nyaff

 Jaj, jövök nyavalyogni, hát erre van ez a drága blog kitalálva, már olyan rég ilyen kis kiegyensúlyozott arc vagyok, kell néha kiborulni is, nohát. 

Szóval most elmennék pár hét szabadságra egyedül, mert piszkosul elegem van. Tegnap rondán összevesztem mindenkivel este, miután a totál telepakolt mosogató mellől lelöktem egy kávéscsészét (és este tíz volt); cifra káromkodások közepette takarítottam, majd rikácsolni kezdtem, hogy rohadtul unom, hogy mikor már mindenki idült mosollyal az arcán pihenget, én akkor is a konyhában állok és főzök, meg több tonna tízórait csinálok másnapra, fáradt vagyok, kiégtem, elegem van. Ilyenkor máskor általában fülét-farkát behúzza mindenki és várja, hogy elüljön a vihar, de Marci most visszatámadt, mondván, hogy én folyton csak ordítok és hogy ő már biztos nem fog megtanulni főzni és fogadjam el, a gyerekek járjanak menzára, csinálják maguknak az uzsonnát, stb. 

Na ez annyira rosszul esett, hogy visszaordítoztam, hogy talán elgondolkodhatna, hogy mitől ordítok folyton és tényleg, azért ez a kulcs: hogy egy ideje rabszolgának érzem magam és persze én is hibás vagyok, mert ezen már sokszor veszekedtünk, aztán mindig hagytam, hogy ne történjen semmi és az is igaz, hogy halálosan elkényeztettem az egész családot az évek során (különösen Marcust, szegény leendő felesége, sorry előre is). Jaj, Marcuska, éhes vagy este tizenegykor? Persze, főzök tejbegrízt! Jaj, nincs kenyér, sütök valamit gyorsan hogy legyen uzsonnátok! Jaj, megnézed ezt a gólt? Beviszem a kaját akkor tálcán, stbstb.

És igen, egy ideje már sokat morgok (gondolom innen jön, hogy folyton ordítok), de nagyon senkit sem érdekel (persze ezen biztos felhördülnének, ha hallanák), Léna szokott segíteni, néha órákig mosogat, de szerencsétlen tényleg rengeteget gürizik, folyton iskolában van, sokszor négykor, ötkor ér haza, végigtanulja a hétvégéket (na jó, mondjuk a felét az ágyban tölti, haha) és tény, hogy Marci (senior, mert a kicsi nem nagyon jeleskedik a házimunkában) meg takarít mindig, de - és ezt tegnap mondtam is neki - ő azt nem minden áldott nap órákig csinálja, mint én a főzést! Ráadásul nyomom most ezt a crazy fitness lady súlyzózást naponta, hát estére már négykézláb csúszom kábé fel-alá, pont ahhoz van kedvem, hogy a konyhában tüsténkedjek. Eh.

Kéne szerintem ilyen anyaszabadság, persze akkor meg nyivákolnék, hogy mennyire hiányzik mindenki. Holy Stockholm-szindróma.

Itt egy Mangó kép, hogy legyen valami jó is. Ő annyira cuki, hogy nem lehet bírni, bár eszelős rossz is, a fejemen ugrál éjjel, szerintem az se tesz jót az idegeimnek - most pedig ellopta ezt a fél pár kesztyűt: