Nagyon röhögök 2.

 Léna kaján vigyorral az arcán jön fel a pincéből, ahol a reménytelenül szarul záródó hűtőben matatott az imént:

Úristen, egyre unhingedebb tárgyak támasztják a hűtőt! Először egy tégla, aztán egy bőrönd és most egy kenyérsütő!

I'm a Legend, Thanos

Marci barátai: Anyukád tök chill, sétálni jár, meg kettlebellt emelget, egy legenda!*

*nagyon röhögök ezen, nagyon cuki

"Most teljesen egyedül vagyok, egyedül vagyok, egyedül repülök"

 Rájöttem, hogy Marci tulajdonképpen egy filmsztár* életét éli: miután hazatért Bledből csütörtök este, ma már utazik is tovább Lisszabonba, hogy utána majd hamarosan Krétára repüljön. 

Összeszámoltam: az elmúlt két évben legalább húsz különböző városban járt (és ezek között van több ázsiai, európai, ausztrál és amerikai) és gondolom párat ki is hagytam, már ő sem emlékszik sokszor, hogy mikor hol volt, mondom én, egy turnézó sztár (film, rock, whatever).

Mondjuk nem annyira tetszik, hogy folyamatosan egyedül kell küzdenem azzal, hogy Marcus egyre vacakabbul van (újabban pánikrohamokat is produkál), mert amúgy már megszoktam, hogy folyton egyedül vagyok a gyerekekkel, végülis így nőttek fel, volt időm hozzászokni. Azért kicsit kellemesebb most egyedül lenni velük, mint mikor a játszótéren ketten rohantak két irányba, éjjel meg a  mozgásfejlődés miatt nem aludtak (bár, most, hogy meggondolom, van hasonlóság: Marcus épp a stressz/pánik miatt nem alszik, úgyhogy én sem, most is olyan vagyok épp, mint akit kihánytak), hú, ezektől az emlékektől most is PTSD-m van. 

* mikor előadtam neki az elméletemet, csak annyit mondott, hogy legyen inkább rocksztár 

nyaff

 Rájöttem, hogy még azt is akartam mondani, hogy nem jól vagyok, mert Marci sincs jól (lelkileg, meg Crohnilag), de ma kicsit megvidámodtam, mert beszéltem a pszichológusával (azóta jár, mióta megkapta a diagnózist) és kiderült, hogy hajszálra ugyanazokat a dolgokat mondjuk neki, csak engem ugye le kell hurrogni (nem baj, ez a dolga egy kamasznak). Persze aztán Marcus cuki, mert érzékelem, hogy megfogad egy csomó mindent abból, amit mondok, meg látom, hogy próbálkozik, hogy jobban legyen, nekem meg birkatürelemmel kell viselnem minden inzultust (nem baj, nekem meg ez a dolgom).

Az a szerencse, hogy én elég jó vagyok krízis-kezelésben (a sajátjaimmal is egész jól elbántam, na meg a mentálisan terhelt család az hasznos ilyen szempontból), meg végignéztem, ahogy anno az apukámat egyszer az anyukám kihozta a depresszióból (semmi extrát nem csinált, kb munkaterápiára kényszerítette, tökre működött, bár lassú volt, gyógyszerrel biztos jobban ment volna, de az apukám nem volt hajlandó pszichiáterhez menni; mielőtt öngyilkos lett, akkor is próbáltam elcibálni párszor, hiába), mondjuk nagyon-nagyon fárasztó ez az állandó terápiázás, beszélgetés, ottlevés (I heart home office, ha nem mondtam volna még elégszer), dehát ez van, most ez nagyon kell Marcusnak, nagyon kis törékeny, érzékeny gyerek ő, de abban reménykedem, hogy a nehézségek megerősítik. Meglepő, de a barátai jól segítenek neki, nemcsak ez a hátbavágós 'jóvammágeci' megy náluk, mint ahogy a fiúknál sokszor (jó, nyilván van az is), szóval nagyon remélem, hogy legalább a kis lelke javul majd, ha már a Crohn sose múlik el.  

A képen Léna vágyait látjuk, hát ebbe nagyon belefacsarodik a szívem. 

"Everything that kills me makes me feel alive"*

 Lejtőn futni csodás. Emelkedőn futni letális. 

Tulajdonképpen csak ennyit akartam.

* a posztot csak azért írom, hogy végre leírhassam ezt a címet, kicsit hasonlóan ahhoz, mikor akartam egy macskát, hogy elnevezhessem Milánnak (azóta már lett is egy fél  - a szomszéddal közös -, ráadásul Füst Milán, nem akárki; ezt biztos nem is meséltem még sose, ej, ilyenek ezek a lusta bloggerek. Sidenote: a szomszéd a macskát Buicknak hívja, ezen mindig elborzadok. És atyaég, milyen izgalmas élete van a macskának: ki tudja még hogy hívják és ki lehet más szomszédoknál!) 

"Gyere és bújj hozzám újra Magyarország!"

 Atyaég, hát mit tudtam én erről, hogy ez ilyen jó lesz! Hát nem érdekel engem semmi más, csak hogy végük van. A mai napot főleg bőgéssel töltöm teljes eufóriában, másnaposan, kábé mint valami őrült friss szerelmes, hát ki tudta ezt, hogy magyarnak lenni néha egész kellemes is lehet?