...

Tegnap végre sikerült elsiratnom az apámat. Lénát etettem épp, mikor rám tört a bőgés, szegény nem értette, döbbenten meredt rám.
Mióta meghalt, csak egyszer sírtam, pedig nem nagyon van perc, hogy ne gondolnék rá. És végre a jó dolgok is eszembe jutnak, talán kicsit oldódik a trauma, amit a nagyon csúnya halálával okozott.

I am the lizard king

(Néni a rengeteg cuccra nézve, amiket vettem:) You cannot carry those alone.
Mo: I can do anything, I have twins...

Feljegyzések a dagadtak házából avagy a hájam én vagyok

Tudom, már unalmas vagyok ezzel a nyafogással, de hát hol nyafogjon az ember a hájáról, ha nem a blogjában. Szóval, még soha életemben nem voltam ennyire meghízva, borzalmas, gyűlölöm magam.
Jó, persze hol legyen az ember életében a legkövérebb (tudom, várjuk ki a végét), ha nem Amerikában? Itt egyébként elég csak elmenni vásárolni és máris karcsúnak érzem magam: elképesztően kövér emberek rohangálnak a boltokban ugyanis. Lehet, hogy csak haza kéne hoznom magammal egy 300 kilós asszonyt a boltból és beállítani a sarokba, aztán amikor épp önbizalmamat vesztem, akkor ránézni és örvendezni, hogy na, itt azér még nem tartok.
Azon szoktam elmélkedni, hogy mitől olyan eszméletlen kövérek az amerikaiak. Valószínű, hogy az amerikai életmód hizlal nagyon: gyors kaja (és tegyük hozzá, hogy általában a gyors kaja minden tartozéka fedezi a napi kalóriaszükségletet kábé) kocsiban ülve, az ember lába soha nem érinti a földet, mindenhová kocsival kell menni, egy csomó helyen járda sincs (minek az?), aztán este chips-szel be a tévé elé és már jöhetnek is a sorozatmaratonok.
Az se segít, hogy mivel itt nincs városközpont (se város, ha jobban meggondolom), nincsenek emberek az utcán, ezért a találkozóhelyek általában éttermekben vannak, ahol ugye megincsak enni szokás. És persze a gyorséttermek a legnépszerűbbek (ez nem csak közhely, ez így van), főzni kevesen szoktak (így nehezen kontrollálják, hogy valójában mit esznek), úgyhogy gondolom virágzik minden, dagadtakra építő szolgáltatás: a gyógyszeripar, a plasztikai sebészet, az xxxxxxL-es méreteket kínáló ruhapiac, na meg persze az élelmiszeripar, gondolom.
Jó, könnyen lehet, hogy marhaságokat beszélek és az összes ilyen ipar összeomlóban van a jövő-menő válságok miatt, laikus vagyok, csak abból következtetek, amit látok (reklámok, életmód).
Én mondjuk hülyeségből kifolyólag híztam meg: egyszerűen nem vigyáztam. A terhességem alatt meglepően keveset híztam (szerintem tíz kilót sem, ebből legalább hat kiló volt a két gyerek és tartozékaik), na de aztán!
Éjszaka meg hajnalban toltam magamba a rakás édességet, pizzát, meg a bármit, hogy ébren tudjak maradni és újra fel tudjak kelni; kár, hogy arról senki nem akar könyvet olvasni, hogy hogyan hízzunk meg könnyen, gyorsan - most meggazdagodhatnék, olyan izgalmasat tudnék erről írni...na mindegy, remélem előbb-utóbb sikerül letolnom magamról az undorító fölös kilókat, utálom őket nagyon. Addig meg majd nyivákolok itt sokat. Ja, amúgy mondtam már, hogy éhen döglök?

Kedves tévénéző gyerekek!

Most írjatok, ha akartok valamit kapni a nagy Ámerikából és tudjátok, hogy otthon nincs, de itt van, szívesen viszek haza ajándékokat mindenkinek, akit szeretek - és mindenkit szeretek, nohát. Na jó, mondjuk iphone-t, szabadság szobrot, feka pasit meg klímaberendezést ne kérjetek - bár most van okos telefon egy dollárért, hehe -, de csoki, rágó, beef jerky (fúúúújjjj), marshmellow (fúúúújjjj), apple sauce, In touch magazine, oat meal (a legfinomabb ever), meg ilyenek okésak.

