Un bacione a tutti

Agyhalott lettem a takonytól, ami, valljuk be, egy nappal nyelvvizsga előtt nem kifejezetten előnyös.
Kívánjatok nekem sok szerencsét!



PS.: Felvettek egy céghez. Ja, de mégsem. (Á, inkább el sem mesélem olyan idegesítő.)

"kínzó kérdés"

Hogy voltam képes huszonévesen fekete bakancsban járni nyáron?



(Ugyanitt érdeklődnék, hogy miért törvényszerű, hogy piszkosul fájni kezd a torkom két nappal bármilyen vizsga előtt?)

orgogliosa

Hú, úgy érzem kezdek belejönni az olaszba: ma reggel az angol órámon több kifejezés csak olaszul jutott eszembe, meglepő volt; meg aztán úgy néz ki, hogy megyünk júliusban Triesztbe és meg akarjuk kérdezni Andreát, az egyik régi szállásadónkat, hogy lakhatunk-e nála, ezért Marci elkezdte mondani, hogy jaj, hát akkor majd össze kell írni, hogy miket kéne elmakogni neki a telefonba, mire lenyomtam neki egy hosszú monológot olaszul, hogy ó, hát ilyeneket kell mondani, ez könnyű. Eléggé elkerekedett a szeme: régen folyton nyivákoltam, hogy telefonáljon ő, mert úgyis jobban tud nálam mindent. 

Büszke vagyok, na; igaz, más külföldön tanulja meg a nyelveket, én meg mindig itthon. 

"Hétvége, hétvége Hiába mész az erdőbe Jó a világ végéig Egy erdőben elbújni Aztán előjönni"

Hát igen, másmilyen ez a gyerekekkel balatonozás, mint mikor egy tonna könyvvel felszerelkezve borozunk a házban meg a parton, meg bárhol, vagy bringázunk, meg sütit falunk a cukrászdában, vagy csak ülünk a parton, meg ilyenek; én abszolút balatoni gyerek vagyok, fél évesen nyaraltam ott először, a Balaton az én Bakonyom, vagy mi. 

Viszont annyira nagyon jó, ahogy a Szépek boldogok a vízben, meg a kerben, meg attól, ha gyíkot látnak, vagy ha végre kapnak palacsintát, hogy ezek mellett eltörpül a halálos fáradtság, amit az aktív pihenés miatt érzek (az aktív pihenést sosem értettem egyébként)...persze volt műsorozás is: rengeteg volt a szúnyog és szegény Marcikát (és engem) imádják, agyon is marták, ő meg persze rájött, hogy retteg tőlük, meg úgy általában minden bogártól, aztán éjjel, a fullasztó melegben (nem lehetett kinyitni semmit a nyomorult szúnyogok miatt) rémálmodott szegény, sikoltozva ébredt és azt magyarázta, hogy pókok ülnek a párnáján, alig lehetett megnyugtatni és visszafektetni. 

Tegnap éjjel pedig Léna volt soron: a melegtől nem tudott aludni, így mi sem: vagy hajnali négyig kínlódott, sírdogált, aztán teljesen levetkőztettük, mire nagy nehezen elaludt, én persze majd megdöglök most is a fáradtságtól, megyek is, holnap ötkor kelek, vizsgáztatok, meg aztán megyek pénteken nyelvvizsgázni majd ésés hamarosan vezetésből is vizsgázom, jaj, rettentő fárasztó az élet én mondom nektek. 

slave to the wage vol.456389230123

Ma egy háromnegyed órás második interjú keretében meghallgathattam az egyik budapesti nyelviskola vezetőjétől, hogy miért is nem kellek én, a kétgyerekes anya, tanárnak. 

Gyönyörű volt, komolyan, a diszkrimináció iskolapéldája: borzasztóan sajnálom, hogy nem vettem fel, hát most mehetnék a munkaügyi bíróságra, vagy mittomén hová - így, hogy bizonyítékom nincs, nyilván nem mehetek sehová. 

Kár, hogy ez nem Amerika: mostanra már hulla gazdag lennék a perekből, amiket az elmúlt fél évben a gyerekeim miatt diszkrimináló munkaadók nyakába akasztottam volna. 

Feleim, akinek van munkája és gyereke is (és nő, természetesen, mer apuka összecsinálhat harminchat gyereket is, kit érdekel, dolgozhat bárhol), kapaszkodjon nagyon erősen a székébe, mert az valami nagyon gusztustalan, ami itthon történik ez ügyben. 

PS.: Mindig azzal védekeznek ezek a cégvezetők, hogy hát a profitorientáltság, meg a bevétel, meg meg kell értenem és gondolkodjak az ő fejével és blablabla, de olyan sokszor elgondolkodom ilyenkor, hogy annak, aki nyilvánvalóan gazdagabb az átlagnál (mert virágzó vállalkozása van teszem azt), miért nincs egy fikarcnyi társadalmi felelősségérzete sem? Miért csak az ő kibaszott profitja fontos, miért nem jut el egy olyan szintre, hogy már a más ember is fontos, már valami magasabb eszmék is fontosak, miért? Tudom, nevetségesen naiv és idealista vagyok, hogy egyáltalán megpendítek ilyen kérdéseket, megyek is pakolni, holnap megyünk a Balatonra (morogva el).

