!

A sok mérgelődést - a gyerekek és a magam iskolája miatti idegbajra gondolok - végül mindig úgy állítom le, hogy arra gondolok, hogy összesen már csak öt napot kell tanítással töltenem; na jó, a tanítást most már inkább nevezném értelmetlen molyolásnak, bár ma például próbáltam megtanítani egy katatón csoportnak, hogy mi az a do hogyan írunk hivatalos levelet, de hát érzem én is, hogy szánalmas az erőlködésem; szóval öt nap van hátra, mert jövő pénteken záróvizsga és kivettem az előző napot is azért, hogy kicsit kialudjam magam és ne agyhalottként üljek be fordítani (fáradtan nevetséges hibákat ejtek, meg öt sort kihagyok, ilyesmik, rémes.)

Aztán persze kezdődnek a szóbeli érettségik, na az brutális szokott lenni: reggel hétkor betámolygunk és sokszor este hétre végzünk, ráadásul most két osztálynál is érdekelt vagyok, már attól összeesem, ha rágondolok.

Eh, megyek, olvasom kicsit a Beautiful Boy-t, sírdogálok, attól megnyugszom kicsit.