A hosszútávfutó magányossága vol. 1.

Most azon kívül, hogy rosszul vagyok az undorítóan nagy hasamtól - no way, hogy ez valaha eltűnjön, éljen a sebészkés -, azér én voltam megin a világ királya: futottam a konditeremben (nem is vagyok annyira béna, pedig azt hittem, hogy végtelenül szánalmas lesz az első hivatalos futásom; oké, piszok lassú vagyok régi énemhez képest, de azért az állóképességem egész jó), utána meg pancsoltam a medencében. Megdöglök úgy fáj a térdem, de fene jó dolgom van, érzem én is.

örül

Úgy szeretem, amikor a dolgok tényleg úgy működnek, ahogy én azt elképzelem. Még M-től tanultam, hogy mindent meg lehet beszélni és ehhez tartom is magam.
Csak sajnos nagyon sokan nem így gondolják és a haragjukat, meg a frusztrációikat szinte dédelgetik és képtelenek (nem, nem képtelenek, nem akarnak) megbocsátani.
Számomra a megbocsátás-képtelenség, meg a harag-dédelgetés vörös posztó, mert meggyőződésem, hogy az ilyen emberek csak unatkoznak és így strukturálják az időt és ez nem tetszik, menjen moziba, ha izgalomra vágyik, háddenem?
Na szóval szeretem, amikor valakivel meg lehet beszélni a vitás ügyeket, ez szerintem nagyon fontos dolog.

RIP

Teljesen odavagyok, hogy Peter Falk meghalt.

mea culpa

Levettem inkább az előzőt, mert galibát okoztam vele, pedig nem akartam...bocsánat, sajnálom, nem ez volt a célom, azt hittem ez egyértelmű.









PS.: Felül kell bírálnom a viselkedésemet és a reakcióimat: megfigyeltem, hogy akkor bántok meg leginkább embereket, amikor a legártatlanabbnak hiszem magam...Aztán amikor látom, hogy mi történik, hogy valakit megsértettem, akkor csak ülök nagy kerek, ámuló szemekkel, ingatom a fejem és komolyan nem értem, hogy mi van; na meg persze rémesen érzem magam és bűntudatom van és szeretném jóvátenni a dolgot és elmagyarázni a sértett félnek, hogy én sose bántanék senkit szándékosan és hogy jézusom, eszembe se jutott, hogy megbánthatom.
Most vagy az én önismeretemmel és a kommunikációmmal vannak súlyos problémák, vagy...vagy fogalmam sincs. Kétlem, hogy a világ ne értene engem, szóval marad az önismereti és kommunikációs probléma.

http://www.metrolyrics.com/common-people-lyrics-pulp.html

Van most itt egy másik babás-ügy is (ezeket most nagyon át tudom érezni, ezért érdekelnek): a 22 éves csaj, aki halálra rázta a három hónapos csecsemőjét, mert szerencsétlen sírt, miközben ő farmvillezett. 50 évet kapott. Azon gondolkodtam, hogy én asszem megölném magam egy ilyen helyzetben. Nem, nem igazán tudom elképzelni, hogy ez milyen, de szerintem én nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy megöltem a gyerekem egy barom játék miatt (jó, gondolom ha nem emiatt, akkor más miatt ölte volna meg: ehhez nyilván nagy mennyiségű felgyülemlett téboly és ingerültség kell, ami így vagy úgy, de kijön valakiből).
Lehet, hogy inkább a Norton trilógiát kéne olvasnom, túl sokat foglalkozom pszichopatákkal - éjszakánként meg is kapom méltó büntetésem: borzalmas álmaim vannak; de micsináljak, annyira érdekel ezeknek az embereknek a lelke és a működése.

ahogy a dolgok vannak

!!!!!:))))))!!!!!

