"Hold your breath and count to ten, And fall apart and start again, Hold your breath and count to ten, Start again, start again... "

Mekkora igazságtalanság már, hogy hétvégén egymás után két nap lazán futottam hét kilométert, ma meg egy perc után azt éreztem, hogy lefordulok a futópadról és ott pusztulok el. 

Viszont hamarosan kimerészkedem futni - egyelőre félek, hogy nagyon köhögni kezdek -, kint mindig sokkal jobb minden, a dögledező napok is.








PS.: Ja igen, akartam még háborogni azon is, hogy a főnököm rendszerint a munkaidőm lejárta előtt öt perccel küld valami sürgős fordítanivalót, hogy akkor ez most azonnal kell (rendszerint természetesen valami egy hónap múlva bekövetkező eseményről van szó), csináljam azonnal. Ha azt válaszolom, hogy bocs, de én már megyek haza, akkor erre ő azt reagálja, hogy jó, akkor otthon csináljam meg. LÓFASZT. De komolyan.


PPS.: A konditeremben vettem észre, hogy nem vittem hajgumit, ezért kértem egy hosszúhajú lánytól - tök jó fej volt, adott egy szó nélkül, úgyhogy valahogy udvariatlanságnak éreztem volna feltenni a fejemen átsuhanó kérdést, hogyaszongya ugye nem vagy tetves?

élned, halnod

Erről az jutott eszembe, hogy az egyetlen jó dolog ebben az országban az, hogy (még) el lehet innen menni.

Van egy macska. Szeret.

Hajnalban végtelen ciklusba keveredtem a macskával: akármikor felébredek egy kicsit, rögtön észreveszi és jön vadul dorombolni, amitől az amúgy is nehézkes visszaalvásom még nehézkesebb lesz, úgyhogy szegényt eltaszigáltam a fülem mellől a lábamhoz (persze a taszigálástól eleve teljesen felébredtem), majd érzékeltem a sötétben a sértődött gyűlölethullámait és rettentő bűntudatom támadt, elkezdtem simogatni, mire ordítva dorombolva a fejemhez sündörgött, mire elkezdtem taszigálni, mire sértődötten távozott, én bűntudattól vezérelve simogatni kezdtem, stbstbstb. 

Most meg megpusztulok persze az álmosságtól, meg amúgy is fúj hétfő, viszont éljen a napsütés. 

"Explain this to me like I'm a six year old"

Már ezt is mondtam, de nem tudok szabadulni a dologtól, tehát ismételjük át a leckét: bejövök az ajtón, emberünk a liftnél vagy a postaládáknál áll, én hangosan köszönök, ő elmélázva rám néz pár másodpercig, majd némán elnéz a messzeségbe és kész. NEM KÖSZÖN. 

Az ilyen embernek mi a baja? Mi jár a fejében? Hogy jut eszébe egyáltalán nem reagálni? (Az anyámnak az ilyen esetek kapcsán jutott eszébe, hogy ő talán láthatatlan.)

Tudom, tudom, nem lehet kommentelni és ez már majdnem olyan, mintha nem köszönnék vissza, hehe. Na jó, majd elképzelem, hogy mit mondanátok, mi van az ilyen nemköszönős emberrel. 

slave to the wage vol,4562378912

Szerintem meséltem már, de mivel lenyűgöz - és elborzaszt - a jelenség, ezért leírom újra: a főnököm míting junkie. 

Ő egyszerűen mítingről mítingre éli az életét, neki a míting a Minden. 

Ha azt mondja nekem reggel, hogy hi, how are you? akkor ő ezt mítingnek tekinti és beszámolót ír róla. Az egy mondatnál hosszabb mítingek tartalmát előzetesen összefoglalja  - leírja szóról-szóra azt, amiről beszélni fogunk -, majd a míting után újra leírja, hogy pontosan miről is volt szó. 

Fürdik a mítingben. Tobzódik benne. A míting élteti. Elképesztő. 

