szombat, augusztus 17, 2019

Ahogy a dolgok vannak

Kicsit furán alakult a nyár azon kívül is, hogy egy Facebook huszár a macskás, gyerekes és a tanárok fizetését kevesellő posztjaim alapján tébolyultnak nyilvánított*, mármint a nyaralások jók voltak, csak volt pár kellemetlen momentum: egyrészt Léna tetvesen jött haza Horvátországból - fogalmam sincs, hol szedte össze, akár még az évzárón, vagy a nem ottalvós tanya táborban -, de hála a nitty gritty fésűnek (amiért Marcsinak nagyon hálás vagyok), egy olyan két hét alatt megszabadultunk a dögöktől (senki másnak nem volt - hála az égnek, mert az én hajam most épp nagyon hosszú), aztán mikor a Balatonról jöttünk haza, a macskapanziós nő hívott, hogy Balikó náthás (a macskanátha ellen van ugye oltás és a kiscicák időnként bele is halnak), szemcseppezni meg injekciózni kell (és már vagy két hete, elég rémes); Bella egészen szerdáig nem kapta el, de mire azt hittük, hogy Bali most már kb jól van, neki is váladékozni kezdett a szeme, csodás.
A Balaton egyébként szuper volt, sokan voltunk mindenféle családtagok, az unokahúgom pedig nagyon cuki, nyugis, mosolygós baba; állati szomorú vagyok, hogy újra dolgozni kell, mondjuk izgulok is, mert muszáj lesz elkezdenem dolgozni a fordító vagy online tanítós bizniszemen, ugyanis a héten véglegesült, hogy félállásban leszek (bár nagyon sokat hezitáltam rajta).






* igazán nem éri meg ezen kattogni, de valahogy annyira mellbevágó egy ilyen megjegyzést kapni hirtelen, ráadásul olyan sok valóban őrült korszaka volt már az életemnek, amikor senki nem bolondozott le, most meg épp teljesen jól működöm (a munkával kapcsolatos problémáim szerintem teljesen normálisak és bár sokat kínlódom velük, azért hadd ne legyek már tébolyult miattuk, jóég), komolyan nem is értem

péntek, augusztus 16, 2019

Őőő

Hú, teljesen leesett az állam, miután a minap egy régi ismerősöm egy vita (sőt, inkább barátságos eszmecserének tűnt, bár kétségtelenül nem értettünk egyet bizonyos dolgokban) kapcsán törölt a Facebook barátai közül, majd kedves érdeklődésemre, hogy ugyan mit tettem, ami ezt váltotta ki belőle, azt reagálta, hogy a posztjaimat olvasva arra jutott, hogy nem vagyok normális...
Első ámulatomban elég jót röhögtem, aztán a hangok azt súgták, hogy blokkoljam.

Eh, komolyan. Mindig azt képzelem, hogy már mindent láttam, minden gonoszsággal, ostobasággal, gyermetegséggel, EQ hiánnyal, rosszindulattal találkoztam, de nem és nem. Az élet mindig hoz újat...és még dolgozni is kell jövő héttől, hát komolyan mondom.


szombat, augusztus 03, 2019

Hurrá nyaralunk!

Tegnap este, békés balatoni teraszon üldögélés közben egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy, a házunk előtt ácsorgó róka szemébe mélyedek.


szerda, július 24, 2019

Búvárkodós

Szóval ez a búvárkodás, ez valami eszméletlen dolog. Először, mikor felvettem a maszkot és ráébredtem, hogy nem kapok az orromon levegőt, halálfélelemtől visítva azonnal levettem, hogy nem, nem, kizárt dolog. De Marci nem hagyott békén és gyakoroltatta velem a kisgyerekes strandon a pipázást.
Oké, jó, megszoktam, de ott volt a következő akadály: belevetni magad a vízbe, amikor látod, hogy alattad több méteres mélység van. Persze ott is lepattantam elsőre, ijesztő volt, mondtam, nem, kizárt.
Viszont nagyon érdekelt a dolog továbbra is, úgyhogy erőt vettem magamon és milyen jó, hogy sikerült! Eszméletlen, olyan, mint repülni. És persze olyan, mint egy nagy akvárium, a halak édes pofák, nagyon tetszettek, jó, hát néha egy-egy medúza is feltűnik, az aggasztó, de az egész annyira szuper volt, hogy ki akarom próbálni a palackos búvárkodást is egyszer, hú.


PS.: A gyerekek persze pillanatok alatt profik lettek, ők nem féltek egyáltalán.


vasárnap, július 14, 2019

Slave to the wage vol.millió

A nyaralás miatt lemaradtam a diplomaosztóról, de egyik nap elmentem a diplomámért, sőt, nagy hirtelen egy fordítós állásinterjúra is, de munkaidő 8-tól 5-ig (és ez egy családbarát intézmény, hát kacagnom kell), úgyhogy kizárt dolog, hogy én ott dolgozzak, mondjuk eléggé kafkai volt a hangulat, szóval nem is baj; a próbafordítás pedig hosszabb volt, mint a záróvizsgánk, hát azért némlieg ez is röhejes.
Eh, maradok egyelőre 1.0-s tanár.


