"hogy mik vannak és hogy kell vigyázni!" aka "száll az idő, itthagy engem"

Hát mivé lesz a világ, te jó ég? Már a szakadt alternatív fiúkban sem bízhat az ember: tegnap a déemben egy ilyen szakadt alternatív fiútól megkérdezte a pénztáros, hogy van-e pontgyűjtő kártyája, mire ő készségesen előrántotta a tárcájából (!!), hát mivé lesz a világ, de most komolyan.





PS.: Bár nem értem mit csodálkozom: a Sziget idején rendszeresen látni tarajos punkokat az Auchanban. Jó, oké, nekem meggyőződésem, hogy azok rózsadombi konzumpunkok, de akkor is. 

“It made me sad when I caught myself pretending that everybody out there in cyberspace cared about what I thought, when really nobody gives a shit. And when I multiplied that sad feeling by all the millions of people in their lonely little rooms, furiously writing and posting to their lonely little pages that nobody has time to read because they’re all so busy writing and posting, it kind of broke my heart.”

Remek fölösleges, csak bloggerek számára értelmezhető időtöltéseket találtam ki magamnak, most, hogy végképp semmire sincs időm: egyrészt szépen cizellált kommenteket írok blogpostokhoz, majd amint készen vannak, gyorsan kitörlöm őket, másrészt hosszan fogalmazgatok egy-egy bejegyzést, majd azon melegében mindet titkosítom is. 

Jó móka, próbáljátok ki ti is. 

PS.: Most megyek eszméletemet veszteni, ötkor kelek, loholok Budaörsre - egy nagy pusztulat a dolgozó ember élete, én mondom nektek. Feleim. 

Léna különkiadás

Tegnap vendégségben voltunk, keresztülautóztunk a városon.
A gyerekek mindig izgatottan figyelik a hidakat, a Dunát, a járműveket, illetve hazafelé az esti fényeket.
Lelkesen mutattuk nekik a kivilágított Müpát, mire Léna a világ legtisztelettudóbb hangján azt mondta: köszönöm, hogy láttam, de nem ezt akartam.

ahogy a dolgok vannak

Mikor Marci hazajött New Yorkból, megint rám hozta a frászt, mert elmesélte, hogy valamelyik fizikus rákeresett  a hotelre, amiben laktak és a google automatikusan kiegészítette a keresést azzal, hogy "bed bugs"; de szerencsére már egész jól ki van képezve, hogy mit és hogy kell megnézni egy szobában (merhogy az ágyi poloskának sokféle jele van, kérdezzetek róla bármit, mindent tudok; egy fóbiásnak ez kötelessége) és azt állította, hogy nem volt semmi gáz, ugyanakkor elmesélte, hogy két hónapja, mikor Firenzében volt, akkor jól összecsípkedték, de későn kapcsolt - gondolom azóta már gondosabban megnézi az ágyait - és persze végül meg is találta őket az ágy aljában és új szobát kért, csak nem merte nekem elmondani, nehogy megőrüljek...remek. 

Mondjuk azóta eltelt két hónap, úgyhogy valószínűleg nem hozott haza belőlük egyet sem, de ti, akik utaztok, nagyon vigyázzatok erre, az ágyi poloska rémes és lassan kiirthatatlan és ha valaki olyan szerencsétlen, hogy sikerül akár csak egy terhes nőstényt hazavinnie, akkor már kész a baj. 

A kedvenc ágyi poloskás fórumomon olvastam egy nőről - aki egyszer már megszabadult ezektől a dögöktől  -: arról beszélt, hogy mindig retteg, amikor a férje utazik, hogy a szállodából hazavisz majd nekik poloskát és hogy szerinte mindent inkább a tévében kéne megnézni, mondván, travel is overrated. 

