Szerintem kifejlesztettem valami komplexust, mert folyton azon gondolkodom, hogy mégis hogy a csudába motiváljam a teljes apátiába süppedt diákokat és valami őrült küldetéstudattól vezérelve minden nap úgy megyek be, hogy igenis megtanítom őket angolul: mostanra már heti két korrepetálást is vállaltam csak úgy, hivatástudatból, pusziér', pedig ugye vannak kötelező óráim az estin és a nappalin is dögivel.
Plusz ott a szombati szakfordítás: holnapra szabadságot kértem (és kaptam), mert amúgy egy csodálatos szombati munkanapunk volna (soha jobb ötletet), de sajnos a házimunka alól senki nem ad felmentést, úgyhogy péntek délután mosok, főzök,
De amúgy pedig TGIF és mondtam már, hogy mi lakunk a világ legjobb helyén?
Ahogy ma beléptem a kertbe a napsütésben, hirtelen egészen kibírhatatlan eufóriát éreztem, mert annyira, de annyira jó itt lakni!
PS: Ő pedig az iskolacica, akit mindenki imád, mert elviselhetetlenül aranyos és folyton beszökik az órákra és simogattatja magát.
Léna szerint a neve Cilike, de mivel szemmel láthatóan hímnemű a drága, ezért én szigorúan Cecilnek szólítom:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése