tipor a bánat*

 Nem vidám dolog a gyerekedet pszichiáterhez vinni, persze nyilván nem kell drámát csinálni belőle (anno, mikor a tesómmal voltak ilyenek, apukám teljesen kikészült, azt magyarázta, hogy tönkrement az életünk, jó, az tényleg nagyon súlyos és rémisztő volt), de tegnap este azért egészen megplattyantam ettől és eljutottam odáig, hogy minek az ilyennek szaporodni - ezen mindenki kiborul, aki hallja, de lehet, hogy megfontolandó (lett volna), ha a család tele van mentális beteggel meg öngyilkossal... mondjuk szerintem én egész jó munkát végeztem saját magamon, bár még mindig vannak borzalmas időszakaim és gondolataim, de legalább már az eszközeim is megvannak nagyjából mindennek a leküzdésére. 

Meg nem tudom, az is bánt, hogy annyira egyedül érzem magam ezzel, valahogy ezekről a dolgokról mindenki hallgat, pedig nekem annyit segítene, ha tudnék más emberekről is, akik hasonló cipőben járnak. Ugyanolyan ez a téma, mint a szülés utáni depresszió, arról is néma kussban kell lenni, hát micsoda anya az, akinek van ideje depressziósnak lenni?! (ez a kedvencem).

Tegnap egy csomót beszéltem Marcinak a sötét gondolataimról, de aztán az volt a végkifejlet, hogy de azzal biztatom magam, hogy talán ha az apukámat is elvitték volna pszichiáterhez 15 évesen, még ma is élne. Jó, hát szarul hangzik ez is, de egyelőre ez a legpozitívabb, amit ki tudok csikarni magamból.

* ebből, szabadon

Ilyen izék meg tizenhatodik

 Ó, wow. Majdnem megkérdeztem az egyik kolléganőmet, hogy Amerika melyik részéről származik, mert annyira fura az akcentusa, aztán tegnap a meetingünkön rájöttem, hogy szegény csak eszméletlen beszédhibás. Hú, nagyon óvatosnak kell lenni. Meg amikor azt mondják, 'my partner', akkor az nagyon gyakran azonos neműt jelent és akkor ciki úgy utalni mondjuk egy nőre, mintha férfi lenne (most ne keverjük ide a transzneműeket, az végképp bonyolító), jaj, nehéz ez a politikai korrektség.

Ma van a tizenhatodik házassági évfordulónk, szerintem elég menők vagyunk ezzel a sok évvel és azt kell mondjam, hogy egész jól megy a dolog. Jó, hát nyilván vannak viták meg zökkenők, rosszabb időszakok, de van sok-sok jó is és szerencsére mindig van min nevetni.

"I'm not doing anyone any kind of favors watching airplanes land and sink into the pavement"

 Én értem, hogy most mindenki Ilya Rozanovért van megveszve, de azért ne feledkezzünk el Joe Goldbergről sem - igaz, mindkettőnek béna az orra, szóval én fenntartásokkal nézegetem őket, de azért mindkettőnek vannak ezek a lábroggyantó pillantásai, amik lemásznak a képernyőről (respect mindkét színésznek: elképesztő, hogy mennyire más a civil kisugárzásuk).

 

Nagyon röhögök 2.

 Léna kaján vigyorral az arcán jön fel a pincéből, ahol a reménytelenül szarul záródó hűtőben matatott az imént:

Úristen, egyre unhingedebb tárgyak támasztják a hűtőt! Először egy tégla, aztán egy bőrönd és most egy kenyérsütő!

I'm a Legend, Thanos

Marci barátai: Anyukád tök chill, sétálni jár, meg kettlebellt emelget, egy legenda!*

*nagyon röhögök ezen, nagyon cuki

"Most teljesen egyedül vagyok, egyedül vagyok, egyedül repülök"

 Rájöttem, hogy Marci tulajdonképpen egy filmsztár* életét éli: miután hazatért Bledből csütörtök este, ma már utazik is tovább Lisszabonba, hogy utána majd hamarosan Krétára repüljön. 

Összeszámoltam: az elmúlt két évben legalább húsz különböző városban járt (és ezek között van több ázsiai, európai, ausztrál és amerikai) és gondolom párat ki is hagytam, már ő sem emlékszik sokszor, hogy mikor hol volt, mondom én, egy turnézó sztár (film, rock, whatever).

Mondjuk nem annyira tetszik, hogy folyamatosan egyedül kell küzdenem azzal, hogy Marcus egyre vacakabbul van (újabban pánikrohamokat is produkál), mert amúgy már megszoktam, hogy folyton egyedül vagyok a gyerekekkel, végülis így nőttek fel, volt időm hozzászokni. Azért kicsit kellemesebb most egyedül lenni velük, mint mikor a játszótéren ketten rohantak két irányba, éjjel meg a  mozgásfejlődés miatt nem aludtak (bár, most, hogy meggondolom, van hasonlóság: Marcus épp a stressz/pánik miatt nem alszik, úgyhogy én sem, most is olyan vagyok épp, mint akit kihánytak), hú, ezektől az emlékektől most is PTSD-m van. 

