kedd, június 30, 2009
macs ihletesere
Lassuk be, mi nok igazabol mindannyian kisfarku lelekkel megaldott nagyfarku pasira vagyunk.
szombat, június 27, 2009
péntek, június 26, 2009
Feljegyzések a naiv idealisták házából
Bevallom, mindig úgy képzeltem, hogy minden emberben van egy pici különítmény, egy aprócska kert vagy épület vagy zsák vagy doboz, amire rá van írva pirossal, hogyaszongya GONDOLKODÓ, HUMÁNUS EMBER és mindig úgy képzeltem, hogy mindenki dobozában ugyanaz lapul, bármit is hirdet az illető magáról, igen, jól hallottátok: mondjuk egy punk és Torgyán József doboza is egyforma.
Ugyanazok az érzések, ugyanazok a gondolatok, ugyanaz a tudás és bár a legtöbben pozőrködnek és nem a dobozban írtaknak megfelelően viselkednek esetleg azért, hogy különlegesnek tűnjenek, vagy mert még nem sikerült megtanulniuk, hogy milyen fontos is ez a bizonyos doboz és ezért csak ritkán mélyednek el a tartalmában, vagy mert talán még nem is jöttek rá, hogy a doboz egyáltalán létezik.
És titkon mindig azt reméltem, hogy amikor a pozőrök egyedül maradnak, akkor bizony kinyitják ezt a dobozt és bólogatva ízlelgetik a tartalmát; bevallom, mindig meggyőződésem volt, hogy az emberek tudják mi a helyes, tudják mi a jó (igen, azt is gondolom, hogy létezik Helyes és Jó) és ha hibáznak, ha bántanak másokat, akkor ha csak magukban is, de képesek belátni a tévedésüket, mert előbb vagy utóbb mindannyian megtaláljuk azt a bizonyos titkos dobozt, ami segít eligazodni.
Ha jobban belegondolok, tulajdonképpen ez a gondolat óv meg a tébolytól.
Ugyanazok az érzések, ugyanazok a gondolatok, ugyanaz a tudás és bár a legtöbben pozőrködnek és nem a dobozban írtaknak megfelelően viselkednek esetleg azért, hogy különlegesnek tűnjenek, vagy mert még nem sikerült megtanulniuk, hogy milyen fontos is ez a bizonyos doboz és ezért csak ritkán mélyednek el a tartalmában, vagy mert talán még nem is jöttek rá, hogy a doboz egyáltalán létezik.
És titkon mindig azt reméltem, hogy amikor a pozőrök egyedül maradnak, akkor bizony kinyitják ezt a dobozt és bólogatva ízlelgetik a tartalmát; bevallom, mindig meggyőződésem volt, hogy az emberek tudják mi a helyes, tudják mi a jó (igen, azt is gondolom, hogy létezik Helyes és Jó) és ha hibáznak, ha bántanak másokat, akkor ha csak magukban is, de képesek belátni a tévedésüket, mert előbb vagy utóbb mindannyian megtaláljuk azt a bizonyos titkos dobozt, ami segít eligazodni.
Ha jobban belegondolok, tulajdonképpen ez a gondolat óv meg a tébolytól.
csütörtök, június 25, 2009
AA
me: hát igen, a tévelygéstől sokan szenvedünk, de szerintem ez is főleg azért van, mert nagyon zűrzavaros viszonyokat teremtett a huszonegyedik század, ráadásul fenekestül felfordult a világ: női szerepek változása, urbanizáció, felgyorsult kommunikáció, blablabla. ezek is közhelyek, de szerintem az elveszettség érzését bőven táplálják
12:40 PM A: igen. sajna azt kell mondanom hogy a zűrzavaros állapot nem kedvez holtodiglan holtomiglannak
de ha megnézzük anno törzsek voltak és a nők közösen nevelték egymás gyerekeit
12:41 PM ott sem volt annyira kiélezve ki kinek a gyereke
gyerek-felnőtt
nekem kissé ilyen érzetem van
ezekkel a válásokkal, mindenhol elpottyantok egy-egy gyereket világgal
ettől függetlenül személy szerint vágyom vissza
12:42 PM a csendes polgári családi léthez
| 8 minutes |
12:50 PM me: hát igen, eléggé kezdünk közelíteni a törzsközösségekhez, nézd meg pl a techno partikat, az egész olyan, mintha a tűz körül táncolnának ősemberek. ugyanakkor viszont szerintem az európai hagyományokhoz hozzátartozik a monogámiára való igény, ezért létezik még mindig a házasság intézménye, viszont az látható, hogy a kettő párhuzamosan kissé nehézkesen működik, hiszen minek éljen monogám kapcsolatban egy férfi, ha élhet elvadulva, tűz körül táncolva is?:) a nőknek szerepüknél fogva nagyobb igénye van a biztonságra, de azért ez is nagyon változóban van, szóval igen, a viszonyok behatárolhatatlanok és furcsák, valahogy mégis boldogulni kell
12:51 PM szóval mindenki igyekszik ahogy tud
de azért az feltűnő, hogy bár a házasság elavulni látszik, a szerelem él és virul:)
12:54 PM A: mert a kettőnek nincs sok köze egymáshoz :)
a szerelem rövidtávú dolog
12:55 PM a házasság meg egy jogi kapcsolat
hosszú távra
annyi a kaka ezzel a nők is szabadabbak versus biztonság igény
hogy én is attól kattanok be
ha azt érzem, hogy majd egyedül kell nem csak magamról gondoskodni hanem a gyerekekről is
12:56 PM mert az uram szabad életet él stbstb
me: húha, én ennél romantikusabb vagyok...remélem a házasságnak köze van azér a szerelemhez, ahogy a szexnek is (volt azelőtt):)
hát igen, benne van a pakliban, hogy nem tart örökké...
12:57 PM de ez is döntés kérdése, van biztonsági játék is: no gyerek, no pasi
és akkor nincsenek meglepetések
sokáig azt gondoltam, hogy ezt fogom csinálni
molto meglio
Tegnap este egy rejtélyes betegség végstádiumába kerültem, de éjjel megoperáltak a földönkívüliek, úgyhogy ismét jól vagyok.
szerda, június 24, 2009
nyaff
Na jó, elmesélem, pocsék a kedvem, hajnalban felébredtem és hánykolódtam és elmélkedtem.
A kisebbségi komplexusom újra tombol, egyszerűen megőrjít amikor mindenféle velem kábé egykorú kutatódoktorhabilprofesszoratyaúristenek kérdezgetik, hogy na és te mivel foglalkozol? Én? Lássuk csak...én pénzért könyörgök, óralemondogatós tanítványokkal egyezkedek, akik ha mégis van órájuk, időnként elfelejtik (vagy nem akarják) kifizetni, egy öt évest pesztrálok hetente egyszer és vacakul érzem magam, mert nem így képzeltem a karrierem két kurva diploma után (a másodikra nem mellesleg egy csomó pénzt költöttem).
Eh, legközelebb hazudni fogok és azt mondom, hogy FBI ügynök vagyok. Á nem, inkább igazat mondok, hogyaszongya profi macskasimogató és hétalvó vagyok. Remek.
Utoljára 1920-ban használtam az agyamat, jó lenne valamit már úgy igazán csinálni.