PS: Az Akadémia szívatását meg lélegzet-visszafojtva figyelem: eljön még az én időm és egyszer elmenekülünk Magyarországról, érzem.

Nyaralós

Na jó, megadom magam (így utólag, a nyaralásnak): tök jó nyaralás volt, egy csomót búvárkodtunk (annyira jó, hogy már a gyerekek is tudnak úszni!), úszkáltunk, jókat ettünk-ittunk, tollasoztunk, átvészeltünk két éjszakai vihart (az egyik nagyon ijesztő volt, de jól vizsgázott a sátor), egész jól bírtunk a 7-7 órát oda-vissza, kicsit várost is néztünk, fagyiztunk, beszélgettünk, röhögtünk, olvastunk, társasoztunk.

hétfő, július 01, 2019

Hurrá, nyaralunk!

Marcuskám egy ideje mindig hatkor kel - ja, bocs, néha ötkor -, lelkesen felébreszti Lénát, együtt iszonyú zajosak, játszanak, nevetnek, rádióznak, ajtót és hűtőt csapkodnak, így engem is felvernek persze, szóval a szünetem eddig álmos kóválygással telik, na meg kómásan mosok és pakolok, muszáj, mert holnap elutazunk kempingezni a horvát tengerpartra, képzelem ott milyen sokat alszunk majd, haha.
Muszáj nyaralni ha az embernek családja van - én sajnos utálok, tudom, szégyelljem magam -, de sok könyvvel felszerelkezve azért megoldom valahogy.
(A kocsit nagyrészt viszont a gyerekek könyvei töltik majd meg: rémisztő sebességgel olvasnak el sokkötetes ifjúsági sorozatokat, kábé könyörögni kell nekik, hogy ne olvassanak, hogy a könyvek kitartsanak a nyaralás alatt - vagy legalább az úton -, tök vicces.)



PS: A gyerekek épp erre takarítják a szobájukat Marcival, elég szürreális:





szombat, június 29, 2019

videkielet.hu

Szerintem már teljesen megszoktam ezt a, számomra azelőtt teljesen idegen, vidèki életet: rezignált pofával temetek minden macskák által elkapott rágcsálót, madarat, akár naponta többször is.

kedd, június 25, 2019

szombat, június 22, 2019

"I won"

Kedden megyek védeni, huh, jaj de jó!




PS.: Titokban pedig már ki is néztem magamnak ősztől egy négy hónapos műfordító tanfolyamot, nyilván elmebeteg vagyok, ez azért történhetett.

csütörtök, június 20, 2019

Ahogy a dolgok vannak

Hah, na tessék, Marcuska megkapta az ötöst matekból, úgyhogy végül két négyese lett, Léna kitűnő 123 dicsérettel, igazgatói kézfogással, ajándék könyvvel, plusz levágattuk a haját.
Én érettségiztetek pitbull módra, ma kilenc embernek írtak a csoportból, hogy megbuktak, de nekem nem, úgyhogy asszem meglesz most már az a záróvizsga, húha.

kedd, június 18, 2019

A hard day's night

Biztos már nem is szeretsz, mert nagyon unalmas velem az élet...Mindig vagy épp lefekszem, vagy szörnyen álmos vagyok.

hétfő, június 17, 2019

péntek, június 14, 2019

Nem tudja, tanulja vol.5412789456

Mo: Igazából az zavarna a legjobban a bukásban, hogy az annyira ciki! Most érted, elvileg jól tudok angolul, tanítok, éltem külföldön, meg minden, aztán megbuktatnak...de majd maximum hazudok és azt mondom, hogy kettest kaptam!
Ma: Dehát ne csináld már, ha hazudsz, mért nem mindjárt ötöst?!



Jaj, hát jó nehéz volt. Mire hazaértem, el is jutottam a teljes kétségbeesés állapotába; még jó, hogy jön a szóbeli érettségi és nem lesz időm a hibákon agyalni és legalább végre vége.

szerda, június 12, 2019

VAKÁCIÓ!

Én marha, teljesen elrontottam ezt a visszaszámlálást*, de nekem amúgy is ma volt az utolsó napom, hejehuja, dínomdánom! (vers)
Holnapután záróvizsga, jesus. Megállás nélkül az elektori kollégiumokról és a hard Brexitről olvasok (kivéve mikor az izgalmas könyvemet bújom), muszáj átmennem, nem bírom még egyszer ezt a sok stresszt, kívánjatok nekem sok szerencsét!


* vicces ez a ció! után vakáció!, dehát sose szerettem vacakolni, történjenek gyorsan a dolgok, na

kedd, június 11, 2019

CIÓ!

De most komolyan erre a hányinger melegre vágynak az emberek? Már most nem tudok éjszaka aludni, mi lesz egy hónap múlva?

Bunkó nyár

péntek, június 07, 2019

IÓ!

Szerintem a tanító néni direkt szívat minket: ma Lecsóka ünnepélyes iskolagyűlésen kapott  egy oklevelet a nyelvtan verseny első helyért, de tanító néni cseszett szólni, hogy ugyan nézzem már meg (a kollégáim, akiknek odajár a gyereke, mind tudtak az ünnepségről.)
Plusz Marcusnak 4.53-ra csak azért is négyest ad matekból, ami oké, nem tragédia, csak baromira idegesít, hogy nemhogy gondozná a tehetségét (szerintem nagyon okos gyerek tényleg), bátorítaná, elnézné, hogy szétszórt, de még jól a földbe is döngöli (nem feltétlen a négyessel, van egy rakás más a rovásán).
Nem szeretem a tanító nénit. És utálom az iskolát. Az összeset.

csütörtök, június 06, 2019

Ó!

Ah. Van azért jócskán hátránya annak, hogy egy iskolában vagyunk a gyerekekkel: ma például, miközben trécseltem az egyik kolléganőmmel, szórakozottan kibámultam az ablakon és hát nem azt látom, hogy a gyerekeim önfeledten gyepálják egymást egy csapat katasztrófaturistával gyerekkel körbevéve az udvaron?! 
Le is mentem szétszedni őket - addigra már a napközis néni is próbálta rendezni a dolgokat -, de azért ez valahogy nem egészséges. Biztos nem árt, ha egy gyereknek van tere a saját iskolájában. Meg egy felnőttnek, khm...persze nyilván lehetne az, hogy úgy teszek mintha nem látnám, de sajnos ebben nem vagyok jó. 
Aztán hazajöttünk és a gyerekek itthon folytatták a piszkoskodást egymással, rémes hallgatni: folyton odamondogatnak a másiknak, hülye vagy, te vagy hülye, szórakozol velem?, na gyere!, aztán hirtelen kész is a kocsmai bunyó. 
Fel is sejlett előttem rögtön a végtelen hosszú nyár réme, amikor én Kamcsatkába akarok költözni örökre miközben azt hallgatom, hogy ordítva gyepálják egymást június közepétől augusztus végéig és közben ráadásul reménytelen fosmeleg van.  

Persze már mindenki baromi fáradt, Léna reggel rendszeresen sírdogál, hogy aludni akar, nem bír felkelni, meg tegnap panaszkodott, hogy majdnem elaludt matek dolgozat közben* (mert még jövő héten is írnak, éljen a brutális tanító néni!), hazafelé kábé húzni kell, mert alig bír jönni. Abban reménykedem, hogy ha kialusszák magukat, akkor talán kimozdulnak ebből az ősbunkó belém kötsz, öcsém?! hangulatból is, persze kicsit aggódom, hogy ez valójában már a csodálatos kiskamaszkor előszele. 
Marci éppen egy francia apátságban van sörözős  konferencián én meg itt egyedül már nagyon cidrizek a vizsgám miatt, négykor rendszerint rémes szívdobogásra riadok és nem tudok visszaaludni, legyen már vége, nem való nekem ez a sok iskola.




* azért csak ötös lett, haha. Két darab négyest kapott a drágám ebben az évben, egyet technikából, egyet tesiből. Ki volt borulva miattuk...

kedd, június 04, 2019

!

A sok mérgelődést - a gyerekek és a magam iskolája miatti idegbajra gondolok - végül mindig úgy állítom le, hogy arra gondolok, hogy összesen már csak öt napot kell tanítással töltenem; na jó, a tanítást most már inkább nevezném értelmetlen molyolásnak, bár ma például próbáltam megtanítani egy katatón csoportnak, hogy mi az a do hogyan írunk hivatalos levelet, de hát érzem én is, hogy szánalmas az erőlködésem; szóval öt nap van hátra, mert jövő pénteken záróvizsga és kivettem az előző napot is azért, hogy kicsit kialudjam magam és ne agyhalottként üljek be fordítani (fáradtan nevetséges hibákat ejtek, meg öt sort kihagyok, ilyesmik, rémes.)
Aztán persze kezdődnek a szóbeli érettségik, na az brutális szokott lenni: reggel hétkor betámolygunk és sokszor este hétre végzünk, ráadásul most két osztálynál is érdekelt vagyok, már attól összeesem, ha rágondolok.
Eh, megyek, olvasom kicsit a Beautiful Boy-t, sírdogálok, attól megnyugszom kicsit.

hétfő, június 03, 2019

Muszáj beszélnem róla

A gyerekeim holnap lego kiállításra mennek az osztállyal különbusszal. A tanító néni már előre megtiltotta (!!) nekik, hogy olvassanak a buszon (!!!), mert, idézem - ahogy Léna mesélte -, a szép tájat kell nézni.