FROM:

• MK
  

TO:

• Molly Bloom

Thursday, June 23, 2011 11:28 P

---------- Forwarded message ----------
From: AI
Date: 2011/6/23
Subject: NSF career
To: MK


Hi Marton,

I just finally heard from the grant proposal I was supposed to hear back from long ago:-)
It got funded, and it was mostly about the Kondo type physics we are looking at.
So if you would like to extend your postdoc for one more year there is enough funding for that.

Adilet

Marci boldog és megkönnyebbült, nekem meg itt a bölcsi dilemma megint. Szóval ezek szerint három évig maradunk.

"Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt"

Megfigyeltem, hogy amikor levelezek valakivel és az megkérdezi hogy hogy vagyok, én meg elmesélem, hogy jól is meg rosszul is; jól, mert van két szép gyerekem és szép-okos-kedves férjem és rosszul, mert az anyám két éve meghalt agydaganatban, az apám meg idén februárban kiugrott az ablakon, nos, ezen a ponton a levelezőpartnereim szinte kivétel nélkül elnémulnak és soha többet nem írnak.

helyzetjelentés

Gyere, ül a Léna!

Bizony, bizony, végre kezdenek üldögélni (én folyton azon nyafogok, hogy biztos le vannak maradva a koraszülöttség miatt, szóval minden új képesség extázisba ejt) és egyébként is nagy nap a mai: elkezdtünk textilpelenkázni, ezentúl ökobio család leszünk, nohát.

Amúgy meg zuhog az eső végre, már épp ideje volt, iszonyú durva ez az állandó szárazság, persze a levegő forró és párás, borzalmas, komolyan, kábé három percet lehet a szabadban tölteni nappal, tegnap reggel elmentünk a boltba, a tíz perces út alatt három hőgutát hordtam ki lábon - iszonyú durva, a babák tiszta vörösek szoktak lenni még az árnyékban is, 55-ös naptejjel agyonkenve. Persze hiába esik, nem lesz hűvösebb, sőt.
Ja, nem is meséltem, hogy az élet császáraiként vasárnap a kis úszómedencénkben lubickoltunk, a babák a partról figyeltek minket, isteni volt, bár a víz van vagy 50 fokos.

ahogy a dolgok vannak

Nem akarok senkit elkeseríteni, de Lady Gaga hasonlít Marylin Mansonra. Ja, jól érzékelitek, nem vagyok írós kedvemben, olyankor szoktam fölösleges marhaságokat írni - jójó, tudom, egy énblog tulajdonképpen mindig fölösleges.
És persze most elkezdhetnék elmélkedni azon, hogy az égvilágon minden hiábavaló és haszontalan, de nem merek, mer akkor ezt a csökkentett antidepresszáns adagomnak tulajdonítanám; le akarok állni róla, főleg azért, mert libidógyilkos, meg persze amúgy is.
A babák csudásak, nem győzöm puszilgatni őket. Újabban az a szokásunk Marcival, hogy belopakodunk a szobájukba mikor már alszanak és nézegetjük meg simogatjuk őket, aztán ha mocorogni kezdenek, akkor kimenekülünk. Én sokszor csalok és egyedül is bemegyek, olyankor Marci mindig megharagszik, mert ez közös rituálé. Különben elképesztően jó fejek: este kilenc körül elájulnak és reggel volt már olyan, hogy én keltegettem őket fél tíz körül.
Egyébként meg leköt az utálatos fogyókúrám, most egy brutálisat csinálok, aztán később átváltok valami barátibbra, egy hét alatt fogytam két kilót; olyan disznóság, hogy ez a fogyás-dolog csak apránként megy és úgy egészséges, sokkal motiválóbb lenne, ha egy hét alatt le lehetne dobni mondjuk tíz kilót.
Na mindegy, nem nyavalygok, nekem úgyis az állandó fogyókúra a sorsom, jobb lenne ezzel végre megbarátkozni. Mondjuk a sok hányás miatt a terhesség nem pakolt rám annyi kilót szerencsére, persze a hasam az még mindig reménytelenül gömbölyödik, én nemtom mi lett vele, gondolom teljesen megszűnt a hasizmom és hát a hasizom gyakorlatoknál kevés borzalmasabbat tudok elképzelni. Na jó, esetleg egy Lady Gaga koncert.

vall

Valahogy elrontottam én ezt az Apák napját, nálunk már két hete volt, na nem baj, éljen Marci soká, nem is tudom mi lenne velem nélküle.