PS.: me: képzeld, megkaptam a pénzt...gondoltad volna hogy valaha megtörténik?
A kisebbségi komplexusom újra tombol, egyszerűen megőrjít amikor mindenféle velem kábé egykorú kutatódoktorhabilprofesszoratyaúristenek kérdezgetik, hogy na és te mivel foglalkozol? Én? Lássuk csak...én pénzért könyörgök, óralemondogatós tanítványokkal egyezkedek, akik ha mégis van órájuk, időnként elfelejtik (vagy nem akarják) kifizetni, egy öt évest pesztrálok hetente egyszer és vacakul érzem magam, mert nem így képzeltem a karrierem két kurva diploma után (a másodikra nem mellesleg egy csomó pénzt költöttem).
Eh, legközelebb hazudni fogok és azt mondom, hogy FBI ügynök vagyok. Á nem, inkább igazat mondok, hogyaszongya profi macskasimogató és hétalvó vagyok. Remek.
Utoljára 1920-ban használtam az agyamat, jó lenne valamit már úgy igazán csinálni.
PS.: me: képzeld, megkaptam a pénzt...gondoltad volna hogy valaha megtörténik?
1:31 PM M: WOW!!!
tratammm!!!
pezsgot
felhivtad? vagy megnezted a neten?
me:felhívtam és aszonta, már pénteken elküldte
de hétfőn még nem volt, akkor néztem utoljára
M: es most csekkoltad?
1:32 PM me: igen
és meglepő módon tényleg ott van:Debből is látszik, hogy mennyire nem bíztam benne, hogy valaha megkapomlezárult egy korszak:D
helyzetjelentés
Tegnap a focisták idényzáró díjkiosztójára mentünk, ahol a nagy eseményre várakozva meg kellett tekintenem az utolsó meccs utolsó húsz percét; ez alatt az idő alatt szó szerint éber kómába estem. Később, mikor Marci valamelyik játékosra mutogatott képességeit elemezve (ők sokkal jobban játszottak, mint a másik csapat), döbbenten néztem a mezük színét és hápogtam magamban, hogyaszongya hogy a fenébe játszottak volna ezek az előbb, én ilyen cuccban senkit nem láttam a pályán...eh, nem nekem való a foci, lássuk be.
A díjkiosztón megsütöttek egy fél disznót, kiosztásra került a super coppa, meg egy rakás másik coppa, fröccsöztem, a magyar nők szépségéről értekeztem és elfogyasztottam a Világ LegUndorítóbb Tésztáját (VLUT) is.
A díjkiosztón megsütöttek egy fél disznót, kiosztásra került a super coppa, meg egy rakás másik coppa, fröccsöztem, a magyar nők szépségéről értekeztem és elfogyasztottam a Világ LegUndorítóbb Tésztáját (VLUT) is.
kedd, június 23, 2009
A hipokritákat lelövik, ugye?
Időnként károgásra nyílik a szám, amikor filmeken első randin kefélnek meg egy hónap járás után összeköltöznek, aztán elszégyellem magam, gyorsan becsukom a számat és végiggondolom, pontosan hogyan is kerültem én ide Triesztbe.
Che bel tempo! Lampeggia. Tuona. Piove a diritto.
Csodálatos a kopogó eső az ablakon, a szürkeség, a hűvös levegő. Imádom a borús időt, a felhőket, a pocsolyás utcákat.
Dögmelegben nem lehet gondolkodni, nem lehet olvasni, nem lehet írni, nem lehet mozogni, a fény megvakít, büdös van, a víz ömlik mindenkiről, a létezés értelmét veszti.
Kedves napfényért nyivákoló feleim, jegyezzétek meg jól: nincs semmi nyomasztóbb a kánikulánál.
Dögmelegben nem lehet gondolkodni, nem lehet olvasni, nem lehet írni, nem lehet mozogni, a fény megvakít, büdös van, a víz ömlik mindenkiről, a létezés értelmét veszti.
Kedves napfényért nyivákoló feleim, jegyezzétek meg jól: nincs semmi nyomasztóbb a kánikulánál.
"úgy akarok viselkedni mint egy mocskos strici, végre úgy" (filmkritika)
Van ez a film (Prime), hogyaszongya Uma Thurman harminchét éves elvált, aki rendes amerikaihoz illően Meryl Streepnek, a pszichiáterének mesél a huszonhárom éves újdonsült szerelme farkának elképesztő szépségéről, mígnem egy szép napon kiderül, hogy a pszichiáter a fiú anyja.
Oké, ismerjük a dramaturgiát, csodás kezdés után jönnek a bonyodalmak: zsidó mama zsidó hisztije (álprobléma), korkülönbség (valódi probléma), egzisztenciális kérdések, a "hol lakjon egy naplopó huszonhárom éves"-kérdésköre (valódi probléma), a korkülönbségből fakadó nehézségek (valódi probléma).
Persze a korkülönbségből fakadó nehézségek miatt (az összeköltözés súlyos hibának bizonyul) végül szünetet tart a nagyreményű pár és itt jön az, ami miatt a harcos emancipunci (én) prüszkölve csapkodja a billentyűzetet: vizsgáljuk meg, ki hogyan tölti a "szünet" (ami természetesen szakításban végződik) alatti időt: fiúcska egy tök részeg csajt dug, akivel Uma révén kábé három másodpercre találkozott pár héttel az eset előtt. Uma pedig? Uma egy öltönyös faszival unatkozik valami menő étteremben.
Hát a kurva életbe már! Az én verziómban kedves tévénéző gyerekek, a csalódottságtól hisztérikus csajt olyan jelenetben mutatták volna, amiben legalább öt fekát kap mélytorokra.
De most komolyan: egyszerűen nem értem mér mindig a nőnek kell decensen viselkednie az összes istenverte helyzetben? Lehet, hogy szimplán mindig arról van szó, amit bölcs édesanyám rendszeresen elmondott nekem a férfiakkal kapcsolatban (amikor az apám egy-egy fura húzása után biztattam, hogy váljon el), hogyaszongya hagyni kell őket, kicsik még?
Oké, ismerjük a dramaturgiát, csodás kezdés után jönnek a bonyodalmak: zsidó mama zsidó hisztije (álprobléma), korkülönbség (valódi probléma), egzisztenciális kérdések, a "hol lakjon egy naplopó huszonhárom éves"-kérdésköre (valódi probléma), a korkülönbségből fakadó nehézségek (valódi probléma).
Persze a korkülönbségből fakadó nehézségek miatt (az összeköltözés súlyos hibának bizonyul) végül szünetet tart a nagyreményű pár és itt jön az, ami miatt a harcos emancipunci (én) prüszkölve csapkodja a billentyűzetet: vizsgáljuk meg, ki hogyan tölti a "szünet" (ami természetesen szakításban végződik) alatti időt: fiúcska egy tök részeg csajt dug, akivel Uma révén kábé három másodpercre találkozott pár héttel az eset előtt. Uma pedig? Uma egy öltönyös faszival unatkozik valami menő étteremben.
Hát a kurva életbe már! Az én verziómban kedves tévénéző gyerekek, a csalódottságtól hisztérikus csajt olyan jelenetben mutatták volna, amiben legalább öt fekát kap mélytorokra.
