csütörtök, december 12, 2019

munka update

A nő még  mindig engem akar: azt állítja, hogy holnap rábeszéli a főnököt a hat órára.
Be vagyok szarva hirtelen, de azért izgi nagyon. Hétfőre talán kiderül, mi lesz.

X

Sokat gondolkodtam ezen az 'áldozat' kifejezésen, aztán arra jutottam, hogy azért ez az egész nagyon nem fekete-fehér, hiszen alapvetően én, önszántamból vagyok az, aki korán akarom hazavinni a gyerekeket, hogy időt töltsünk együtt, én vagyok, aki eljött tanítani, hogy meg legyenek oldva a szünetek. És persze, nyilván áldozat valamennyire, de ha mérlegre teszem az egészet, akkor egyértelműen az jön ki, hogy a legfontosabb az, hogy sokat és jól legyünk együtt a gyerekekkel.
És sokszor morgolódom, hogy nincs semmi segítségünk (az "állandó" bébiszitterünk például szinte sosem ér rá), de az az igazság, hogy én nem szeretném, ha folyton nagymamák és szitterek lennènek a gyerekekkel, mert szeretek velük időt tölteni.
Szóval csalódott vagyok ugyan, de egyértelműen ők a fontosabbak.
Jövőre ráadásul felvételire kell készíteni őket (szeretném, ha felvételiznének nyolcosztályos gimibe), szóval egyre fontosabb sokat velük lenni.

szerda, december 11, 2019

slave to the wage vol.sokmillió

Na baszki. Felvettek. (A nő azt mondta hogy nem is ragaszkodik a második körhöz, engem akar. Még ilyet!)



update: Persze mostanra kisakkoztuk, hogy teljes biztonsággal csak akkor vállalhatnám el, ha hat órás munkáról lenne szó. Holnap még ezzel futok egy kört, de nincsenek nagy reményeim. 
Nagyon remélem, hogy a gyerekeim végül nem börtönben végzik és az összes áldozatot megéri majd a felnevelésük. És halkan azért még annyit szeretnék mondani, hogy a picsába már. 

kedd, december 10, 2019

slave to the wage vol.millió

Ma egy nagyon izgalmas állásért interjúztam.
Nagyon rég nem éreztem ennyire testhezállónak és érdekesnek bármilyen munkalehetőséget, ráadásul jobban is fizetne mint a tanári állásom (jó, hát a tanároknál kábé mindenkit jobban megfizetnek, sőt,  szerintem a 'fizetés' szót a tanári állások esetében az 'alamizsna' szóval kéne helyettesíteni.); na nem nagyon jól, de sajnos sosem fizetnek jól azok az állások, amik engem felvillanyoznak.

Nagyon izgi, elvileg jövő héten lesz második kör (már ha visszahívnak). Semmilyen érzésem sincs, ja, de. Rettentően szorongok, hogy mi lesz, ha felvesznek, hogyan viszem reggel a gyerekeket, ki és mikor megy értük, mi van, ha Marci nincs itthon, blablabla. Az örökös szenvedéseim körbe-körbe, de unom már őket.
Viszont ha nem lépek, 1.0-s vidéki angoltanárként halok meg és az egy kicsit snassz. Mármint nem feltétlen - van olyan kollégám, akit láthatóan maximálisan  kielégít, hogy ő osztályfőnök, meg a tesi tanárral harcol nap mint nap és x munkaközösség vezetője -, csak én nem vagyok ettől boldog.

Ja, a legjobbat azért csak elmesélem erről a csodás tanári karról: a szalagavatón az egyik tizenkettedikes osztály köszönő beszédéből - a diákok állítása szerint - az osztályfőnökük kérésére két nyelvtanárt (én vagyok az egyik) rejtélyes okból kihúztak. Persze az ofő ezt nem vallja be, sőt, azt állítja, hogy az osztály hazudik és ők csinálták (ezen sem csodálkoznék egyébként).
Egy darabig nyomozgattunk, hogy mi lehet az igazság, ki húzta ki a nevünket, persze mindenki egymásra mutogat: diákok az osztályfőnökre, osztályfőnök a diákokra, de egy idő után aztán leállítottuk magunkat: megette a fene az olyan ügyet, amiben azt kell nyomozni, hogy ki hazudik.
Tök szomorú sztori ez egyébként - az én lelkiismeretem teljesen tiszta, semmi rosszat nem tettem sem az osztállyal, sem az osztályfőnökkel, fel nem foghatom ezt a dolgot, nem is haragszom különösebben, mert nem értem az egészet - és annyira hűen tükrözi a tantestületek nyomorát.

Ó, bárcsak vége lenne ennek az egész iskolásdinak végre!





PS.: Egy csomót gondolkodtam rajta, hogy ezt biztos nem lenne szabad megírni egy nyitott blogban, de egyrészt biztos vagyok benne, hogy egyetlen kollégám sem olvas blogokat, másrészt halálra idegesít, hogy folyton sunnyogni kell az igazságról, mert jaj, mi lesz. Leszarom mi lesz. Ez az én életem és ha ide akarom hányni, akkor ide fogom, oszt jónapot.

vasárnap, december 08, 2019

Kávés

Marci Mikulása hozott egy ilyet nekem (vagy hát nyilván közösen kaptuk):

Kicsit mondjuk egyeztethetnének Mikulások és Télapók, mert én meg egy ilyet rendeltem magunknak karácsonyi ajándékként (de nem baj, egy darabig legalább lesz normális kávéfőzőnk):

Mi teljesen antikapszulások vagyunk, úgyhogy vagy az őrlős kávéfőző jön nálunk szóba (ami mondjuk 80 ezernél kezdődik és hát annyiért nem kell), vagy a menő olasz kotyogós (szerintem az olaszok a hajukat tépik a kapszulás kávéfőzőktől: kaja-pia témában nem ismernek tréfát.)

csütörtök, december 05, 2019

Marcus tűpontos megfigyelése a frontális oktatásról

A legjobbak az összefoglaló órák, azokon legalább feladatokat oldunk meg, nem hosszú és dögunalmas monológokat kell végighallgatnunk. 

szerda, december 04, 2019

"Ha vége a világnak, hogyan dúlhat tovább a csata, miért nem hull a borzalom csöndje a kastélyra, miért nem teszi le mindenki a fegyvert?"

Az életem örökre kiüresedett. 3787 oldalnyi Harry Potter után, hogy hogy lesz tovább, én nem tudom.




PS.: A gyerekeim megmentettek a depressziótól: a kezembe nyomták  a Londonban bemutatott Harry Potter színdarabot, ami 2019-ben játszódik és a főszereplők gyerekeiről szól.

Feljegyzések a kisiskolások szüleinek házából

Tegnap éjféltájt Marcival azon versenyeztünk, hogy ki tud jobban/gyorsabban írásban osztani.

szerda, november 27, 2019

"és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem"

Egyébként meg inkább elmesélem, hogy Marci ma 40 éves és én egyszerűen örülök, hogy ismerem.

Furious anger

Az életbevágóan fontos értekezleten volt egy hosszú előadás a mostani generációról, akiknek (állítólag) jellemzője, hogy okostelefonnal a kezükben születtek, nem tudnak hosszú szövegekre koncentrálni és folyamatos stimulációra van szükségük, egyszerre ezer dolgot csinálnak, remekül kezelik a számítógépet és egyéb kütyüket, csak az online világ érdekli őket, stb, stb. Hosszabban is folyt az előadás az egyéb jellemzőkre koncentràlva, kb úgy, mintha egy új fajt fedeztek volna fel, de én azért legott feltettem a kezem, hogy hát izé, nekem kettő gyerekem is van otthon, aki órákig tud mesét/történetet olvasni/hallgatni.
Páran mondták, hogy igen, az ő gyerekük/unokájuk is, majd az igazgatónő lehurrogott, mondván, hogy nagyon örülnek, hogy az én gyerekeim ilyenek, de ne is haragudjak, ez manapság abnormális.

Engem meg annyira elgondolkodtat ez az egész, hogy basszus, itt nyomjuk a szöveget, hogy hú, ezeknek a gyerekeknek másmilyen az agya, így születtek, már a szülőcsatornában a kezükben villogott a tablet, közben meg egy nagy túróst születtek így: a kezükbe adják az okostelefont két évesen, oszt attól tényleg módosul az agyuk: szép lassan (vagy inkább gyorsan) függők lesznek.
Szerintem semmi másról nincsen szó, mint a szülők és a társadalom elbaszott hozzáállásáról, amit próbálnak agyi módosulással kimagyarázni. És az, hogy minket az igazgató okít arról, hogy ezek módosult agyú gyerekek és leszünk szívesek ennek megfelelően bánni velük, enabling a javából.
És aztán ma, a tegnapi szöveg fényében nagyon viccesnek találtam, amit a módosult agyú kilencedikeseim produkáltak, mikor a véletlenül felszabaduló info teremben - az iskolában csak itt működnek a gépek, amin szintén röhögnöm kell, de ez egy másra vonatkozó nevetés - arra kértem őket, hogy gyártsanak kahoot kvízjátékot és utána küldjék el nekem.
És esküszöm, nem hiszem el, ha ezt valaki nekem meséli: szó szerint nem tudtak linket beilleszteni egy e-mailbe. Sőt, némelyiknek ötlete se volt, hogy az e-mail címet hova írja.