Szerintem meg be kell nyomni egyet a tanító néninek. Esetleg bazmeg.

hétfő, május 27, 2019

Nem tudja, tanítja, tanulja vol.561238944

Ma a tizedikeseknek osztályozó vizsgát tartottunk és Marcus nagyon izgult, hogy akkor vajon el tudom-e őket hozni korán.
Ebédidőben találkoztunk a folyosón és  odakiabàlt nekem, hogy vége a vizsgának?, mire Léna megkérdezte, hogy jól sikerült? Ötöst kaptál?
Édes macika. Olyan bonyolult ez: most akkor az anyukàja tanul vagy tanítják?
Este jött a hír, hogy letölthetők a szakdolgozati bírálatok, na tessék Léna, bizony, ötöst kaptam, juhéj.
Egyetlen nyamvadt pontot vontak le a maximális pontszámból - biztos azért, hogy ne bízzam el magam.

"Ha nem hiszed, hogy sikerülhet, minek kezdted el?"

Ma nagy levegőt vettem és kérvényeztem szeptembertől a félállást.

péntek, május 24, 2019

szombat, május 18, 2019

ahogy a dolgok vannak

Ah, de legalább az egyetemre  már csak háromszor kell mennem (ha meg nem buktatnak).
Egyszer a letális záróvizsgára, egyszer a szakdolgozat védésre, egyszer meg a diplomaosztóra (amit lehet, hogy majd elsunnyogok.)
A jogi zh egész tűrhető lett, muszáj volt puskázni persze, de a nő is tudta, hogy máshogy nem lehet megcsinálni: párszor kiment és egyszer sem nézett fel a laptopjából.

Végre újra van időm az iskolai szarkavarás miatti problémaimon aggódni, hurrá!


hétfő, május 13, 2019

mindeközben egy középszar általános iskola második osztályában...

Na ez még egy mennyire jó dilemma: a gyerekek most már minden nap azzal jönnek haza, hogy ők utálják a tanító nénit (nem, annak idején nem hozzá írattuk be őket, hanem egy állati kedves nénihez, aki hirtelen eltűnt második elején, bár amúgy is az volt a terv, hogy második végén nyugdíjba megy; a mostani nőci a napközis volt - és nekem kezdettől fogva ellenszenves).
Elvileg az a terv, hogy ötödikben mennek másik suliba (ha felveszik őket, na ez még külön cuki dolog lesz biztosan), amiről már év eleje óta beszélgetünk velük és eddig nyafiztak sokat, merhogy a kis haverjaik, meg minden, de ma Léna azt kezdte kérdezgetni, hogy nem mehetnek-e hamarabb el. Remek. 
Marci időnként bemegy a tanító nénivel összebalhézni* - eredetileg nem ez a terve, de mindig felhúzza magát - és bizonyos dolgokból arra következtetek, hogy a drága asszony már emiatt is elkezdte basztatni a gyerekeket, persze finoman, ahogy mondjuk a manipulatív a nagymamák csinálják az ilyet.
Eh, nem tudom ilyenkor mi van. Marcikára szerintem kifejezetten pikkel a kezdetektől, jó, hát nem egyszerű gyerek, ráadásul szerintem mostanra már ki is mutatja, hogy nem szereti őt.
Fogalmam sincs mi van ilyenkor. A dupla iskolaváltás biztos nem jó ötlet, másik osztályban nincs hely (már megkérdeztem), több ötletem meg nem nagyon van.


* a múltkori eset nagyon tanulságos, nekem tanárként különösen: a gyerekek első dolga volt megcsinálni a szünetben a matek házit, majd amikor be kellett volna mutatni, aznap szépen itthon felejtették. Tanító néni mit csinál ilyenkor? Szarik rá, hogy a gyerekek azt mondják, hogy megcsinálták, beírja, hogy hiányzik a házi feladatuk. Másnap azért beviszik, bemutatják, tanító néni továbbra is szarik rá, hámernemvoltittamikorkelletttanuljamegabüdöskölökarendet.
Szerintem ez annyira ellenszenves problémakezelés, én totál nem így csinálom: hihetetlen, hogy soha nem lehet tévedni és ha tévedsz akár egyszer is, akkor azonnal megbüntetnek.
És tudjátok mi a szöveg? Hogy felsőben ilyenkor majd rögtön egyest kapnak. Fúj. Utálom a közoktatást, hányok tőle.


PS.: Ja, Léna nemrég azt mondta a tanító néniről, hogy azért nem szeretem xy nénit, mert nincs benne semmi szeretet. Komolyan mondom, most is kiráz a hideg ettől a mondattól.

péntek, május 10, 2019

Nem tudja, tanulja vol.542789

Amit estig raktak, leomlott reggelre.