De most komolyan: egyszerűen nem értem mér mindig a nőnek kell decensen viselkednie az összes istenverte helyzetben? Lehet, hogy szimplán mindig arról van szó, amit bölcs édesanyám rendszeresen elmondott nekem a férfiakkal kapcsolatban (amikor az apám egy-egy fura húzása után biztattam, hogy váljon el), hogyaszongya hagyni kell őket, kicsik még?
hétfő, június 22, 2009
"nincs amerikadrím"
az öngyilkosjelöltek végül mindig elég magasról ugranak, a hazugok lebuknak, az inoperáblis agydaganat nem tűnik el mágikus módon, a véletlenül teherbe eső nők sose vetélnek el, a macsók csulázós keménysége mögött nem lapul érző lélek, sár és gyűlölet van az alján minden csillogó nagy szerelemnek, a pátosztól senkiből nem lesz költő, a nagy igazságokat mindenki feldughatja magának, elveszítem a römi partikat, a bánat? egy nagy óceán.
a remény, az idealizmus, az optimizmus meg a hit gyönyörű dolgok, csak mindnél sokkal fényesebben ragyog a realitás.
a remény, az idealizmus, az optimizmus meg a hit gyönyörű dolgok, csak mindnél sokkal fényesebben ragyog a realitás.
szombat, június 20, 2009
fyi (egy kártyaparti margójára)
Cigizni, alkoholt inni, drogozni, kopogni és figurát gyűjteni gyerekes szokás.
péntek, június 19, 2009
macskás
Mindig akkor döbbenek rá, hogy mindketten nagyon szeretjük a macskát, mikor a Marci a Hol a kicsi? kérdést ismételgetve keresi a Fannit.
csalós
Olvasom ezt a megcsalós blogot, ahol mondogatják, hogy vegyük tudomásul, sajnos mindenki mindenkit megcsal, ez belefér, meg kell bocsátani, ilyen az ember, ez van, közben meg azon mélázok, hogy ha megcsaltak és kiderült (mindig kiderül), akkor (látszólag) kibékültem, megbékéltem, megbocsátottam, nem szakítottam, szóval próbáltam én is magamévá tenni a gondolatot, hogy a kapcsolatok ilyenek, a férfiak büdös félrekúró disznók és very sad indeed, de ezt kell elfogadni, de az istennek se ment: az ősbizalom (ami nálam amúgy is csak nyomokban van jelen, már az oviban elvesztettem talán) elvesztése után soha többé nem érdekelt már igazán az a bizonyos ember, már nem volt egy fikarcnyi lelkiismeretfurdalásom sem ha átvertem (mert gyermeteg bosszútól hajtva naná, hogy átvertem), nem vonzódtam már hozzá igazán, nem szerettem már igazán és ezáltal a kapcsolat szépen lassan szétesett, mert végül mindig mindenkivel szakítottam aki megcsalt, igaz, a szükségesnél hosszabb halált haltunk a fölösleges huzavona és a nevetséges bosszú miatt.
Szóval hogy belefér-e? Hát nemtom igazán, de az eddigi életemet alapul véve (liberális, megengedő kapcsolatfelfogás ide vagy oda), én előbb-utóbb biztosan kihátrálok egy olyan viszonyból, amiben átvernek.
A szarrá ment kapcsolat kivégzi önmagát.
Ámen.
Szóval hogy belefér-e? Hát nemtom igazán, de az eddigi életemet alapul véve (liberális, megengedő kapcsolatfelfogás ide vagy oda), én előbb-utóbb biztosan kihátrálok egy olyan viszonyból, amiben átvernek.
A szarrá ment kapcsolat kivégzi önmagát.
Ámen.
A férfiak (is) őrültek
A wiw az én nagy tanítóm: egy volt tanítványom gyermeke arcképét állította be profilképként a sajátja helyett.
Az illető férfi.
Az illető férfi.
csütörtök, június 18, 2009
...lelövik, ugye?
Nagyon hosszú lesz már ez a post...
Ja, az egész életemet belesűrítem...
Az ember ugye jó kamaszhoz illően már a gimnáziumban nagyon rosszul érzi magát, dehát ez még szerencsére az a cuki kis kötelező fájás, az öncélú fájdalmak és pocsék versek ideje, fáj neki, fájlalja, mondjuk úgy érettségi táján kezd barátkozni a nagyobb fájdalmakkal, jönnek az első veszteségek, komolyabb kapcsolatokba keveredik, átverik, átver, tanulja a leckéket, (móresre) tanítják, érzelmi szamárlétra ahogy kell, aztán ficánkolás, gondtalan (másnapos) főiskolai, egyetemi évek, a szenvedés felsőbb osztályába léphet, a kitolt kamaszkor és a vacak felsőoktatás áldásos hatásai következtében kedvére dagonyázhat a fájdalomban az összes huszonöt alatti nagykamasz; a kivételes példányok aztán mondjuk úgy huszonhárom évesen búcsút intenek a kamaszkornak, levágatják, kisimítják, befestik, a csípőnadrágot kiskosztümre cserélik, komoly pofát vágnak, cv-t küldenek, céloznak, lőnek, agyat simítanak, esküvői csokor, gól, k(gy)erekek, karikacsapás; vakvágányon járó korcs társaik viszont egyetem után megroppanva, megrettenve magukra hagyatva kóvályognak egyre csak Szimplából Ellátóba, nagyfröccstől házmesterig, a világmegváltás már nevetséges, a világmegvetés még rémületes, a kapcsolatok tönkremennek, a kapcsolatokat tönkretesszük, kapcsolatunk, hát az nincsen is, az alkoholizmus meg szerencsére alap, huszonháromtól harmincig féllábon is, harminc körül jön a gyomros, hogy na akkor most mi a fene van, semmi sincs, üljünk át a Pótkulcsba, az Ibolyába, a Wichmannba, a Grinzingibe, a West Balkánba, a Dürer kertbe, a Kertembe, a Kuplungba, az Instantba, a Fecskébe, üljünk át és igyunk, igyunk harmincegyig, harmincegyre, a harmincegy miatt tehát, igyunk, harmincegy az eszmélet éve, harmincegy a nagy terveké: úgy élj, hogyha meghalsz, a nagymamád is büszke legyen rád, dehát ejnye kislányom, valamit mosmár kezdjél magaddal, az nem járja, hogy elromlik a tűzhely, leszakad a redőny, te meg csak úgy vagy egymagad, legyél kislányom szerelmes, vagy legalábbis házasodj, a pizzarendelős mindenedet, keress állást, rendes fiút, célokat, életet, ha nem találod keresd és akkor a harmincegy éves összeszedi magát, összpontosít, motivációs levelet ír és valódi motivációról képzelődik, agyat mosat, interjúkon vicsorog, az erősségeit elemzi, jó csapatmunkás azt mondja, társkeresőn regisztrál, reglapok felett undorodik, vigyorog, lelkesedik, képeken és mondatokon vihog, reménykedik, beszélget, randizik, nemrandizik, nem nemrandizik, keres, talál, keres, keres, talál, elhiszi, hazudja, hazudják neki, töröl, törlik, törli, kitörli, kilenctől ötig, kilenctől ötig, kilenctől hatig, kilenctől hatig, beki, kibe, ki, be, az adminisztratív munkatársakat lelövik, ugye, de mért nem tanítasz inkább kislányom, gondolj szegény apádra, gondolj az álmai(d)ra, de mért (nem) ezt, de mért (nem) vele, de mért itt, de mért azt, de mért, kislányom, miért, légy jó kislány. A harminckét éves ekkor komolyan félni kezd, wiwes ismerősei gyermekeit nézegeti hitetlen és utálatos pofával (de mért nem, kislányom), ismerősei külföldi utazásos, céges autós, mobilos, karrierlétrás sztorijait hallgatja elszoruló torokkal (te mért nem, kislányom), tíz évvel ezelőtti szerelmei után ácsingózik jobb híján (neked mért nincs, kislányom), aztán harminchárom évesen az egészet hirtelen elengedi: nekem nem, velem nem, én nem, engem nem, én nem ezt, nem azt, nem így, nem úgy, én nem,
Hol tartasz, már az általános iskolánál?
