"Elhull a virág, eliramlik az élet" vol.561238779

Komolyan majdnem sírtam, ahogy összeraktam az új füzeteket; hihetetlen, hogy a gyerekek már harmadikba mennek!
És hiába, hogy gyötrelmes volt sokszor a nyár mert már egymás agyára mentünk, de közben azért borzasztóan összenőttünk, igazi gyászreakcióm van a gondolattól, hogy hétfőtől megint sok időt töltünk majd külön (nem, nekem semmi se jó, mint tudjuk).

Ráadásul a saját munkám miatt külön pocsék a kedvem: igaz, hogy csak 12 órám lesz (és a szánalmas fizetésem felét kapom természetesen), de idén sikerült megalkotni a világ legszarabb órarendjét, úgyhogy világos, hogy semmi mást nem tudok majd csinálni - fordítani pl nehéz azért csak egy-egy órát - egy csomószor a nap közepén kell bemennem a suliba, fasza.

Anyasors

Az összes kötelességemet és tizenhatodik nyàri könyvemet elhanyagolva römiztem egész délután, most már Léna is beszállt, kábé negyvenhárom percig gondolkodik minden körben, Marcussal megőszülünk, mire mi jövünk.
Bevallom, én erőltettem, hogy játsszunk még és még és rablót és kopogóst is, imádom.

Olvasós, römis meg biztos más is van benne, csak lusta vagyok végiggondolni is, 35 fok van, jesus

A legjobb azért a nyárban az volt, hogy vadállati mennyiséget olvastam, most olvasom épp a tizenötödik nyári könyvemet; volt köztük felejthető is, de a Text az egy kötelező mű (én már leakasztottam a pasi többi könyvét is).
Akartam hosszabban is írni róla, de egyrészt mostanában - úgy három éve - lusta vagyok írni, másrészt megtanítottam Marcust rablórömizni, úgyhogy nem nagyon érek rá.

Léni különkiadás

Ajjaj. Szerintem ez mostantól hivatalos: Léna súlyos kiskamaszságban szenved.
Ajtót csapkod, gonosz boszorkaként rikácsol, mindenen megsértődik, vitatkozik, ellenkezik, időnként nagyon szemtelen és úgy egyáltalán, eléggé kifordult önmagából.
Kíváncsi vagyok mi lesz az iskolában, eddig ugye ügyesen nyomta a szuperokos szuperfegyelmezett szupercuki lányka szerepet, de simán lehet, hogy harmadikra már csak a szuperokos marad...

nyaff

Marci ma elutazott Shanghai-ba, mi meg valahogy extrán elkámpicsorodtunk: nyáron nagyjából egyfolytában együtt voltunk négyen - ami azért az én idegeimre nincs olyan jó hatással, muszáj lenne néha a gyerekek nélkül lennem -, mert Marci simán tud itthonról is dolgozni, na meg sokat is nyaraltunk.
Annyira fura és szomorú most nélküle.

slave to the wage vol.5634891

Valójában nagyon szomorú, de egyben vicces is volt, ahogy a kolléganőkkel az üdvözlő puszi után egymást túllicitálva arról beszélgettünk, hogy tanévzárás után és közvetlenül tanévkezdés előtt kinek milyen pszichoszomatikus tünetei jöttek elő.
Ráadásul jelenleg szerintem én vagyok iskolánk legirigyeltebb embere a félállás miatt: soha ennyien nem jöttek oda hozzám kíváncsiskodni ennek bejelentése után (vicces, hogy vannak mindig ilyen bejelentések, de a lényegi dolgokról általában csak sutyorognak.)