"Harmadnapja nem eszek"

Na, most ettem kicsit, hirtelen eszembe jutott a kaján kívül valami más is, gyorsan kihasználom az alkalmat és leírom: szóval azon gondolkodtam, hogy vajon kizárólag nárcisztikus szülők érdeklődésére számítanak az olyan rugdalózók gyártásával, amiken az van, hogy I love mummy meg Handsome like daddy? Jó, tudom, aki gyereket csinál, az mind nárcisztikus bizonyos értelemben...
Egyébként meg elképesztő, ami a gyerekgyilkos csaj tárgyalása körül zajlik: tegnap a bíróság előtt tömegverekedés tört ki, mert valakik nem akartak rendeltetésszerűen sorban állni, amíg arra vártak, hogy beengedjék őket a tárgyalóterembe, illetve az erdő, ahol megtalálták a kislány holttestét, valóságos zarándokhellyé vált: tegnap például meginterjúvoltak ott egy zokogó nőt, aki saját bevallása szerint szintén egy kislány anyja és nagyon kikészíti ez az ügy...ez csak a nárcisztikus szóról jutott eszembe: a csajt egyesek nárcisztikusnak, mások pszichopatának, megint mások skizofrénnek nevezik, hát, fene tudja. Tény, hogy össze-vissza hazudozik és rezzenéstelen arccal ül a tárgyaláson; na jó, néha kiprésel pár tettetett könnycseppet, illetve igazából egy zsebkendőt gyűröget egész nap, jelezve, hogy ő sírdogál ám, mikor orvosszakértők a kislánya koponyáját vizsgálják.

Feljegyzések az éhezők házából

Nincs valakinek kölcsön bélférge inkább? Ez a fogyókúra akkora disznóság. É_H_E_S_ V_A_G_Y_O_K.
Nem, jelenleg semmi más nem jut eszembe, a blognak vége, kész, ennyi volt, viszlát.

Feljegyzések a fogyókúrázók házából

Mocskosul éhes vagyok.

(s)iker vol. 2871455

Na végre utazhatnak a kis őrültek. Hehe: Nationality: United States of America.
Nem tudom, hogy jó lesz-e nekik az amerikai állampolgárság, de az biztos, hogy Dé például ölni tudna egy ilyen útlevélért.

amerika drím vol. 94382160

Tegnap épp a szokásos bevásárlásunk után bandukoltunk haza, mikor láttam, ahogy két bolti pénztárosnő elbúcsúzik egymástól, majd beül a bazi nagy kocsijába, hát igen, ilyen is csak itt van, hogy bolti pénztárosnők ilyen kocsikkal furikáznak és nem, a férjeik nem valószínű, hogy milliomosok. Mondjuk az azért elgondolkodtató, hogy akinek nincs kocsija, az akkor nyilván tényleg koldus - szerintem az autó itt olyan, mint nálunk otthon a...a levegő.
Elnézegetem egyébként ezeket a fekete pasikat az óriás autóikban, amikben vad zene dübörög és elgondolkodom, hogy az ilyen pitbull férfitípust szerető lányoknak ide kéne jönni férfira vadászni: ezekből aztán tényleg árad a nyers erő.

"és beleborzongok látván, hogy nélküled éltem"

Te figyelj, 18-án, az évfordulón jövünk vissza...
Ó, hát nekünk akkor a Margitszigeten kéne innunk...
Nem baj, majd 17-én elmegyünk a babákkal és megmutatjuk nekik a cuki csíkos malacokat...

