Isolde meg a Lány

Bár e-mailben már gratuláltam, dehát Isolde mégiscsak a blogger pajtásom, úgyhogy sok szépet kívánok nekik itt a blogon is a Lánnyal.

(s)iker vol.867940365

A legviccesebb, mikor megbeszélik magukkal, amit amúgy velem szoktak, tehát ilyeneket dünnyögnek az orruk alá: Nem szejetem Majcikát. Jaaajj, ne mondj ilyet, én nagyon szejetem Majcikát, olyan ajanosz. vagy Szejetem mamát. Én is szejetlek. vagy Nem szejetem mamát. Jaaajj, ne mondj ilyet. Mama szomojú. Szegén mama.

Sajnos a szeretlek mellett elkezdték a nemszeretleket is, amit persze általában nem veszünk komolyan, de időnként nem esik jól - tudom, hülyeség, de mégis -, persze teljesen meg vannak zavarodva, mert puszilgatnak és közben mondják, aztán meg lesik a hatást. (Most azt hiszem alapvetően minden szó, mozdulat és tett a határok feszegetését szolgálja)

Egyébként szerintem a felnőtteknek is pont ilyen rendszertelen összevisszaságok és egymásnak ellentmondó érzések járnak a fejében állandóan, csak a gyerekek az égvilágon mindent kimondanak, ami eszükbe jut - nagyon érdekes megfigyelni, ahogy működik a kis agyuk, hihetetlen az egész. Tavaly ilyenkor még olyan nagyon babásak voltak (és persze nem beszéltek), most meg már azt mondják, hogy buon giorno, meg haverjaik vannak a bölcsiben, őrület.

PS.: De a legcukibb, hogy Marcika elkezdett memének meg memának hívni, szerintem ez nagyon aranyos és a családunkban amúgy is nagy hagyománya van az idétlenebbnél idétlenebb nevek kitalálásának, az anyámmal tudtuk ezt nagyon jól csinálni, akit a tesómmal csak Lajosnak hívtunk, khm...

"sikítani akarok"

Jelenleg nincs semmi, ami jobban idegesítene ennél a jelenségnél. 

A kedvenc kérdésem a témakörben nekem is a mi történik az emberekkel? és nem, nem, nem tudom felfogni ezt az egészet. 

A kommentekben persze arról magyaráznak, hogy micsoda pletykás figura, aki az ismerősei életét ilyen szinten kielemzi ország-világ előtt, de az a gyanúm, hogy aki ezt látja meg egy ilyen írásból, az bizonyára épp az asztorlógusától jön...

fotóblog

Ez itt egy kis Toscana, majd lesz nemsokára New Orleans is.

"Amit reggel raktak, estére leomlott, Amit este raktak, reggelre leomlott"

Azt akartam még nyavalyogni, hogy itt minden tiszta penész, mert mindig minden nedves, valahogy mintha alulról ázna a ház (a gyerekszobában a laminált padló egyszer csak felpúposodott - már el is képzeltem, ahogy előjön onnan a fehér néni és a kalapos bácsi...)

És hiába törölgetem, dörzsölöm, folyton újra jönnek a foltok, képzelem milyen egészségtelen egy ilyen lakásban lakni, persze főleg a gyerekek miatt aggódom, kit érdekel az én tüdőm...bár ez egyébként hülye gondolkodás, mert valakinek fel is kell nevelni őket, szóval de, most már az én tüdőm is aggaszt, öröm átgondolni a dolgokat, én mondom. 

Aztán még azt is akartam nyavalyogni, hogy a ruhák se száradnak meg soha - csak bebüdösödnek pár nap alatt és moshatom őket újra és nem száradnak meg és moshatom őket újra, stbstb -, pedig ha valakinek, hát nekünk rengeteg a szennyesünk, mert a gyerekek koszolnak ügyesen, ahogy igazi gyerekekhez illik.

Én tudom, hogy szerintetek a szárítógép úri huncutság, de a sushi meg az angol nyelv mellett az hiányzik a legjobban az amerikai életemből.

Asszem most más hiszti hirtelen nem jut eszembe, egész gondtalan vagyok, nem?


PS.: Szerintem ez egy nagyon érdekes blog, nézegessétek. 

kieg. az előzőhöz

Persze a lehető legdicstelenebbül folytatódott a nap, de most a teljes őrületet képzeljétek el: hullafáradtan közös sikítás a játszótéren - én nem sikítottam, de nem sok hiányzott hozzá, mondjuk megértem őket, együtt nem aludtunk és nekem is hánynom kell a fáradtságtól -, eldőlt bicikli, egymás csapkodása-rugdosása az utánfutóban, sírás-rívás-zokogás-kapálózás, megdöbbentő volt, pedig már sok mindent láttam az elmúlt két és fél évben...próbálom úgy felfogni, hogy most biztosan egy olyan titkos, tudományos kísérlet részesei voltunk, ami az alvás fontosságát demonstrálja. 

Látjátok milyen pozitív vagyok? Hehe.

