A saját futógép csodálatos dolog: egyrészt lefutom a napi adagot, míg elkészül az ebéd, másrészt futás közben hangosan lehet ordítani, hogyaszongya if the answer is no, can I change your mind.
szombat, október 24, 2020
szombat, október 17, 2020
slave to the wage vol. sok millió
Nem, nem vállaltam el végül, mert öreg vagyok és gyáva. mert nem tudom mit hoz a jövő (és mert valóban öreg vagyok és gyáva), nem tudom a gyerekek hol járnak majd iskolába és azért nekünk az egy sarkalatos pont (logisztikailag nagyon bonyolult lehet, ha én Budapesten dolgozom, ők meg mondjuk Pest megyében járnak valahol iskolába), mert közel s távol senki sincs, aki segítsen.
Persze a gyerekek hamarosan végképp nagy culák lesznek, nem kell őket hurcibálni, kísérgetni, akkor majd talán én is szabadabb leszek és végképp baromi öreg.
Úgy érzem, ez a bejegyzés tulajdonképpen az életemet évek óta megkeserítő életközepi válságról (amit néha egyenesen depressziónak érzékelek) szól.
PS.: De azért azt el kell mesélnem, hogy nemrég két tizenkettedikes tanítványom (fiúk ráadásul, pedig a lányok inkább mondanak szépeket az embernek) arról beszéltek, hogy mennyire szép vagyok, hát wow. Mivel ilyenben már ritkán van részem mióta öreg vagyok és gyáva, ezért muszáj megörökítenem.
csütörtök, október 15, 2020
slave to the wage vol.762389
Kaptam egy eléggé visszautasíthatatlan állásajánlatot (egy suliban, angolosként): pont háromszor annyit keresnék, mint most.
Holnapig kell döntenem.
vasárnap, október 11, 2020
hétvégi
Tegnap egy egész nagyot túráztunk a környékünkön és újra meg újra megállapítom, hogy szuper helyen lakunk: körös-körül erdők, dombok, gyönyörű.
Hazafelé egy szakaszon le akartuk vágni az utat és egy brutális lejtőn oldalaztunk/fenéken csúsztunk lefelé olyan kétszáz métert.
Én csúszás közben vagy röhögtem, vagy azt mormoltam az orrom alatt, hogy nem vagyunk normálisak, esetleg a kettőt együtt. Végül szerencsésen hazaértünk, Marcus megfogadta, hogy most 80 évig nem kirándul. (Fú, ilyen szempontból is nagyon kamaszodnak: mostanában alig akarnak feltápászkodni valami program miatt.)
Ha vasárnap, akkor meg sütök: diétás szilvás-diós és tökös-diós muffint, a hisztiseknek (aka Marcus) sima kakaóst. Tettem a végébe képeket és még egy szekrényben alvó Bellát is mutatok, mert ő egy óriási édesség (ahogy Léna mondaná).
politikai
Igazából már azért nem írok politikáról és a mindenféle felháborító eseményről, mert egyszerűen elakadt a szavam. Nem most, már egy jó ideje.
Szívem szerint sikítva menekülnék innen már holnap; ez amúgy tökéletesen kifejezi, hogy mit érzek.
péntek, október 09, 2020
Emily in Paris
Mondjuk az igazság kedvéért hozzátenném, hogy az amerikaiak is kapnak rendesen: őket munkamániás, folyton ordító, idegesítően boldog naivákként mutatják be (a dagadtságukon is élcelődnek, bár a főhős persze ilyen szempontból tökéletes), akik képtelenek megtanulni franciául (vagy bármilyen nyelven, teszem hozzá halkan).
Azt mondjuk erős túlzásnak érzem, hogy ez a bugyuta sorozat olyan lenne, mint a Szex és New York (valahol olvastam egy ilyet), az legalább, a tagadhatatlan hibái ellenére - na meg, hogy Carrie Bradshaw szövegétől a legtöbbször a falnak megyek és legszívesebben behúznék neki egy nagyot - szellemes volt. (Érdekes, ott is nagyon hangsúlyozták, hogy a franciák folyton bagóznak).