Folyton ez a verssor jár a fejemben, míg az ezer oldal jogi szókincset próbálom beleverni tök reménytelenül: az érettségi szünetben lelkesen nekiültem, magoltam, letakartam, visszamondtam, jegyzeteltem, koncentráltam, majd megveregettem a saját vállam, hogy na, fog ez menni, aztán este elővettem újra és mintha egy sosem látott szöveget nézegetnék, nem emlékeztem az égvilágon semmire. Egyszerűen nincs mihez kötnöm a cégalapítást meg a latin jogi kifejezéseket.

Jövő szombaton lesz a vizsga, sírok.


csütörtök, április 18, 2019

Menőzünk

A kis verseny junkie (aka Léna) megnyerte az iskolai nyelvtanversenyt (Marcus ugyanezen kilencedik lett és mikor megpendítettem, hogy lehetett volna jobb is, teljesen felháborodott, mondván, hogy eleve hozsannáznom kéne, hogy egyáltalán hajlandó versenyezni. Oké, remek), plusz a nemtommilyen szorobánversenyen hatodik lett, én meg már megint az egyik legjobbat fordítottam egy próbavizsgán, tök büszke vagyok, bár az önbizalomhiányomon semmi nem segít sajnos.

szerda, április 17, 2019

Szünet ON

Igaz, valójában csak két nap és holnap a traumatológián ünneplem az első napját, de VÉGRE!
Iszonyú fáradt vagyok.

szerda, április 10, 2019

Slave to the wage vol.67523789

Ma reggel hatkor gyújtó hangú monológot adtam elő Marcinak arról, hogy picsába az emancipációval, menjen dolgozni, akinek hat anyja van, én itthon akarok hímezni ezentúl.
Jót röhögött, úgyhogy végül könnyebben keltünk, aztán persze csak elvonszoltam
dolgozni az emancipált seggemet.





hétfő, április 08, 2019

Eltartott, izé...eltörött kisujj

Vasárnap itt keseregtem a karrierem miatt, de azt elfelejtettem elmesélni, hogy eltörtem a bal kisujjamat.
Na jó, hát akkor még nem tudtam hogy eltört, csak a labda nagyon megütötte és állatira fájt (de erről minek blogolni, ugye); nem is vettem volna komolyan a dolgot, ha nem dagad meg és kezd lilulni vasárnap.
Vicces volt a kórházban a betegfelvételnél egy fiatal srác ült és mondtam neki, hogy a gyerekeimmel fociztam és a labda elcsapta az ujjam, mire röhögve kérdezte: kapus volt?

Ez egyébként a liberális gyereknevelés átka: ahelyett, hogy csipkeblúzban teát szürcsölgetnék a teraszon, miközben a gyerekek - szintén kicsinosítva - némán ellegelésznek egymaguk, én marha, beállok vadul focizni.



vasárnap, április 07, 2019

vasárnapi kesergő

Szörnyű mik folynak a tanárok között: állandó rivalizálás, a másik szándékos (és néha csak ostobaságból fakadó) befeketítése a diákok előtt. Persze maguk a diákok is olyan szinten tudnak bunkók lenni, hogy néha úgy érzem, hogy egy percig sem vagyok hajlandó ennyi abúzust elviselni. 
Onnan tudom, hogy megint nagyon elegem van, hogy elkezdtem állásokat nézegetni; persze a világon semmi érdekes nincs és különben is itthon akarok fordítani kollégák nélkül a szuper házunkban. 

Egyszóval  megint visszajutottam a "fogalmam sincs mit kezdjek magammal" kínzó állapotába. 
Az a gyanúm, hogy én már ebben a bizonytalan állapotban fogok meghalni, mert ezt valahogy sosem sikerül tisztáznom magammal. 