* mikor előadtam neki az elméletemet, csak annyit mondott, hogy legyen inkább rocksztár 

nyaff

 Rájöttem, hogy még azt is akartam mondani, hogy nem jól vagyok, mert Marci sincs jól (lelkileg, meg Crohnilag), de ma kicsit megvidámodtam, mert beszéltem a pszichológusával (azóta jár, mióta megkapta a diagnózist) és kiderült, hogy hajszálra ugyanazokat a dolgokat mondjuk neki, csak engem ugye le kell hurrogni (nem baj, ez a dolga egy kamasznak). Persze aztán Marcus cuki, mert érzékelem, hogy megfogad egy csomó mindent abból, amit mondok, meg látom, hogy próbálkozik, hogy jobban legyen, nekem meg birkatürelemmel kell viselnem minden inzultust (nem baj, nekem meg ez a dolgom).

Az a szerencse, hogy én elég jó vagyok krízis-kezelésben (a sajátjaimmal is egész jól elbántam, na meg a mentálisan terhelt család az hasznos ilyen szempontból), meg végignéztem, ahogy anno az apukámat egyszer az anyukám kihozta a depresszióból (semmi extrát nem csinált, kb munkaterápiára kényszerítette, tökre működött, bár lassú volt, gyógyszerrel biztos jobban ment volna, de az apukám nem volt hajlandó pszichiáterhez menni; mielőtt öngyilkos lett, akkor is próbáltam elcibálni párszor, hiába), mondjuk nagyon-nagyon fárasztó ez az állandó terápiázás, beszélgetés, ottlevés (I heart home office, ha nem mondtam volna még elégszer), dehát ez van, most ez nagyon kell Marcusnak, nagyon kis törékeny, érzékeny gyerek ő, de abban reménykedem, hogy a nehézségek megerősítik. Meglepő, de a barátai jól segítenek neki, nemcsak ez a hátbavágós 'jóvammágeci' megy náluk, mint ahogy a fiúknál sokszor (jó, nyilván van az is), szóval nagyon remélem, hogy legalább a kis lelke javul majd, ha már a Crohn sose múlik el.  

A képen Léna vágyait látjuk, hát ebbe nagyon belefacsarodik a szívem. 

"Everything that kills me makes me feel alive"*

 Lejtőn futni csodás. Emelkedőn futni letális. 

Tulajdonképpen csak ennyit akartam.

* a posztot csak azért írom, hogy végre leírhassam ezt a címet, kicsit hasonlóan ahhoz, mikor akartam egy macskát, hogy elnevezhessem Milánnak (azóta már lett is egy fél  - a szomszéddal közös -, ráadásul Füst Milán, nem akárki; ezt biztos nem is meséltem még sose, ej, ilyenek ezek a lusta bloggerek. Sidenote: a szomszéd a macskát Buicknak hívja, ezen mindig elborzadok. És atyaég, milyen izgalmas élete van a macskának: ki tudja még hogy hívják és ki lehet más szomszédoknál!) 

"Gyere és bújj hozzám újra Magyarország!"

 Atyaég, hát mit tudtam én erről, hogy ez ilyen jó lesz! Hát nem érdekel engem semmi más, csak hogy végük van. A mai napot főleg bőgéssel töltöm teljes eufóriában, másnaposan, kábé mint valami őrült friss szerelmes, hát ki tudta ezt, hogy magyarnak lenni néha egész kellemes is lehet? 

ahogy a dolgok vannak

 Még mindig teljesen lenyűgöz, mikor Marci Denverből felhív minket és elkezdi a fizikát magyarázni Marcusnak (mármint nem a fizika a fantasztikus, hanem hogy ezt meg lehet csinálni; mindig eszembe jut, hogy anno nagyon sokáig nem is volt telefonunk otthon egyáltalán). Fun fact: mindkét gyerek gyűlöli a fizikát...

Tegnapelőtt viszont angolt tanultunk Marcussal valami dogára, hát dőltünk a röhögéstől végig (a fizika kevésbé vicces sajnos), szerencsére a dolgozat is jó lett és mostanra úgy tűnik, hogy az angol már az elviselhető kategóriába került (Léna mindig imádta, de Marcus - szerintem, hogy engem bosszantson - eddig mindig azt magyarázta, hogy mekkora béna nyelv az angol, bezzeg a német).

Szeretném továbbá felháborodásomat kifejezni, mert a mindenféle szakirodalom azzal kecsegtet, hogy a klimaxos tüneteid enyhülnek, ha jól eszel és sportolsz (esetleg fogysz is); na most ehhez képest arról tudok beszámolni, hogy hónapokig - amíg szarul ettem és keveset mozogtam, ergo nem is fogytam, sőt - nulla hőhullámom volt és úgy aludtam, mint akit agyonvertek, de most! Most, hogy tök jól eszem, számolom a kalóriát, fogyok, mozgok minden nap, most egy csomószor leizzadok, éjjel felébredek, hogy megőrülök a melegtől, plusz néha minden ok nélkül olyan lehangolt leszek, hogy azonnal meg akarok halni, na meg néha majd elpusztulok, olyan fáradtnak érzem magam, jaj, igazán, annyira nagyon örülök, hogy én lehetek a kivétel!