Jó, tudom, nézzek értelmes sorozatokat...a szörnyűséges Emily előtt egy szintén nagyon idegesítő olasz tinidrámát néztem, mondjuk akkor volt mentségem, mert ráfogtam, hogy az olaszt gyakorlom.
És különben is, nagy szükség van a bugyuta filmekre: néha le kell gyalulni az agyamat, az élet olyan fárasztó.
PS: Na, kicsit utánaolvastam: állítólag épp a legdurvább sztereotípiák ütköztetése volt a cél. Hát, ez olyan jól sikerült, hogy a sorozat kb önmaga paródiája lett.
vasárnap, október 04, 2020
Feljegyzések a dagadtak házából vol. 11256928
Az agyamra megy a fogyásom körüli felhajtás. Bármit eszem, valaki biztosan megjegyez valamit, például 1, nahát, hogy lefogytam, ilyet szabad ennem? 2, nahát, hogy lefogytam, az segített, amit éppen eszem? 3, nahát, hogy lefogytam, ugye már nem fogom hordani azt a bő ruhát? 4, nahát, hogy lefogytam, jaj, így mennyire szép vagyok (ez tulajdonképpen szerintem egy sértés, amit azelőtt ugye nem mondtak ki, ti. "de ronda vagy"), 5, nahát, hogy lefogytam, ilyen kaját kell venni nekik is ehhez? Illetve bármi olyat eszem, ami mások szerint nem diétás, rögtön basztatni kezdenek (beleértve Marcit is sajnos), hogy ejnye, ilyet nekem nem szabad, hogy gondolom ezt, lemértem, beírtam már a kalóriabázisba?, stbstb. Fú, nagyon kimerítő, na meg néha tényleg kifejezetten sértő is.
Tök jó volt dagadtan jókat enni, mikor az égvilágon senkit nem érdekelt, hogy mikor mit tömök magamba.
PS: Jaj, a legjobb típust kifelejtettem: valaki olyan, aki maga is túlsúllyal vagy akár cukorbetegséggel küzd, ajánlgatni kezd nekem valami diétás finomságot, mondván ilyet még te is ehetsz...
ahogy a dolgok vannak
Valamelyik nap azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen lélekben én már arra készülök, hogy elkapom egyszer ezt a szar koronavírust. Annyira védtelenek vagyunk a suliban, szerintem tényleg csak idő kérdése, de reménykedem benne, hogy mázlista leszek és könnyen átvészelem.
Tegnap volt nálunk nyárbúcsúztató kerti parti és sokat beszélgettünk erről a helyzetről: a beszélgetések alapján azt hiszem, hogy kb már senki sincs, akinek ne lenne (több) ismerőse beteg/fertőzött. Mivel szinte nulla a védekezés - szerintem bizony szükség volna karanténra, de nyilván nem én döntök, sőt, a véleményem sem érdekel senkit -, ezért bárki bármikor sorra kerülhet, főleg úgy, hogy a diákjaink szarnak az egészre, buliznak, járkálnak össze-vissza (lehetőleg maszk nélkül).
Amúgy meg kemény volt a gyerekzsúr után hirtelen "baráti" buli nyolc felnőttnek (plusz gyerekek) - annyi kaját halmoztunk fel, hogy mondjuk jövő márciusig ehetjük (a gyerekek meg annyi csokit kaptak ajándékba, hogy bőven etethetnék vele az utca összes gyerekét).
Most meg dolgozatot kéne javítanom, de az életemről blogolok, kapucnis pulóvert vadászok, titkon csokit eszem (szörnyű), na meg nézek magam elé. Fárasztó ez az aktív pihenés...
péntek, október 02, 2020
HB
Ah, ma tíz évesek a Szépek, elhull a virág, stb, istenem, hogyan és mikor telt el ennyi idő?
Tíz kispajti volt itt bulizni ma - és kb annyit ettek, mint húsz favágó -, fantasztikus, hogy mindenki (köztük én is) életben maradt és még a nyavalyás környezet dolgozatra is ötöst kaptak, micsoda nap ez a mai!