Ma volt az utolsó munkanapom ezen a kibaszott munkahelyen, ah, nagyon megkönnyebbültem, viszont teljesen ki vagyok purcanva - az elmúlt hetekben folyton hajnaltól hajnalig dolgoztam*, öreg vagyok én már ehhez. Valójában sajnos nem purcanhatok ki még legalább tizennégy évig, mert Marci nemsokára elmegy Kanadába, itthagy minket tíz napra, eh, nem fogom én már kialudni magam sohasem.
Az exit interjúm - ami egy nagyon amerikai szokás, amikor a távozókat jó alaposan kikérdezik, hogy mit nem szerettek a cégnél, miért mennek el, stb - nagyon jól sikerült, meg is sajnáltam a főnököm, olyan őszintének tűnt, mikor arról beszélt, hogy nagyon szomorú amiért elmegyek és hogy én annyira csodálatos és okos és rátermett és szorgalmas vagyok, mi lesz vele nélkülem (nemtom, nekem jó lesz nélküle, az biztos...).
Mondjuk szó se róla, szerintem tényleg jó munkaerő vagyok: mindent gyorsan megtanulok, annyit tudok dolgozni mint egy barom, idegesít, ha nem tudok befejezni valamit, ezért folyton dolgozom, , ugyanakkor túl nagy a szám és iszonyú erős az igazságérzetem: valahogy minden cégnél (meg már az iskolában is) mindig én voltam, aki kimondta, hogy a király meztelen. Az is tény, hogy gyakran olyan vagyok mint az elefánt a porcelánboltban: nem vagyok túl diplomatikus (khm) és hát a lojalitással meg a dolgok komolyanvételével súlyos problémáim vannak.
Egy csomó dolgot elmondtam a főnökömnek azzal kapcsolatban is, amit benne nem szeretek és szerintem egészen jól sikerült baráti hangnemben elmagyaráznom, hogy ő egy fasz milyen dolgok bántottak.
Javaslatokat is tettem: például azt, hogy utódomként valaki olyat keressenek, aki Buddha bölcsességével és türelmével rendelkezik, illetve jó úton jár a megvilágosodás felé, nincs és nem is lesz soha magánélete, nem szeret aludni, technikai zseni és csípőből szerel fénymásolót, szkennert, bármit, nem zavarja, ha rabszolgaként/lábtörlőként kezelik, sőt, a legjobb, ha mazochista típus és élvezi, ha bántják.
Szegény, szegény, szegény utódom.
*a gyerekek el is vannak vadulva rendesen, szörnyű: Marcika valami horror verekedős kisfiúval barátkozik és állítőlag ő is verekedni szokott, teljesen el vagyok keseredve és magamat okolom. Mondjuk az új munkahelyemen elvileg kilenctől háromig leszek minden nap és nem kell bébiszitter és a gyerekeim kizökkennek a vadember üzemmódból (valószínűleg nincs azért olyan nagy baj, csak nekem van óriási lelkiismeretfurdalásom az elmúlt hónapok miatt és hogy keveset voltam velük.)
