A világot tépázó nehézségek ellenére nekem/nekünk ez egy jó év volt: tudtunk itthon dolgozni, mindenkinek megmaradt a munkája, senki sem volt beteg (de még a tágabb családi körben sem), utaztunk kicsit (pár napot voltunk Tatán és összesen két hetet a Balatonon. Idén nem mertünk elmenni Horvátországba, de mivel amúgy sincs nagyon pénzünk utazni (bár én legszívesebben semmi mást nem csinálnék), ezért különösebben nem tűnt fel, hogy belföldön kell nyaralni.
Jó, hát Marcinak munkaköri kötelesség a brazil meg kínai konferencia, mondtam is neki, hogy ha akar még majd utazni, akkor gondolom be kell oltatnia magát. Érdekes volt megfigyelni egyébként a világ kollektív gyes-betegségét: nekem tényleg meg se kottyant a karantén, gyakoroltam már sokat, hiszen jó sok időt töltöttem külföldön, szinte teljes elszigeteltségben a gyerekekkel. Jó, tény, hogy a karantén egy sima gyeshez képest azért sok egyéb érzelemmel is átitatódott; nyilván sokan féltek magától a vírustól meg a létbizonytalanságtól is (a létbizonytalanságtól való félelem mondjuk még a gyes alatt is ott motoszkál szerintem).
És persze az sem feltétlen vet jó fényt rám, hogy ennyire jól viseltem a karantént, mert ebből egyértelműen látszik, hogy micsoda besavanyodott alak vagyok: szeretek folyton itthon lenni, nem vágyom buliba, koncertre, nem izgat, hogy nem lehet utazni (elvileg ez izgatna, de úgysincs pénzünk, szóval...). A gyerekek is tök jó fejek voltak a karantén alatt, egy szó nélkül, napi átlag egy óra alatt megcsinálták a feladataikat, sokat volt együtt a család, játszottunk, bicikliztünk, sétáltunk, kirándultunk; szerintem sok év múlva - de már most is - fájdalmas nosztalgiával gondolok majd vissza rá, hogy milyen jó kis szimbiózisban élt itt a család pár hónapig. Tavasszal volt az is, hogy elkezdtünk gyakorolni velük a nyolcosztályos gimi felvételijére, január 23-án mennek szegények írni, hát izgalmas lesz.
A macskák még mindig irtó cukik, már teljesen megszokták az itteni életüket, engem még mindig lenyűgöz, ahogy hazajárnak szépen esténként vacsorázni, aztán én szigorúan itthon tartom őket aludni (meggyőződésem, hogy a kinti macskák is tovább élnek, ha éjszaka nem kódorognak őrizetlenül). Nekem teljesen új élmény, hogy kijárós macskám van, most már csak ritkán aggódom értük, viszont látom, hogy annyival boldogabb életük van így szabadon, imádják a kertet.
Májusban, miután megláttam magamról egy horror fényképet, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem okosan enni, méricskélni, kalóriát számlálni, meg sokat futni, mozogni. A karantén alatt volt is időm főzőcskézni, meg magammal foglalkozni, nekem ez egy külön bónusz volt ebben az egész bezártságban. Egy hete mértem magam utoljára (az aggasztó karácsonyi zabálást igyekszem lesüllyeszteni a tudatalattimba egyelőre), akkorra 22 kilót fogytam. Kb ugyanekkor leszoktam a kávéról is (azóta is sírva nézem, ahogy Marci kávézik, ma lopva bele is ittam a kávéjába, csodás volt).
A fogyás melléktermékeként non-stop vacogok, úgyhogy szokásomtól eltérően nagyon várom a nyarat, na meg, bármennyire jó is a monotóniatűrésem, nehéz volt azért itt a sötétségben - úgy értem novemberben és decemberben - sokat bezárva lenni: jó év ide vagy oda, tényleg vége lehetne már ennek a covid mizériának. A munka problémáim továbbra is fájdalmasak (ráadásul kb öt forintot keresek havonta a kurva félállásnak köszönhetően), voltam megint interjúkon, el is tudtam volna menni pár helyre, de végül úgy döntöttem, hogy megvárom, hogy hogyan alakul a gyerekek (mármint az enyémek) iskolai élete, aztán lépek valamerre (na meg idén érettségizik a kedvenc osztályom is, őket most már nem hagyhatom el, amíg nem végeznek).
Idén a szokásosnál is többet olvastam, most nagyon sokat magyarul is (ilyet már régen csináltam), a könyvek közül az abszolút kedvenc Knausgård élete és nyomorúsága lett. Idén úgy döntöttem, hogy megörökítem egy fotón az olvasmányaimat (egy könyv biztosan hiányzik, mert a könyvtárból vette ki Léna - idén ismét lelkesen elolvastam pár gyerekkönyvet is -, de amúgy is biztos kifelejtettem valamit), így legalább később is emlékszem majd, hogy mit olvastam, mert egyébként mindig minden ködbe vész.
Mindenkinek olyan új évet kívánok, amilyet szeretne, éljetek jól!