Tegnap mosogatás közben még azon is elmélkedtem, hogy mekkora mázlink volt, hogy ez az egész ilyen nagyon jól sült el, mert hát tényleg úgy költöztünk Olaszországba, hogy alig ismertük egymást: az első nemrandi (ez nem randi volt, hanem bloggertalálkozó...eszembe se jutott semmi, hát hiszen annyival fiatalabb vagy nálam) után Marci másnap ment vissza Londonba, én meg azon a héten szombaton már ki is repültem hozzá (kijöttél dugni, hehe. naná, beléd estem, mint ló a gödörbe), emlékszem, a tesómtól kellett pénzt kunyerálnom; aztán kábé két hét múlva hazament négy napra, utána pedig még egy hónapot Londonban volt és utána végleg hazarepült, ekkor egy hónapig nálam laktunk és utána költöztünk Triesztbe.
Az elköltözés még az együtt lakás előtt fogalmazódott meg mindkettőnkben, bár én már akkor tudtam, hogy el fogok menni vele, mikor a nemrandi után felébredtem mellette, pedig mindenki utált emiatt, az anyám egyre betegebb volt, a bátyám a szememre vetette, hogy azt mondtam, jó egyedül és most mégis el akarok menni, mert szerelmes vagyok, az apám sírva kérlelt, hogy maradjak otthon...nem maradtam otthon, nem maradhattam otthon; az anyám sem akarta - a nagynénémnek azt mondta, hogy boldog, hogy találtam valakit, akivel jól érzem magam -, én sem...olyan ritkán szerelmes az ember úgy igazán (persze, sokszor próbálkoztam, áltattam magam, el akartam hinni mindenről, hogy az bizony szerelem), olyan ritkán van összhang két ember között.
Nem voltam kispályás, elég szépen felégettem a hidakat: kiadtam a lakásom, a munkahelyemen fizetés nélküli szabadságot kértem (na jó, nem felmondtam rögtön, ez biztonsági megoldás volt) és szentül megígértem, hogy visszamegyek (három hónap múlva felmondtam, egy hazug vagyok), de soha, egy percig se bántam. És ha akármikor elválnánk (én soha nem akarok elválni, én veled akarok lenni), biztos, hogy akkor sem bánnám, nagyon szép életünk van.

"Continental people have sex-lives; the English have hot-water bottles"

Tegnap mosogatás közben azon elmélkedtem, hogy a népszenvedélyre nézve elgondolkodtató, hogy angolul a lefeküdni valakivel, az sleep with someone...

well

Szerintem igen tanulságos gyerekvállalás témában, amit egy blogba kommenteltem tegnap:

én soha nem akartam gyereket. sőt, egy idő után már szerelmet se nagyon - úgyhogy (miután legörcsöltem a dologról) jött is a nagy szerelem, aztán egy kicsit később a nagy szerelemmel a gyerekvágy is.
nosza, csináljuk gyereket (ekkor már 35 voltam), csináltunk is, kábé első próbálkozásra rögtön ikreket; szerintem azóta is ezen röhög, aki azelőtt hallott a gyerekvállalás borzalmairól magyarázni. a babákat imádjuk, én meg szívesen szülnék még vagy két gyereket:)

"Pretty soon, they catch you smoking tobacco, they'll stand you up against a wall and shoot you"

De mér, Aditya azt mondta, hogy szereti a cigifüstöt...
Hát igen, sokféle aberráció van a világon. Például vannak, akik hullákkal dugnak...

"Sár és gyűlölet van az alján minden csillogó, nagy szerelemnek"

Mióta az István ismerősöm a Facebookon (ő sem a valódi nevén regisztrált, én sem), minden második éjjel azt álmodom, hogy iszonyú csúnyán veszekszünk. 12 éve szakítottunk. Vajon úgy összességében mekkora trauma volt nekem az az egész kapcsolat, ha álmomban még mindig balhézunk?