Ja, az egész életemet belesűrítem...
Az ember ugye jó kamaszhoz illően már a gimnáziumban nagyon rosszul érzi magát, dehát ez még szerencsére az a cuki kis kötelező fájás, az öncélú fájdalmak és pocsék versek ideje, fáj neki, fájlalja, mondjuk úgy érettségi táján kezd barátkozni a nagyobb fájdalmakkal, jönnek az első veszteségek, komolyabb kapcsolatokba keveredik, átverik, átver, tanulja a leckéket, (móresre) tanítják, érzelmi szamárlétra ahogy kell, aztán ficánkolás, gondtalan (másnapos) főiskolai, egyetemi évek, a szenvedés felsőbb osztályába léphet, a kitolt kamaszkor és a vacak felsőoktatás áldásos hatásai következtében kedvére dagonyázhat a fájdalomban az összes huszonöt alatti nagykamasz; a kivételes példányok aztán mondjuk úgy huszonhárom évesen búcsút intenek a kamaszkornak, levágatják, kisimítják, befestik, a csípőnadrágot kiskosztümre cserélik, komoly pofát vágnak, cv-t küldenek, céloznak, lőnek, agyat simítanak, esküvői csokor, gól, k(gy)erekek, karikacsapás; vakvágányon járó korcs társaik viszont egyetem után megroppanva, megrettenve magukra hagyatva kóvályognak egyre csak Szimplából Ellátóba, nagyfröccstől házmesterig, a világmegváltás már nevetséges, a világmegvetés még rémületes, a kapcsolatok tönkremennek, a kapcsolatokat tönkretesszük, kapcsolatunk, hát az nincsen is, az alkoholizmus meg szerencsére alap, huszonháromtól harmincig féllábon is, harminc körül jön a gyomros, hogy na akkor most mi a fene van, semmi sincs, üljünk át a Pótkulcsba, az Ibolyába, a Wichmannba, a Grinzingibe, a West Balkánba, a Dürer kertbe, a Kertembe, a Kuplungba, az Instantba, a Fecskébe, üljünk át és igyunk, igyunk harmincegyig, harmincegyre, a harmincegy miatt tehát, igyunk, harmincegy az eszmélet éve, harmincegy a nagy terveké: úgy élj, hogyha meghalsz, a nagymamád is büszke legyen rád, dehát ejnye kislányom, valamit mosmár kezdjél magaddal, az nem járja, hogy elromlik a tűzhely, leszakad a redőny, te meg csak úgy vagy egymagad, legyél kislányom szerelmes, vagy legalábbis házasodj, a pizzarendelős mindenedet, keress állást, rendes fiút, célokat, életet, ha nem találod keresd és akkor a harmincegy éves összeszedi magát, összpontosít, motivációs levelet ír és valódi motivációról képzelődik, agyat mosat, interjúkon vicsorog, az erősségeit elemzi, jó csapatmunkás azt mondja, társkeresőn regisztrál, reglapok felett undorodik, vigyorog, lelkesedik, képeken és mondatokon vihog, reménykedik, beszélget, randizik, nemrandizik, nem nemrandizik, keres, talál, keres, keres, talál, elhiszi, hazudja, hazudják neki, töröl, törlik, törli, kitörli, kilenctől ötig, kilenctől ötig, kilenctől hatig, kilenctől hatig, beki, kibe, ki, be, az adminisztratív munkatársakat lelövik, ugye, de mért nem tanítasz inkább kislányom, gondolj szegény apádra, gondolj az álmai(d)ra, de mért (nem) ezt, de mért (nem) vele, de mért itt, de mért azt, de mért, kislányom, miért, légy jó kislány. A harminckét éves ekkor komolyan félni kezd, wiwes ismerősei gyermekeit nézegeti hitetlen és utálatos pofával (de mért nem, kislányom), ismerősei külföldi utazásos, céges autós, mobilos, karrierlétrás sztorijait hallgatja elszoruló torokkal (te mért nem, kislányom), tíz évvel ezelőtti szerelmei után ácsingózik jobb híján (neked mért nincs, kislányom), aztán harminchárom évesen az egészet hirtelen elengedi: nekem nem, velem nem, én nem, engem nem, én nem ezt, nem azt, nem így, nem úgy, én nem,
Hol tartasz, már az általános iskolánál?
szerda, június 17, 2009
MM
Ma: Ragad ez a kurva dörzsi, most ezzel hogy súroljam ezt az edényt, francba.
Mo: Te én komolyan irigyellek, szerintem ez eddigi életed legsúlyosabb problémája. Ja, nem, bocs, volt már az, hogy akkor most elhagyd-e a régi csajodat az új csajodért, most meg ez a dörzsi-gond, nem, tényleg nem könnyű neked...
Mo: Te én komolyan irigyellek, szerintem ez eddigi életed legsúlyosabb problémája. Ja, nem, bocs, volt már az, hogy akkor most elhagyd-e a régi csajodat az új csajodért, most meg ez a dörzsi-gond, nem, tényleg nem könnyű neked...
kedd, június 16, 2009
"a nők őrültek" vol. 67022388
Múlt héten olvastam egy régi ismerősöm blogját, a lány értelmes, iskolázott, érdekes, kedves (volt), tényleg csak szép dolgok jutnak eszembe róla.
A blogot a kicsi gyereke nevében írja dajkanyelvi stílusban selypegve, a postokba beillesztett vicces babaképeket bosszantó, szmájlis, gügyögő képaláírásokkal tarkítva, én meg azóta csak ámuldozom. Ezt tényleg a hormonok csinálják az anyákkal? Kötelező meghülyülni ha gyereket szül valaki? A nők a gyerekkel együtt tényleg kinyomnak egy nagy adag IQ-t is vagy hogy van ez?
Értem én, hogy az anyaság nagyszerű, felemelő dolog és hogy a gyerek teljesen megváltoztatja az életed, de fel nem foghatom mért nem lehet az egész gyerek-ügyet több természetességgel kezelni, minek ez az elképesztő hűhó körülötte.
Gondolom ez a duma majd jól visszaüt és ha valaha gyereket szülök, akkor annyira bekattanok, hogy a méretemre csináltatott rugdalózóban fotóztatom majd magam és gügyögős postokat írok a kis tjónöjökösről. (Most kicsit kirázott a hideg).
PS.: A fentieken kívül az is halálra idegesít, hogy a Szex és New Yorkban az összes szereplő összes alkalmi dugása frenetikus orgazmusparádé.
