passion rock

U2-t hallgatok, hát ettől is hányni kell

megint úgy érzem magam

mint akit módszeres alapossággal gyomorszájon rúgtak párszor...de hogy a francba nem tudom megszokni ezt az élményt? Élni kell bazmeg, ez tán egy érv mellette.

persze nincs

baj...vagy ha nem hát...a posvánnyal ölelkezem

mért is ne

nézhetném áhitattal a margitszigeti teknősöket?
mekkora szerencse kéne ahhoz, hogy arrogáns faszfejek ne velem akarjanak illegálisan működni?

blogot írok

bénán cincogok
és reménykedem
hogy halljátok

voltunk koncertni

de nem bírtam Palotait kivárni, úgyhogy csak a Sziámi szemfényvesztésre futotta, meg Kiss Erzsi kalevalaszerű dalaira...mindenféle fröccsöket ittam és mindenféle lényekkel összeakadtam és még az Oktogonon üvöltözésre is volt erőm...hajnalban pedig Fannikával csókolóztam...ő a legstabilabb pont az életemben.

gőzünk sincs,

hogy mihez kezdjünk...
mindenki elmebeteg vagy csak én találkozom az összes ilyen vadbarommal?

"se múltam

se jövőm, se pénzem
de nem vesztem el soha a fejem
bűn és szégyen kéz a kézben
keresem az emberem"

a kurva életbe

egy igazi hős!

most ide inkább

nem írok semmit...de utálom én a saját életemet...kérem valaki másét!