olvas

Január óta már az ötödik könyvet olvasom. Amikor rámjön az őrült könyvfalás, mindig elgondolkodom, hogy nem a depresszió elől menekülök-e a non-stop olvasással.

"Life is what happens to you while you're busy making other plans."

És néha, mikor vakargatom valamelyik macska pofácskáját, rájövök, hogy hát nyilván ez maga az élet; nem a kijavítatlan dolgozatok, a szorongás a záróvizsga meg a gyökérkezelés és a félév végi értekezlet és az életközepi válság meg Orban Viktor miatt.
Macskabajusz itt és most.

nem tudja, tanulja

Ma elkezdődött az egyetem. Majdnem sírtam, mikor háromnegyed hatkor megszólalt az ébresztő.

(S)iker vol.453781289

Marcuska minden nap lelopja a polcról az Olaszul könnyűszerrel című könyvet. Valamelyik délután Léna elkönyörögte tőle, de két perc után halálos unalomra hivatkozva visszaadta neki; rejtély, hogy mit csinál vele Marcus, elég valószínűnek tartom, hogy nem olaszul tanul: amikor legutóbb meglestem, valami furcsa varázsigéket mormolt a könyv fölött és Bud Spencer-módra bokszolt a levegőbe.

Huh

A gyerekek annyit ölik egymást mostanában, hogy minden egyes délutánt és estét hosszú-hosszú túsztárgyalással töltök, miközben az egyik ordítva bőg, a másik üvölt meg csapkod, remek. Persze Marci Firenzében - komolyan nem értem, hogy nem haltam még bele az irigységbe -, én meg itthon halálomon; minden este úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger (és én barom mindennek tetejébe egy iskolában dolgozom, nevetséges).

Azért szólhatott volna valaki, hogy gyereket nevelni kibaszott fárasztó.

"I love it here"

Szerdán lesz két éve, hogy ide költöztünk (csütörtökön pedig egy éve, hogy a gimiben dolgozom), de én még mindig nem tudtam napirendre térni afelett, hogy itt lakunk.
Mindig az a jelenet jut eszembe a Tehetséges Mr Ripley-ből, amikor Jude Law és Matt Damon a tenger közepén megállnak egy csónakkal és Jude Law a csónak közepén vad ugrálásba kezd és eszelősen azt kiabálja, hogy  I love it here! 
Na pont ezt érzem nap mint nap.

"Szabad élet, szabad madár"

Na jó, hát van azért pozitívuma is a zeneiskola végének: lett egy pár szabad órám, ugyanis Marcus mától megint úszni megy Lénával péntek délután; ugyan nagyon praktikus, hogy mind egy iskolába járunk, de nekem a szabad perceim száma nullára redukálódott mióta ez így van és soha de tényleg soha nem tudok egy percre sem egyedül lenni:  az iskolában ugye folyton diákok vesznek körül, na meg a miniatűr tanáriban ezer tanár egy rakáson, aztán délután korán hazahozom a gyerekeket és velük vagyok, pedig rettentően vágyom rá, hogy nagy ritkán egy kicsit magamban legyek és halljam a saját gondolataimat.

Megyek is, főzök egy kávét és olvasok - tuti, hogy a világ királyának érzem majd magam.

zenés

Marcuska legnagyobb bánatomra abbahagyta a zeneórákat. Heti két óra alapozó szolfézsra járt a zeneiskolába és elvileg jövőre kezdhetett volna hangszeren játszani, de annyira utálta azt a szerencsétlen szolfézst, hogy szó szerint úgy kellett belökni minden órára.
Egyrészt azért sajnálom, mert Marcusnak kifejezetten jó a hallása és a ritmusérzéke és így elkótyavetyéli a tehetségét (ahogy kedves édesanyja annak idején), másrészt azért, mert a zeneiskola az én templomom: mindig megvártam Marcikát és üldögéltem az öreg villából iskolává alakított birsalmaszagú épületetben és valami olyan nyálcsorgató, időtlen boldogság fogott el az öreg fotelben, ahogy hallgattam a hamis hegedűjátékot és a döcögős zongoradarabokat, mint utoljára tíz éves koromban a nagymamáméknál a téli szünetben, ahol minden volt, amire egy gyerek vágyhatott, de főleg lassúság, finom meleg, rengeteg könyv, karácsonyfa, szaloncukor, az ablakon jégvirág és végtelen nyugalom.


Marci ma kipofoztatta a nagymamámtól kapott száz éves (!) pianínót és nemcsak hosszan faggattuk a zongorahangolót, de szuper ingyenkoncertet is adott (elég lenyűgözően könnyedén nyomott pár dalt mikor kész lett.)
Tisztítás közben egy kb. hatvan éves fényképet, egérfészek maradványt és rejtélyes malac rajzokat(!) talált belül, a billentyűk alatt.

Január blues

Azt hiszem nem bánnám, ha házi őrizetbe kerülnék.

2019-es terveim

Változatlanul a saját macskám akarok lenni: miután kint bóklásztak kicsit a kertben, benyomtak pár csirkecombot, majd pár órát a hasukat süttették (szó szerint) a kandalló előtt; hát mekkora élet ez már.