytatódnak a viták, szerdától a discordon tanítunk vagy mi...Orbán szerint a Krétán kéne, de azt csak a kiválasztottak tudják megnyitni jelenleg, szóval hiába szeretné folyamatos ellenőrzés alatt tartani a nemzet napszámosait, a vacak eszközeivel nem fog menni, muhaha.
A gyerekek megkaptàk az első nap feladatait, mi lógtunk és egyelőre csak ének órát tartottunk (szerintem nem kell elkapkodni a fos tankönyvek nézegetését), meghallgattuk az Állatok Farsangját, imádom:

Léni különkiadás

Ma rendet tettünk a kisebbik dolgozóban, hogy a gyerekek tudjanak ott tanulni és találtunk egy rakás régi általános iskolás angol, meg egyéb könyvet. 

Több se kellett Lénànak: pár óra múlva már a folyamatos jelenidőt meg a sorszámneveket gyakorolta.

A nagy homeschoolingban csendesen agysebésszé képzi magát, esküszöm. 

PS.: A szavalóversenyen is második lett, ez az ezüstérmes időszaka.

"kínzó kérdés"

Vajon milyen lesz a heti öt digitális testnevelés óra?

nem tudja, tanítja vol.4562389

Azért elhallgatva egyik-másik kollégámat, olykor tényleg megértem a társadalom nagy tanár iszonyát.
Például az egyik tanár nálunk valamelyik nap nem átallotta azt magyarázni, hogy ha iskola bezárásokat rendelnek el (ami szerinte csak azért iszonyú baromság, mert majd később le kell tanítani az elmaradt órákat, semmi köze egy potenciálisan elég veszélyes vírus terjedéséhez), akkor kizárt dolog, hogy ő hajlandó legyen nyáron pótolni az elmaradt tananyagot, majd kiíratja magát a háziorvosával három hétre.
Olyan dühös lettem, hogy azt mondtam neki, hogy én akkor viszont feljelentem táppénz csalásért*. Még azt is a fejéhez vágtam, hogy az emberek elég nagy része egész sokat dolgozik nyáron. Látszott, hogy teljesen fel van háborodva és azt kezdte magyarázni, hogy de ha az egyik folyton lógó kolléganőnk is megteheti, hát akkor ő is.
Jézusom.

Na pontosan ez a légkör az, amitől hányingert kapok és ami miatt folyton menekülni akarok; a fenti csak egy kis epizód az életünkből, most például van egy olyan balhé, hogy az egyik súlyosan nárcisztikus tanár azon mesterkedik (aláírásokat gyűjt, konspirál), hogy egy másik tanárt (akivel valóban nagyon nehéz együtt dolgozni, totál fafejű, problémás és viselkedésében sokszor nagyon hasonlít az ellene áskálódó, súlyosan nárcisztikusra) kirúgjanak.





* nem, nyilván nem fogom, nem vagyok az a feljelentgetős típus, de hogy lehet valaki ekkora ignoráns barom?! Ne zárják be az iskolákat, hogy ő tudjon zavartalanul nyaralni, hát persze.



PS.: Most vettem észre, hogy az előző volt az ötezredik posztom, pezsgőt ide!

PS2: írt a cég, ahol interjúztam, hogy annyira bizonytalan idők járnak, hogy most inkább nem vesznek fel senkit. Pont erre számítottam egyébként, de amúgy se mennék oda, már eldöntöttem.

koronavírus

Szomorú idők ezek a notórius körömrágók számára, feleim.

slave to the wage vol.783451299

Hát nem, nem ez lesz az új munkahelyem: ma, a harmadik körben egy rakás dög unalmas  feladatot kellett megcsinálni és jaj, nem, annyira, de annyira nem az én világom ez a más emberek pénztárcahízlalása lojális dolgozóként...és ilyenkor jön az, hogy rájövök, hogy bizony tanítani szeretek a legjobban, csak valahogy úgy kéne egy tanári főállás, hogy ne a közoktatásban legyen, de ne is csilivili magániskolában burzsuj diàkokkal és hisztis anyukáikkal. Eh, nem tudom.
A munkás dilemmám, úgy tűnik, örök.

A drága tanítónő nagy nehezen elengedte Marcit olvasóversenyre (az a szórakozása, hogy nem engedi versenyezni, mert...nos, nem tudjuk miért. Mert nem szereti?*), aki szépen, ügyesen meg is nyerte, Léna lett a második (ugyanolyan jól olvasnak amúgy).

Marcuskám aztán nagyon frappánsan megfogalmazta, hogy mi a gond ezzel: szerintem A. néninek ez tök égő.


* de, tudjuk persze: mert izgága, idétlenkedő fiú, azokat meg a tanító nénik nem tudják jól idomítani.


update: Ma az egyik szervező tanítónő odajött hozzám ódákat zengeni a gyerekek csodás olvasásáról, nagyon büszke vagyok.