És ez az anyaméhben okostelefonnal játszó generáció, my ass.


kedd, november 26, 2019

Slave to the wage vol.5623897

Az igazgatónőnek van ez a furcsa szokása, hogy megkérdezi a nap végén elköszönéskor, hogy ugye jössz holnap? 
Ma elég hisztis napom volt, úgyhogy kedvem lett volna azt válaszolni, hogy nyilván, bazmeg.
Szerintem az egyik legszabálykövetőbb tanár vagyok az iskolában és ezt a kérdést sosem tudom mire vélni. Azt hiszi, hogy egyszer csak szó nélkül lelépek, vagy mi? (Na nem mintha ne jutna eszembe minden nap...)

hétfő, november 25, 2019

Feljegyzések az iskolás gyereket nevelő anyák házából

Nekem a ceruzahegyezés az a tevékenység, ami olyan gyötrelmet okoz, hogy közben minden este megbánom azt is, hogy megszülettem.*






* Tudom, tudom, hegyezzenek a gyerekek. De folyton elfelejtek rájuk ripakodni, ők meg, hogy, hogy nem, valamiért elfelejtenek hegyezni

Ahogy a dolgok vannak

Azért tényleg nagyon igazságtalan az élet: amikor nekem viszonylag ritkán bent kell maradnom az iskolában estig, mert értekezlet és fogadóóra van (amire sose jön kb senki), akkor Marci nyilván tanít az egyetemen, plusz híres professzort vacsiztat, híres professzor előadását hallgatja (egyébként ez egy nagyon jó fej pasi, mikor Houstonból Pisába költöztünk, akkor nála lakott a macska pár napig - drága Fannikám! -, meg egy szó nélkül kijött elénk a reptérre, hogy cűgölje a hat bőröndünket és a két gyerekünket. Marcuskám még a kocsiját is összehányta, khm), én meg agyalhatok rajta, hogy mi a csudát csináljak a gyerekekkel.

Végül egy volt tanítványom - aki munkából jön, csodálom, hogy elvállalta - fog vigyázni rájuk, de megőrjít, hogy nincs egy ember, akit ilyenkor lehetne riasztani (aka nagymama), hanem vért pisilek mire megoldom a dolgot. Meg lehetne kérni pár osztàlytársat is, hogy vigyék őket haza magukkal, de hétig tart az idióta fogadóóra, ilyen sokáig meg nem kérhetem, hogy pesztrálják a gyerekeimet.*

Ilyenkor tényleg úgy érzem, hogy teljesen egyedül vagyok a világon.

Egyszer megkértük a kedves szomszéd nénit, hogy szittelje a gyerekeket, nagy kelletlenül beleegyezett, majd órákra leültette őket a tévé elé...hát, izé. Többször nem kértük.

Asszem idén karácsonyra rabszolga helyett nagymamát kéne kérnem.


* nekem olyan élmény szívességet kérni, mintha a fogamat húznák, viszont a gyereklogisztika miatt ideje volna beletanulni

HP

Úgy sírtam a Félvér hercegen (aka a  Harry Potter hatodik része, bár ti már ezt biztos tudjátok), mint egy kisgyerek, eh, megviselnek engem ezek az ifjúsági regények. (és vers!)

szerda, november 20, 2019

Muszáj beszélnem róla

Megvettem az összes karácsonyi ajándékot és mostantól itthon fogok röhögni mindenkin, aki plázákban tülekszik a Last Christmas-re, hahaha és juhéjjj!
Továbbá isten áldja az online vásárlás intézményét.




kedd, november 19, 2019

"Neve: birka-iskola"

Szerintem remekül megmutatja az iskolai órák hatékonyságát, hogy a betegen itthon lévő gyerekeim két nap tananyagát házival, két dolgozatra való készüléssel és verstanulással együtt lenyomták másfél óra alatt.

(Bárcsak lenne pénzünk az állami iskolából való szabadulásra!)

péntek, november 15, 2019

ahogy a dolgok vannak aka ez itt a Netflix reklám helye

Sajnos én is súlyosan ráfüggtem  a Netflixre és hihetetlen gyorsasággal bedaráltam az Orange is the New Black mind a hét évadát (nagyon ajánlom mindenkinek, ez egy börtönben játszódó sorozat, ami az amerikai társadalom fontos, súlyos témáit feszegeti, de közben nagyon szórakoztató és sokszor megható, sok jó színésszel), illetve most nézem a You-t, aminek egy elég beteg könyv az alapja (én tavaly olvastam a folytatással együtt); aki szereti a pszichopatás thrillereket, annak tetszeni fog, a könyv is elég király.
Amúgy meg itthon betegeskedünk a gyerekekkel, ami elég jó (már csak a sorozatfüggés szempontjából is...)

péntek, november 01, 2019

"Hello mom, thank you mom, hi mom"

Az anyukám ma lenne 69 éves. Már tíz éve, hogy meghalt, de még mindig nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá.
Én sosem járok temetőbe, minek? Ha akarom, az emléke velem van bárhol, minek bámuljak egy sírkövet?


Life is a bitch

A gyerekek tegnap estére hivatalosak voltak életük első ottalvós-szellemes-ijesztgetős-tökfaragós bulijára.
Hetek óta másról sem beszéltek, számolták a napokat a buliig, tervezgették, hogy mit fognak csinálni, úristen, de jó lesz, nem alszanak, stb.
A buli napján Marcus lázasan kelt - másfél éve nem volt beteg, láza szerintem utoljára oviban volt -, kerek egy napig lázas volt*, ma már semmi baja. A bulira így sajnos csak Léni ment, Marcus pedig teljesen odavolt a bánattól.

Ez mi, ha nem oltári nagy szemétség az Univerzumtól?



*és persze nyilván az őszi szünetben lesz beteg, nem egy tanítási napon




hétfő, október 28, 2019

Egy szegény háziasszony panaszai

Mióta a Harry Pottert olvasom, nem Paris Hilton akarok lenni, hanem boszorkány, különösen mióta olvastam, hogy ők egyetlen varázspálca suhintással összepakolnak vagy vacsorát főznek.




szombat, október 26, 2019

Dobble

A gyerekekkel új szenvedélyünk van: a Dobble. Ma annyit nevettünk játék közben, hogy Léna a halálán volt a hasfájástól.


hétfő, október 21, 2019

ahogy a dolgok vannak

Marci tegnap elutazott Triesztbe egy fontos fizikus születésnapi konferenciájára (nem viccelek, nemcsak síelős és sörözős, hanem születésnapi konferencia is van).
Vicces, hogy Olaszország - és különösen Trieszt - az egyetlen úticél, amit nem irigylek sosem. (Jó, hát ha mondanák, hogy holnap indulunk Rómába, akkor eléggé örülnék azért, na.)
Mondjuk egyedül gályázni a gyerekekkel mindig elég kemény, bár az olyan jó, hogy a tanulással például semmi gondunk: a Facebook csoportban az osztálytársak szülei mindig sivalkodnak verstanuláskor, hát, az én gyerekeim kb kétszer elolvassák a hat versszakos verseket, aztán már fel is mondják frissen, gyorsan. Más tárgyakat is pikk-pakk megtanulnak, tök jó memóriájuk van.
Nekem mondjuk meggyőződésem, hogy az embertelen mennyiségű olvasásnak köze van ezekhez a dolgokhoz, de sosem merek másnak erről arcoskodni, csak itt a blogban.