A blogot a kicsi gyereke nevében írja dajkanyelvi stílusban selypegve, a postokba beillesztett vicces babaképeket bosszantó, szmájlis, gügyögő képaláírásokkal tarkítva, én meg azóta csak ámuldozom. Ezt tényleg a hormonok csinálják az anyákkal? Kötelező meghülyülni ha gyereket szül valaki? A nők a gyerekkel együtt tényleg kinyomnak egy nagy adag IQ-t is vagy hogy van ez?
Értem én, hogy az anyaság nagyszerű, felemelő dolog és hogy a gyerek teljesen megváltoztatja az életed, de fel nem foghatom mért nem lehet az egész gyerek-ügyet több természetességgel kezelni, minek ez az elképesztő hűhó körülötte.
Gondolom ez a duma majd jól visszaüt és ha valaha gyereket szülök, akkor annyira bekattanok, hogy a méretemre csináltatott rugdalózóban fotóztatom majd magam és gügyögős postokat írok a kis tjónöjökösről. (Most kicsit kirázott a hideg).
PS.: A fentieken kívül az is halálra idegesít, hogy a Szex és New Yorkban az összes szereplő összes alkalmi dugása frenetikus orgazmusparádé.
"a nők őrültek" vol. 67022387
Egyszer olvastam valahol, hogy a nők életük történéseinek nagy részét csak kreálják, azaz igazából rengeteg dolog csak "fejben" történik meg velük (most ne (se) menjünk bele a "dehát minden csak illúzió" problematikába); én merészen azt állítom, hogy a két nem igazából ezért nem képes (vagy csak nagyon ritkán képes) egyetértésre, sőt, talán ez az oka a nők hirtelen hangulatváltozásainak (jójó, meg a hormonok), érthetetlen sértődéseinek, a zűrzavaros okokból kirobbant veszekedéseknek is.
Nekem sokat segített ez a gondolat abban, hogy könnyebben tudjam felülvizsgálni a marhaságaimat, ugyanakkor valóban jól megfigyelhető a jelenség, hihetetlen, hogy miket tudok kitalálni, amikor valójában egyáltalán semmi sem változik: "ezt nem olyan hangsúllyal mondta mint szokta, biztos nem szeret már", "nem szájon csókolt, hanem a szám fölé, biztos undorodik tőlem", "félrenézett, miközben mondta, nyilván titkol valamit", "nagyon mogorva ma, én vagyok az oka, nyilván nem szeret már", satöbbi satöbbi.
Hogy ez sima paranoia? Fene tudja, végülis meglehet: a nők annyit szívtak már a kapcsolat- meg házasságkényszerük miatt, hogy kifejlesztettek egy paranoid gént? Lássuk be, ez borzalmasan hangzik.
Mindenesetre minden tiszteletem azoké a nőtársaimé, akik nem játsszák ezt az önpusztító játszmát, vagy esetleg felismerték és képesek voltak megszabadulni tőle (tudom, tudom, a blog nőolvasói egyáltalán nem értik miről beszélek, a jelenlévők mindig kivételek).
Azért szerintem mégiscsak múzeumban kéne mutogatni az ilyen rendkívüli nőket, történetüket táblára írni, nyakukba akasztani, meg ilyesmikre gondoltam.
PS.: A fentieken kívül az is erősen foglalkoztat, hogy hogyan lehet ilyen jó szaga valakinek (macska), aki öt éve fürdött utoljára.
Nekem sokat segített ez a gondolat abban, hogy könnyebben tudjam felülvizsgálni a marhaságaimat, ugyanakkor valóban jól megfigyelhető a jelenség, hihetetlen, hogy miket tudok kitalálni, amikor valójában egyáltalán semmi sem változik: "ezt nem olyan hangsúllyal mondta mint szokta, biztos nem szeret már", "nem szájon csókolt, hanem a szám fölé, biztos undorodik tőlem", "félrenézett, miközben mondta, nyilván titkol valamit", "nagyon mogorva ma, én vagyok az oka, nyilván nem szeret már", satöbbi satöbbi.
Hogy ez sima paranoia? Fene tudja, végülis meglehet: a nők annyit szívtak már a kapcsolat- meg házasságkényszerük miatt, hogy kifejlesztettek egy paranoid gént? Lássuk be, ez borzalmasan hangzik.
Mindenesetre minden tiszteletem azoké a nőtársaimé, akik nem játsszák ezt az önpusztító játszmát, vagy esetleg felismerték és képesek voltak megszabadulni tőle (tudom, tudom, a blog nőolvasói egyáltalán nem értik miről beszélek, a jelenlévők mindig kivételek).
Azért szerintem mégiscsak múzeumban kéne mutogatni az ilyen rendkívüli nőket, történetüket táblára írni, nyakukba akasztani, meg ilyesmikre gondoltam.
PS.: A fentieken kívül az is erősen foglalkoztat, hogy hogyan lehet ilyen jó szaga valakinek (macska), aki öt éve fürdött utoljára.
hétfő, június 15, 2009
"minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan"
A gyász olyan mint az elhatalmasodott és irracionális féltékenység.
Hiába működsz és funkcionálsz megfelelően a világban, hiába teszel tudatosan sokat a szomorúság, a hiány, a veszteség feldolgozásáért, hiába próbálod racionalizálni, az érzés, hogy végérvényesen elvesztettél valakit, valamit, az érzés, hogy magadra maradtál, valahogy mindig ott morajlik, zajlik, dübörög a háttérben, szorítja a gyomrod, kaparja, markolássza a torkod, egy kicsit mindig bénultnak érzed magad tőle, egy kicsit mindig viszahúz, egy kicsit mindig elnémít.
És időnként váratlanul és kegyetlenül lecsap, hogy ideig-óráig mindent elborítson: megdermeszt és kétségbe ejt, hányingered lesz tőle, fázol, meleged van, az érzés tökéletes reménytelenségbe taszít, tehetetlenné tesz és a csontodig hatolva zsibbasztóan fáj. Sosem tudod honnan jön és mikor lesz vége, sosem érted miért olyan erős és miért pont akkor annyira pusztító.
Aztán a vihar lecsillapodik, elmúlik és újra meghallod a tompa morajt. Aztán évre év jön, évre év megy.
Hiába működsz és funkcionálsz megfelelően a világban, hiába teszel tudatosan sokat a szomorúság, a hiány, a veszteség feldolgozásáért, hiába próbálod racionalizálni, az érzés, hogy végérvényesen elvesztettél valakit, valamit, az érzés, hogy magadra maradtál, valahogy mindig ott morajlik, zajlik, dübörög a háttérben, szorítja a gyomrod, kaparja, markolássza a torkod, egy kicsit mindig bénultnak érzed magad tőle, egy kicsit mindig viszahúz, egy kicsit mindig elnémít.
És időnként váratlanul és kegyetlenül lecsap, hogy ideig-óráig mindent elborítson: megdermeszt és kétségbe ejt, hányingered lesz tőle, fázol, meleged van, az érzés tökéletes reménytelenségbe taszít, tehetetlenné tesz és a csontodig hatolva zsibbasztóan fáj. Sosem tudod honnan jön és mikor lesz vége, sosem érted miért olyan erős és miért pont akkor annyira pusztító.