Tegnap elnézegettem pár kamaszfiút a buszon és komolyan megrettentem, hogy Marcika esetleg ilyen lesz valaha (vagy Léna hazahoz egy ilyet): mindegyik a Facebookot meg az Instagramot bámulta, mindnek gondosan be volt állítva minden szál haja, tökéletesen meg volt komponálva az öltözetük, teljesen műanyagnak látszottak és mind annyira nagyon feminin és természetellenes gyíkarc volt, hogy hánynom kellett tőlük.
Az én gyerekeim legyenek inkább büdös, pattanásos metálosok, ha választani lehet - a metálosokban legalább van valami emberi vonás, valami őserő. 

Rájöttem, hogy azért jó ötkor kelni, mert utána az ember a hétvégi hetes keléseket - Marcika kemény tempót diktál változatlanul - csodálatos lustálkodós napoknak érzékeli. 

Látjátok, milyen pozitívan gondolkodom? Fantasztikus. 

life/death is a bitch

Az apukám ma lenne 64 éves. Reggel rájöttem, hogy már nem emlékszem a telefonszámára - milyen kis nyomorult részlet, aztán mégis elszégyelltem magam rajta. 

Állati szomorú vagyok egész nap, mint az összes ilyen évfordulón, utálom, hogy éppen az én szüleim éltek ilyen nagyon rövid ideig, hogy éppen ők nem találkoztak soha az unokáikkal, hogy éppen az én anyámnak volt operálhatatlan agresszív agydaganata, hogy éppen az én apukám ugrott ki az ablakon és éppen nekem kell ilyen hamar átélnem azt az utálatos ősmagányt, amit a szülők elvesztése jelent. 

Egy kicsit azért lehetett volna szebb ez a történet, nemde?

Slave to the wage vol.56437892

Persze nem is én lennék, ha fél hatkor, a kávémmal a sötét konyhában ne a Profession appot nyögtetném: egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy sokáig lesz kedvem és erőm tanítani.

beszélgetéseim

Szerintem mindenhogy lehet szép az élet: gyerekkel meg gyerek nélkül is, csak az a baj, hogy a nők mindkét állapotba hajlamosak belehülyülni - na ezt kell valahogy elkerülni...

A hajnali tanítás megöl engem

Ötkor azon gondolkoztam, hogy ezért aztán kár volt diplomázni; mentem volna mezőgazdasági munkásnak - akkor nyilván nem is lennék ilyen puhány, hogy halni akarok a hajnali óráktól. 

Pedig hajnalban elindulni a tavaszba valójában elég pazar dolog, még akkor is ha esik: hihetetlen illatok vannak, a város üres és álmos, én pedig a világ királyának érzem magam, ahogy hatkor nyakamba veszem az alig pislákoló Budapestet, hogy dacolva mindenféle gyötrelmes kialvatlansággal az if-es tagmondatokról magyarázzak hasztalan. 

húsvéti érzelgős

Egy csomószor volt régebben, a nagy nehézségek közepette, hogy visszavágytam a régi életembe (de ezt akkor alig-alig mertem bevallani magamnak): abba az életbe, amiben csak a macskával éltünk és éjszaka takarítottam és hétvégén hajnalig filmet néztem, ha úgy hozta úri kedvem és folyton dolgoztam és ha tehettem moziba mentem és akkor ettem-ittam amikor csak akartam és egyáltalán: mindig azt csináltam, amit csak akartam.

Eh, mindegy, nem magyarázom. Csak azt akartam mondani, hogy hiába a sok nehézség, lemondás, fáradtság, meg kevés spontaneitás, de mégis annyival jobb családban élni, mint egyedül. 

húsvéti gasztro

A reformtáplálkozás elkötelezett híveként ma tönkölybúzás mazsolás kalácsot sütöttem és be kell vallanom: ilyen szart még sosem ettem.


PS.: A megfelelő értelmezés kedvéért: nem azért szar, mert elrontottam, hanem mert, hát...a tönkölybúzás kalács úgy tűnik iszonyú.