hétfő, december 31, 2018

Boldogujj

Kicsit olyan langyos év volt, bár ha jobban belegondolok, voltak benne nagyon meghatározó és fontos dolgok és alapvetően jól vagyunk: a gyerekek szinte soha nem betegek, sokat nevetünk, keveset balhézunk, szerintem teljesen jól működünk.
Februárban az itteni gimibe kerültem, ami hozott brutális és kifejezetten szép perceket is (a születésnapomon életem legnehezebb csoportjától egy csomó Milka csokit kaptam, amiknek a papírjára többek között ráírták, hogy "A kedvenc tanáromnak" "A legjobb tanárnak"; óra után a tanáriban mindenki elkerekedett szemmel mondogatta, hogy te nagyon tudsz valamit!) 
Szintén februárban elkezdtem a fordító sulit, ahol rengeteget dicsértek (az egyik tanárom például azt mondta, hogy nála még senki nem írt ilyen jó szintfelmérő tesztet).
Áprilisban 15 évesen meghalt drága Fanni cicám, aki még mindig nagyon hiányzik, bár júniusban megérkeztek az utódai - Bella és Balikó - akik életem első kinti-benti macskái.
Marci számára ez nagyon fontos év volt, mert annyi sok külföldi és magyar szerződés után végre állandó állása lett az egyetemen, ami azt is jelenti, hogy eléggé be vagyunk betonozva Magyarországra (amitől nekem szomorú módon minden nap hánynom kell).
Nyáron sokat dekkoltunk itthon a házunk szigetelése és a kerti út betonozása miatt - a spórolt pénzünk is eléggé megcsappant sajnos -, de kicsit sátoroztunk Ausztriában, meg Balatonoztunk, Kapolcsoztunk, rengeteget olvastunk, társasoztunk, jó volt.
A gyerekek kitűnővel elvégezték az elsőt, majd imádott fő tanító nénijük elmenését követően Marcika teljesen megbolondult másodikban (ősz óta pszichológushoz járunk, hogy megtanuljon kicsit uralkodni magán; a magatartása miatt nem lesz szerintem kitűnő, dehát istenem...), továbbra is mániásan olvasnak mindig, mindenhol, úgy kell evés közben könyörögni, hogy tegyék le a könyveket, tök jó, ha engem kérdeztek.
Az új tanévben egy rakás adminisztratív szarsággal szenvedünk, párhuzamosan két naplót vezetünk, négy szombati munkanap volt, még jó, hogy halasztottam a suliban, szerintem nem lett volna energiám megcsinálni, viszont februártól megyek újra, kemény lesz, bár két osztályom érettségizik és az áprilistól felszabaduló óráimban csinosítom majd a szakdolgozatomat szerintem.
Októberben - amikor épp Londonban töltöttük a szuper őszi szünetet - megszületett a nagyon drága unokahúgom, akinek érkezéséről valahogy tavasszal értesültünk, emlékszem annyira megdöbbentem a hírtől, hogy percekig tátva maradt a szám (a tesóm vagy két évtizeden át tartotta azt a nézetét, hogy kizárt dolog, hogy valaha gyereke legyen).
Novemberben a nagynéném megpróbálta megölni magát, ami a családi hátterünk miatt sajnos nagyon fontos esemény. Nem hiszem, hogy azóta sokkal jobban lenne, sőt, szerintem biztosan megpróbálja majd újra.
A decembert csendes vegetálással töltöttem, valahogy nagyon elfáradtam ebben az évben.
Ma hajnalban azon elmélkedtem, míg a macskák matatása miatt nem tudtam aludni, hogy meg fogom próbálni a szabadúszó fordítást, mert nem bírom már sokáig az iskolai légkört; mondjuk a következő tanévet már talán kihagynám - sok szempontból nem egyszerű ez a döntés, de nekem egyre fojtogatóbb az iskolai közeg és semmiképp nem szeretnék saját osztályt.
Tegnap a tesóméknál nyolc(!) órát társasoztunk négy különböző játékkal, utána hazajöttünk, hogy tovább nézzük nagyon trendi módon online egy európai filmfesztivál elég sújtó filmjeit (csak december 31-ig elérhető, már vagy hat filmet megnéztünk, de próbálunk még párat bedarálni); na ilyesmi tevékenységekkel és egy nagy rakás könyvvel kívánom eltölteni minden szabadidőmet jövőre is.

