táboros

 Hú, hát ez a tábor kemény meló itthonról is: első nap a storming időszakban (jó, hát átugrottak egy csoportalakulási fázist, haha), a gyerekek visítva hívtak (egy kétágyas szobában laknak ketten, de már tudjuk, hogy ez nagy hiba: szét kell szedni őket most már minden helyzetben), alig lehetett őket lenyugtatni, nem tudták kinyitni a zuhanyt, verekedtek, egymást hibáztatták, minden baj volt. 

Aztán második reggel is volt valami probléma (már nem emlékszem, hogy mi), akkor is óriási volt a fejem (ráadásul az érettségi idején kellett őket menedzselni, kicsit fel is emeltem a hangom a tanári pihenőben, mire az egyik drága kollégám azt kezdte magyarázni, hogy bezzeg az ő gyerekei milyen okosak, ügyesek, önállóak), aztán lenyugodtak kicsit, de Lénus elkezdett szomorúan sírva hívogatni, hogy nagyon hiányzom, szenved, nem bírja. Szóval kábé az egész napomat a telefonon lógva töltöm, hogy nyugtatgassam...tanulság a jövőre nézve: nem szabad telefont vinniük a táborba, csak rosszat tesz, hogy tud nyafogni szegény. Egyébként abszolút átérzem a szomorúságát: én is ugyanígy kínlódtam a táborokban, csak hát Lénát keményebb csajnak hittük és azt gondoltuk, Marci lesz az, aki szenvedni fog (neki semmi baja, amikor lehet, nézi a meccseket, meg a fiúkkal bandázik). 

Egyébként amikor épp nem sírdogálnak és ordítanak, akkor jól elvannak, van sok program, fürdés (Marci persze már leégett), hejehuja, finoma kaja, vetélkedő, szóval nincs nagy baj, csak hát kicsik még azért.

Marcus szerint a nyár

Már nem érdekel Á. néni, nem undok velem, nem is foglalkozik velem, én sem foglalkozom vele, engem már semmi sem érdekel, csak rózsaszín ködben lépkedek a dinnye felé. 

ahogy a dolgok vannak

 Lénus újabban egyfolytában mindenkivel sakkozik: Nagymarcival, Kismarcival, osztálytársakkal online, különböző sakkprogramokkal online; még sakkleckéket is végigcsinál, Marci szerint kifejezetten tehetséges, na tessék. Még nyolc napjuk van hátra ebből a tanévből, a nyolc nap alatt csupán öt dolgozatot írnak; hogy a tanító néninek mi baja, azt senki se tudja. 

Marcit hallgatom mostanában vizsgáztatni, hihetetlen lágyszívű és folyton mindent magára vesz (igen, igen, erről nem beszéltünk eleget, ez egy gonosz kérdés, sajnálom), látszik, hogy nem lógós, órán melegszendvicset sütő gimnazistákon szocializálódott; mondjuk én se vagyok egy brutális állat, de azért időnként keményebben odaszólok (és utána egy csomószor rosszul érzem magam, khm). 

Be kell vallanom, hogy találtam egy másik sulit, ami közelebb van (és a gyerekek új sulijától kb egy kilométerre) és oda is jelentkeztem tegnap; egyelőre nem hívtak fel (pedig nagyjából azonnal szoktak hívni angolos állások esetén), ami olyan szempontból nem baj, hogy szeretem, ha az ilyen dilemmákat végül az élet dönti el, gyáva alak vagyok, tudjátok. Egyébként épp ma hívott a gazdasági ügyintéző a másik suliból és még ő is nagyon kedves, szóval utolsó gengszternek érzem magam emiatt az újabb jelentkezés miatt. 

Ma tanári ebédre vagyunk hivatalosak, de a szörnyű iskolai állapotok miatt mindenki rosszul van az ötlettől, hogy valami kaja fölött jópofizzunk. Persze a súlyosan személyiségzavarosok általában távol maradnak az ilyen eseményektől, mondván, egy ilyen csürhével nem ülnek egy asztalhoz. Cuki, nem?

A gyerekeknek már vásárolgatunk a csibetáborba és a tábori listán komoly fejtörésre okot adó elemekre bukkanunk, úgy is mint telefon és töltő...egyelőre nem döntöttük el, hogy milyen telefont vigyenek, az biztos, hogy én csőre töltött full netes okostelefonnal nem engedem őket sehova öt napra, szóval kell majd valami áthidaló megoldás. Ez a szülőség olyan nehéz dolog. És bár nagyon élvezem, hogy már nagyok és tudunk együtt biciklizni, egyedül mosnak hajat, elmennek a boltba, meg röhögőgörcsöt kapnak a Waczak szállón és pókerezünk, de azért azt már látom, hogy a  kamaszkor olyan nehézségeket tartogat, amikkel jó nehéz lesz megbirkózni.

Két program is lesz nyáron, amit nagyon várok: végül az osztrákok covid-tesztre vonatkozó szabályozása miatt lemondtunk a Fertő-tóról és úgy döntöttünk, hogy az Őrségben kempingezünk és biciklizünk, aztán meg július végén a tesómékkal együtt elmegyünk Horvátországba, nagyon izgi.