egykék anyukái, ti legboldogabb emberek...

A legjobb azér mégiscsak az, amikor együtt sírunk hárman: ők isten tudja miért (éhesek, bepisiltek, kakilni kell, fáj a hasuk, mar a sav, szeretgetni kell őket, hideg van, meleg van, vagy mert ez egy igen igen kemény, kemény világ), én a kialvatlanságtól, a kétségbeeséstől és a reménytelenségtől. Persze a természet jól elintézte ezt a dolgot: amikor már tényleg azon gondolkodsz, hogy azonnal örökbe adod őket, akkor rád mosolyognak és már hirtelen fel sem tűnik, hogy cafatokban lógnak az idegeid.
Na jó, azért valójában azt akartam mondani, hogy akinek nincsenek ikrei, az semmit sem tud a szenvedésről...