hétfő, május 28, 2018

"röpke lepke száll virágra, zümmög száz bogár"

Jaj, nem tudom, tényleg annyira ez csak az embernek való élet itt, a házban; hazajövök (néha teljesen idegbetegen) és csak kiállok a kertbe locsolni, vagy cseresznyét szedek és hirtelen minden annyira jó lesz.
Én nem bírok betelni ezzel a kertes élettel, nagyon-nagyon kellett ez nekem (nem is beszélve a gyerekekről, akik hétvégén reggel eltűnnek a kertben és este totál mocskosan úgy kell bevonszolni őket).
És persze iszonyú sokat számít az is, hogy nem hatkor loholok a vonathoz és verekszem végig az utat a Keletiig, hanem csak lesétálok reggel (néha délben van az a reggel) a suliba; úgyhogy életemben először nem keresek munkát, na tessék, ilyen is van, megpihen a nyughatatlan.*



* nem azér' mondom, de vers

vasárnap, május 27, 2018

szerda, május 23, 2018

(s)iker vol.78634987

Az a helyzet, hogy borzasztó nagy előny, hogy a gyerekek már két éve olvasnak, mert nagyon könnyedén veszik a legtöbb akadályt az iskolában. Oké, nem biztos, hogy az olvasás miatt, azt csak én sejtem, hogy köze lehet hozzá.
Az osztálytársak szüleinek körében óriási felháborodás övezi most például azt, hogy zsinórban egymás után három verset is meg kell tanulni, a  Facebookon egyesek habzó szájjal kiáltoznak, hogy Vekerdy szerint elsőben csak fára mászniuk kéne, mások átkozódnak a környezet dolgozat miatt, amit a gyerekek még alig tudnak elolvasni és mit képzel a rohadt tanár és különben is van matek felmérő, ahol időre kell összeadni, kivonni, hát Vekerdy nem ezt mondta nekünk, ez felháborító és egyáltalán.
Mindeközben az én gyerekeim közösen megtanulják, elolvassák, kiszámolják, felmondják és még szeretik is az iskolát (több anyuka azt állítja, hogy az ő gyereke utálja), tényleg állati mázlisták vagyunk, én mindig mondtam.

péntek, május 18, 2018

nem tudja, tanulja

Brühühű, tegnap volt egy hatvan perces fordítóvizsgánk este, holnap meg üzleti angol zh, meg egy rémséges fordítástudományi előadás (amit szomorú módon én tartok), viszont a jó hír az, hogy jövő szombaton vége a félévnek.
Megdöglök olyan fáradt vagyok és valami eszméletlenül nem érdekel a veszteséget korlátozó ellenügylet, jézusom.
Rendeltem pár könyvet és most a dividend yield árnyékából sóvárogva nézem őket; régi szép idők, amikor vizsgaidőszakban nem átallottam non-stop olvasni tanulás helyett! Mikor lettem én ilyen rendes gyerek, érthetetlen...

ember embernek farkasa

Szegény szurikáta nagyon aranyos volt és rengeteg gyerek valóban neveletlen kis pöcs, de mi a jó ég történt az emberekkel? Mikor lett mindenkiből habzó szájú vadbarom?
Én értem, hogy egy ilyen eset csodálatos lehetőséget nyújt, hogy ordítva kihányjuk összes frusztrációnkat, de jézusom, ezek az emberek - akik egy tizenegy évest a tanárával és szüleivel együtt elevenen égetnének meg - itt élnek köztünk.
Ti nem féltek?

szombat, május 12, 2018

napi bölcsesség (nem)

Van egy kollégám, aki folyton arról magyaráz, hogy milyen keveset keres, hogy mennyire nem telik neki semmire és jaj, jaj, ő milyen durván pályát tévesztett a pénz miatt ugye.
Én igazán nem vagyok pénzcentrikus (gold diggerek nem mennek kutatóhoz feleségül, haha) és lehet, hogy felszínesnek és ellenszenvesnek tűnik majd a szövegem, de szerintem nincs kevésbé szexi, mint mikor egy pasi azt taglalja, hogy mennyire szegény.




