Monday night fever

 

words don't come easy

 Olyan egyedi módon hangolom magam a karácsonyra ezzel a sorozattal. Mondjuk olvasni legalább ezt a könyvet olvasom, jókat vihogok rajta esténként, nem, nem magas irodalom, mostanában (az utóbbi két évben mondjuk) nehéz könyveket olvastam csak és kizárólag, ez most jólesik. Van pár ilyen karácsonyi novellásom is, de valahogy ez az áhitat nem megy nekem jól, a karácsonyi sorozatok meg nagyon ritkán jók és öreg vagyok már marhaságokra pazarolni az időt. 

Történt mindenféle fontos: megünnepeltük Marci szülinapját, Marcus diétájának vége (és ahogy megjósoltam: azóta is öljük egymást kajaügyben), Léna megy az új gimibe a második félévtől, na meg felmondott a főnököm és tegnap elbúcsúztunk. 

Végérvényesen lusta blogger lettem, szóval jöjjenek a képek:

furious anger

 Jaj, már annyira vártam ezt a kérdést! De miért, mi bajod azzal, hogy főzni kell, eddig rendeltél?

Nem, bro*, főztem bazmeg, de nem mindegy, hogy központi számítógép módjára kell számontartani az összes alapanyagot, amit már használtam és amit még használhatok, mert ugye napi limit volt a kötelező ételekre eddig, ráadásul soha nem lehet(ett) csak úgy adni valami tésztát/mirelitet/konzervet/szendvicset/rendelt kaját/bármi kicsit is zsírosat, aka bármilyen nem csirkehúst, sajtot/tejterméket, semmit, ami be van csomagolva, semmit, ami egy háziasszony életét megkönnyíti néha és nagyjából minden étkezésre főzni kell valamit, lehetőleg olyat, amit meg is fog enni az a drága gyermek.

Plusz Marcus ugye eszelős válogatós (persze erre is megvan a replika: én nem hagytam, hogy válogassanak - jóvan, gyere akkor, beszélgess Marcussal, aki szerintem inkább éhen halna, mintsem, hogy bármilyen zöldséggel közelebbi kapcsolatba kerüljön).

Húúúú. Bro.

* a gyerekeim szerint mindenki pali, faszi, vagy bro, egymást is így szólongatják.