Amatőrék kirándulnak

Tegnap egyébként egyáltalán nem voltunk ünnepi hangulatban: mindenki úgy ébredt, mintha citromba harapott volna (az évforduló csak este jutott eszünkbe).
Marci erre nagy hirtelen kitalálta, hogy menjünk kirándulni, az hatásos rosszkedvre. Ki is választott egy látszólag kb két órás sétautat Szadáról Babatpusztára, fogtunk egy nagy üveg vizet - ami később, a 29 fokban nagyon kevésnek bizonyult négyünknek -, valami kis kaját és elindultunk.
Egy (utólag) egészen vicces, sok nyafogással tarkított, kb 13 km-es, öt órás teljesítménytúra kerekedett végül (iszonyú szomjasak voltunk, ezért muszáj volt rohanni végig),  aminek a hatodik kilométerénél Marcus azt mondta, hogy úgy érzem magam, mint akit Bud Spencer laposra vert, a kilencediknél meg - amikor már csak azért volt egy kevés vizünk, mert kértünk egy helyi arctól Babatpusztán - Marci az Életben maradtak sztoriját kezdte mesélni a gyerekeknek.
A túra legvégén láttunk egy meghatározhatatlan - és elég nagy, legalábbis Sátán kutyája méretű -, furcsán az avarban fetrengő állatot az erdőben, aminek hatására az utolsó emelkedőt sprintben tettük meg, majd étlen-szomjan leraboltuk a szadai Tesco vízkészletét (kb öt perc alatt benyomtunk 3 liter folyadékot).

11

Ma 11 éve ismerkedtünk meg Marcival.
Emlékszem, pár órával a találka előtt le akartam fújni az egészet, mondván, hogy jól vagyok én a macskával kettesben is, mit nekem férfiak!
Aztán tessék, végül milyen sokan lettünk...

Ahogy a dolgok vannak

Kicsit furán alakult a nyár azon kívül is, hogy egy Facebook huszár a macskás, gyerekes és a tanárok fizetését kevesellő posztjaim alapján tébolyultnak nyilvánított*, mármint a nyaralások jók voltak, csak volt pár kellemetlen momentum: egyrészt Léna tetvesen jött haza Horvátországból - fogalmam sincs, hol szedte össze, akár még az évzárón, vagy a nem ottalvós tanya táborban -, de hála a nitty gritty fésűnek (amiért Marcsinak nagyon hálás vagyok), egy olyan két hét alatt megszabadultunk a dögöktől (senki másnak nem volt - hála az égnek, mert az én hajam most épp nagyon hosszú), aztán mikor a Balatonról jöttünk haza, a macskapanziós nő hívott, hogy Balikó náthás (a macskanátha ellen van ugye oltás és a kiscicák időnként bele is halnak), szemcseppezni meg injekciózni kell (és már vagy két hete, elég rémes); Bella egészen szerdáig nem kapta el, de mire azt hittük, hogy Bali most már kb jól van, neki is váladékozni kezdett a szeme, csodás.
A Balaton egyébként szuper volt, sokan voltunk mindenféle családtagok, az unokahúgom pedig nagyon cuki, nyugis, mosolygós baba; állati szomorú vagyok, hogy újra dolgozni kell, mondjuk izgulok is, mert muszáj lesz elkezdenem dolgozni a fordító vagy online tanítós bizniszemen, ugyanis a héten véglegesült, hogy félállásban leszek (bár nagyon sokat hezitáltam rajta).






* igazán nem éri meg ezen kattogni, de valahogy annyira mellbevágó egy ilyen megjegyzést kapni hirtelen, ráadásul olyan sok valóban őrült korszaka volt már az életemnek, amikor senki nem bolondozott le, most meg épp teljesen jól működöm (a munkával kapcsolatos problémáim szerintem teljesen normálisak és bár sokat kínlódom velük, azért hadd ne legyek már tébolyult miattuk, jóég), komolyan nem is értem

Őőő

Hú, teljesen leesett az állam, miután a minap egy régi ismerősöm egy vita (sőt, inkább barátságos eszmecserének tűnt, bár kétségtelenül nem értettünk egyet bizonyos dolgokban) kapcsán törölt a Facebook barátai közül, majd kedves érdeklődésemre, hogy ugyan mit tettem, ami ezt váltotta ki belőle, azt reagálta, hogy a posztjaimat olvasva arra jutott, hogy nem vagyok normális...
Első ámulatomban elég jót röhögtem, aztán a hangok azt súgták, hogy blokkoljam.

Eh, komolyan. Mindig azt képzelem, hogy már mindent láttam, minden gonoszsággal, ostobasággal, gyermetegséggel, EQ hiánnyal, rosszindulattal találkoztam, de nem és nem. Az élet mindig hoz újat...és még dolgozni is kell jövő héttől, hát komolyan mondom.

Hurrá nyaralunk!

Tegnap este, békés balatoni teraszon üldögélés közben egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy, a házunk előtt ácsorgó róka szemébe mélyedek.