Aztán a vihar lecsillapodik, elmúlik és újra meghallod a tompa morajt. Aztán évre év jön, évre év megy.
apró (és rövidke Fűrész 3 kritika)
Ezúton keresem azon emberek ismeretségét, akiknek valaha eszébe jutott olyan filmjelenetet leforgatni, amelyben döglött disznókat loccsantanak szét egy emberen. Válaszokat a sürgősen Kassai Farkas Ákoshoz akarlak vinni jeligére várom a kiadóba.
Questa é un'opera di fantasia. Qualsiasi riferimento a fatti o persone della vita reale é puramente casuale
Naszóval az van, hogy elolvastam végre életem első olasz (angolból fordított, na ja) regényét, éljek, meg aztán ma este egészen sokat értettem a nőket szagolgató, ordibáló Al Pacinóból (Profumo di donna).
Olvasmányélményeink kapcsán gyerekkori angol tanulmányainkon elmélkedtünk és arra jutottunk, hogy akkoriban nem tudtunk volna fél év angolozás után elolvasni semmiféle könyvet, szóval nagyon éljek, csak ezt akartam, na jó, nem is, hazudtam, bevallom, merhogy tulajdonképpen csak a címet akartam leírni, jóvanna, mosmitnéztek.
Olvasmányélményeink kapcsán gyerekkori angol tanulmányainkon elmélkedtünk és arra jutottunk, hogy akkoriban nem tudtunk volna fél év angolozás után elolvasni semmiféle könyvet, szóval nagyon éljek, csak ezt akartam, na jó, nem is, hazudtam, bevallom, merhogy tulajdonképpen csak a címet akartam leírni, jóvanna, mosmitnéztek.
vasárnap, június 14, 2009
"explain it to me like I'm a four-year-old"
Régóta foglalkoztat, hogy miért hisszük, hogy az őrületnek irodalmi értéke van.
Úgy értem a téboly segítségével egymásra halmozott, láthatóan mániás állapotban alkotott képzavarok és kifacsart szavak vajon miért keltik azt a látszatot, hogy a létrehozójuk valami többet tud a világról és az életről? Miért tűnik úgy, hogy a dagályosan szerkesztett, random egymás után pakolt, első látásra akár értelmesnek is tűnő, patetikus szavaknak és mondatoknak égi üzenete van? Miért képzeljük azt, hogy ezek a szavak valami mást, valami többet, valami földi halandók számára ismeretlent tárnak fel és közvetítenek? És miért csak a szenvedő ember kétségbeesetten zokogó bölcselkedései tűnnek hitelesnek, mélynek, a világot átérzőnek? Kétségtelen, hogy a fájdalom és a konfúz őrület generálják a legtöbb embernél a grafomániát és a fifikás képzavarokat, de vajon miért olyan mágikus a téboly?
Úgy értem a téboly segítségével egymásra halmozott, láthatóan mániás állapotban alkotott képzavarok és kifacsart szavak vajon miért keltik azt a látszatot, hogy a létrehozójuk valami többet tud a világról és az életről? Miért tűnik úgy, hogy a dagályosan szerkesztett, random egymás után pakolt, első látásra akár értelmesnek is tűnő, patetikus szavaknak és mondatoknak égi üzenete van? Miért képzeljük azt, hogy ezek a szavak valami mást, valami többet, valami földi halandók számára ismeretlent tárnak fel és közvetítenek? És miért csak a szenvedő ember kétségbeesetten zokogó bölcselkedései tűnnek hitelesnek, mélynek, a világot átérzőnek? Kétségtelen, hogy a fájdalom és a konfúz őrület generálják a legtöbb embernél a grafomániát és a fifikás képzavarokat, de vajon miért olyan mágikus a téboly?
péntek, június 12, 2009
csütörtök, június 11, 2009
szerda, június 10, 2009
slave to the wage vol. 443897120
Elolvastam. Mestermunka.
19:05:50 ...szuper volt a fordítás, THX
19:05:50 ...szuper volt a fordítás, THX
Ez is ma történt, büszke vagyok, örülök, tényleg fasza lett, igyekeztem, élveztem, kreativitás, agyhasználat, szóbogarászás, thesaurus, értelmező szótár, fityfene, fordítani jó, bevallom tanítani viszont már fél lábon is, ágyban, párnák közt, félig csukott szemmel, agyhalottan, rutinból, csuklóból, csípőből, szeretem, de már nem elég, szóval...szóval két mondat között szakácsiskolák tandíjait hasonlítgattam.
Igen, kedves gyerekek, komolyan.
Igen, kedves gyerekek, komolyan.
"ez egy igen igen kemény, kemény világ"
From: AK
To: GD
Sent: Wednesday, June 10, 2009, 11:52:08 AM
From: GD
To: AK
Sent: Wednesday, June 10, 2009, 6:11:23 PM
omg...
de szar az imidzsem nalad. fennhejazo kocsog, akinek meg a munkaja is szenny... asszem ideje uj allas utan neznem. ;) de meg mindig jobb egy ilyen alom a remalmaidnal.
Apropó munka: ma, négy hónap elteltével kissé indulatosabb hangnemben követeltem a nyomorék (gyk.: nagyon kevés) fordításpénzemet és a kedves fickó, aki azelőtt gyakorlatilag udvarolva bízott meg idióta számítógépes játékok szövegkönyveinek fordításával és biztatott, hogy fasza lesz együtt dolgozni, mer minden munkát nekem ad majd, blablabla, szóval ez az igen kedves úriember, miután felszólítottam, hogy ugyan legyen szíves végre utalni a pénzem, egyszerűen letiltott a skype-ról.
Komolyan mondom beszarok. Aztán pedig felnyomom az egész elbaszott kft-t az APEH-nél, mer persze feketén dolgoztam nekik fillérekért; oké, nyilván engem is megbüntetnek, de a kurva életbe már, hogy bármit meg lehet csinálni ebben az országban, az eszem megáll.
To: GD
Sent: Wednesday, June 10, 2009, 11:52:08 AM
azt álmodtam, hogy a Fanni többször elszökik és mindig elmegyek érte egy Rákóczi úti ruhaboltba (!) és ahogy megyünk visszafelé, szembejössz és söpröd az utcát, de valami iszonyú fennhéjázó köcsög fejjel, mintha ez valami kurva nagy meló lenne
From: GD
To: AK
Sent: Wednesday, June 10, 2009, 6:11:23 PM
omg...
de szar az imidzsem nalad. fennhejazo kocsog, akinek meg a munkaja is szenny... asszem ideje uj allas utan neznem. ;) de meg mindig jobb egy ilyen alom a remalmaidnal.
Apropó munka: ma, négy hónap elteltével kissé indulatosabb hangnemben követeltem a nyomorék (gyk.: nagyon kevés) fordításpénzemet és a kedves fickó, aki azelőtt gyakorlatilag udvarolva bízott meg idióta számítógépes játékok szövegkönyveinek fordításával és biztatott, hogy fasza lesz együtt dolgozni, mer minden munkát nekem ad majd, blablabla, szóval ez az igen kedves úriember, miután felszólítottam, hogy ugyan legyen szíves végre utalni a pénzem, egyszerűen letiltott a skype-ról.