kedd, március 26, 2019

dilemmás

Mivel a letális náthám miatt itthon döglődöm, kiválóan tudok blogolni a szakmai válságaimról (természetesen az undormányos jogi angol és a szakdolgozat tisztázása helyett).
Szóval nemrég beszélgettem az igazgatónővel, aki nagyon lelkesen ecsetelte, hogy milyen szuper volt az órám (kaptam azért lecseszést is, hogy tudjam hol a helyem), majd érdeklődött, hogy akarok-e osztályfőnök lenni, mert látja, hogy nagyon jól bánok a diákokkal, trallala. 
Na és akkor itt megpendítettem, hogy hát lófaszt nemhogy osztályfőnök nem akarok lenni, hanem legszívesebben kihátrálnék a picsába a közoktatásból ha lehetséges, szeretnék jövőre félállásban maradni a suliban, hogy a felszabaduló időmben megpróbáljak fordítani (plusz szeretnék még egy műfordító kurzust megcsinálni, de ez olyan titkos, hogy magamnak is csak itt vallom be), mert (!!!dobpergés) nagyon zavar, hogy ilyen vacakul keresek. 
Az igazgatónő erre elnézően mosolygott. Na jó, hát tudom én, hogy neki biztos kábé kétszer annyi a fizetése mint nekem, szóval egész nyugodtan somolyoghat, na de engem tényleg rohadtul zavar ez a fos pénz és nemcsak engem zavar, hanem konkrétan a családunk se jut egyről a kettőre, pedig a gyerekeknek majd járni kell egyetemre is, meg kéne nekik valami lakás, ilyesmi, meg egyáltalán, nem állunk túl jól, bár nem panaszkodom, van egy házunk hitel nélkül, az azért tényleg nagy dolog, de egy nagyravágyó anyagias szar vagyok, akarok a gyerekekkel világot látni, meg venni sok könyvet, hát ez van. 
Na és a somolygás után aztán azt mondta az igazgatónő, hogy persze, lehetséges, de csak akkor, ha minden nap bent leszek a suliban (mert vannak osztályok, ahol heti öt angol van és az a koncepció, hogy az ilyen osztályoknak minden nap legyen órája), mert azzal, aki nincs ott minden nap, kevésbé tudnak számolni (ez lefordítva azt jelenti, hogy nem küldhetik be minden nap három helyettesítést letolni ingyen). 
És a nagy dilemma innentől egyrészt az, hogy a félállásért járó szánalmasan kevés pénzért megéri-e minden nap kicsit (vagy nem is olyan kicsit) szívni bent, helyettesíteni, részt venni az értelmetlen értekezleteken, hallgatni a kollégák harcait (nem), vagy érdemes-e egyelőre meghúzni magam és megalkudni a fos fizetéssel teljes állásban, legalább amíg a gyerekek alsósok és velem egy folyosón van az osztályuk (elég valószínű, hogy igen). 
Mondjuk ha csak félig hátrálok ki, abban azért az is jó, hogy valószínűleg van (lehet) visszaút és nem adom fel teljesen a gyalog tíz percre lévő állásomat (ez a tíz perc gyalog azért tényleg baromi nagy fegyvertény; ha pénzre átszámolnám, akkor valószínűleg sokat érne), ha mondjuk a fordítás mégsem jön be - mert persze attól is félek, hogy nem lesz munkám, nem leszek elég jó (éljen az imposztor-szindróma!). Nyelviskolában persze akkor még mindig taníthatok, de az akkor újból rengeteg gályázással jár, a gyerekek logisztikája se lenne olyan egyszerű, mi van mikor Marci elutazik (márpedig folyton elutazik), stbstb. Megannyi probléma. 
Az is tény persze, hogy az iskolában számomra a legnagyobb problémát a járulékos baromságok (osztályfőnökség, kirándulás, értekezletek, pedagógus önértékelés, a különböző szervezendő versenyek, tehetséggondozás, múzeumi programok, farsang és egyéb idegesítő zsezsegés) okozzák: én baromira csak angolt szeretek tanítani (és azt szerintem elég jól is csinálom, plusz a diákokkal is jóban vagyok, ez tény), semmi kedvem a délutánjaimat/hétvégéimet a más emberek gyerekének szórakoztatásával tölteni, nem vagyok egy pedagógus alkat, hát bocsásson meg a világ. 

kedd, március 19, 2019

Marcika különkiadás vol.438769002

Marcus: Ági néni azt mondta, hogy hét kanállal kell enni a tökfőzelékből.
Molly: De hát nyolc éves elmúltál!
Marcus: Ezt benézte...

csütörtök, március 14, 2019

Léni különkiadás vol.5623478

És azt még nem is meséltem, hogy Léni második lett az iskolai szavalóversenyen, nagyon menő.
Ő egyébként igazi verseny junkie, mindenkit le akar győzni, folyton azon izgul, hogy ne ötöst, hanem csillagos ötöst kapjon, szerintem neki nem lenne baja vele ha felsőben versenyistállóba járna, sőt.
Mindig eszembe jut, hogy houstoni első bébiszitterünk- Bridget - is Miss Smarty-nak szólította, mert már egy évesen is folyton a könyveket nézegette.
Mostanra túl van pár száz könyvön, elég menő. Nemrég voltak az iskolában bemutató órák és emlékszem egy anyuka döbbenten kérdezte tőlem Léna padján a könyvét nézegetve, hogy komolyan ilyen vastag könyvet (kb 500 oldalas) olvas? Nem mertem mondani neki, hogy már oviban ilyeneket olvasott. (Azt végképp nem, hogy Marcus is).
Szóval az a lényeg, hogy Lénikém okos.
Nagyon remélem, hogy ez csak hasznára válik majd.

kedd, március 12, 2019

Kiss me I'm a teacher

Mondjuk elég nevetséges, hogy a pedagógustársadalom két órás sztrájkra készül ahelyett, hogy például szabotálná az érettségit* (az azért biztosan mindenkinek feltűnne) de azért nagyon örültem, hogy kb. két perc alatt majdnem mindenki felírta magát a tüntetők névsorába.