Boldoguljatok ti is!


vasárnap, december 23, 2018

ahogy a dolgok vannak

Lénának mostanra kutya baja szokás szerint, tegnap reggel még egyszer hányt, kicsit lázas volt, aztán vége.
Akkora mázlink van az egészségükkel meg az alvásukkal, hogy nem győzök hálát adni az Univerzumnak.
Ma a konyhában állok rogyásig és most nagyon úgy néz ki, hogy holnap reggel karácsonyozunk este helyett: kipróbáljuk milyen úgy, hogy lehet egész nap játszani az ajándékokkal és nem hullámzó hassal kell lefeküdni.

szombat, december 22, 2018

fáradt

Bevallom, ma éjjel hálát adtam az égnek, hogy nem lett harmadik gyerekünk: Léna úgy kétóránként hányt és hát úristen, én azt hittem, hogy belepusztulok, hogy folyton fel kell pattanni, pedig Marcival felvàltva hánytattuk szegényt.
Mondjuk az is lehet, hogy a gyerekek életének első két évében egyszerűen elhasználtam minden energiatartalékom és tény, hogy mióta megvannak, folyamatosan halálosan fáradt vagyok és valahogy sose sikerül kipihenni magam.

"Betegbeteg"

Jaj, hàt mennyire tudtam, hogy így lesz.
Tegnap a kolléganőkkel a gyerekeink betegségeiről beszélgettünk, én meg lelkesen meséltem, hogy a gyerekek ebben a tanévben még nem voltak betegek (és az előzőben is úgy két napot összesen).
Hát nem összehányta szegény Léna éjjel az ágyát? Most lázasan hever szegény és nagyon szomorú, hogy ezzel kezdi a szünetet.

péntek, december 21, 2018

Téli szünet

TÉLI SZÜNET


T_É_L_I_S_Z_Ü_N_E_T_!








PS: Bocs, fáradt vagyok, majd egyszer írok már valami érdekesebbet is.

hétfő, december 17, 2018

O1G

Imádom a tüntetéseket és teljesen magam alatt vagyok, hogy nem tudok egyikre sem menni, de amint hazajön Marci és lesz kire bízni a gyerekeket, rohanok: nálam jobban szerintem senki nem undorodik ettől a kormánytól.

szerda, december 12, 2018

Stop the world, I want to get off!

Annyira nagyon elegem van! A fél tanári kar hiányzik (mindenki egybe veszi ki a maradék szabadságát, soha jobbat) , úgyhogy aki bent van, az megállás nélkül helyettesít.
Ma karácsonyi vásár van a suliban és a gyerekeim osztályában az anyukák már hetek óta ezen zsezsegnek a Facebookon, egymást túllicitálva tolják, hogy mit sütöttek és kézműveskedtek, én komolyan nem értem mikor ér rá mindenki ezekre, tegnap pl az egyik anyuka lelkesen jelentette, hogy csinált csoki kanalakat (bármit jelentsen is ez), nekem meg kedvem lett volna odaírni, hogy én meg három órán át dolgozatot javítottam munka után.
Ráadásul szombati munkanap, fúj, plusz Marci elutazik (síelős konferenciára megy, megáll az eszem; vajon kocsmatúra konferencia is van?!), eh, semmi de semmi karácsonyi hangulatom, fáradt vagyok, álmos vagyok, elegem van.