PS: Hirtelen eszembe jutott, hogy még gimiben udvarolt nekem kicsit az osztálytársam kőgazdag unokabátyja, aki megállás nélkül a rakás pénzéről áradozott; na, az egy fokkal talán még libidógyilkosabb.

péntek, május 11, 2018

TGIF

Úgy érzem magam, mint akit alaposan megrágtak és kihánytak; fene gondolta, hogy az érettségi felügyelet ennyire fárasztó (és akkor még nem is javítottam), de ma pl 7 -kor már az iskolában parádéztam az ünneplős ruhámban, aztán déltől négyig tanítás volt.
Holnap zéhá, meg pusztulat nyolc órában - ez az életfogytig tartó* tanulás borzalmas dolog.



* tudom, nem így mondják, de így  olyan vicces a konnotációja neki

csütörtök, május 10, 2018

furious anger

Ez mekkora kőkorszaki már, hogy papíralapú szótárt kell vinni az érettségire! Nekem nincs is már itthon olyanom (ja, de egy angol nyelvű, amit 1989-ben vásaroltam), a könyvtárban nincs elég, de basszus, tök fölösleges azzal cseszekedni, mikor a neten van mindened: ilyen-olyan szótáraid, szókeresőd, szinonímaszótárad, minden.
Erre az érettségin azt akarják, hogy szótárat nyálazgass, hihetetlen. Tényleg mintha 1980-ban maradt volna az iskola. Mert persze a nethasználatot kell mindenképp megakadályozni az érettségin, de nyilván meg lehetne csinálni ezt okosan - de mit ugatok én, ahhoz rohadt sok pénz kéne, na meg esetleg annak a belátása, hogy mennyire szánalmasan túlhaladottak az eszözeink/módszereink.
Arról nem is beszélve, hogy a nem rutinos szótárhasználó - márpedig az én diákjaim nagyon nem azok - juszt is a rossz szót fogja megtalálni és bénán leírni.
Tegnap merészeltem valami olyat kiejteni a számon, hogy sok értelme nincs a levélíráskor szótárazgatni, mire a vezetőség úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Ezt is úgy szeretem, hogy a szaktanári vélemény az kábé ennyit számít.
Eh, magyar iskolák, atyavilág.

"Nem tudja, tanítja"

Ma van az angol érettségi, állatira izgulok. Bementem a diákjaimhoz negyed 8-ra (az iskolától 10 percre lakom, ennél nincs csodálatosabb), veregettem a vállukat és kaptak csokit (ezen a ponton elgondolkodtam, hogy lehet, hogy nem is lennék rossz osztályfőnök ezzel a tyúkanyó-attitűddel), cserébe kaptam virágot (cukik), aztán nemsokára kiraktak az iskolából (na ilyen se történt még, hogy aszonták, menjek haza.)
A múltkor balhézó kolléganőmmel újra összerúgtam kicsit a port, mert valamiért megint úgy gondolta, hogy a stresszlevezetésnek azt a módját választja, hogy ordít (más munkahelyről szerintem egy pillanat alatt kikerül, aki ennyire nem tud viselkedni stresszhelyzetben, na mindegy.)
Aztán mehetek vissza tanítani délután, bú. Úgy ellustulok az ilyen hézagos heteken, halálosan nincs kedvem tanítani, ráadásul egy csomót kéne tanulnom, tegnap egész nap fordítottam, vizsgaidőszak, te csodás!