Igazából rettentő büszke vagyok rájuk, meg annyira menő, hogy itt vannak kilenc évesen és a fellelhető ifjúsági- és gyerekirodalom nagyon nagy részét már bekebelezték és nekünk igazán semmit nem kellett tennünk ezért, csak venni a könyveket (nem merem kiszámolni, hogy mennyit költöttünk könyvekre mióta élnek), meg beíratni őket  a könyvtárba.
Sokat gondolkozom azon is, hogy annak vajon van-e köze az olvasásmániájukhoz, hogy amíg meg nem tanultak beszélni, addig vallásosan olvastam fel nekik kb egész nap - de szó szerint, órákon át, iszonyat sok verset, mesét - úgy két hónapos koruktól.
Gondolom ezt sose tudom meg, de mindenesetre bízom benne, hogy elég sokáig kitart ez a szenvedély.
Amúgy van egy tanítványom - mióta megvannak a gyerekek, ő az első -, itt nálunk tanítom és a gyerekeim szerencsére már elég nagyok hozzá, hogy óra közben ne nyaggassanak.
Nagyon élvezem most a magántanítást: a suliban nagyon kevés a sikerélményem, úgyhogy a tanítványokból kell most már töltekeznem.
Fordítani egyelőre nem fordítok és sajnos folyamatosan az motoszkál a fejemben, hogy olyan nagyon nincs is kedvem hozzá, nem nekem való, nem vagyok elég jó és valahogy mindig arra jövök rá, hogy az összes szívás és nehézség ellenére legjobban a tanítást élvezem, na meg a tanítás az, amit elég jól megtanultam és amiben van már vagy húsz év tapasztalatom.












szombat, október 19, 2019

"Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?"

Tulajdonképpen mókás*, hogy Marcust órai munka egyessel fenyegetik olvasásból, mert olvasás órán a pad alatt egy izgalmas könyvet OLVAS.








*Marci szerint ez egy tök jó Monty Python jelenet lehetne. 
(Vajon azért is megbüntetnék ha matek órán titokban integrálna? Fogas kérdés...)

csütörtök, október 17, 2019

kedd, október 08, 2019

ahogy a dolgok vannak

Marcuskám igazi anyaszomorító: ma annyit sírtam miatta, mint annak idején, mikor egybeértek az éjszakai etetések és egy órákat aludtam éjjel.
Már megint belekeveredett valami hülye balhéba az osztályban, én meg jól összerúgtam a port az érintett anyukával és mikor elkezdett arról beszélni, hogy micsoda szörnyek a gyerekeim, rácsaptam a telefont.

Ej, leszek-e valaha bölcs és magabiztos felnőtt?
És mért nem szólt valaki, hogy gyereket nevelni ennyire nehéz?

hétfő, szeptember 30, 2019

ahogy a dolgok vannak

Na, hát sikerült túlélni a szombati gyerekzsúrt, volt torta, zaj, rohangálás, ordítás, sírás-rívás, nevetés, focizás, kidobózás, dalolás, ajándèkozás és azt hiszem, mindenki jól érezte magát és hála istennek mindenki életben is maradt. Szerdán lesz a gyerekek hivatalos szülinapja, hihetetlen, hogy màr kilenc évesek!

Btw száraz szeptembert tartok: augusztusban annyit fröccsöztünk, hogy megundorodtam az alkoholtól; mostanában ugyan jó lett volna néha inni, de betartottam, sőt (augusztus 23-án ittam utoljára egy kis sört).

Ma a kolléganőmmel - neki az egyik lánya negyedikes - megosztottuk lányaink rettenetes kamaszodását, azt mondja ő is az őrület határán áll és folyton költözéssel fenyegetőzik, haha, hogy micsoda anyák vannak!



péntek, szeptember 27, 2019

"Szeretne ütni két kemény ököl"

Néha olyan nehéz a szép, emberi értékekre tanítani a gyerekeket: ma például a napközis tanító néni azzal fogadott, hogy Marci mindenkivel verekedett és én csináljak valamit.
Az egész helyzet tök abszurd volt, mert leckeírás közben értem oda és a néni a néma csendben ülő osztály előtt adta elő ezeket, kb úgy éreztem magam, mint a rögtönítélő bíróságon és csak azt tudtam makogni, hogy már ezerszer megbeszéltük, hogy soha senkit nem ütünk meg, de a néni csak nézett rám gonderhelten (mintha attól félne, hogy mindjárt leütöm), a gyerekek minket bámultak, nekem meg magyarázkodnom kellett (mondjuk nem én verekedtem, de persze mindenről a gyerek anyja tehet nyilván), teljesen béna helyzet volt, nem is értem, hogy egy tanár ennél mért nem tud jobban kommunikálni (és mondjuk mindezeket a folyosón előadni).
Hazafelé aztán meghallgattam Marcus oldalát is: van az osztályban pár nagyon idegesítő picsa lány, akik kb akkor boldogok, ha másnak szar, na és ezek addig provokálták, míg meglegyintette őket (jó, hát ez ugye Marci szövege, nem tudom milyen az a "legyintés", nem mentem fel, mert verekedni nagyon gáz).
Azt persze már kilencezerszer megbeszéltük - mivel Lénával folyton tépik egymást, ez állandó téma itthon -, hogy lehetőleg nem ütjük meg azt sem, aki baromira idegesít minket, hanem elkerüljük vagy próbálunk szép szóval hatni rá, de Marcus indulatkezelése  finoman szólva még nem az igazi.
Ugyanakkor annyira megértem, ha az idegesítő pinákat fejbe akarja verni, én is szívesen verekednék néha a tanáriban. Ezt egyébként el is mondtam neki őszintén, na meg azt is, hogy végül aztán mégsem verekszem sosem, sőt, kifejezetten kedves és udvarias vagyok (jó pszichopatához illően),  mert az égvilágon semmi értelme nincs leütni a hülyéket (mert a hülyék leütése is ronda dolog, plusz bajba kerülsz, plusz úgyis hülyék maradnak, akármit teszel), inkább meg kell próbálni elkerülni, vagy valahogy leszerelni őket.

kedd, szeptember 17, 2019

"Szóra sem érdemes. Nem fontos."

Hát ezt akár én is írhattam volna, évek óta ezeken tűnődöm, na meg nem véletlenül senyvedek egy gimnàziumban minden meggyőződésem ellenére.

vasárnap, szeptember 15, 2019

(s)iker vol.452367812

A gyerekek most már egy ideje biztosan bicikliznek, úgyhogy ezen a hétvégén mindkét nap elmentünk "túrázni"; na jó, hát nem kell nagyon komoly dologra gondolni - mi Marcival elég rutinos biciklisek vagyunk, de a Gödöllői dombság azért nekünk is elég kemény terep -, csak kicsit tekeregtünk pár kilométert, a gyerekek imádták.
Jaj, én annyira élvezem, hogy már ilyen nagyok és lehet mindenféle szuper programokat szervezni velük - a csecsemők és kisgyerekek irtó cukik, de annyival izgalmasabb dolgokat lehet csinálni ezekkel a nagy culákkal; alig várom, hogy moziba és színházba cipeljem őket!
Ja, az is ide kapcsolódik, hogy ők meg irtóra élvezik, hogy a Harry Pottert olvasom (már a harmadik kötet közepén járok), egy csomót idézünk egymásnak, meg elemezzük a történéseket - ők folyamatosan újraolvassák az összes kötetet -, ez is tök jó.
Szóval hiába kamaszosan undokok néha, de ezek a dolgok nagyon-nagyon tetszenek.


csütörtök, szeptember 12, 2019

ahogy a dolgok vannak aka slave to the wage vol.sokmillió

Az is milyen elgondolkodtató azért, hogy àtmész félállásba és rögtön az a kérdés, hogy de mit fogsz csinálni a kieső időddel?
Egy normális világban végülis lehetne opció, hogy nem akarom szarrá dolgozni magam, szeretnék a pénzkeresésen kívül mást is csinálni, na meg van úgyis két gyerekem, gyereket nevelni meg úgy hallottam, nem kis feladat.
Tehát akár lehetne az is a válaszom erre a kérdésre, hogy semmi mást nem fogok csinálni, élni fogok, gyereket nevelni, römizni Marcikával, Lénával ágyban olvasgatni, Marcival esténként nem félájultan beszélgetni, bámulni a falat, a fákat a kertben, kávét inni, megnyugodni, bambulni, nyálcsorgatni, lelassulni.
A nemnormális világ viszont - ebben élünk mi most itt, Magyarországon - azt követeli meg, hogy szarrá dolgozd magad (általában) kevés pénzért, lehetőleg napi nyolc órában, de jobb, ha még kevesebb időd van magadra.*

Engem ez annyira lehangol, hogy megyek is, élek kicsit, bár pénzem az nincs rá


* Tudom, tudom, idealista vagyok, másfél fizetésből nem lehet megélni és különben is, mit képzelek?!

PS: Egyébként szerintem ez a tizenkét óra egy olyan viselhető óramennyiség, ennek kéne a főállású óraszámnak lenni és akkor nem lenne mindenki pályaelhagyó kipurcant idegroncs.

szerda, szeptember 04, 2019

slave to the wage vol.5643789

A tanári zsebkönyvem az egyetlen jó a tanévben.
(Kis megszakítással) öt éve a közoktatásban dolgozom és most van az, hogy nagyon elég volt belőle.


kedd, szeptember 03, 2019

Van két macska

Na, egyelőre nem költöztem Kamcsatkára, de kemèny napunk volt ma Bellával (amúgy kedden nincs órám, elég csodálatos): egy szemész állatorvoshoz voltunk hivatalosak (mert csúnyán ráhúzódott a szemére ez a hülye macskanátha); zuhogó esőben utaztunk oda-vissza három órát a világ egyik leglehangolóbb helyén, Kőbányán, ráadásul az ellenőr is jött a villamoson - naná, hogy nem volt jegyem, egyszerűen nem volt erőm elvonszolni a macskát a zuhogó esőben az automatához.
Tök felszabadító volt egyébként az érzés, hogy kész, ebből nem tudom kidumálni magam, megbüntetnek, ez van. Körülöttem már mindenki vette elő a jegyét, bérletét, én meg csak ültem, várva az ítéletet. És akkor, haha.
A velem szemben ülő csajnak volt valami kedvezményre jogosító igazolványa, ami lejárt és amíg ők ezen cseszekedtek, addig szépen leszálltam a következőnél és vettem jegyet. Ritkán van mázlim, már megérdemeltem.
Bella szemét cseppenteni kell (megőrülök már a cseppentéstől) aztán mehetünk megint kontrollra, egy szép, kőbányai túrára.


hétfő, szeptember 02, 2019

ahogy a dolgok vannak

Hahaha. Csak, hogy ne legyek túl szentimentális: ma, a gyerekek egymással való rémes és iszonyatosan unalmas és idegesítő piszkoskodását követően ordítva ultimátumot adtam nekik: vagy ők mennek bentlakásos katonai iskolába, vagy én költözöm Kamcsatkára még ma este.

Megszeppenve lefeküdtek, én meg duzzogva Harry Pottert* olvasok. Szerintem beledöglök a kamaszkorukba.



* valamelyik nap elkezdtem olvasni, mert halàlra untam a saját fellengzős könyvemet és teljesen beszippantott


PS: Marci holnap végre hazajön, én meg bevonulok egy idegszanatóriumba három évre. 
Komolyan visszasírom az időt, amikor az alvástanítás meg a hozzátáplálás volt a legnagyobb problémám...!

szombat, augusztus 31, 2019

"Elhull a virág, eliramlik az élet" vol.561238779

Komolyan majdnem sírtam, ahogy összeraktam az új füzeteket; hihetetlen, hogy a gyerekek már harmadikba mennek!
És hiába, hogy gyötrelmes volt sokszor a nyár mert már egymás agyára mentünk, de közben azért borzasztóan összenőttünk, igazi gyászreakcióm van a gondolattól, hogy hétfőtől megint sok időt töltünk majd külön (nem, nekem semmi se jó, mint tudjuk).

Ráadásul a saját munkám miatt külön pocsék a kedvem: igaz, hogy csak 12 órám lesz (és a szánalmas fizetésem felét kapom természetesen), de idén sikerült megalkotni a világ legszarabb órarendjét, úgyhogy világos, hogy semmi mást nem tudok majd csinálni - fordítani pl nehéz azért csak egy-egy órát - egy csomószor a nap közepén kell bemennem a suliba, fasza.

csütörtök, augusztus 29, 2019

Anyasors

Az összes kötelességemet és tizenhatodik nyàri könyvemet elhanyagolva römiztem egész délután, most már Léna is beszállt, kábé negyvenhárom percig gondolkodik minden körben, Marcussal megőszülünk, mire mi jövünk.
Bevallom, én erőltettem, hogy játsszunk még és még és rablót és kopogóst is, imádom.

szerda, augusztus 28, 2019

Olvasós, römis meg biztos más is van benne, csak lusta vagyok végiggondolni is, 35 fok van, jesus

A legjobb azért a nyárban az volt, hogy vadállati mennyiséget olvastam, most olvasom épp a tizenötödik nyári könyvemet; volt köztük felejthető is, de a Text az egy kötelező mű (én már leakasztottam a pasi többi könyvét is).
Akartam hosszabban is írni róla, de egyrészt mostanában - úgy három éve - lusta vagyok írni, másrészt megtanítottam Marcust rablórömizni, úgyhogy nem nagyon érek rá.

vasárnap, augusztus 25, 2019

Léni különkiadás

Ajjaj. Szerintem ez mostantól hivatalos: Léna súlyos kiskamaszságban szenved.
Ajtót csapkod, gonosz boszorkaként rikácsol, mindenen megsértődik, vitatkozik, ellenkezik, időnként nagyon szemtelen és úgy egyáltalán, eléggé kifordult önmagából.
Kíváncsi vagyok mi lesz az iskolában, eddig ugye ügyesen nyomta a szuperokos szuperfegyelmezett szupercuki lányka szerepet, de simán lehet, hogy harmadikra már csak a szuperokos marad...

szombat, augusztus 24, 2019

nyaff

Marci ma elutazott Shanghai-ba, mi meg valahogy extrán elkámpicsorodtunk: nyáron nagyjából egyfolytában együtt voltunk négyen - ami azért az én idegeimre nincs olyan jó hatással, muszáj lenne néha a gyerekek nélkül lennem -, mert Marci simán tud itthonról is dolgozni, na meg sokat is nyaraltunk.
Annyira fura és szomorú most nélküle.

péntek, augusztus 23, 2019

slave to the wage vol.5634891

Valójában nagyon szomorú, de egyben vicces is volt, ahogy a kolléganőkkel az üdvözlő puszi után egymást túllicitálva arról beszélgettünk, hogy tanévzárás után és közvetlenül tanévkezdés előtt kinek milyen pszichoszomatikus tünetei jöttek elő.
Ráadásul jelenleg szerintem én vagyok iskolánk legirigyeltebb embere a félállás miatt: soha ennyien nem jöttek oda hozzám kíváncsiskodni ennek bejelentése után (vicces, hogy vannak mindig ilyen bejelentések, de a lényegi dolgokról általában csak sutyorognak.)


hétfő, augusztus 19, 2019

Amatőrék kirándulnak

Tegnap egyébként egyáltalán nem voltunk ünnepi hangulatban: mindenki úgy ébredt, mintha citromba harapott volna (az évforduló csak este jutott eszünkbe).
Marci erre nagy hirtelen kitalálta, hogy menjünk kirándulni, az hatásos rosszkedvre. Ki is választott egy látszólag kb két órás sétautat Szadáról Babatpusztára, fogtunk egy nagy üveg vizet - ami később, a 29 fokban nagyon kevésnek bizonyult négyünknek -, valami kis kaját és elindultunk.
Egy (utólag) egészen vicces, sok nyafogással tarkított, kb 13 km-es, öt órás teljesítménytúra kerekedett végül (iszonyú szomjasak voltunk, ezért muszáj volt rohanni végig),  aminek a hatodik kilométerénél Marcus azt mondta, hogy úgy érzem magam, mint akit Bud Spencer laposra vert, a kilencediknél meg - amikor már csak azért volt egy kevés vizünk, mert kértünk egy helyi arctól Babatpusztán - Marci az Életben maradtak sztoriját kezdte mesélni a gyerekeknek.
A túra legvégén láttunk egy meghatározhatatlan - és elég nagy, legalábbis Sátán kutyája méretű -, furcsán az avarban fetrengő állatot az erdőben, aminek hatására az utolsó emelkedőt sprintben tettük meg, majd étlen-szomjan leraboltuk a szadai Tesco vízkészletét (kb öt perc alatt benyomtunk 3 liter folyadékot).




vasárnap, augusztus 18, 2019

11

Ma 11 éve ismerkedtünk meg Marcival.
Emlékszem, pár órával a találka előtt le akartam fújni az egészet, mondván, hogy jól vagyok én a macskával kettesben is, mit nekem férfiak!
Aztán tessék, végül milyen sokan lettünk...



szombat, augusztus 17, 2019

Ahogy a dolgok vannak

Kicsit furán alakult a nyár azon kívül is, hogy egy Facebook huszár a macskás, gyerekes és a tanárok fizetését kevesellő posztjaim alapján tébolyultnak nyilvánított*, mármint a nyaralások jók voltak, csak volt pár kellemetlen momentum: egyrészt Léna tetvesen jött haza Horvátországból - fogalmam sincs, hol szedte össze, akár még az évzárón, vagy a nem ottalvós tanya táborban -, de hála a nitty gritty fésűnek (amiért Marcsinak nagyon hálás vagyok), egy olyan két hét alatt megszabadultunk a dögöktől (senki másnak nem volt - hála az égnek, mert az én hajam most épp nagyon hosszú), aztán mikor a Balatonról jöttünk haza, a macskapanziós nő hívott, hogy Balikó náthás (a macskanátha ellen van ugye oltás és a kiscicák időnként bele is halnak), szemcseppezni meg injekciózni kell (és már vagy két hete, elég rémes); Bella egészen szerdáig nem kapta el, de mire azt hittük, hogy Bali most már kb jól van, neki is váladékozni kezdett a szeme, csodás.
A Balaton egyébként szuper volt, sokan voltunk mindenféle családtagok, az unokahúgom pedig nagyon cuki, nyugis, mosolygós baba; állati szomorú vagyok, hogy újra dolgozni kell, mondjuk izgulok is, mert muszáj lesz elkezdenem dolgozni a fordító vagy online tanítós bizniszemen, ugyanis a héten véglegesült, hogy félállásban leszek (bár nagyon sokat hezitáltam rajta).