Komolyan mondom beszarok. Aztán pedig felnyomom az egész elbaszott kft-t az APEH-nél, mer persze feketén dolgoztam nekik fillérekért; oké, nyilván engem is megbüntetnek, de a kurva életbe már, hogy bármit meg lehet csinálni ebben az országban, az eszem megáll.
hétfő, június 08, 2009
"egyszer libasültet enni"
A fogyókúrával az ember csak azt éri el, hogy folyamatosan a kajával foglalkozik (mit fogok holnap enni, mit ehetek ma, csak egy kicsit eszem most többet, nagyon éhes vagyok, nem olyan nagy baj az, na, léccilécci, holnap kiböjtölöm, na még ezt a kis falatot, na még azt az apró morzsát) és végül a háromszorosát eszi a szokásos mennyiségnek, úgyhogy ma fogyókúra címén (immár sokadszor) annyit ettem mint egy favágó.
"...but big time"
Olyan ez a politika mint a pasik és a pornó viszonya: a férfiaknak mostanra olyan magas lett az ingerküszöbe, hogy lassan már csak egy (halott) kutya és egy (halott) nő szexuális aktusára állítják fel a farkukat, mért lenne ez máshogy a politikában? Egy unalmas politikus öltönyben, papírból makogva kevésbé látványosan csinálja a rendet, mint habzó szájú piromán barátocskája, háddenem?
Maj rendet csinálnak azok...Kik is? Ja, akik a nemzeti ünnepeken kocsikat gyújtogatnak, aha, rendet. És ha szabad kérdeznem (csak súgva merem, mer már biztos el is kezdték aaaa... mit is? megvan, persze, rendcsinálást, tényleg na) mi is a rend definíciója?
Maj rendet csinálnak azok...Kik is? Ja, akik a nemzeti ünnepeken kocsikat gyújtogatnak, aha, rendet. És ha szabad kérdeznem (csak súgva merem, mer már biztos el is kezdték aaaa... mit is? megvan, persze, rendcsinálást, tényleg na) mi is a rend definíciója?
vasárnap, június 07, 2009
helyzetjelentés
Ma egész nap egymással szemben ülve dolgoztunk: Marci a képleteit gyúrta idegbeteg fejjel, én pedig próbáltam életképessé és angollá tenni egy nagyon idegesítő és nagyon magyartalan honlap szövegét. Amikor már egyértelműen túl komolyan vettük magunkat, a meglepetés erejével élve időről-időre belemondattam a nagy csöndbe a SZTAKI szövegmondó robotjával, hogyaszongya farbatosz.
tko*
Megfigyeltétek, hogy sokan egy-egy fájdalmasabb szakítás után, a szerelmi csalódásukat gyógyítandó, a csalódás miatt érzett kétségbeesést mintegy igazolásként használva elkezdik kiélni az összes rejtett és piszkos szexuális vágyukat?
Persze, tudom, van erre sokféle magyarázat, helyre kell állítani az önbizalmunkat, menekülnünk kell önmagunktól (de hogy mér pont egy másik ember ánuszába, az mondjuk számomra még nem világos), a szex általi önkívület (szintén nem világos pont, hogy szórakozóhelyeken felszedett tök részeg izékkel sikerülhet-e akár csak imitálni is bármilyen önkívületet) segíthet elfelejteni nagy fájdalmunkat, satöbbisatöbbisatöbbi, de azér nekem mindig gyanúsak ezek a nagy tombolások.
Merhogy ezek az emberek talán egyszerűen csak kefélni akarnak naphosszat, viszont egyelőre hosszabb távon még mindig a legkényelmesebb módja az ilyesminek egy párkapcsolat fenntartása, naszóval nem lehet, hogy a sok blabla a csalódásról, meg a tombolásról, meg a megtört szívekről (és a megtört szívek gyógyszeréről, a könyékig vaginában túró kézről) csak maszlag és hogy ezek az emberek korántsem a szeretett személy elvesztését siratják, nem miatta tombolnak, hanem ők bizony inkább az orgazmus hiánya feletti bánatukat fejezik ki így: mert talán ezek az emberek (jó, hát általában férfiak, igen, de nem kell hisztizni, nőben sem ritka az ilyen, igazatok van) simán csak tettetik a kapcsolatot az orgazmusért*?
Persze, tudom, van erre sokféle magyarázat, helyre kell állítani az önbizalmunkat, menekülnünk kell önmagunktól (de hogy mér pont egy másik ember ánuszába, az mondjuk számomra még nem világos), a szex általi önkívület (szintén nem világos pont, hogy szórakozóhelyeken felszedett tök részeg izékkel sikerülhet-e akár csak imitálni is bármilyen önkívületet) segíthet elfelejteni nagy fájdalmunkat, satöbbisatöbbisatöbbi, de azér nekem mindig gyanúsak ezek a nagy tombolások.
Merhogy ezek az emberek talán egyszerűen csak kefélni akarnak naphosszat, viszont egyelőre hosszabb távon még mindig a legkényelmesebb módja az ilyesminek egy párkapcsolat fenntartása, naszóval nem lehet, hogy a sok blabla a csalódásról, meg a tombolásról, meg a megtört szívekről (és a megtört szívek gyógyszeréről, a könyékig vaginában túró kézről) csak maszlag és hogy ezek az emberek korántsem a szeretett személy elvesztését siratják, nem miatta tombolnak, hanem ők bizony inkább az orgazmus hiánya feletti bánatukat fejezik ki így: mert talán ezek az emberek (jó, hát általában férfiak, igen, de nem kell hisztizni, nőben sem ritka az ilyen, igazatok van) simán csak tettetik a kapcsolatot az orgazmusért*?
elmebeteg álmaim vol. 256000
Mo: Azt álmodtam, hogy megcsaltalak egy lánnyal.
Ma: Még jó, hogy nem egy macskával.
Mo: Ja,a lány egy krokodilt tartott otthon.
Ma: Még jó, hogy nem egy macskával.
Mo: Ja,a lány egy krokodilt tartott otthon.
szombat, június 06, 2009
"When I'm smoking, smoking, put my worries on a shelf"
Ha megfigyelitek, mindig mindenki csinál valamit, mindig lehetőleg valaki más társaságában: utazik, vásárol, beszél, eszik, iszik, olvas, ír, netezik, tévézik, főz, takarít, mos, táncol, ordít, sír, pakol, énekel, kefél, kefélni akar, kefélés után üdvözülten mosolyog, újra kefélni akar, telefonál, fésülködik, sminkel, zuhanyozik, tanul, dolgozik, monitort bámul, csetel, röhög, najó, szóval folyamatosan strukturálja az időt, mer ha nemcselekszik, abba belepusztul.
Szerintem a dohányzás az egyetlen tevékenység, amikor a legtöbb ember képes csendben, egyedül, önmagával lenni és nemcsinálni semmit (trust me, sokszor tényleg csak fogják az égő cigit, bele sem szívnak, mer annyira lefoglalja őket a merengés): ilyenkor mindenki csak bambul és láthatóan elengedi a zavaró gondolatokat, nem szorong a múlt vagy a jövő miatt, lecsendesedett tudattal csak úgy létezik...naszóval ma arra jutottam, hogy a dohányzás a modern kor egyik legnépszerűbb meditációs formája.
(És akik nem dohányoznak, azokkal mi van?
