Mindeközben egy elég szar gimnáziumban aka TGIF

...de tényleg, kell ez nekem?

mindeközben egy középszar általános iskola második osztályában...

Na ez még egy mennyire jó dilemma: a gyerekek most már minden nap azzal jönnek haza, hogy ők utálják a tanító nénit (nem, annak idején nem hozzá írattuk be őket, hanem egy állati kedves nénihez, aki hirtelen eltűnt második elején, bár amúgy is az volt a terv, hogy második végén nyugdíjba megy; a mostani nőci a napközis volt - és nekem kezdettől fogva ellenszenves).

Elvileg az a terv, hogy ötödikben mennek másik suliba (ha felveszik őket, na ez még külön cuki dolog lesz biztosan), amiről már év eleje óta beszélgetünk velük és eddig nyafiztak sokat, merhogy a kis haverjaik, meg minden, de ma Léna azt kezdte kérdezgetni, hogy nem mehetnek-e hamarabb el. Remek. 

Marci időnként bemegy a tanító nénivel összebalhézni* - eredetileg nem ez a terve, de mindig felhúzza magát - és bizonyos dolgokból arra következtetek, hogy a drága asszony már emiatt is elkezdte basztatni a gyerekeket, persze finoman, ahogy mondjuk a manipulatív a nagymamák csinálják az ilyet.

Eh, nem tudom ilyenkor mi van. Marcikára szerintem kifejezetten pikkel a kezdetektől, jó, hát nem egyszerű gyerek, ráadásul szerintem mostanra már ki is mutatja, hogy nem szereti őt.

Fogalmam sincs mi van ilyenkor. A dupla iskolaváltás biztos nem jó ötlet, másik osztályban nincs hely (már megkérdeztem), több ötletem meg nem nagyon van.


* a múltkori eset nagyon tanulságos, nekem tanárként különösen: a gyerekek első dolga volt megcsinálni a szünetben a matek házit, majd amikor be kellett volna mutatni, aznap szépen itthon felejtették. Tanító néni mit csinál ilyenkor? Szarik rá, hogy a gyerekek azt mondják, hogy megcsinálták, beírja, hogy hiányzik a házi feladatuk. Másnap azért beviszik, bemutatják, tanító néni továbbra is szarik rá, hámernemvoltittamikorkelletttanuljamegabüdöskölökarendet.

Szerintem ez annyira ellenszenves problémakezelés, én totál nem így csinálom: hihetetlen, hogy soha nem lehet tévedni és ha tévedsz akár egyszer is, akkor azonnal megbüntetnek.
És tudjátok mi a szöveg? Hogy felsőben ilyenkor majd rögtön egyest kapnak. Fúj. Utálom a közoktatást, hányok tőle.


PS.: Ja, Léna nemrég azt mondta a tanító néniről, hogy azért nem szeretem xy nénit, mert nincs benne semmi szeretet. Komolyan mondom, most is kiráz a hideg ettől a mondattól.

Nem tudja, tanulja vol.542789

Amit estig raktak, leomlott reggelre.

Folyton ez a verssor jár a fejemben, míg az ezer oldal jogi szókincset próbálom beleverni tök reménytelenül: az érettségi szünetben lelkesen nekiültem, magoltam, letakartam, visszamondtam, jegyzeteltem, koncentráltam, majd megveregettem a saját vállam, hogy na, fog ez menni, aztán este elővettem újra és mintha egy sosem látott szöveget nézegetnék, nem emlékeztem az égvilágon semmire. Egyszerűen nincs mihez kötnöm a cégalapítást meg a latin jogi kifejezéseket.

Jövő szombaton lesz a vizsga, sírok.

Boldog nyulat!

Menőzünk

A kis verseny junkie (aka Léna) megnyerte az iskolai nyelvtanversenyt (Marcus ugyanezen kilencedik lett és mikor megpendítettem, hogy lehetett volna jobb is, teljesen felháborodott, mondván, hogy eleve hozsannáznom kéne, hogy egyáltalán hajlandó versenyezni. Oké, remek), plusz a nemtommilyen szorobánversenyen hatodik lett, én meg már megint az egyik legjobbat fordítottam egy próbavizsgán, tök büszke vagyok, bár az önbizalomhiányomon semmi nem segít sajnos.

Szünet ON

Igaz, valójában csak két nap és holnap a traumatológián ünneplem az első napját, de VÉGRE!
Iszonyú fáradt vagyok.

Slave to the wage vol.67523789

Ma reggel hatkor gyújtó hangú monológot adtam elő Marcinak arról, hogy picsába az emancipációval, menjen dolgozni, akinek hat anyja van, én itthon akarok hímezni ezentúl.

Jót röhögött, úgyhogy végül könnyebben keltünk, aztán persze csak elvonszoltam
dolgozni az emancipált seggemet.

Eltartott, izé...eltörött kisujj

Vasárnap itt keseregtem a karrierem miatt, de azt elfelejtettem elmesélni, hogy eltörtem a bal kisujjamat.
Na jó, hát akkor még nem tudtam hogy eltört, csak a labda nagyon megütötte és állatira fájt (de erről minek blogolni, ugye); nem is vettem volna komolyan a dolgot, ha nem dagad meg és kezd lilulni vasárnap.
Vicces volt a kórházban a betegfelvételnél egy fiatal srác ült és mondtam neki, hogy a gyerekeimmel fociztam és a labda elcsapta az ujjam, mire röhögve kérdezte: kapus volt?

Ez egyébként a liberális gyereknevelés átka: ahelyett, hogy csipkeblúzban teát szürcsölgetnék a teraszon, miközben a gyerekek - szintén kicsinosítva - némán ellegelésznek egymaguk, én marha, beállok vadul focizni.

vasárnapi kesergő

Szörnyű mik folynak a tanárok között: állandó rivalizálás, a másik szándékos (és néha csak ostobaságból fakadó) befeketítése a diákok előtt. Persze maguk a diákok is olyan szinten tudnak bunkók lenni, hogy néha úgy érzem, hogy egy percig sem vagyok hajlandó ennyi abúzust elviselni. 

Onnan tudom, hogy megint nagyon elegem van, hogy elkezdtem állásokat nézegetni; persze a világon semmi érdekes nincs és különben is itthon akarok fordítani kollégák nélkül a szuper házunkban. 

Egyszóval  megint visszajutottam a "fogalmam sincs mit kezdjek magammal" kínzó állapotába. 

Az a gyanúm, hogy én már ebben a bizonytalan állapotban fogok meghalni, mert ezt valahogy sosem sikerül tisztáznom magammal. 

Kezdődik...

Mama, nekem hány centiméter a fütyim?