* igazán nem éri meg ezen kattogni, de valahogy annyira mellbevágó egy ilyen megjegyzést kapni hirtelen, ráadásul olyan sok valóban őrült korszaka volt már az életemnek, amikor senki nem bolondozott le, most meg épp teljesen jól működöm (a munkával kapcsolatos problémáim szerintem teljesen normálisak és bár sokat kínlódom velük, azért hadd ne legyek már tébolyult miattuk, jóég), komolyan nem is értem

péntek, augusztus 16, 2019

Őőő

Hú, teljesen leesett az állam, miután a minap egy régi ismerősöm egy vita (sőt, inkább barátságos eszmecserének tűnt, bár kétségtelenül nem értettünk egyet bizonyos dolgokban) kapcsán törölt a Facebook barátai közül, majd kedves érdeklődésemre, hogy ugyan mit tettem, ami ezt váltotta ki belőle, azt reagálta, hogy a posztjaimat olvasva arra jutott, hogy nem vagyok normális...
Első ámulatomban elég jót röhögtem, aztán a hangok azt súgták, hogy blokkoljam.

Eh, komolyan. Mindig azt képzelem, hogy már mindent láttam, minden gonoszsággal, ostobasággal, gyermetegséggel, EQ hiánnyal, rosszindulattal találkoztam, de nem és nem. Az élet mindig hoz újat...és még dolgozni is kell jövő héttől, hát komolyan mondom.


szombat, augusztus 03, 2019

Hurrá nyaralunk!

Tegnap este, békés balatoni teraszon üldögélés közben egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy, a házunk előtt ácsorgó róka szemébe mélyedek.


szerda, július 24, 2019

Búvárkodós

Szóval ez a búvárkodás, ez valami eszméletlen dolog. Először, mikor felvettem a maszkot és ráébredtem, hogy nem kapok az orromon levegőt, halálfélelemtől visítva azonnal levettem, hogy nem, nem, kizárt dolog. De Marci nem hagyott békén és gyakoroltatta velem a kisgyerekes strandon a pipázást.
Oké, jó, megszoktam, de ott volt a következő akadály: belevetni magad a vízbe, amikor látod, hogy alattad több méteres mélység van. Persze ott is lepattantam elsőre, ijesztő volt, mondtam, nem, kizárt.
Viszont nagyon érdekelt a dolog továbbra is, úgyhogy erőt vettem magamon és milyen jó, hogy sikerült! Eszméletlen, olyan, mint repülni. És persze olyan, mint egy nagy akvárium, a halak édes pofák, nagyon tetszettek, jó, hát néha egy-egy medúza is feltűnik, az aggasztó, de az egész annyira szuper volt, hogy ki akarom próbálni a palackos búvárkodást is egyszer, hú.


PS.: A gyerekek persze pillanatok alatt profik lettek, ők nem féltek egyáltalán.


vasárnap, július 14, 2019

Slave to the wage vol.millió

A nyaralás miatt lemaradtam a diplomaosztóról, de egyik nap elmentem a diplomámért, sőt, nagy hirtelen egy fordítós állásinterjúra is, de munkaidő 8-tól 5-ig (és ez egy családbarát intézmény, hát kacagnom kell), úgyhogy kizárt dolog, hogy én ott dolgozzak, mondjuk eléggé kafkai volt a hangulat, szóval nem is baj; a próbafordítás pedig hosszabb volt, mint a záróvizsgánk, hát azért némlieg ez is röhejes.
Eh, maradok egyelőre 1.0-s tanár.


PS: Az Akadémia szívatását meg lélegzet-visszafojtva figyelem: eljön még az én időm és egyszer elmenekülünk Magyarországról, érzem.

Nyaralós

Na jó, megadom magam (így utólag, a nyaralásnak): tök jó nyaralás volt, egy csomót búvárkodtunk (annyira jó, hogy már a gyerekek is tudnak úszni!), úszkáltunk, jókat ettünk-ittunk, tollasoztunk, átvészeltünk két éjszakai vihart (az egyik nagyon ijesztő volt, de jól vizsgázott a sátor), egész jól bírtunk a 7-7 órát oda-vissza, kicsit várost is néztünk, fagyiztunk, beszélgettünk, röhögtünk, olvastunk, társasoztunk.

hétfő, július 01, 2019

Hurrá, nyaralunk!

Marcuskám egy ideje mindig hatkor kel - ja, bocs, néha ötkor -, lelkesen felébreszti Lénát, együtt iszonyú zajosak, játszanak, nevetnek, rádióznak, ajtót és hűtőt csapkodnak, így engem is felvernek persze, szóval a szünetem eddig álmos kóválygással telik, na meg kómásan mosok és pakolok, muszáj, mert holnap elutazunk kempingezni a horvát tengerpartra, képzelem ott milyen sokat alszunk majd, haha.
Muszáj nyaralni ha az embernek családja van - én sajnos utálok, tudom, szégyelljem magam -, de sok könyvvel felszerelkezve azért megoldom valahogy.
(A kocsit nagyrészt viszont a gyerekek könyvei töltik majd meg: rémisztő sebességgel olvasnak el sokkötetes ifjúsági sorozatokat, kábé könyörögni kell nekik, hogy ne olvassanak, hogy a könyvek kitartsanak a nyaralás alatt - vagy legalább az úton -, tök vicces.)



PS: A gyerekek épp erre takarítják a szobájukat Marcival, elég szürreális:





szombat, június 29, 2019

videkielet.hu

Szerintem már teljesen megszoktam ezt a, számomra azelőtt teljesen idegen, vidèki életet: rezignált pofával temetek minden macskák által elkapott rágcsálót, madarat, akár naponta többször is.

kedd, június 25, 2019

szombat, június 22, 2019

"I won"

Kedden megyek védeni, huh, jaj de jó!




PS.: Titokban pedig már ki is néztem magamnak ősztől egy négy hónapos műfordító tanfolyamot, nyilván elmebeteg vagyok, ez azért történhetett.

csütörtök, június 20, 2019

Ahogy a dolgok vannak

Hah, na tessék, Marcuska megkapta az ötöst matekból, úgyhogy végül két négyese lett, Léna kitűnő 123 dicsérettel, igazgatói kézfogással, ajándék könyvvel, plusz levágattuk a haját.
Én érettségiztetek pitbull módra, ma kilenc embernek írtak a csoportból, hogy megbuktak, de nekem nem, úgyhogy asszem meglesz most már az a záróvizsga, húha.

kedd, június 18, 2019

A hard day's night

Biztos már nem is szeretsz, mert nagyon unalmas velem az élet...Mindig vagy épp lefekszem, vagy szörnyen álmos vagyok.

hétfő, június 17, 2019

péntek, június 14, 2019

Nem tudja, tanulja vol.5412789456

Mo: Igazából az zavarna a legjobban a bukásban, hogy az annyira ciki! Most érted, elvileg jól tudok angolul, tanítok, éltem külföldön, meg minden, aztán megbuktatnak...de majd maximum hazudok és azt mondom, hogy kettest kaptam!
Ma: Dehát ne csináld már, ha hazudsz, mért nem mindjárt ötöst?!



Jaj, hát jó nehéz volt. Mire hazaértem, el is jutottam a teljes kétségbeesés állapotába; még jó, hogy jön a szóbeli érettségi és nem lesz időm a hibákon agyalni és legalább végre vége.

szerda, június 12, 2019

VAKÁCIÓ!

Én marha, teljesen elrontottam ezt a visszaszámlálást*, de nekem amúgy is ma volt az utolsó napom, hejehuja, dínomdánom! (vers)
Holnapután záróvizsga, jesus. Megállás nélkül az elektori kollégiumokról és a hard Brexitről olvasok (kivéve mikor az izgalmas könyvemet bújom), muszáj átmennem, nem bírom még egyszer ezt a sok stresszt, kívánjatok nekem sok szerencsét!


* vicces ez a ció! után vakáció!, dehát sose szerettem vacakolni, történjenek gyorsan a dolgok, na

kedd, június 11, 2019

CIÓ!