dolgok

Olyan vicces ez a keresztnevezés itt: tudjátok, írtam már, hogy az ingatlanügynök a lakókomplex menedzsmentjének tagjairól a keresztnevükön nyilatkozik - Jessica szerint felszabadul egy lakás szeptembertől, meg ilyenek -, de most még abszurdabb dolgot fedeztem fel. A CA-ügy tárgyalásáról tudósító riporterek a vádlott csajt rendszeresen Casey-ként emlegetik és mostanában Jose Baez nevű ügyvédjét is egyszerűen csak Josenak nevezik, teljesen idétlen.
Amúgy meg a yahoon a félig boldog házasokról olvastam: az ilyen házasságokban nincs különösebb balhé, nincs különösebb szenvedély, az ilyenek kicsit unják egymást, de annyira azért nem, hogy elváljanak.
Én is sokat gondolkodom azon, hogy mitől működik egy házasság és arra jutottam, hogy az elhatározástól. Azért működik, mert a felek működtetni akarják. Tudatosan élnek benne, tudatosan nem hűtlenek, tudatosan nem hagyják magukat elcsábulni, tudatosan szeretik és tisztelik a másikat.
Ilyen egyszerű? Nem, ez egyáltalán nem egyszerű, ez piszok nehéz; ösztönösnek lenni ugyanis sokkal egyszerűbb: csalni sokkal egyszerűbb, mint hűségesnek lenni, sokkal egyszerűbb hagyni, hogy az érzéseink rángassanak, mint józannak maradni, sokkal egyszerűbb valami izgalom után nézni, mint életet lehelni az esetleg éppen/már mozdulatlan kapcsolatainkba. Pont olyan ez, mint egy cipőt megcsináltatni: újat venni sokkal egyszerűbb, mint a régit cipészhez vinni, kivárni, mire kész lesz és végül elfogadni, hogy már sosem lesz olyan szép, mint újonnan, hiába pofozták ki egy kicsit.
Persze nem azt mondom, hogy bármi áron együtt kell maradni mindenkinek, de annak, aki igaz szerelemből és mély elkötelezettséggel házasodott, annak, aki igazi barátja a házastársának, annak szerintem érdemes józanul elhatároznia magát és kitartani, majdnem bármi áron.

hazamenős

Éljen a német precizitás: a Lufthansán a babák kapnak majd ágyikót, isteni. Úgy tervezem, hogy tizenkét órát alszanak a tizenötből, nem, nyilván nem, gondolom végig balhé lesz, ha Lénának bedugul a füle, szerintem kő kövön nem marad majd, na mindegy, augusztus elsején már otthon leszünk, viszont döntenünk kell, hogy autós ülést viszünk haza vagy babakocsit, mindent nem fogunk tudni feladni, bár a babáknak is lehet 25 kilónyi csomagja fejenként, hümm...szóval feleim, ha valakinek van (két) fölösleges (lehetőleg Graco) autósülése kölcsönbe augusztus 18-ig, az írjon nekem kedves levelet. Tudom én, hogy reménytelen lesz ez, de mittomén, hátha.
Különben szuper utazós ágyuk is van már a kis állatkáknak, ezzel megyünk majd ősszel New Yorkba kirándulni (ja, ezt még senki sem tudja rajtam kívül), fú, nagyon izgulok, hogy megyünk haza, szeretek otthon, bár otthon lennének a szülők is.

Anna öreg

Folyton hangoztatom, hogy engem nem érdekel az életkorom, meg hogy az ember annyi idős, amennyinek érzi magát (úgyhogy én jelenleg három éves vagyok), stbstb, de tegnap a fürdőszobában körülnézve elgondolkodtam: van szemránc krémem, arcránc krémem és nyakránc krémem is, hümm.

Учиться, учиться и учиться

Megfigyeltétek, hogy Magyarországon a kamaszok és a huszonévesek jobboldaliak? Megfigyeltétek, hogy Magyarországon ciki olvasni, egyetemre járni, ciki diplomásnak lenni?
Ezeket a jelenségeket sehol máshol nem tapasztaltam, nyugaton tök evidens, hogy egyetemre jársz (Amerikában a doktori az alap lassan), a fiatalok liberálisok (elég negyven-ötven fölött hipokritáskodni) és a tudásnak van értéke.
Oké, én tudom a legjobban, hogy az egyetemi oktatás vacak, hogy már boldog-boldogtalan járhat egyetemre, főiskolára, de hiába a vacakság, a szedett-vedett társaság, szerintem a csökkent értékű egyetem is jobb a nem egyetemnél: a tanulás új horizontokat nyit, segít az ember látásmódjának tágításában, tornáztatja az agyat, az egyetemen olyan érdekességekkel találkozhatunk, amikkel egyetem nélkül sosem, megismerhetünk egy-két igazán jó tanárt, elemző látásmódot tanulhatunk, rájöhetünk, hogy hogyan vizsgáljuk több aspektusból a dolgokat, az egyetem igenis jó hely, tanulni érdemes.