szombat, december 08, 2018

Marcus újabb különkiadás

Na tessék: a felmérés kihozta, hogy a világon semmi baja, nincsenek visszamaradt reflexek, nincs idegrendszeri éretlenség, a figyelemzavar pedig végképp kizárható, úgyhogy most aztán járhatunk rogyásig pszichológushoz, hogy valahogy javuljon az indulatkezelése, meg a beteges megfelelési vágya (a pöcsarc osztálytársaknak mármint).
Nyilván nem bánom, hogy nem lesz belőle SNI gyerek, viszont ezeket azért jó nehéz lesz kibogozni.
Kíváncsiságból rajzoltattam vele egy családrajzot, teljesen kiegyensúlyozott lett, hümm.
A tornáztató néni meg el volt ájulva tőle, hogy mennyire jófej.

Tegnapi beszélgetésünk a Mikulás kapcsán:
Én tudom ám, hogy ti veszitek a csokit és nincs is Mikulás!
De Marci, te mindig azt mondod, hogy hiszel istenben; akkor mért ne hihetnél a Mikulásban is?
De csak a görög istenekben hiszek, az más!

péntek, december 07, 2018

Marcus különkiadás

Ma beszéltem a pszichológussal Marcusról és persze, hogy a jó öreg idegrendszeri éretlenség, ahova jutunk mindig: tök ugyanazt mondta, amit már az oviban is mondtak mindig, azaz hogy érzelmileg egy három éves szintjén van, de a ragyogó intellektusával - és szuper szociális képességével; ezt külön kiemelte - remekül kompenzál, csak hát időnként mégis agresszív lesz, meg valószínűleg túlérzékeny minden zajra, szagra, ízre (szintén az idegrendszeri éretlenség miatt) és az iskola túlstimulálja sokszor, attól meg megbolondul.
Volt egy családrajz, ami nagyon szíven ütött: a szülők álltak a ház egyik oldalán, a gyerekek meg a másikon* (ehhez képest Léna rajzain mindig mindenki fogja egymás kezét), de Marci szerint egy képből következtetni marhaság, mondván, hogy ha százszor ugyanígy rajzolná, na az már jelentene valamit, de azért könnyen lehet, hogy ez annak a következménye, hogy szegény Marcust egy csomót szidtuk mostanában.
Mondott a büntetés kiváltására is tippeket és holnap megyünk a felmérésre (elvileg a TSMT kisiskolás verziója ez), aztán onnan megyünk tovább valamerre.
Ami nagyon tetszett a pszichológusban - és a tavalyi tanító néniben is -, hogy látszott, hogy őszintén szereti Marcust (kitért arra is, hogy Marcika várhatóan csak azzal lesz normális, akit szeret, annak viszont bármit megtesz majd). Azt is mondta még, hogy az valószínűleg sokat segítene, ha Marcika találna legalább egy, intellektusában hasonló szinten lévő barátot, mert akkor már nem akarná ennyire elfogadtatni magát
 az ostoba pöcsfej osztálytársaival  balhés fiúkkal az osztályban; egyébként éppen ezért szeretném őket jó iskolába járatni: azokban legalább valamennyire válogatják a társaságot, itt meg nagyjából az a sikk, ha verekszel és nem akarsz megtanulni olvasni.
Az is tetszett, hogy kiemelte, hogy Marcus magával szemben is kíméletlenül őszinte és úgy általában nagyon empatikus.
Persze én pontosan tudom, hogy ő egy nehezen kezelhető szuper kisfiú, csak hát a tanító néninek se energiája, se kedve nincs őt szelidíteni; meg is van az eredménye.





PS: Ja, a gyerekorvos meg ki akarja vizsgáltatni, hogy nem gluténérzékeny-e, ó, remek lesz, ha még valami ilyen is képbe kerül

* most olvastam egy olyan értelmezést, ami szerint ez azt jelenti sokszor, hogy a szülők kapcsolata nagyon szoros és nehezen engednek be maguk közé bárkit