Mivel én hajlamos vagyok minden szélsőséges viselkedést a szexuális problémákra visszavezetni, ezért ma akartam ajánlani neki, hogy inkább nézzen pornót, de aztán lebeszéltem magam...

(s)iker vol.564723489

Olyan viccesek a gyerekek, mikor úgy zsörtölődnek egymással, mint az öreg házasok: tegnap Léna már villanyoltás után nagyon kántálva hívott valamiért, hogyaszongya mamikamamikamamika és a nagy kántálásban észre sem vette mikor beléptem a szobába, erre Marcika olyan igazi karcos, öregemberes, nagyon zsémbes hangon odavágta neki, hogy Léna, itt van már a mamika. 

"nekem nincs apukám, anyukám"

Voltam ma üzemorvosnál (persze épp tökéletes volt a vérnyomásom, de nekem azért gyanús, hogy valami nincs rendben vele), aki sajnos megkérdezte, hogy a szüleim egészségesek-e. Majd azt, hogy miben haltak meg. 

Nagyon rossz volt egymás után kimondani a két halálokot, egyszerűen rosszul vagyok ettől még mindig - pedig velem aztán igazán mindenről lehet nyíltan beszélgetni, akár a szüleim haláláról is, de ez a puszta tényközlés, meg ahogy olyan egyszerűen és mégis iszonyú súlyosan puffannak ezek a szavak - az édesanyja? agydaganatban az édesapja? öngyilkos lett - valahogy teljesen kiborít. Nyilván azért is, mert annyira összefügg és egymásból következik a kettő, meg nemtom, valahogy az orvos látszólagos nemreagálása - persze erre az egészre nem lehet normálisan reagálni, tudom - is rossz volt, persze mit csinálhatott volna, eh mindegy. 

Léni különkiadás

Lénike reggel nagyon zokogott és könyörgött,  hogy ne menjek el - nagy, kövér könnycseppek gördültek le a szép gömbarcán, nagyon szomorú látvány volt. 

Olyan nagy felelősség, ha egy pici kislány így szereti az embert. 

"All it takes is one decision A lot of guts, a little vision to wave Your worries, and cares goodbye"

Jaj, nem tudom. Biztos  ha nem volna se kutyám, se macskám, akkor jobban tetszene ez a munka: bent tudnék maradni bármikor bármeddig (ez nagyjából az elvárás, ha jól értem), mehetnék simán bárkivel bármikor ilyen kirándulásra, meg olyan táborba és még biztos örülnék is, hogy mecsoda karrierem van. így viszont ma reggel például megszakadt a szívem, mikor Marcika hétkor elzöldült és hányni kezdett, nekem meg loholnom kellett a hülye busz után. Tudom, tudom, ezért nem veszik fel az anyákat sehová, mer a szívük megszakad az ilyentől, meg aztán otthon is maradnak sokszor (nekem ilyen szempontból nagy mázlim van a bárhol dolgozni tudó, szabadon jövő-menő Marcival. Valamelyik nap eszembe jutott ez*- még mindig mókás, bizony).

Nem jól van ez így. 

Meg különben is utálom az egészet - ma összerúgtam a port a főnökömmel, pedig semmi mást nem csináltam, csak őszinte voltam egy olyan három percig; nem tetszett neki -, azt meg különösen, hogy nem kell aggódnom, amiért blogot írok munkaidőben arról, hogy utálom a munkámat, merhát a céges laptop olyan szar, hogy a sajátomat használom (a cég nagy mázlija, hogy van nekem egy saját), lehet csinálni bármit, nézhetek malacálarcos pornót is nyolctól négyig, hurrá. 

* Mikor annak idején ezt mutattam Marcinak, azt mondta, hogy pont valami béna számolást fotóztam le és ezt bárki tudja...

"The storm is coming but I don't mind People are dying, I close my blinds All that I know is I'm breathing now"

Na. Ma azért futottam le a tegnapi adagot, mer miazmár, hogy nem sikerül még egyszer.






PS.: Ez ilyen utolsó kilométeres jó.