Azok? Azok meditálva isznak. )
Szerintem a dohányzás az egyetlen tevékenység, amikor a legtöbb ember képes csendben, egyedül, önmagával lenni és nemcsinálni semmit (trust me, sokszor tényleg csak fogják az égő cigit, bele sem szívnak, mer annyira lefoglalja őket a merengés): ilyenkor mindenki csak bambul és láthatóan elengedi a zavaró gondolatokat, nem szorong a múlt vagy a jövő miatt, lecsendesedett tudattal csak úgy létezik...naszóval ma arra jutottam, hogy a dohányzás a modern kor egyik legnépszerűbb meditációs formája.
(És akik nem dohányoznak, azokkal mi van?
Azok? Azok meditálva isznak. )
feljegyzések a nyughatatlan hülye picsák házából
A bölcsiből az oviba, az oviból az iskolába, az iskolából az oviba vagy egy munkahelyre, de legalább egy másik iskolába, a felnőttektől a gyerekekhez, a gyerekektől a felnőttekhez, a játszótérről haza, otthonról a játszótérre, a barátnőmtől az anyukámhoz, az anyukámtól a barátnőmhöz, az ából a bébe, a céből a débe, a párizsis zsömle helyett a sajtos zsömléhez, a főiskoláról az egyetemre, az Istvántól valaki (bárki) máshoz, a Wichmannból a Kiskacsába, a Kiskacsából a Grinzingibe, a Grinzingiből a könyvtárba, a könyvtárból házibuliba, a házibuliból az ágyamba, Budapestről Londonba, Londonból Budapestre és a Balatonra, a Balatonról Budapestre, Fonyódról Boglárra, Boglárról Fonyódra, a Váci útról Békásmegyerre, Békásmegyerről Szentendrére, Olaszországból Londonba és Budapestre, a multiból a nyelviskolába, a nyelviskolából a multiba, irl-ből url-be, url-ből irl-be, hidegből melegbe, gyorsból lassúba, kutyától macskához, el mindenhonnan, mindig elvágyódtam.
péntek, június 05, 2009
"for fear of growing old"
Tegnap úgy döntöttem, hogy ledobom magamról a belső bizonytalanságomból fakadó béklyókat és igyekszem a lehető legjobban érezni magam, úgyhogy délután végiggondoltam, hogy egyértelműen nekem van a leghosszabb szempillám egész Triesztben és ideje ennek megfelelően viselkednem, aztán Michele-pesztrálásból hazafelé, vásárlás közben amolyan nagyvárosiasan táncoltam az olajbogyós pult előtt, miközben Brian Molko azt énekelte a fülembe, hogyaszongya sometimes it's faded disintegrated for fear of growing old.
Este a macskának részletesen elmagyaráztam, hogy miért kell elköltöznie: ilyen mértékű szépség az emberi szervezet számára már nem tolerálható.
Este a macskának részletesen elmagyaráztam, hogy miért kell elköltöznie: ilyen mértékű szépség az emberi szervezet számára már nem tolerálható.
csütörtök, június 04, 2009
Kedves tévénéző gyerekek!
Na, szóval úgy van ez, hogy aki úgynevezett "normális" (nem tudok most jobb szót, pszichológus hallgatók számára a normális jelen esetben valami nagy tömegek számára is könnyen átélhető és viszonylag gyakran alkalmazott) életvitellel - esti filmnézés, sport, sok szex, netezés, olvasás, nevetés, beszélgetés, merengés, lófaszka - tengeti amúgy is nehezen strukturálható életét, az szánalmas nyugdíjas létet mondhat magáénak és hát abban már most megegyezhetünk kiscicáim, hogy ez tök unalmas.
Azok azonban, akik egy héten legalább egyszer (legjobb azonban minden másnap) sakál részegre isszák magukat felesleges beszélgetéseket folytatva állítólagos barátaikkal - vagy vadidegenekkel, a lényeg, hogy nemtelen lények legyenek, testtömegük ne haladja meg az ötven kilót és vámpírsmink takarja elképesztően tompa tekintetüket -, illetve magukból bohócot csinálva mindenféle zenés táncos szórakozóhelyen kötelességből ugrálnak teljesen fölösleges zenékre, azok aztán tuti menő arcok, azok aztán vadak, bohémek, szabadok, mernek, tudják, teszik; feleim, kezemben az örök fiatalság titka, holnaptól árulom, éljek, éljen, yea.
Azok azonban, akik egy héten legalább egyszer (legjobb azonban minden másnap) sakál részegre isszák magukat felesleges beszélgetéseket folytatva állítólagos barátaikkal - vagy vadidegenekkel, a lényeg, hogy nemtelen lények legyenek, testtömegük ne haladja meg az ötven kilót és vámpírsmink takarja elképesztően tompa tekintetüket -, illetve magukból bohócot csinálva mindenféle zenés táncos szórakozóhelyen kötelességből ugrálnak teljesen fölösleges zenékre, azok aztán tuti menő arcok, azok aztán vadak, bohémek, szabadok, mernek, tudják, teszik; feleim, kezemben az örök fiatalság titka, holnaptól árulom, éljek, éljen, yea.
szerda, június 03, 2009
"se az úton, se az útfélen, se öltözve, se öltözetlen"
Annyira elvesztem már ebben a "segítek neked, szívd a véremet"-állapotban, hogy fogalmam sincs, én hogyan kérjek segítséget, mikor épp tanácstalan vagyok.
Évek óta nem szoktam a bajaimról meg a félelmeimről beszélni és az emberi kapcsolataimat direkt mindig úgy alakítottam, hogy én legyek a csapolható fél, én legyek aki meghallgat, tanácsot ad, kérdezget, segít és mindig nagyon ügyeltem rá, hogy nekem ne kelljen magamat megmagyarázni, ne kérjek soha se tanácsot, se segítséget, ne tegyek fel kérdéseket, azaz hogy én soha ne legyek minimálisan se kiszolgáltatva és lehetőleg ne kerüljek túl közel senkihez.
Fogalmam sincs, hogy ez miből táplálkozik, nyilván van benne sok gőg, sok bizonytalanság és sok félelem is, de tény, hogy az emberekhez való viszonyom már régóta Mátyás király mesébe illő: adom is magam, meg nem is, velük is vagyok, meg nem is.
Évek óta nem szoktam a bajaimról meg a félelmeimről beszélni és az emberi kapcsolataimat direkt mindig úgy alakítottam, hogy én legyek a csapolható fél, én legyek aki meghallgat, tanácsot ad, kérdezget, segít és mindig nagyon ügyeltem rá, hogy nekem ne kelljen magamat megmagyarázni, ne kérjek soha se tanácsot, se segítséget, ne tegyek fel kérdéseket, azaz hogy én soha ne legyek minimálisan se kiszolgáltatva és lehetőleg ne kerüljek túl közel senkihez.
Fogalmam sincs, hogy ez miből táplálkozik, nyilván van benne sok gőg, sok bizonytalanság és sok félelem is, de tény, hogy az emberekhez való viszonyom már régóta Mátyás király mesébe illő: adom is magam, meg nem is, velük is vagyok, meg nem is.
kedd, június 02, 2009
feljegyzések a kozmopoliták házából
Olaszországból átmentünk Szlovéniába, hogy megnézzünk egy amerikai filmet.