Néha olyan nehéz a szép, emberi értékekre tanítani a gyerekeket: ma például a napközis tanító néni azzal fogadott, hogy Marci mindenkivel verekedett és én csináljak valamit.
Az egész helyzet tök abszurd volt, mert leckeírás közben értem oda és a néni a néma csendben ülő osztály előtt adta elő ezeket, kb úgy éreztem magam, mint a rögtönítélő bíróságon és csak azt tudtam makogni, hogy már ezerszer megbeszéltük, hogy soha senkit nem ütünk meg, de a néni csak nézett rám gonderhelten (mintha attól félne, hogy mindjárt leütöm), a gyerekek minket bámultak, nekem meg magyarázkodnom kellett (mondjuk nem én verekedtem, de persze mindenről a gyerek anyja tehet nyilván), teljesen béna helyzet volt, nem is értem, hogy egy tanár ennél mért nem tud jobban kommunikálni (és mondjuk mindezeket a folyosón előadni).
Hazafelé aztán meghallgattam Marcus oldalát is: van az osztályban pár nagyon idegesítő
picsa lány, akik kb akkor boldogok, ha másnak szar, na és ezek addig provokálták, míg meglegyintette őket (jó, hát ez ugye Marci szövege, nem tudom milyen az a "legyintés", nem mentem fel, mert verekedni nagyon gáz).
Azt persze már kilencezerszer megbeszéltük - mivel Lénával folyton tépik egymást, ez állandó téma itthon -, hogy lehetőleg nem ütjük meg azt sem, aki baromira idegesít minket, hanem elkerüljük vagy próbálunk szép szóval hatni rá, de Marcus indulatkezelése finoman szólva még nem az igazi.
Ugyanakkor annyira megértem, ha az idegesítő pinákat fejbe akarja verni, én is szívesen verekednék néha a tanáriban. Ezt egyébként el is mondtam neki őszintén, na meg azt is, hogy végül aztán mégsem verekszem sosem, sőt, kifejezetten kedves és udvarias vagyok
(jó pszichopatához illően), mert az égvilágon semmi értelme nincs leütni a hülyéket (mert a hülyék leütése is ronda dolog, plusz bajba kerülsz, plusz úgyis hülyék maradnak, akármit teszel), inkább meg kell próbálni elkerülni, vagy valahogy leszerelni őket.