bunkó houstoni nyár

Itt kérem szépen este, sötétben, forró a levegő.
Az emberek, akik annak idején ide költöztek és várost alapítottak, nyilvánvalóan elmebetegek voltak, mer itt olyan dögletes hőség van, hogy nekem három napig migrénem volt a melegfronttól és ma reggel, amikor kénytelen voltam kábé öt percet a szabadban tartózkodni, akkor megfogadtam, hogy októberig nem megyek az utcára, a reptérre majd úgy jutok ki, hogy beállítják szépen a taxit a ház elé, én meg egy légkondicionált csőben belecsúszok szépen, nem, nincs az az isten, aki engem még egyszer kivonszol a lakásból, a hőséget gyűlölöm, mi a fenéért nem tud Marci Dániában fizikuskodni, fel nem foghatom.

ahogy a dolgok vannak

Nem is volt olyan vészes a harc, esküdnünk is kellett, hogy csakis az igazat, szóval már készül a kis amerikaiak útlevele, meg úgy tűnik, tényleg megyünk haza - te, ez durvább utazás lesz, mint az idejövetelünk harminc hetes terhesen? -, hú, nagyon izgulok, hétvégén voltunk kedves új ismerőseinknél látogatóban (a blog csodálatos dolog, lett nekem általa többek között Marci, több bérszakdolgozat írás, tanítvány, egy csomó virtuális és irl ismerős, ajándék Micimackó, meg szuper pogácsa recept) Galvestonban, ettünk-ittunk, babáztunk, szombaton meg squasholtunk a babákkal, ezt még Léna is egész jól viselte, mert a babakocsit beállítottuk az üveg mögé és végig láthatott minket, ma itt meg apák napja van, Marci kapott ajándékba egy nagy tál pogácsát, meg idétlen e-cardot a babáktól (nekem kérem ehhez semmi közöm, ez a babák ügye, én nemtom mikor neteznek).
Aztán még az is van, hogy nagyon hiányzik az apukám, időnként iszonyúan elszorul a szívem, mikor reflexből hívni akarom és rájövök, hogy már nem lehet, de még képtelen vagyok kitörölni a számukat a telefonból; kedves új ismerőseink kislánya tegnap arról beszélt nekem, hogy neki már meghalt a dédnagypapája, én meg hirtelen őszinteségi rohamomban azt motyogtam az orrom alá, hogy képzelje, nekem meg már nem élnek a szüleim.
Milyen nagyon rossz ezt kimondani és leírni. Milyen nagyon rossz, hogy majdnem minden ismerősömet túl tudom licitálni ezzel, amikor van az a bizonyos "kinek szarabb" verseny. Bár nekem vannak csodababáim, meg csudamarcim.
Mér nem mondtátok azelőtt, hogy ilyen jó dolog ez a gyerek-izé? Ha én ezt tudtam volna...

az előző folyománya

me: te kitörölnéd a fenekem ha megbénulnék?

Márton: simán

????????

me: :D

Márton: mennem kell fürdetni mingyá

me: hát én tudom

ezt találtam. de te a férjem vagy, az nem ér. neked törvényes kötelességed. vagy mi.

My father always told me the definition of a true friend was someone who would wipe your butt for you if you were paralyzed.

a jed fenekét kitörölnéd? na? na??

Sent at 2:33 AM on Saturday

Márton: ööö....

me: :D

hát igen, így megy ez

Sent at 2:34 AM on Saturday

me: gyere szépen a marcika fenekét törölni

meg a lecsókáét, épp bekakilt a kis drága

Márton: kakamaca

me: igen, hisztis kakamaca. kaptak narancsos avokádót, nagy siker volt, egy pillanat alatt felfalták

avokádó nélkül értelmetlen az élet, már ők is tudják

Márton: :)

...