* tudom, tudom, ez csak szimpátiasztrájk (de azért valójában nyilván nem is)

vasárnap, március 03, 2019

nyaff

Kezdenek összecsapni a fejem fölött a hullámok: ma az egész délelőttömet ezer oldalnyi jogi angol értelmezésével töltöttem és közben azt is megbántam, hogy megszülettem.
Ráadásul az iskolában önértékelnem kell magam, ami abból áll, hogy - nem viccelek - vagy 30 oldalnyi bullshitelős kérdést kell megválaszolni a tanítással kapcsolatban, ráadásul az önértékelésnek része a bemutató óra megtartása is, ami holnap lesz, de basszus, nekem kisimult az EEG-görbém a jogi angoltól; egy darab épkézláb ötletem sincs, amit el lehetne adni kreatívként és persze közben folyton azon agyalok, hogy a szakdolgozatomat kéne írnom minden helyett.
Szerintem év végén az érettségit négykézláb mászva vezénylem le - már ha élek egyáltalán addig.


péntek, március 01, 2019

Me-time aka TGIF

A gyerekeim változatlanul be vannak kattanva: egyfolytában veszekszenek és a legtöbb balhé kocsmai bunyóba torkollik.
Tegnap például épp valami nagy üvöltözésben voltak, a szembenéni meg lelkesen üdvözölt minket hazaérkezésünk alkalmából; épp a kaput nyitottam mikor hozzám szólt, így egy pillanatra elvesztettem az éberségemet és a gyerekeim, mint két dühöngő bika vetették magukat egymásra.
Kissé pironkodva búcsúztam a szomszéd nénitől, de igazából nem sok energiám van a többi ember véleményére.

Ma délután úsznak (ez az én wellness délutánom), én meg csak ülök, nézek a semmibe a kávém fölött és annyira jó.


szerda, február 27, 2019

Már megint tanul

A mostani konzulensem viszont azt írta vissza, mikor elküldtem neki mindkét fordítást meg az egyik elemzését, hogy tök jó, csak így tovább. Nem tanácsolt el, de ő amúgy is szeret, mert tudom mi az a subjunctive.
Amúgy meg rettentő fárasztó az élet: amikor épp nem a szakdolgozatomat írom, akkor jogi szakkifejezésekkel vacakolok, vagy Trumpról és/vagy a Brexitről fordítok valami izét.
Az iskolában alig látok ki a fejemből, legalább a szakdolgozatot le kéne sürgősen adni, mert kipurcanok.

szombat, február 23, 2019

nem tudja, tanulja

Ma megint eltanácsolt az egyik tanárom: azt mondta, hogy ezekkel a romantikus szófordulatokkal nem lehet gazdasági szöveget fordítani, legyek műfordító, de leginkább író.
Na tessék.
Emlékszem, már az egyetemi szakdolgozat írásakor is ezzel csesztetett a konzulensem: magának túl jó a stílusa. Hát basszus, ez legyen a legnagyobb bajom az életben...
Pedig nem vagyok különösebben romantikus lélek: perverz módon azok a kedvenc óráim, amiken felsőfokú nyelvvizsga teszteket töltögetünk rogyásig, meg olyan igazi, békebeli Rigó utcai nyelvvizsgás mondatfordításokkal vacakolunk.


péntek, február 22, 2019

verses szenvedős

Hazavágtattam a farsangról és próba záróvizsgát írtam, jó stresszes volt (két óra alatt kellett lenyomni egy amerikai haditengerészes-tálibos fordítást; Marci meg elvitte a gyerekeket dartsozni, hogy ne ugráljanak a fejemen közben.)

Holnap 3/4 6-kor kelek és egészen este 3/4 7-ig magyarról angolra fordítok az egyetemen.

ÉS VERS!
Időnként elgondolkozom,
vajh' mért vagyok ily rettentő nagy barom,
hogy a szombatokat erre áldozom.

csütörtök, február 21, 2019

farsang

Marcuska holnap Bud Spencernek öltözik a farsangon. Könnyesre röhögtem magam, mikor egy párnával próbaképpen kitömtem a hasát.

péntek, február 15, 2019

"Világot hamvasztottam el szivemben és nincs jó szó, mely megríkasson engem"

A februári verőfényes napokról mindig eszembe jut, hogy az apukám nyolc éve épp egy ilyen szép napot választott halála napjául.

szerda, február 13, 2019

olvas

Január óta már az ötödik könyvet olvasom. Amikor rámjön az őrült könyvfalás, mindig elgondolkodom, hogy nem a depresszió elől menekülök-e a non-stop olvasással.


hétfő, február 11, 2019

"Life is what happens to you while you're busy making other plans." 

