Esküszöm épp azon gondolkoztam a szentendrei kirándulásunk vége felé, hogy milyen csodálatos, hogy a gyerekek már a saját lábukon mennek mindenhová és nem kell őket se cipelni, se hordozni, se tologatni és már én is simán elhévezek velük bárhová, amikor Marcika egy óriásit esett egy ilyen pallószerű fellépőben (épp vizet vettem és hívtam magamhoz, én barom) és immár negyedszer szakadt fel ugyanaz a seb a térdén, de most valami brutálisan, elállíthatatlanul vérzett: szerintem szuper látványosság voltunk - legalábbis egy csomó ember körülállt minket -, én próbáltam törölgetni a vérző sebet és tiszta vér volt már mindkét kezem, Marcus nagyon meg volt rémülve és jajgatott, Léna körülöttünk téblábolt és halkan sírt, meg néha felsikoltott, hogy nagyon kell pisilnie.
Végül egy kedves pasi mentett meg minket: odavezetett az állomásépületből egy, még nála is kedvesebb kalauznőt(?) hozzánk, aki fertőtlenítette és bekötözte Marcus sebét, míg én megpisiltettem Lénát; én meg milyen vagyok, lám, lám: a vécén folyamatosan azon paráztam, hogy visszamegyünk és Marcus nem lesz ott, mert addigra a kedves kalauznő hívja az ukrán szervkereskedő barátait és akkor én holtan esek ott össze bánatomban. Szerencsére Marcus ott volt mikor visszamentünk és már nem is vérzett annyira a lába és bátor is volt és nem sírt a kötözésnél, szóval megúsztuk a kalandot ennyivel, drága kis Marcikám.
Amúgy meg Marci miatt dekkolunk itthon: az előadását írja (szombaton elutazik, nagyon szomorú vagyok), én meg nem akartam a gyerekekkel egyedül a Balatonon maradni, de majd most megyünk megint a tesómékkal. Mielőtt felmondtam, folyamatosan nagyon durván szúrt a szívem, most meg már jól vagyok, ó csodálatos dolog a szabadság. Drága kis Léna, még oviba jártak és egyik nap kérlelni kezdett, hogy most már maradjak velük itthon és ne dolgozzak, én meg mondtam, hogy hamarosan szabadságra megyek, mire nagyon elkezdett sírni, hogy már megint elmegyek valahová, ez borzasztó.
Most éppen egyébként izgatottan várom a jégesőt a negyven fokos lakásban (gyerekek, aki lelkesedik a nyári melegért, az bizonyára nem egy panellakásban teszi ezt), de nem jön semmi, csak a szomszéd fúrja a falat vég nélkül, ó, a texasiak tudnak valamit a semmi közepén épülő (szigorúan légkondis!) házaikkal, igen.