De most komolyan erre a hányinger melegre vágynak az emberek? Már most nem tudok éjszaka aludni, mi lesz egy hónap múlva?

Bunkó nyár

péntek, június 07, 2019

IÓ!

Szerintem a tanító néni direkt szívat minket: ma Lecsóka ünnepélyes iskolagyűlésen kapott  egy oklevelet a nyelvtan verseny első helyért, de tanító néni cseszett szólni, hogy ugyan nézzem már meg (a kollégáim, akiknek odajár a gyereke, mind tudtak az ünnepségről.)
Plusz Marcusnak 4.53-ra csak azért is négyest ad matekból, ami oké, nem tragédia, csak baromira idegesít, hogy nemhogy gondozná a tehetségét (szerintem nagyon okos gyerek tényleg), bátorítaná, elnézné, hogy szétszórt, de még jól a földbe is döngöli (nem feltétlen a négyessel, van egy rakás más a rovásán).
Nem szeretem a tanító nénit. És utálom az iskolát. Az összeset.

csütörtök, június 06, 2019

Ó!

Ah. Van azért jócskán hátránya annak, hogy egy iskolában vagyunk a gyerekekkel: ma például, miközben trécseltem az egyik kolléganőmmel, szórakozottan kibámultam az ablakon és hát nem azt látom, hogy a gyerekeim önfeledten gyepálják egymást egy csapat katasztrófaturistával gyerekkel körbevéve az udvaron?! 
Le is mentem szétszedni őket - addigra már a napközis néni is próbálta rendezni a dolgokat -, de azért ez valahogy nem egészséges. Biztos nem árt, ha egy gyereknek van tere a saját iskolájában. Meg egy felnőttnek, khm...persze nyilván lehetne az, hogy úgy teszek mintha nem látnám, de sajnos ebben nem vagyok jó. 
Aztán hazajöttünk és a gyerekek itthon folytatták a piszkoskodást egymással, rémes hallgatni: folyton odamondogatnak a másiknak, hülye vagy, te vagy hülye, szórakozol velem?, na gyere!, aztán hirtelen kész is a kocsmai bunyó. 
Fel is sejlett előttem rögtön a végtelen hosszú nyár réme, amikor én Kamcsatkába akarok költözni örökre miközben azt hallgatom, hogy ordítva gyepálják egymást június közepétől augusztus végéig és közben ráadásul reménytelen fosmeleg van.  

Persze már mindenki baromi fáradt, Léna reggel rendszeresen sírdogál, hogy aludni akar, nem bír felkelni, meg tegnap panaszkodott, hogy majdnem elaludt matek dolgozat közben* (mert még jövő héten is írnak, éljen a brutális tanító néni!), hazafelé kábé húzni kell, mert alig bír jönni. Abban reménykedem, hogy ha kialusszák magukat, akkor talán kimozdulnak ebből az ősbunkó belém kötsz, öcsém?! hangulatból is, persze kicsit aggódom, hogy ez valójában már a csodálatos kiskamaszkor előszele. 
Marci éppen egy francia apátságban van sörözős  konferencián én meg itt egyedül már nagyon cidrizek a vizsgám miatt, négykor rendszerint rémes szívdobogásra riadok és nem tudok visszaaludni, legyen már vége, nem való nekem ez a sok iskola.




* azért csak ötös lett, haha. Két darab négyest kapott a drágám ebben az évben, egyet technikából, egyet tesiből. Ki volt borulva miattuk...

kedd, június 04, 2019

!

A sok mérgelődést - a gyerekek és a magam iskolája miatti idegbajra gondolok - végül mindig úgy állítom le, hogy arra gondolok, hogy összesen már csak öt napot kell tanítással töltenem; na jó, a tanítást most már inkább nevezném értelmetlen molyolásnak, bár ma például próbáltam megtanítani egy katatón csoportnak, hogy mi az a do hogyan írunk hivatalos levelet, de hát érzem én is, hogy szánalmas az erőlködésem; szóval öt nap van hátra, mert jövő pénteken záróvizsga és kivettem az előző napot is azért, hogy kicsit kialudjam magam és ne agyhalottként üljek be fordítani (fáradtan nevetséges hibákat ejtek, meg öt sort kihagyok, ilyesmik, rémes.)
Aztán persze kezdődnek a szóbeli érettségik, na az brutális szokott lenni: reggel hétkor betámolygunk és sokszor este hétre végzünk, ráadásul most két osztálynál is érdekelt vagyok, már attól összeesem, ha rágondolok.
Eh, megyek, olvasom kicsit a Beautiful Boy-t, sírdogálok, attól megnyugszom kicsit.

hétfő, június 03, 2019

Muszáj beszélnem róla

A gyerekeim holnap lego kiállításra mennek az osztállyal különbusszal. A tanító néni már előre megtiltotta (!!) nekik, hogy olvassanak a buszon (!!!), mert, idézem - ahogy Léna mesélte -, a szép tájat kell nézni.

Szerintem meg be kell nyomni egyet a tanító néninek. Esetleg bazmeg.

hétfő, május 27, 2019

Nem tudja, tanítja, tanulja vol.561238944

Ma a tizedikeseknek osztályozó vizsgát tartottunk és Marcus nagyon izgult, hogy akkor vajon el tudom-e őket hozni korán.
Ebédidőben találkoztunk a folyosón és  odakiabàlt nekem, hogy vége a vizsgának?, mire Léna megkérdezte, hogy jól sikerült? Ötöst kaptál?
Édes macika. Olyan bonyolult ez: most akkor az anyukàja tanul vagy tanítják?
Este jött a hír, hogy letölthetők a szakdolgozati bírálatok, na tessék Léna, bizony, ötöst kaptam, juhéj.
Egyetlen nyamvadt pontot vontak le a maximális pontszámból - biztos azért, hogy ne bízzam el magam.

"Ha nem hiszed, hogy sikerülhet, minek kezdted el?"

Ma nagy levegőt vettem és kérvényeztem szeptembertől a félállást.

péntek, május 24, 2019

szombat, május 18, 2019

ahogy a dolgok vannak

Ah, de legalább az egyetemre  már csak háromszor kell mennem (ha meg nem buktatnak).
Egyszer a letális záróvizsgára, egyszer a szakdolgozat védésre, egyszer meg a diplomaosztóra (amit lehet, hogy majd elsunnyogok.)
A jogi zh egész tűrhető lett, muszáj volt puskázni persze, de a nő is tudta, hogy máshogy nem lehet megcsinálni: párszor kiment és egyszer sem nézett fel a laptopjából.

Végre újra van időm az iskolai szarkavarás miatti problémaimon aggódni, hurrá!


hétfő, május 13, 2019

mindeközben egy középszar általános iskola második osztályában...

Na ez még egy mennyire jó dilemma: a gyerekek most már minden nap azzal jönnek haza, hogy ők utálják a tanító nénit (nem, annak idején nem hozzá írattuk be őket, hanem egy állati kedves nénihez, aki hirtelen eltűnt második elején, bár amúgy is az volt a terv, hogy második végén nyugdíjba megy; a mostani nőci a napközis volt - és nekem kezdettől fogva ellenszenves).
Elvileg az a terv, hogy ötödikben mennek másik suliba (ha felveszik őket, na ez még külön cuki dolog lesz biztosan), amiről már év eleje óta beszélgetünk velük és eddig nyafiztak sokat, merhogy a kis haverjaik, meg minden, de ma Léna azt kezdte kérdezgetni, hogy nem mehetnek-e hamarabb el. Remek. 
Marci időnként bemegy a tanító nénivel összebalhézni* - eredetileg nem ez a terve, de mindig felhúzza magát - és bizonyos dolgokból arra következtetek, hogy a drága asszony már emiatt is elkezdte basztatni a gyerekeket, persze finoman, ahogy mondjuk a manipulatív a nagymamák csinálják az ilyet.
Eh, nem tudom ilyenkor mi van. Marcikára szerintem kifejezetten pikkel a kezdetektől, jó, hát nem egyszerű gyerek, ráadásul szerintem mostanra már ki is mutatja, hogy nem szereti őt.
Fogalmam sincs mi van ilyenkor. A dupla iskolaváltás biztos nem jó ötlet, másik osztályban nincs hely (már megkérdeztem), több ötletem meg nem nagyon van.