És néha, mikor vakargatom valamelyik macska pofácskáját, rájövök, hogy hát nyilván ez maga az élet; nem a kijavítatlan dolgozatok, a szorongás a záróvizsga meg a gyökérkezelés és a félév végi értekezlet és az életközepi válság meg Orban Viktor miatt.
Macskabajusz itt és most.

szombat, február 09, 2019

nem tudja, tanulja

Ma elkezdődött az egyetem. Majdnem sírtam, mikor háromnegyed hatkor megszólalt az ébresztő.

csütörtök, február 07, 2019

(S)iker vol.453781289

Marcuska minden nap lelopja a polcról az Olaszul könnyűszerrel című könyvet. Valamelyik délután Léna elkönyörögte tőle, de két perc után halálos unalomra hivatkozva visszaadta neki; rejtély, hogy mit csinál vele Marcus, elég valószínűnek tartom, hogy nem olaszul tanul: amikor legutóbb meglestem, valami furcsa varázsigéket mormolt a könyv fölött és Bud Spencer-módra bokszolt a levegőbe.

Huh

A gyerekek annyit ölik egymást mostanában, hogy minden egyes délutánt és estét hosszú-hosszú túsztárgyalással töltök, miközben az egyik ordítva bőg, a másik üvölt meg csapkod, remek. Persze Marci Firenzében - komolyan nem értem, hogy nem haltam még bele az irigységbe -, én meg itthon halálomon; minden este úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger (és én barom mindennek tetejébe egy iskolában dolgozom, nevetséges).

Azért szólhatott volna valaki, hogy gyereket nevelni kibaszott fárasztó.

vasárnap, február 03, 2019

"I love it here"

Szerdán lesz két éve, hogy ide költöztünk (csütörtökön pedig egy éve, hogy a gimiben dolgozom), de én még mindig nem tudtam napirendre térni afelett, hogy itt lakunk.
Mindig az a jelenet jut eszembe a Tehetséges Mr Ripley-ből, amikor Jude Law és Matt Damon a tenger közepén megállnak egy csónakkal és Jude Law a csónak közepén vad ugrálásba kezd és eszelősen azt kiabálja, hogy  I love it here! 
Na pont ezt érzem nap mint nap.



péntek, február 01, 2019

"Szabad élet, szabad madár"

Na jó, hát van azért pozitívuma is a zeneiskola végének: lett egy pár szabad órám, ugyanis Marcus mától megint úszni megy Lénával péntek délután; ugyan nagyon praktikus, hogy mind egy iskolába járunk, de nekem a szabad perceim száma nullára redukálódott mióta ez így van és soha de tényleg soha nem tudok egy percre sem egyedül lenni:  az iskolában ugye folyton diákok vesznek körül, na meg a miniatűr tanáriban ezer tanár egy rakáson, aztán délután korán hazahozom a gyerekeket és velük vagyok, pedig rettentően vágyom rá, hogy nagy ritkán egy kicsit magamban legyek és halljam a saját gondolataimat.

Megyek is, főzök egy kávét és olvasok - tuti, hogy a világ királyának érzem majd magam.


hétfő, január 28, 2019

zenés

Marcuska legnagyobb bánatomra abbahagyta a zeneórákat. Heti két óra alapozó szolfézsra járt a zeneiskolába és elvileg jövőre kezdhetett volna hangszeren játszani, de annyira utálta azt a szerencsétlen szolfézst, hogy szó szerint úgy kellett belökni minden órára.
Egyrészt azért sajnálom, mert Marcusnak kifejezetten jó a hallása és a ritmusérzéke és így elkótyavetyéli a tehetségét (ahogy kedves édesanyja annak idején), másrészt azért, mert a zeneiskola az én templomom: mindig megvártam Marcikát és üldögéltem az öreg villából iskolává alakított birsalmaszagú épületetben és valami olyan nyálcsorgató, időtlen boldogság fogott el az öreg fotelben, ahogy hallgattam a hamis hegedűjátékot és a döcögős zongoradarabokat, mint utoljára tíz éves koromban a nagymamáméknál a téli szünetben, ahol minden volt, amire egy gyerek vágyhatott, de főleg lassúság, finom meleg, rengeteg könyv, karácsonyfa, szaloncukor, az ablakon jégvirág és végtelen nyugalom.


Marci ma kipofoztatta a nagymamámtól kapott száz éves (!) pianínót és nemcsak hosszan faggattuk a zongorahangolót, de szuper ingyenkoncertet is adott (elég lenyűgözően könnyedén nyomott pár dalt mikor kész lett.)
Tisztítás közben egy kb. hatvan éves fényképet, egérfészek maradványt és rejtélyes malac rajzokat(!) talált belül, a billentyűk alatt.

szombat, január 12, 2019

kedd, január 01, 2019

2019-es terveim

Változatlanul a saját macskám akarok lenni: miután kint bóklásztak kicsit a kertben, benyomtak pár csirkecombot, majd pár órát a hasukat süttették (szó szerint) a kandalló előtt; hát mekkora élet ez már.