kedd, március 26, 2019

dilemmás

Mivel a letális náthám miatt itthon döglődöm, kiválóan tudok blogolni a szakmai válságaimról (természetesen az undormányos jogi angol és a szakdolgozat tisztázása helyett).
Szóval nemrég beszélgettem az igazgatónővel, aki nagyon lelkesen ecsetelte, hogy milyen szuper volt az órám (kaptam azért lecseszést is, hogy tudjam hol a helyem), majd érdeklődött, hogy akarok-e osztályfőnök lenni, mert látja, hogy nagyon jól bánok a diákokkal, trallala. 
Na és akkor itt megpendítettem, hogy hát lófaszt nemhogy osztályfőnök nem akarok lenni, hanem legszívesebben kihátrálnék a picsába a közoktatásból ha lehetséges, szeretnék jövőre félállásban maradni a suliban, hogy a felszabaduló időmben megpróbáljak fordítani (plusz szeretnék még egy műfordító kurzust megcsinálni, de ez olyan titkos, hogy magamnak is csak itt vallom be), mert (!!!dobpergés) nagyon zavar, hogy ilyen vacakul keresek. 
Az igazgatónő erre elnézően mosolygott. Na jó, hát tudom én, hogy neki biztos kábé kétszer annyi a fizetése mint nekem, szóval egész nyugodtan somolyoghat, na de engem tényleg rohadtul zavar ez a fos pénz és nemcsak engem zavar, hanem konkrétan a családunk se jut egyről a kettőre, pedig a gyerekeknek majd járni kell egyetemre is, meg kéne nekik valami lakás, ilyesmi, meg egyáltalán, nem állunk túl jól, bár nem panaszkodom, van egy házunk hitel nélkül, az azért tényleg nagy dolog, de egy nagyravágyó anyagias szar vagyok, akarok a gyerekekkel világot látni, meg venni sok könyvet, hát ez van. 
Na és a somolygás után aztán azt mondta az igazgatónő, hogy persze, lehetséges, de csak akkor, ha minden nap bent leszek a suliban (mert vannak osztályok, ahol heti öt angol van és az a koncepció, hogy az ilyen osztályoknak minden nap legyen órája), mert azzal, aki nincs ott minden nap, kevésbé tudnak számolni (ez lefordítva azt jelenti, hogy nem küldhetik be minden nap három helyettesítést letolni ingyen). 
És a nagy dilemma innentől egyrészt az, hogy a félállásért járó szánalmasan kevés pénzért megéri-e minden nap kicsit (vagy nem is olyan kicsit) szívni bent, helyettesíteni, részt venni az értelmetlen értekezleteken, hallgatni a kollégák harcait (nem), vagy érdemes-e egyelőre meghúzni magam és megalkudni a fos fizetéssel teljes állásban, legalább amíg a gyerekek alsósok és velem egy folyosón van az osztályuk (elég valószínű, hogy igen). 
Mondjuk ha csak félig hátrálok ki, abban azért az is jó, hogy valószínűleg van (lehet) visszaút és nem adom fel teljesen a gyalog tíz percre lévő állásomat (ez a tíz perc gyalog azért tényleg baromi nagy fegyvertény; ha pénzre átszámolnám, akkor valószínűleg sokat érne), ha mondjuk a fordítás mégsem jön be - mert persze attól is félek, hogy nem lesz munkám, nem leszek elég jó (éljen az imposztor-szindróma!). Nyelviskolában persze akkor még mindig taníthatok, de az akkor újból rengeteg gályázással jár, a gyerekek logisztikája se lenne olyan egyszerű, mi van mikor Marci elutazik (márpedig folyton elutazik), stbstb. Megannyi probléma. 
Az is tény persze, hogy az iskolában számomra a legnagyobb problémát a járulékos baromságok (osztályfőnökség, kirándulás, értekezletek, pedagógus önértékelés, a különböző szervezendő versenyek, tehetséggondozás, múzeumi programok, farsang és egyéb idegesítő zsezsegés) okozzák: én baromira csak angolt szeretek tanítani (és azt szerintem elég jól is csinálom, plusz a diákokkal is jóban vagyok, ez tény), semmi kedvem a délutánjaimat/hétvégéimet a más emberek gyerekének szórakoztatásával tölteni, nem vagyok egy pedagógus alkat, hát bocsásson meg a világ. 

