hétfő, május 27, 2019

Nem tudja, tanítja, tanulja vol.561238944

Ma a tizedikeseknek osztályozó vizsgát tartottunk és Marcus nagyon izgult, hogy akkor vajon el tudom-e őket hozni korán.
Ebédidőben találkoztunk a folyosón és  odakiabàlt nekem, hogy vége a vizsgának?, mire Léna megkérdezte, hogy jól sikerült? Ötöst kaptál?
Édes macika. Olyan bonyolult ez: most akkor az anyukàja tanul vagy tanítják?
Este jött a hír, hogy letölthetők a szakdolgozati bírálatok, na tessék Léna, bizony, ötöst kaptam, juhéj.
Egyetlen nyamvadt pontot vontak le a maximális pontszámból - biztos azért, hogy ne bízzam el magam.

"Ha nem hiszed, hogy sikerülhet, minek kezdted el?"

Ma nagy levegőt vettem és kérvényeztem szeptembertől a félállást.

péntek, május 24, 2019

szombat, május 18, 2019

ahogy a dolgok vannak

Ah, de legalább az egyetemre  már csak háromszor kell mennem (ha meg nem buktatnak).
Egyszer a letális záróvizsgára, egyszer a szakdolgozat védésre, egyszer meg a diplomaosztóra (amit lehet, hogy majd elsunnyogok.)
A jogi zh egész tűrhető lett, muszáj volt puskázni persze, de a nő is tudta, hogy máshogy nem lehet megcsinálni: párszor kiment és egyszer sem nézett fel a laptopjából.

Végre újra van időm az iskolai szarkavarás miatti problémaimon aggódni, hurrá!


hétfő, május 13, 2019

mindeközben egy középszar általános iskola második osztályában...

Na ez még egy mennyire jó dilemma: a gyerekek most már minden nap azzal jönnek haza, hogy ők utálják a tanító nénit (nem, annak idején nem hozzá írattuk be őket, hanem egy állati kedves nénihez, aki hirtelen eltűnt második elején, bár amúgy is az volt a terv, hogy második végén nyugdíjba megy; a mostani nőci a napközis volt - és nekem kezdettől fogva ellenszenves).
Elvileg az a terv, hogy ötödikben mennek másik suliba (ha felveszik őket, na ez még külön cuki dolog lesz biztosan), amiről már év eleje óta beszélgetünk velük és eddig nyafiztak sokat, merhogy a kis haverjaik, meg minden, de ma Léna azt kezdte kérdezgetni, hogy nem mehetnek-e hamarabb el. Remek. 
Marci időnként bemegy a tanító nénivel összebalhézni* - eredetileg nem ez a terve, de mindig felhúzza magát - és bizonyos dolgokból arra következtetek, hogy a drága asszony már emiatt is elkezdte basztatni a gyerekeket, persze finoman, ahogy mondjuk a manipulatív a nagymamák csinálják az ilyet.
Eh, nem tudom ilyenkor mi van. Marcikára szerintem kifejezetten pikkel a kezdetektől, jó, hát nem egyszerű gyerek, ráadásul szerintem mostanra már ki is mutatja, hogy nem szereti őt.
Fogalmam sincs mi van ilyenkor. A dupla iskolaváltás biztos nem jó ötlet, másik osztályban nincs hely (már megkérdeztem), több ötletem meg nem nagyon van.


* a múltkori eset nagyon tanulságos, nekem tanárként különösen: a gyerekek első dolga volt megcsinálni a szünetben a matek házit, majd amikor be kellett volna mutatni, aznap szépen itthon felejtették. Tanító néni mit csinál ilyenkor? Szarik rá, hogy a gyerekek azt mondják, hogy megcsinálták, beírja, hogy hiányzik a házi feladatuk. Másnap azért beviszik, bemutatják, tanító néni továbbra is szarik rá, hámernemvoltittamikorkelletttanuljamegabüdöskölökarendet.
Szerintem ez annyira ellenszenves problémakezelés, én totál nem így csinálom: hihetetlen, hogy soha nem lehet tévedni és ha tévedsz akár egyszer is, akkor azonnal megbüntetnek.
És tudjátok mi a szöveg? Hogy felsőben ilyenkor majd rögtön egyest kapnak. Fúj. Utálom a közoktatást, hányok tőle.


PS.: Ja, Léna nemrég azt mondta a tanító néniről, hogy azért nem szeretem xy nénit, mert nincs benne semmi szeretet. Komolyan mondom, most is kiráz a hideg ettől a mondattól.

péntek, május 10, 2019

Nem tudja, tanulja vol.542789

Amit estig raktak, leomlott reggelre.

Folyton ez a verssor jár a fejemben, míg az ezer oldal jogi szókincset próbálom beleverni tök reménytelenül: az érettségi szünetben lelkesen nekiültem, magoltam, letakartam, visszamondtam, jegyzeteltem, koncentráltam, majd megveregettem a saját vállam, hogy na, fog ez menni, aztán este elővettem újra és mintha egy sosem látott szöveget nézegetnék, nem emlékeztem az égvilágon semmire. Egyszerűen nincs mihez kötnöm a cégalapítást meg a latin jogi kifejezéseket.

Jövő szombaton lesz a vizsga, sírok.