Viszont azért, hogy tényleg pozitív legyek, meg mert Léna a múltkor már kacagott itt, nézzétek, ahogy a szép fiú cukiskodik.

a hard night's day

Hú, brutális éjszaka volt, volt minden, mi szem-szájnak ingere: Óriás Kaki Katasztrófa, Köhögő Rohamok egész sorozata, megállíthatatlan zokogás (a szomszédok szerintem a hajukat tépték, papírvékonyak a falak), orrszívás, folyamatos égdörgés, illetve Marcika egyre mondogatta, hogy harangoznak (énnemtom, engem a hideg ráz néha attól, amit ők látnak meg hallanak, kezdve a fehér nénivel...)

Hajnali kettő körül egyhangúan megszavazták, hogy én aludjak náluk - mostanában be szoktuk osztani az éjszakai ügyeletet, most Marci jött volna, de a gyerekek kiebrudalták -, persze nem nagyon aludtunk, Marcus nagyon kínlódott, sírdogált, szerintem utál feküdni, mert a náthától nem kap levegőt, meg nagyon köhög és volt egy pont, mikor azt zokogta, hogy pusziljam meg a torkát, mert fáj (mindig gyógypuszit kapnak, ha valami fáj), szegény kismajmok, a betegség egyszerűen rémes dolog.

Én persze most annyira fáradt vagyok, hogy állva is elaludnék, na ilyenkorra leszek rettenetes sárkány estére és hát nem csodálom, hogy az alvásmegvonást kínzásra is használják.

Egyébként a houstoni repülő óriás csótányok helyett Pisában óriás szúnyogokkal kell küzdenünk, nagyobbak egy lónál, komolyan. Mondjuk én a szúnyogra szavazok, ha lehet kérni...

"Tegyél le, tegyél le, tegyél le, elég volt, vicceltem, elég volt. Tegyél le!"

Marci elvitte focizni a dedeket - tök büszke vagyok egyébként, mert ha választhat, Marcika mindig velem akar focizni; én ugyanis állatira beleélem magam a játékba és ordibálok, hogy góóól meg kötény és ő olyankor nagyon nevet -, én meg itthon maradtam me time-on (na jó, alapvetően mákos gubát csinálni, küldött mákot a nagynéném, juhéjj) és ezért gyorsan kihasználom az alkalmat és elmesélem, hogy a legjobban az  jellemzi a gyerekeknek ezt az időszakát, amikor ülnek az asztalnál és még el sem hangzik igazából se kérés, se felszólítás, csak mondjuk egy erőteljesebb Marci és Marcika, sápadt, konok kis arccal, dacos szájbiggyesztéssel, tulajdonképpen inkább közönyösen, mint dühösen kicsit megrázza szép szőke fürtjeit és csak ennyit mond: nem.




PS.: Még Marcusról akartam mesélni, hogy valamelyik nap előbb ébredt délután, mint Léna és, mivel megint nem nagyon alszunk éjszaka nátha és ocsmány köhögés - na mi más? - okán, hát én is elájultam velük együtt, persze Marcikára felébredtem, gyorsan kivettem az ágyából és magam mellé tettem és életünkben először (próbáltuk már, de két gyerekkel nagyon nehéz együtt aludni), kiskifli-nagykifliben szunyáltunk szerelmesen még vagy egy fél órát.
Csodás volt és egy kicsit megint elkezdtem irigyelni azokat, akik egyszerre csak egy gyerekre figyelnek, egy gyereket etetnek, egy gyereket tutujgatnak. Persze amikor ketten ölelnek-puszilnak, az is csodás, ugyanakkor ha kettő hempereg a földön istentudjamilyen dacból kifolyólag, az, hát...kemény. A dupla dackorszak nem tréfadolog, bár asszem kezdem megszokni. 

ATT

Biztos minden kapcsolatban vannak tabu témák, ilyenekre gondolok, mint a szexuális problémák, a pénzügyi helyzet, a konfliktusok a családdal, stbstb. 

Nálunk a költözés A Tabu Téma. 

Viszont lassan-lassan, undorodva, fintorogva, egy-egy utalással elkezdtünk beszélni róla. 

ÉS ANNYIRA SZÖRNYŰ LESZ MÁR MEGINT és én annyira szeretném, ha mindig tabu maradna. De nincs mit tenni, költözni kell, viszont majd bölcs buddhista módjára azzal vigasztalom magam, miközben hazaküzdjük magunkat, hogy ez csak a tudat játéka.

Léna szerint a világ

Kezd kissé szürreálissá válni a mindent megevős sztori. Léna ma a következőket mondta a járókelőkre mutatva: Embereket megesszük! Majd miután bementünk egy templomba a mise legelejére: Zene! Megesszük zenét vacsorára! És ugyan nem evős, de az is vicces, ahogy a templomi látogatásunkat végül összefoglalta: Színes üveg, zene, bácsi beszélget.

Lehet, hogy tényleg kéne csinálnom külön vicces gyerekblogot, csak én mindig azt gondoltam, hogy abból már annyi van - nem mintha nyivákolós énblogból ne lenne sok -, meg hogy nem akarok több blogot írni egyszerre és hogy ide kell gyűjteni mindent (a titkos postok között vannak az első szavak, meg a vicces mondatok, aztán amikor nagyon vicces valamelyik, azt nektek is elmesélem.)