kedd, május 08, 2018

Ez már ilyen ómájgád

Ah és tényleg, amit el lehetett rontani, azt elrontottam és még jól meg is aláztak (éljen a barátságos tanári kar, ugye), ráadásul két kolléga egymás elleni harcába is belekerültem, eh, elég nehéz volt nem bőgni a matek érettségi meghosszabbított, utolsó másfél órájában - ahová rejtélyes okból engem, a zöldfülűt osztottak be és ahol a lehető legbonyolultabb módon kellett adminisztrálni. Hogy miért nekem kellett akkor ott lenni, fogalmam sincs: mert értem, hogy meg kell tanulnom, de basszus, a diákjaimnak sem rögtön a legnehezebb feladatot adom! Jaj, na mindegy, kicsit kivagyok amúgy is, fáradt vagyok, ötkor felébredtem, szomorú vagyok, sírni akarok, meg egyáltalán...ahogy Marcika mondaná: ez már ilyen ómájgád.
Eszembe is jutott a saját matek érettségim a sírásról és megalázottságról: emlékszem, annak idején ültem ott és tudtam, hogy nem megy, hogy nem tudok a világon semmit; de pocsék, milyen magányos érzés volt az! Ráadásul épp egy családi tragédia kellős közepébe csöppentünk egy nappal az érettségi előtt, ami fenekestül felforgatta az életünket egy időre, én meg világ életemben nagyon gyenge matekos voltam, úgyhogy a várható kudarc eléggé egyértelmű volt.
Végül nem buktam meg, de azt hiszem nagy szerepe volt ebben (az amúgy angoltanár) osztályfőnökömnek.
Csak abban reménykedem, hogy a pénteki német érettségire kiheverem a megalázottságot és minden jó lesz. (Bár ott pl CD-t kell működtetni és a gépek a közelemben el szoktak romlani - halál komolyan -; izgatottan várom, tejóég.)

péntek, május 04, 2018

ahogy a dolgok vannak

Hú, iszonyat fárasztó volt a ballagás: mi díszítettünk, aztán a hétfői érettségi miatt teljesen szűzre kellett berendezni a termeket, úgyhogy a ballagás után még óriási pakolás folyt.
Én egyébként a matek és a német érettségin felügyelek és előre rettegek, hogy amit csak lehet, elrontok majd az agyonbonyolított adminisztrációban. (Egy maratoni értekezleten adták elő, hogy mit hogyan és hova kell majd írni melyik papíron, jaj.)
A ballagástól mindig nosztalgikus hangulatba kerülök, olyan más élet volt még az a középiskolai! Minden annyira nehéznek tűnt és mégis olyan szépen egyszerű volt. Még éltek a szüleim és épp frissen halálosan szerelmes voltam apukám legnagyobb felháborodására (kábé Marci volt az egyetlen, akit elfogadott a pasik közül, mondjuk így utólag tök egyetértünk).
Az iskolában amúgy egész jól elvagyok, a diákok általában szeretnek és most már a tanári kar balhéit is megszoktam, nagyjából mindenkivel jóban vagyok (akivel nem, azt igyekszem elkerülni), szóval nem panaszkodom.
Jó, vannak pocsék, hisztis napok, meg van pár nagyon nehéz gyerek a csoportjaimban, de szerencsére általában jól elsimulnak a problémás ügyek is.
Pont a legbalhésabb csoportomhoz jöttek órát látogatni pár hete, na a gyerekek akkor egyszer hajlandóak voltak normálisan dolgozni, nagyon meg is dicsértek utána, pedig ezzel a csoporttal az óráim amúgy inkább bohózathoz és nem angol órához hasonlítanak, ennyit asszem a bemutató órákról....fura módon egyébként a legproblémásabb gyerekekkel a legjobb a kapcsolatom, mert csak úgy lehet őket tanítani (arra a minimumra, amire hajlandóak), ha sokat foglalkozom a lelkükkel és megszeretnek.
Kemény meló ez, de közhelyes módon sok-sok szépség van benne.



PS: Ja, majdnem elfelejtettem: holnap a gyerekek megrendezik életük első buliját, nyolc osztálytársuk jön szilajkodni, atyaég!

kedd, május 01, 2018

'I love it here!'

Még márciusban nyugdíjbiztosítást kötöttem és mikor az ügynök megkérdezte, hogy na és mit lehet tudni az önök családjáról, akkor azt válaszoltam, hogy nagyon egyszerűen úgy fogalmaznék, hogy mi vagyunk mázlistáék.
És én tényleg minden nap úgy jövök ide haza, hogy azt gondolom, hogy ennél boldogabb nem is lehetnék.