Más most hirtelen nem jut eszembe

nyaff

Ma az egyik kollégám azt mondta, hogy annyira elege van a közoktatásból és különösen a mi iskolánkból, hogy inkább elmegy valami autóüveg megmunkálónak vagy minek, minthogy egy perccel tovább itt maradjon.
Állítása szerint a tanévkezdés óta nagyon lefogyott a stressztől és minden nap közel van hozzá, hogy idegösszeroppanást kapjon.
Túlzásnak hangzik, de annyira átérzem: pontosan így ég ki végképp egy tanár. Mondom, szomorú világban élünk mi magyarok és senki sincs, aki segítsen.

post-holiday blues vol.2

Kéne meg egy kis bor - mégiscsak holnap kezdődik a tanév...

post-holiday blues

Amúgy pedig megállás nélkül szorongok, mert januárig nagyon húzós lesz az élet: egyrészt majdnem minden szombaton reggeltől-estig suliban leszek, na meg november végéig le kell adnom a szakdolgozatot (amit legalább azért már elkezdtem), januárban záróvizsga és hát ott a sok iskolai készülés, két csoportom is érettségizni fog, meg kell csinálni a hányinger tanmeneteket szeptember végéig, na meg nem árt közben foglalkozni a saját gyerekeimmel sem, magamról nem is beszélve (kéne pl rendszeresen futni megint)...huh.
Már a sok erőfeszítés gondolatától is elfáradok.

                               Ez még egy Balatonka

slave to the wage vol.675489

Akár vicces is lehetne, hogy minden egyes értekezlet után álláshirdetéseket olvasgatok itthon.
Borzasztó elkeserítő ez az egész szarkupac, amit ma Magyarországon közoktatásnak neveznek, hánynom kell tőle, aztán persze mindig győznek a kényelmi szempontok, az ember (én) meg beletörődik a sorsába.

Jaj, nem tudom. Olyan szűkös, nyomorult, buta országban élünk mi.

Lénás macskás

Léna arról, hogy az egyik macska a kertbe vágyik, a másik meg nem: Balikó nem akar kimenni...kinyitjuk az ajtót és csak ott ül, mint egy ingatlanügynök.

Feljegyzések a már év elején kizsigerelt tanárok házából

Azért a tanmenetek megírásánál nem sok gusztustalanabbat tudok elképzelni.

ahogy a dolgok vannak

Brühühű, holnap kezdődik a tanév.
Én mondjuk elintéztem okosba, hogy három napot továbbképzésen töltsek az alakuló értekezlet helyett (yesss), de hamarosan nem lesz kiút a munkából.
Ah, mondjuk hosszú volt ez a nyár - hellyel-közzel Marci is mindig itthon volt,* ő ugye akkor dolgozik itthonról, mikor kedve tartja -, szóval lehet, hogy egy darabig élvezni fogom a munkát, mert kicsit szerintem már egymás agyára megyünk a gyerekekkel, bár nagyon sokat társasoztunk, kártyáztunk, olvastunk, meg tényleg voltak értelmes tevékenységeink, jó volt a nyaralás is, de mindig azt gondolom, hogy túl sokat vannak velünk, sokkal többet kéne másokkal (aka családtagok)  lenniük, csak hát...(szóra sem érdemes)
A szakdolgozatommal elég gyatrán haladtam, a szekrényt nem pakoltam ki (ez a kettő volt a nyári fogadalmam), de az augusztus végülis még nem ért véget...





*iszonyúan örülök egyébként annak, hogy Marcit a gyerekek nem csak fényképről ismerik, mert tényleg kifejezetten sokat van velük - főleg mióta nagyobbak, valahogy így alakult -, játszanak, matekoznak, fociznak, tök jó.

lusta nyári idill

A gyerekek a mi ágyunkban olvasnak a macskákkal, én Léna ágyában olvasok a plüssállataival. 

"elhull a virág, eliramlik az élet"

Az itt most nem részletezendő panaszaimra* a nőgyógyász azt mondta, hogy ez már a menopauza lesz, kész, viszlát, húszezer. (Na jó, azért előtte nézegette egy darabig a miómáimat is.)
Kicsit próbálkoztam elszoruló torokkal, hogy de az nem ötven körül van-e...e?
De nem, kéremszépen, az a vége, az ötven.

Asszem örökké bánni fogom, hogy nem szültem harmadik gyereket.


*mikor lettem én ilyen szemérmes?