Hú, iszonyat fárasztó volt a ballagás: mi díszítettünk, aztán a hétfői érettségi miatt teljesen szűzre kellett berendezni a termeket, úgyhogy a ballagás után még óriási pakolás folyt.
Én egyébként a matek és a német érettségin felügyelek és előre rettegek, hogy amit csak lehet, elrontok majd az agyonbonyolított adminisztrációban. (Egy maratoni értekezleten adták elő, hogy mit hogyan és hova kell majd írni melyik papíron, jaj.)
A ballagástól mindig nosztalgikus hangulatba kerülök, olyan más élet volt még az a középiskolai! Minden annyira nehéznek tűnt és mégis olyan szépen egyszerű volt. Még éltek a szüleim és épp frissen halálosan szerelmes voltam apukám legnagyobb felháborodására (kábé Marci volt az egyetlen, akit elfogadott a pasik közül, mondjuk így utólag tök egyetértünk).
Az iskolában amúgy egész jól elvagyok, a diákok általában szeretnek és most már a tanári kar balhéit is megszoktam, nagyjából mindenkivel jóban vagyok (akivel nem, azt igyekszem elkerülni), szóval nem panaszkodom.
Jó, vannak pocsék, hisztis napok, meg van pár nagyon nehéz gyerek a csoportjaimban, de szerencsére általában jól elsimulnak a problémás ügyek is.
Pont a legbalhésabb csoportomhoz jöttek órát látogatni pár hete, na a gyerekek akkor egyszer hajlandóak voltak normálisan dolgozni, nagyon meg is dicsértek utána, pedig ezzel a csoporttal az óráim amúgy inkább bohózathoz és nem angol órához hasonlítanak, ennyit asszem a bemutató órákról....fura módon egyébként a legproblémásabb gyerekekkel a legjobb a kapcsolatom, mert csak úgy lehet őket tanítani (arra a minimumra, amire hajlandóak), ha sokat foglalkozom a lelkükkel és megszeretnek.
Kemény meló ez, de közhelyes módon sok-sok szépség van benne.
PS: Ja, majdnem elfelejtettem: holnap a gyerekek megrendezik életük első buliját, nyolc osztálytársuk jön szilajkodni, atyaég!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.