My father always told me the definition of a true friend was someone who would wipe your butt for you if you were paralyzed.

HH (harc a hivatalokkal)

Tegnap rájöttünk, hogy a babáknak kell amerikai útlevél, ha azt akarjuk, hogy vissza tudjanak jönni velünk, különben...különben nem is tudom, hogy mi van, mert ők ugye kettős állampolgárok, na mindegy, nem érdekes, hogy mi lenne ha, mert arra gondoltunk, hogy magyar útlevéllel (vízum hiányában; de minek egy állampolgárnak vízum?) csak korlátozott ideig maradhatnának itt - utána kiutasítják őket, jaj. Bár, ha állampolgárok...na mindegy, nem értem én ezt.

A lényeg: kell nekik útlevél, nade...nade mi nem vagyunk amerikai állampolgárok és az útlevél megszerzéséhez az a feltétel, hogy mindkét szülő bemutassa az amerikai azonosító okmányait.

Ha az illető nem amerikai, akkor sem az útlevél a megfelelő azonosító okmány (mert azt külföldön állították ki), hanem az Amerikában megszerzett jogosítvány. Na most nekünk olyan nincsen, még Marcinak is csak nemzetközi van, hát izé, nemtom hogyan igazoljuk majd magunkat.

Lehet esetleg keresni olyan embert, aki amerikai állampolgár, két éve ismer minket és eljön igazolni, hogy igen, mi, mi vagyunk... na most én egy ilyent ismerek, Floridában lakik. Érdekes lesz ez a harc a hivatalokkal, érzem én.

(s)iker vol. 93287166

az nagyon jó, ha be tudjátok osztani a babázást, mi is próbáltuk annak idején, néha sikerült és akkor volt, hogy nem két órát aludtam, hanem négyet, hú, isteni volt, emlékszem. illetve dehogy emlékszem: azt se tudom felidézni, hogy a mostanra már sokadjára átrendezett gyerekszoba akkor hogy nézett ki. durva kómában voltam folyamatosan és csak azt vártam, hogy süssön a nap, mert egyfolytában fáztam a fáradtságtól, de muszáj volt ébren lenni, mert Marcikával kellett folyton táncolni, hogy ne üvöltsön és aludjon mondjuk úgy fél órát. pokoli volt, tényleg.

Ma nyolc hónaposak a kis őrültek, hihetetlen hogy telik az idő, meg az is, hogy mennyit fejlődtek a születésük óta. Marcikának van már két fogkezdeménye és egyfolytában kacarászik (szerencsére mostanra már imád aludni, nem úgy mint kezdetben), Léna is nagyon mosolygós lett, bár ő a rosszabb alvó és sokat hisztizik, folyton rajtunk akar lógni és meg van sértve ha nem hurcoljuk egyfolytában. Egyébként meg már ügyesen kúsznak és sokat állnak négykézláb, nagyon menők.

Azt hiszem boldog babák, szeretjük őket nagyon.

vévénemtomhány, Alekosz, meg a magyar társadalom

Sokat elárul a magyar társadalom állapotáról, hogy ez az Alekosz nevű (Alekosz mi? Alekosz Kovács? Vagy Szabó Alekosz? Vagy Alekos Stathoulopoulos?) szerencsétlen nyerte a vévénemtomhányat.

Ha lehet hinni a Velvet interjújának, akkor Alekosz legalábbis kényszeres neurózisban szenved, ha nem aspergeres. Ha pedig igaz, hogy az ilyen műsorokat megrendezik és előre eldöntik, hogy ki nyer, na, ebben a felállásban Alekosz győzelme végképp sokat elárul a magyar társadalom állapotáról.

Bár, ha jobban meggondolom, végülis az esélyegyenlőséget tekintve a műsor ilyetén végkicsengése igazán csodálatra méltó, leborulok az rtl nagysága előtt.

Jó, persze lehetne éppen különleges személyiség neurózis és asperger ide vagy oda, de hát csak egy ócska bohóc.

jaj

Egy balta is kell. Tudod, ha beszorulnánk a lakásba. Hogy kibaltázzuk magunkat.

jaj