kedd, március 19, 2019

Marcika különkiadás vol.438769002

Marcus: Ági néni azt mondta, hogy hét kanállal kell enni a tökfőzelékből.
Molly: De hát nyolc éves elmúltál!
Marcus: Ezt benézte...

csütörtök, március 14, 2019

Léni különkiadás vol.5623478

És azt még nem is meséltem, hogy Léni második lett az iskolai szavalóversenyen, nagyon menő.
Ő egyébként igazi verseny junkie, mindenkit le akar győzni, folyton azon izgul, hogy ne ötöst, hanem csillagos ötöst kapjon, szerintem neki nem lenne baja vele ha felsőben versenyistállóba járna, sőt.
Mindig eszembe jut, hogy houstoni első bébiszitterünk- Bridget - is Miss Smarty-nak szólította, mert már egy évesen is folyton a könyveket nézegette.
Mostanra túl van pár száz könyvön, elég menő. Nemrég voltak az iskolában bemutató órák és emlékszem egy anyuka döbbenten kérdezte tőlem Léna padján a könyvét nézegetve, hogy komolyan ilyen vastag könyvet (kb 500 oldalas) olvas? Nem mertem mondani neki, hogy már oviban ilyeneket olvasott. (Azt végképp nem, hogy Marcus is).
Szóval az a lényeg, hogy Lénikém okos.
Nagyon remélem, hogy ez csak hasznára válik majd.

kedd, március 12, 2019

Kiss me I'm a teacher

Mondjuk elég nevetséges, hogy a pedagógustársadalom két órás sztrájkra készül ahelyett, hogy például szabotálná az érettségit* (az azért biztosan mindenkinek feltűnne) de azért nagyon örültem, hogy kb. két perc alatt majdnem mindenki felírta magát a tüntetők névsorába.


* tudom, tudom, ez csak szimpátiasztrájk (de azért valójában nyilván nem is)

vasárnap, március 03, 2019

nyaff

Kezdenek összecsapni a fejem fölött a hullámok: ma az egész délelőttömet ezer oldalnyi jogi angol értelmezésével töltöttem és közben azt is megbántam, hogy megszülettem.
Ráadásul az iskolában önértékelnem kell magam, ami abból áll, hogy - nem viccelek - vagy 30 oldalnyi bullshitelős kérdést kell megválaszolni a tanítással kapcsolatban, ráadásul az önértékelésnek része a bemutató óra megtartása is, ami holnap lesz, de basszus, nekem kisimult az EEG-görbém a jogi angoltól; egy darab épkézláb ötletem sincs, amit el lehetne adni kreatívként és persze közben folyton azon agyalok, hogy a szakdolgozatomat kéne írnom minden helyett.
Szerintem év végén az érettségit négykézláb mászva vezénylem le - már ha élek egyáltalán addig.


péntek, március 01, 2019

Me-time aka TGIF

A gyerekeim változatlanul be vannak kattanva: egyfolytában veszekszenek és a legtöbb balhé kocsmai bunyóba torkollik.
Tegnap például épp valami nagy üvöltözésben voltak, a szembenéni meg lelkesen üdvözölt minket hazaérkezésünk alkalmából; épp a kaput nyitottam mikor hozzám szólt, így egy pillanatra elvesztettem az éberségemet és a gyerekeim, mint két dühöngő bika vetették magukat egymásra.
Kissé pironkodva búcsúztam a szomszéd nénitől, de igazából nem sok energiám van a többi ember véleményére.

Ma délután úsznak (ez az én wellness délutánom), én meg csak ülök, nézek a semmibe a kávém fölött és annyira jó.