* a múltkori eset nagyon tanulságos, nekem tanárként különösen: a gyerekek első dolga volt megcsinálni a szünetben a matek házit, majd amikor be kellett volna mutatni, aznap szépen itthon felejtették. Tanító néni mit csinál ilyenkor? Szarik rá, hogy a gyerekek azt mondják, hogy megcsinálták, beírja, hogy hiányzik a házi feladatuk. Másnap azért beviszik, bemutatják, tanító néni továbbra is szarik rá, hámernemvoltittamikorkelletttanuljamegabüdöskölökarendet.
Szerintem ez annyira ellenszenves problémakezelés, én totál nem így csinálom: hihetetlen, hogy soha nem lehet tévedni és ha tévedsz akár egyszer is, akkor azonnal megbüntetnek.
És tudjátok mi a szöveg? Hogy felsőben ilyenkor majd rögtön egyest kapnak. Fúj. Utálom a közoktatást, hányok tőle.


PS.: Ja, Léna nemrég azt mondta a tanító néniről, hogy azért nem szeretem xy nénit, mert nincs benne semmi szeretet. Komolyan mondom, most is kiráz a hideg ettől a mondattól.

péntek, május 10, 2019

Nem tudja, tanulja vol.542789

Amit estig raktak, leomlott reggelre.

Folyton ez a verssor jár a fejemben, míg az ezer oldal jogi szókincset próbálom beleverni tök reménytelenül: az érettségi szünetben lelkesen nekiültem, magoltam, letakartam, visszamondtam, jegyzeteltem, koncentráltam, majd megveregettem a saját vállam, hogy na, fog ez menni, aztán este elővettem újra és mintha egy sosem látott szöveget nézegetnék, nem emlékeztem az égvilágon semmire. Egyszerűen nincs mihez kötnöm a cégalapítást meg a latin jogi kifejezéseket.

Jövő szombaton lesz a vizsga, sírok.


csütörtök, április 18, 2019

Menőzünk

A kis verseny junkie (aka Léna) megnyerte az iskolai nyelvtanversenyt (Marcus ugyanezen kilencedik lett és mikor megpendítettem, hogy lehetett volna jobb is, teljesen felháborodott, mondván, hogy eleve hozsannáznom kéne, hogy egyáltalán hajlandó versenyezni. Oké, remek), plusz a nemtommilyen szorobánversenyen hatodik lett, én meg már megint az egyik legjobbat fordítottam egy próbavizsgán, tök büszke vagyok, bár az önbizalomhiányomon semmi nem segít sajnos.

szerda, április 17, 2019

Szünet ON

Igaz, valójában csak két nap és holnap a traumatológián ünneplem az első napját, de VÉGRE!
Iszonyú fáradt vagyok.

szerda, április 10, 2019

Slave to the wage vol.67523789

Ma reggel hatkor gyújtó hangú monológot adtam elő Marcinak arról, hogy picsába az emancipációval, menjen dolgozni, akinek hat anyja van, én itthon akarok hímezni ezentúl.
Jót röhögött, úgyhogy végül könnyebben keltünk, aztán persze csak elvonszoltam
dolgozni az emancipált seggemet.





hétfő, április 08, 2019

Eltartott, izé...eltörött kisujj

Vasárnap itt keseregtem a karrierem miatt, de azt elfelejtettem elmesélni, hogy eltörtem a bal kisujjamat.
Na jó, hát akkor még nem tudtam hogy eltört, csak a labda nagyon megütötte és állatira fájt (de erről minek blogolni, ugye); nem is vettem volna komolyan a dolgot, ha nem dagad meg és kezd lilulni vasárnap.
Vicces volt a kórházban a betegfelvételnél egy fiatal srác ült és mondtam neki, hogy a gyerekeimmel fociztam és a labda elcsapta az ujjam, mire röhögve kérdezte: kapus volt?

Ez egyébként a liberális gyereknevelés átka: ahelyett, hogy csipkeblúzban teát szürcsölgetnék a teraszon, miközben a gyerekek - szintén kicsinosítva - némán ellegelésznek egymaguk, én marha, beállok vadul focizni.



vasárnap, április 07, 2019

vasárnapi kesergő

Szörnyű mik folynak a tanárok között: állandó rivalizálás, a másik szándékos (és néha csak ostobaságból fakadó) befeketítése a diákok előtt. Persze maguk a diákok is olyan szinten tudnak bunkók lenni, hogy néha úgy érzem, hogy egy percig sem vagyok hajlandó ennyi abúzust elviselni. 
Onnan tudom, hogy megint nagyon elegem van, hogy elkezdtem állásokat nézegetni; persze a világon semmi érdekes nincs és különben is itthon akarok fordítani kollégák nélkül a szuper házunkban. 

Egyszóval  megint visszajutottam a "fogalmam sincs mit kezdjek magammal" kínzó állapotába. 
Az a gyanúm, hogy én már ebben a bizonytalan állapotban fogok meghalni, mert ezt valahogy sosem sikerül tisztáznom magammal. 

kedd, március 26, 2019

dilemmás

Mivel a letális náthám miatt itthon döglődöm, kiválóan tudok blogolni a szakmai válságaimról (természetesen az undormányos jogi angol és a szakdolgozat tisztázása helyett).
Szóval nemrég beszélgettem az igazgatónővel, aki nagyon lelkesen ecsetelte, hogy milyen szuper volt az órám (kaptam azért lecseszést is, hogy tudjam hol a helyem), majd érdeklődött, hogy akarok-e osztályfőnök lenni, mert látja, hogy nagyon jól bánok a diákokkal, trallala. 
Na és akkor itt megpendítettem, hogy hát lófaszt nemhogy osztályfőnök nem akarok lenni, hanem legszívesebben kihátrálnék a picsába a közoktatásból ha lehetséges, szeretnék jövőre félállásban maradni a suliban, hogy a felszabaduló időmben megpróbáljak fordítani (plusz szeretnék még egy műfordító kurzust megcsinálni, de ez olyan titkos, hogy magamnak is csak itt vallom be), mert (!!!dobpergés) nagyon zavar, hogy ilyen vacakul keresek. 
Az igazgatónő erre elnézően mosolygott. Na jó, hát tudom én, hogy neki biztos kábé kétszer annyi a fizetése mint nekem, szóval egész nyugodtan somolyoghat, na de engem tényleg rohadtul zavar ez a fos pénz és nemcsak engem zavar, hanem konkrétan a családunk se jut egyről a kettőre, pedig a gyerekeknek majd járni kell egyetemre is, meg kéne nekik valami lakás, ilyesmi, meg egyáltalán, nem állunk túl jól, bár nem panaszkodom, van egy házunk hitel nélkül, az azért tényleg nagy dolog, de egy nagyravágyó anyagias szar vagyok, akarok a gyerekekkel világot látni, meg venni sok könyvet, hát ez van. 
Na és a somolygás után aztán azt mondta az igazgatónő, hogy persze, lehetséges, de csak akkor, ha minden nap bent leszek a suliban (mert vannak osztályok, ahol heti öt angol van és az a koncepció, hogy az ilyen osztályoknak minden nap legyen órája), mert azzal, aki nincs ott minden nap, kevésbé tudnak számolni (ez lefordítva azt jelenti, hogy nem küldhetik be minden nap három helyettesítést letolni ingyen). 
És a nagy dilemma innentől egyrészt az, hogy a félállásért járó szánalmasan kevés pénzért megéri-e minden nap kicsit (vagy nem is olyan kicsit) szívni bent, helyettesíteni, részt venni az értelmetlen értekezleteken, hallgatni a kollégák harcait (nem), vagy érdemes-e egyelőre meghúzni magam és megalkudni a fos fizetéssel teljes állásban, legalább amíg a gyerekek alsósok és velem egy folyosón van az osztályuk (elég valószínű, hogy igen). 
Mondjuk ha csak félig hátrálok ki, abban azért az is jó, hogy valószínűleg van (lehet) visszaút és nem adom fel teljesen a gyalog tíz percre lévő állásomat (ez a tíz perc gyalog azért tényleg baromi nagy fegyvertény; ha pénzre átszámolnám, akkor valószínűleg sokat érne), ha mondjuk a fordítás mégsem jön be - mert persze attól is félek, hogy nem lesz munkám, nem leszek elég jó (éljen az imposztor-szindróma!). Nyelviskolában persze akkor még mindig taníthatok, de az akkor újból rengeteg gályázással jár, a gyerekek logisztikája se lenne olyan egyszerű, mi van mikor Marci elutazik (márpedig folyton elutazik), stbstb. Megannyi probléma. 
Az is tény persze, hogy az iskolában számomra a legnagyobb problémát a járulékos baromságok (osztályfőnökség, kirándulás, értekezletek, pedagógus önértékelés, a különböző szervezendő versenyek, tehetséggondozás, múzeumi programok, farsang és egyéb idegesítő zsezsegés) okozzák: én baromira csak angolt szeretek tanítani (és azt szerintem elég jól is csinálom, plusz a diákokkal is jóban vagyok, ez tény), semmi kedvem a délutánjaimat/hétvégéimet a más emberek gyerekének szórakoztatásával tölteni, nem vagyok egy pedagógus alkat, hát bocsásson meg a világ. 