PPS.: Egyébként annyira igazságtalannak éreztem a bánásmódot, hogy majdnem elkezdtem sírni, baromi rosszul esett. Mindenesetre Marcinak rágom tovább a fülét, hogy keressen külföldön állást, utálom ezt az országot tiszta szívemből (nemcsak ezért persze).

ahogy a dolgok vannak

Játszótéri és focipályán töltött időnket összegezve arra jutottam, hogy nagyon sok a nagyon undok, mísz anyuka, a kamaszok tragikusak (és különösen a kicsikkel), de ha valaki kedves a szülők vagy kamaszgyerekek közül, az mindig hímnemű. Érdekes. (Ma egy nagyon kedves kb. tizenhatéves-forma srác focizott Marcikával, tök jó fej volt, mindig direkt passzolta neki a labdát, pedig elvileg a haverjaival játszott. Marcika egyébként szuperjól focizik, imádja is, meg kifejezetten ügyesnek tűnik.)

Marci végre hazajött, nekem meg azonnal kisimultak az idegeim (reszketős idegbeteg vagyok mikor nincs itt - persze nekem meggyőződésem, hogy ő a sárkány proxym: amikor itt van, akkor mindig csak ő ripakodik rá a gyerekekre, ha valami rosszat csinálnak, én meg halál nyugodt vagyok. Ha elmegy, azonnal elsárkányosodom), persze gyötrődnivaló (szokás szerint) van egy csomó: mindenféle izé munkalehetőségek merültek fel, egyik se tetszik annyira,  de valamit mégis lépnem és döntenem és pluszban vállalnom kell, mert utálom, hogy alig van jövedelmem (soha ne kezdjetek vállalkozni, semmi értelme, mondjuk mekkora disznóság már, hogy a nyelvtanárokból kényszervállalkozót csinálnak). Meg aztán még hirtelen lett nekem egy múltból feltűnő barátnőm is, akinek meglepően nagyon örültem, remeteség ide vagy oda. 

Marci aszonta szerelmes volt Londonban Londonba, hát el is hiszem, London szuper, London csodálatos. Emlékszem, mikor még ő is írt blogot és írta, hogy Londonba költözik, akkor azt kommenteltem nála, hogy csókoltatom Londonkát. Persze akkor még legalább másfél évig nem találkoztuk, nade aztán Londonkában meg annál inkább - ah, micsoda idők voltak azok. 

nyiffnyaff

Eh. Hogy tetézzem a pocsék kedvemet, nemcsak este, de éjjel is összevesztem a gyerekekkel, úgyhogy ma megfulladok a bűntudattól, de utálom az ilyet. (Nem részletezem, undok hárpia voltam, egyszerű, csúnya történet.)

Olyan nehéz mindig tündibündi anyukának lenni, isteni lehet, ha valaki képes rá. 

Mondjuk az a jó a nagyobb gyerekekben, hogy lehet velük beszélni a rossz hangulataimról (meg persze az ő hangulataikról is), meg lehet bocsánatot is kérni, mikor nagyon átmegyek sárkányba és végül lehiggadok. 

Nem tudom mi a bajom, ezek a munkaügyek mondjuk halálosan nyomasztanak, meg öregszem is - esküszöm elkezdtem ezen vergődni, hihetetlen -, persze mindenre gyógyír a futás, szóval nem is vekengek itt tovább, unom már a blogon nyivákolást, olyan felesleges, bár persze néha jól esik. 

nyiff

Jézusom de rossz a kedvem.

kieg. az előzőhöz

Mikor kelsz?

Negyed négykor.

Ú, kemény. Emlékszel mikor Houstonba költöztünk és kettőkor keltünk? Éjfélig pakoltunk, aztán egyikünk se tudott aludni. Egy adott ponton megbeszéltük, hogy akkor dugjunk, hogy teljen az idő, de aztán végül mégis elaludtunk valahogy. Rejtély, hogy hogy nem kezdtem kettőkor hányni harminc hetes okádós terhesen...kemény arcok vagyunk.

Úristen, tényleg és ott volt a macska is...

Jaja, negyven kiló bőrönd, egy macska, két gyerek a hasamban...a mai eszemmel már nem csinálnám. Á, ez baromság, dehogynem csinálnám, bármikor csinálnám. Most is mennék bárhová, eleve sose szerettem itthon lakni. Na, mikor pályázol meg végre valami külföldi állást?

PS.: Tök vicces: ki van téve egy kis táblázat az oviban a gyerekek csoportjának ajtajára, hogy ki mikor és hol született: van egy Debrecen, huszonhárom Budapest meg két Houston.

nyaff

Teljesen magam alatt vagyok attól, hogy Marci holnap nélkülem megy Londonba. 

Eleve szeretem Londont, de nekünk az amúgy is fontos, romantikus város, szerelmünk hajnalát ott vadultuk át, meg minden, szóval el vagyok kenődve. 

Bánatomban azt fontolgatom, hogy veszek egy ötvenezres futócipőt - nemtom a kettő között miféle kapcsolat van, de homályosan érzem, hogy engem most kárpótolni kell és kész -, csak az a baj, hogy rettentő bűntudatom van az ötlettől, meg aztán egy ilyen drága cipőben úgy képzelem egyszer csak felrepülök - ez a minimum, amit ennyi pénzért tudnia kell, nem? - és akkor lőttek a fogyásnak.







PS.: A nagymamám szerint nagyon stramm vagyok, mert olyan jól elboldogulok egyedül a gyerekekkel - mióta gyerekeim vannak, a nagymamám nagyon szépeket mond rólam, de nem volt ez mindig így, sőt -, pedig nekem meg már nem különösebben nehéz egyedül, megszoktam és nem is értem, mikor valaki arról beszél, hogy két gyerekkel egyedül lehetetlen ellenni (egyébként tényleg nem értem, azért nem vadállatokról van szó)...egyébként ja, szerintem is stramm vagyok, komolyan, ez az egyik nagy erényem (sajnos nincs túl sok).