kedd, március 19, 2019

Marcika különkiadás vol.438769002

Marcus: Ági néni azt mondta, hogy hét kanállal kell enni a tökfőzelékből.
Molly: De hát nyolc éves elmúltál!
Marcus: Ezt benézte...

csütörtök, március 14, 2019

Léni különkiadás vol.5623478

És azt még nem is meséltem, hogy Léni második lett az iskolai szavalóversenyen, nagyon menő.
Ő egyébként igazi verseny junkie, mindenkit le akar győzni, folyton azon izgul, hogy ne ötöst, hanem csillagos ötöst kapjon, szerintem neki nem lenne baja vele ha felsőben versenyistállóba járna, sőt.
Mindig eszembe jut, hogy houstoni első bébiszitterünk- Bridget - is Miss Smarty-nak szólította, mert már egy évesen is folyton a könyveket nézegette.
Mostanra túl van pár száz könyvön, elég menő. Nemrég voltak az iskolában bemutató órák és emlékszem egy anyuka döbbenten kérdezte tőlem Léna padján a könyvét nézegetve, hogy komolyan ilyen vastag könyvet (kb 500 oldalas) olvas? Nem mertem mondani neki, hogy már oviban ilyeneket olvasott. (Azt végképp nem, hogy Marcus is).
Szóval az a lényeg, hogy Lénikém okos.
Nagyon remélem, hogy ez csak hasznára válik majd.

kedd, március 12, 2019

Kiss me I'm a teacher

Mondjuk elég nevetséges, hogy a pedagógustársadalom két órás sztrájkra készül ahelyett, hogy például szabotálná az érettségit* (az azért biztosan mindenkinek feltűnne) de azért nagyon örültem, hogy kb. két perc alatt majdnem mindenki felírta magát a tüntetők névsorába.


* tudom, tudom, ez csak szimpátiasztrájk (de azért valójában nyilván nem is)

vasárnap, március 03, 2019

nyaff

Kezdenek összecsapni a fejem fölött a hullámok: ma az egész délelőttömet ezer oldalnyi jogi angol értelmezésével töltöttem és közben azt is megbántam, hogy megszülettem.
Ráadásul az iskolában önértékelnem kell magam, ami abból áll, hogy - nem viccelek - vagy 30 oldalnyi bullshitelős kérdést kell megválaszolni a tanítással kapcsolatban, ráadásul az önértékelésnek része a bemutató óra megtartása is, ami holnap lesz, de basszus, nekem kisimult az EEG-görbém a jogi angoltól; egy darab épkézláb ötletem sincs, amit el lehetne adni kreatívként és persze közben folyton azon agyalok, hogy a szakdolgozatomat kéne írnom minden helyett.
Szerintem év végén az érettségit négykézláb mászva vezénylem le - már ha élek egyáltalán addig.


péntek, március 01, 2019

Me-time aka TGIF

A gyerekeim változatlanul be vannak kattanva: egyfolytában veszekszenek és a legtöbb balhé kocsmai bunyóba torkollik.
Tegnap például épp valami nagy üvöltözésben voltak, a szembenéni meg lelkesen üdvözölt minket hazaérkezésünk alkalmából; épp a kaput nyitottam mikor hozzám szólt, így egy pillanatra elvesztettem az éberségemet és a gyerekeim, mint két dühöngő bika vetették magukat egymásra.
Kissé pironkodva búcsúztam a szomszéd nénitől, de igazából nem sok energiám van a többi ember véleményére.

Ma délután úsznak (ez az én wellness délutánom), én meg csak ülök, nézek a semmibe a kávém fölött és annyira jó.


szerda, február 27, 2019

Már megint tanul

A mostani konzulensem viszont azt írta vissza, mikor elküldtem neki mindkét fordítást meg az egyik elemzését, hogy tök jó, csak így tovább. Nem tanácsolt el, de ő amúgy is szeret, mert tudom mi az a subjunctive.
Amúgy meg rettentő fárasztó az élet: amikor épp nem a szakdolgozatomat írom, akkor jogi szakkifejezésekkel vacakolok, vagy Trumpról és/vagy a Brexitről fordítok valami izét.
Az iskolában alig látok ki a fejemből, legalább a szakdolgozatot le kéne sürgősen adni, mert kipurcanok.

szombat, február 23, 2019

nem tudja, tanulja

Ma megint eltanácsolt az egyik tanárom: azt mondta, hogy ezekkel a romantikus szófordulatokkal nem lehet gazdasági szöveget fordítani, legyek műfordító, de leginkább író.
Na tessék.
Emlékszem, már az egyetemi szakdolgozat írásakor is ezzel csesztetett a konzulensem: magának túl jó a stílusa. Hát basszus, ez legyen a legnagyobb bajom az életben...
Pedig nem vagyok különösebben romantikus lélek: perverz módon azok a kedvenc óráim, amiken felsőfokú nyelvvizsga teszteket töltögetünk rogyásig, meg olyan igazi, békebeli Rigó utcai nyelvvizsgás mondatfordításokkal vacakolunk.


péntek, február 22, 2019

verses szenvedős

Hazavágtattam a farsangról és próba záróvizsgát írtam, jó stresszes volt (két óra alatt kellett lenyomni egy amerikai haditengerészes-tálibos fordítást; Marci meg elvitte a gyerekeket dartsozni, hogy ne ugráljanak a fejemen közben.)

Holnap 3/4 6-kor kelek és egészen este 3/4 7-ig magyarról angolra fordítok az egyetemen.

ÉS VERS!
Időnként elgondolkozom,
vajh' mért vagyok ily rettentő nagy barom,
hogy a szombatokat erre áldozom.

csütörtök, február 21, 2019

farsang

Marcuska holnap Bud Spencernek öltözik a farsangon. Könnyesre röhögtem magam, mikor egy párnával próbaképpen kitömtem a hasát.

péntek, február 15, 2019

"Világot hamvasztottam el szivemben és nincs jó szó, mely megríkasson engem"

A februári verőfényes napokról mindig eszembe jut, hogy az apukám nyolc éve épp egy ilyen szép napot választott halála napjául.

szerda, február 13, 2019

olvas

Január óta már az ötödik könyvet olvasom. Amikor rámjön az őrült könyvfalás, mindig elgondolkodom, hogy nem a depresszió elől menekülök-e a non-stop olvasással.


hétfő, február 11, 2019

"Life is what happens to you while you're busy making other plans." 

És néha, mikor vakargatom valamelyik macska pofácskáját, rájövök, hogy hát nyilván ez maga az élet; nem a kijavítatlan dolgozatok, a szorongás a záróvizsga meg a gyökérkezelés és a félév végi értekezlet és az életközepi válság meg Orban Viktor miatt.
Macskabajusz itt és most.

szombat, február 09, 2019

nem tudja, tanulja

Ma elkezdődött az egyetem. Majdnem sírtam, mikor háromnegyed hatkor megszólalt az ébresztő.

csütörtök, február 07, 2019

(S)iker vol.453781289

Marcuska minden nap lelopja a polcról az Olaszul könnyűszerrel című könyvet. Valamelyik délután Léna elkönyörögte tőle, de két perc után halálos unalomra hivatkozva visszaadta neki; rejtély, hogy mit csinál vele Marcus, elég valószínűnek tartom, hogy nem olaszul tanul: amikor legutóbb meglestem, valami furcsa varázsigéket mormolt a könyv fölött és Bud Spencer-módra bokszolt a levegőbe.

Huh

A gyerekek annyit ölik egymást mostanában, hogy minden egyes délutánt és estét hosszú-hosszú túsztárgyalással töltök, miközben az egyik ordítva bőg, a másik üvölt meg csapkod, remek. Persze Marci Firenzében - komolyan nem értem, hogy nem haltam még bele az irigységbe -, én meg itthon halálomon; minden este úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger (és én barom mindennek tetejébe egy iskolában dolgozom, nevetséges).

Azért szólhatott volna valaki, hogy gyereket nevelni kibaszott fárasztó.

vasárnap, február 03, 2019

"I love it here"

Szerdán lesz két éve, hogy ide költöztünk (csütörtökön pedig egy éve, hogy a gimiben dolgozom), de én még mindig nem tudtam napirendre térni afelett, hogy itt lakunk.
Mindig az a jelenet jut eszembe a Tehetséges Mr Ripley-ből, amikor Jude Law és Matt Damon a tenger közepén megállnak egy csónakkal és Jude Law a csónak közepén vad ugrálásba kezd és eszelősen azt kiabálja, hogy  I love it here! 
Na pont ezt érzem nap mint nap.